Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 5. szám - Varga Imre: Védettek, védtelenek (Beszélgetés Baráth Tibor szociális munkással)
- Barátokkal?- Barátokkal, persze. Hasonszőrűekkel az osztályból, meg a környékről. Voltak barátnőim, de igazából mindig alul választottam. Jó megjelenésű krapek voltam. Annyi nőt találhattam volna, amennyit akarok, meg azért voltak jelentkezők is, jól szituált lányok, de ezekkel nem tudtam mit kezdeni. Nem tartottam magam alkalmas partnernek számukra, ezért mindig alulválasztottam. Úgy éreztem, a kapcsolataimat irányítani kell, így arra törekedtem, hogy azért én legyek az irányító. így mindféle futókurvával keveredtem azokban az időkben össze, szóval eléggé zilált életem volt nekem.- A nőismerőscid is kocsmából voltak?- Ezt így nem mondanám. Inkább úgy, hogy ivós helyekről. Ha elmentünk, mondjuk a Kertészeti Egyetem Klubjába, mert oda volt tagságim, az ivópulttól alig mozdultunk el. Nem nagyon vergődtünk onnan túl messzire. Azután viszonylag hamar megnősültem. Huszonkét-huszonhárom évesen.- Akkor már dolgoztál?- Egy-két hónapot a szakmában, egyébként finommechenikai és műszeripari szakközépet végeztem. Később könyvesboltban voltam eladó, majd a várgalériában kiállítás-rendező segédmunkás, ott is egy pár hónapot. Aztán kikerültem a Csepel Művekbe, mert ott dolgozott a bátyám. Laboráns volt. Elszegődtem őhozzájuk. A martinkemence soron volt egy gyorslabor, a kohászok között lettem laboráns. Az acélból vett mintából egy perc múlva már eredményt tudtam nekik adni. Ott elvoltam legalább egy évet. Nagyon jó csapatba kerültem. Befogadtak. Azt lett a baj, hogy a bátyám lett a főnököm. Ez összeférhetetlen volt. Akkor aztán átkerültem a martinászokhoz. Indítottak egy új öntési technikát, oda kerestek érettségizett srácokat. De kétkezi munkára. Bár igaz, viszonylag kvalifikált fizikai munka volt ez, már a kohászat átlagszintjéhez képest. Nos, oda kerültem. Aztán elindultam szépen fölfelé a szamárlétrán. A cégnél maradtam tizenkilenc évig. Mint főolvasztár dolgoztam, addig amíg meg nem szüntették a martinkemencéket.- Főolvasztárként mi volt a munkád?- Mikorra én főolvasztár lettem, már csak egy martinkemence ment, ott kellett végezni fizikai munkát is, egyébként az acélgyártás volt a munkám. Miután azt az egy kemencét is megszüntették, átkerültem elektrokemencéhez, de ott már nem éreztem jól magam. Akkor már más tendenciák is beindultak az életemben. Úgyhogy tizenkilenc év után eljöttem.- A házasságod milyen volt?- Hetvenkilencben nősültem és együtt maradtunk tíz évig. Nyolcvankilencben váltam el. Érdekes: október hatodikán, a vértanúk napján nősültem, március tizennegyedikén váltam el. A válás előjelei azért biztatóbbak voltak, mint a nősülésé.- A családi minta is közrejátszott a házasságod kudarcában?- A mamám volt az, ugye, aki, mint mondani szokás, összetartotta a családot. Jellegzetes alkoholista játszma. Amikor arról van szó, hogy áldozat, megmentő, vádló, és a szerepek cserélődnek. Ő a megmentő szerepben volt rendesen. Áldozat és megmentő, ezek összemosódtak. „Mi lenne veletek nélkülem?" - hallottuk tőle sokszor. Azt hittem hosszú ideig, hogy azért maradt velünk, meg azért tartja össze a családot, mert szeret bennünket. Életem nagy csalódása volt, amikor rá kellett jönnöm arra: a szereteten túl biztos az is közrejátszott, hogy egész egyszerűen nem volt képes kilépni. Mert ha az ember abban nő fel, hogy: Miattatok maradtam az apátokkal!, akkor ez úgy jól belevésődik hosszú évek alatt, ezek után ez a felismerés azért elég drámai.- Te nem tartod öt áldozatnak ezek szerint.- Bizonyos fokig áldozat, de nem a mi áldoztunk, hanem inkább a körülmények meg önmaga áldozata. Érdekes módon apámmal egy más tendencia zajlott le. Ővele meg tudtam békélni.- Elhatározással? 72
