Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11. szám - Kerényi Ferenc: Ibolyák Petőfitől
tán történt, hogy a koronázó városban Wigand Károly Frigyes ottani könyvárus elutasította a versek kiadását. Ismét Orlai Petrovics Soma következik tanúskodásra: 1842 szeptemberében és októberében Petőfi náluk, rokonainál vakációzott Mezőberényben, és az unokatestvérek közös kötet kiadásán meditáltak, amibe Petőfi verseket, Orlai Petries novellákat adott volna. Se pénz, se kiadó: az ötlet megmaradt diákköri álmodozásnak. Ha most már ráközelítünk kéziratunkra, akkor Szuper Károly színész naplóját vehetjük kézbe. Szuper szemtanú, de utólagos lejegyző. 1889-ben megjelentetett emlékezései megbízhatóak a vándorszínész-élet mindennapjairól (a kecskeméti adatok nagyon pontosak), túlzóak és felnagyítottak (Petőfi világirodalmi rangjának tudatában), ha a költő körüli saját szerepeire emlékezik. 1842. november 18-i dátum alatt, Székesfehérvárról ezt tartja érdemesnek a feljegyzésre: „Ma áthozta hozzám Petőfi összeszedett verseit, s én kiszemeltem belőle néhány szavalni valót..." Milyen jó érzés lehetett az öreg, visszavonult, félévszázados színészi jubileumát is megélt komédiásnak a maga teremtett fénykörben, Petőfi verseinek válogatójaként és bírálójaként tündökölni! (Rárímel erre a napló kecskeméti, 1843. február 2-dikai bejegyzése, a Petőfivel és Jókaival alkotott hármas írói kör képe: Jókai vígjátékot ír a számára, Szuper Bolygó király c. regényét olvassa fel, „Petőfi pedig verseit producálja s bírálgatjuk egymás műveit.") Az Országos Széchényi Könyvtár kézirattára őrzi (Fond VII./152. 6. jelzeten) Orlai Petries Somának azt a kéziratban rekedt adatközlését, amelyet Gyulai Pálnak küldött felhasználásra, minden bizonnyal Gyulai 1854. évi nagy Pe- tőfi-tanulmányához: „... játszott többi közt Fehérváron Borostyán név alatt, s már akkor szándékában volt egy kis füzet költeményeit kiadni." Igaz, hogy Orlai Petries ezúttal nem volt jelen, mint volt Ostffyasszonyfán vagy Pápán, ám értesüléseit aligha szerezhette mástól, mint magától Petőfitől: a Borostyán álnevet valóban és kizárólag Székesfehérvárott használta, s ez akkor 1854-ben még korántsem volt köztudott. A törekvés folyamatos, az alaphelyzet azonos. Létezett egy teljesebb versgyűjtemény (ebből válogatott Szuper), és időnként készült belőle egy kiadásra szánt, füzetnyi tisztázat (erre emékezett Orlai Petries). Az Ibolyák kézirata nem mond ellene: van címlapja, mottója a címlap hátoldalán, valamint tartalomjegyzéke: mindez Petőfi kézírásával, pontos tisztá- zatban. De miért éppen Kecskemét? Hiszen a gondosan kalligrafált címlapon csak ennyi áll: „Ibolyák. / Irta /Petőfi Sándor/ 1843." A költő életének kecskeméti szemtanúi hasonlóan nyilatkoztak, amint azt - most már - Ostffyasszonyfa, Pozsony, Pápa, Székesfehérvár stációinál tapasztaltuk. 1870-ben megszólalt Ramazetter Károly veszprémi nyomdász, aki 1843- ban Szilády Károly nyomdatulajdonos segédje volt Kecskeméten. O úgy emlékezett, hogy Szabó József színidirektor társulatának cédula - (= színlap) kihordója, Petőfi „egy búcsúzó könyvecskét nyomatott, amely teljesen saját műveit tartalmazta." A 27 év utáni tévedés könnyen érthető: a színtársulatok rendszeresen nyomtattak ilyen almanachokat, hogy bevételükből fedezzék a továbbutazás költségeit. Nem tettek másként Szabó Józsefék sem: Játékszíni zsebkönyvük valóban megjelent, és tartalmazta (a szokott módon) a társulat névsorát, köztük „Petőfi Sándor úr" jelenlétét is igazolva, valamint az 1843. január 15. és április 2. között lejátszott műsort. A nyomdászsegéd természetszerűleg erre emlékezett, a zsebkönyv pedig nyilvánvalóan nem volt kéznél, mert abból kiderült volna számára, hogy a társulat „ezédula osztó"-it Veszprémi Gábornak és Kovács Jánosnak hívták... Szilády Károly nem késett a válaszadással. A Disznótorban cenzúratörténetét elevenítette fel: hogyan vitte el személyesen a kéziratot a piarista gimnázium igazgatójához, Schembera Calasantius Józsefhez, aki hivatalból látta el a könyvbírálói feladatokat; hogyan háborodott fel a cenzor a vers zárósorain, és hogyan tagadta meg ezért a kinyomtatás engedélyezését. Márpedig a Disznótorban ott olvasható az Ibolyákban is. Jókai Mór, a kecskeméti koronatanú későn és szépíróként nyilatkozott meg ebben a kérdésben. Későn, mert csak 1874-ben, és akkor is Petőfi színészi talentumát helyezte írásának 61
