Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 9. szám - Nagy Miklós: „Ahol a pénz nem Isten“ (A századutó, századelő Jókaija)
Nagy Miklós „Ahol a pénz nem Isten" A századutó, századelő Jókaija Hullámzó életérzés; világnézeti és vallási kérdések Bizakodó hangnemben, már-már vidáman kezdődik Jókai 1895-ös önéletrajzi áttekintése: „Hetven éves koromban egy új hazát, egy új nemzetet, egy új családot és egy új irodalmat látok magam körül és nem érzem magamat benne idegennek és kivénültnek: én folyton együtt maradtam a megújulókkal." (Önéletírásom, NK 100. köt.) Az elmúlt öt esztendő sok örömet hozott számára: 1894-ben országra szóló eseménnyé emelkedett félszázados alkotói pályájának megünneplése, s mintegy ennek előjátékaként kétszer is akadémiai pályadíjat nyert (1890 és 1894). Svábhegyi kertjéből letekintve a millenniumi előkészületek lázában égő főváros látványa gyönyörködteti, a hegyi ösvényen ott kíséri fogadott leánya, Feszty Árpádné, meg a kis unoka, Feszty Mária (Masa). A két évvel utóbb (1897-ben) megfogalmazott Solitudo eleinte derűs színekkel festi a hegyen töltött kora nyári heteket: körülötte a család, a viruló kert, amelyet betölt a szőlőmunkások éneke. Hanem a kánikula időszakában már egyedül marad: „estenden" nincs egyéb társasága egy „ciripelő prücsöknél". A tárca szerzője ki akarja békíteni olvasóját e megoldással („a magányosságnak a gyönyörei elszámlálhatatlanok"), ám a következő pályaszakasz ismeretében nem hihetünk neki. Az 1899-ben Nagy Bellával kötött házasság nem csupán későn feltámadó erotikus vágyak - illúziók következménye. Menekülés is a „solitudó"-ból, ahová Fesztyék elhidegülése miatt került. A művészházaspár a közeli budapesti rokonokkal együtt értetlenséggel és felháborodottan fogadja Jókai lépését, nem is kívánják megismerni Nagy Bellát. Fesztyék, Hegedűsék meggondolatlan és előítélettől diktált tettei felingerlik az aggastyánt. Ismerjük levelét 1901 elejéről, amelyben határozottan kijelenti: „Egyetlen érzésem irántuk az, hogy félek tőlük és gyűlölöm őket." (Váli Mari: Emlékeim Jókai Mórról. 30) Szerencsére indulatai lehiggadnak, nagyobb távlatból, általános élethelyzetként látja házasságkötésük ügyét. Ártatlan, tiszta asszonyok régebbi korokban is ki voltak téve mocskos pletykáknak, hazug rágalmaknak - hirdeti írónk az Egetvívó asszonyszívben (1902), amely a XVIII. században játszódik. A kilencvenes években nagy vihart kavartak az ún. egyházpolitikai törvények, kivált a kötelező polgári házasságot és a zsidó felekezet egyenjogúsítását elrendelők. A költő természetesen elismeréssel fogadta őket, hiszen régtől fogva vallotta a legteljesebb vallási türelemről szóló tételt: „Én minden vallást jónak tartok, csak a követői legyenek jók." (A mi lengyelünk, 1903). Minden vallás jó, tehát a katolicizmus is, méghozzá a pápasággal, szerzetesrendjeivel, hierarchikus megkötöttségével együtt? A kérdés szükségszerűen fölvetődik, mert Jókai hetvenes években megjelent regényeit a Róma elleni harcosság jellemezte. Küzdött bennük IX. Pius és az általa képviselt ultramontanizmus ellen (Fekete gyémántok, Egy az Isten), bomlasztó elemként bélyegezte meg a jezsuitákat, szót emelt a szerzetesrendek megszüntetése mellett A jövő század regénye lapjain. Mindennek már nyomát sem találjuk az utolsó decennium nagyobb 75
