Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 6. szám - Faludy György: A Duna (vers)
a sunyin leső férfiak, a facipős, meggörbült nénik, s néhányon, kiknek kék egén fejére álló délibábnak ringott a foszló jóremény. Egy nap a ledőlt Margit hídnál ültem a pesti oldalon s még nem sejtettem, hogy számomra e tájolt nincsen oltalom. Tizenöt hónappal korábban a felrobbantott híd alatt lőtték nyilasok a Dunába fiatal orvos húgomat. Nem hánytam szemet, mégis láttam a partról mint zuhant hanyatt a jeges árba. Roppant vércsík habzik mögötte. Jobb kezét, melyet egy nyilas törzsőrmester pöröllyel zúzott szét elébb, a tört hídpalló leszaggatta. Lábát acélpántok s vizák harapdálták le Mohács mellett, s ahogy törzse úszott tovább, a friss hajóhíd Újvidéknél levitte nyakát meg fejét, és törzséből se maradt semmi, mikor Vidin elé leért. Atkozni kezdtem a Dunát, bár jól tudtam, nem tehet róla, s futottam a rakparton át, befordultam a Lánchíd roncsa után. Most az sem békített, hogy a gróf Tisza István ucca József Attila utca lett. V A Csepel-szigeten, Szent Miklós magasában, távol a város zajától, a vízparton, rétek, bokrok, fák, nádas közt magános kis kocsma állt. Ösvényen volt csak elérhető. Főként halászok meg csónakosok látogatták.
