Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 5. szám - Varga Imre: Védettek, védtelenek (Beszélgetés Baráth Tibor szociális munkással)

- Nem. Ez inkább anyámmal kapcsolatos. A mai napig próbálom megoldani ezt az alap- konfliktust, több-kevesebb eredménnyel. Mert végül is jó és kiegyensúlyozott kapcsolatban vagyunk, de munkálkodnom kell rajta folyamatosan. Apámmal másképp történt a dolog. O világéletünkben elégedetlen volt velünk, és ezt ki is mondta mindig nyersen, sokszor megalázóan. Apám egyetlen mondatától rendbe jött a kapcsolatunk akkor, amikor én absztinens lettem, és náluk laktam egy őszt, egy telet. A bátyám szinte féltékenykedett, hogy mit lakom én ott, és mit tutujgatnak engem. Akkor az apám azt mondta neki: „Fiam, te nem is tudod, hogy az öcséddel mi történik. Neked fogalmad sincs arról. O most olyat csinál, amit én nem tudtam sosem megtenni." Ezek a mondatok nem is az én jelenlétemben hangzottak el, anyám mondta vissza, de ettől helyrebillent a kapcsolatunk. Ez a megjegyzés kimozdította a helyéből a régi világot. Azt, hogy: értéktelen vagy, hogy nem vagy jó semmire, hogy alkalmatlan vagy a világra, ezt mind érvénytelenítette apám válasza. Neki is nagyon bátor szembenézése volt magával. A korábbiakat eltörölte. Ez a változás meg is határozta aztán a kapcsolatunkat. Nem azt mondom, hogy azután nyal- tuk-faltuk egymást. De mint két normális és egymást tisztelő és szerető ember éltünk. Bár az érzelmeinket nem tudtuk kimutatni, nem tudtunk szeretni. A baj az volt, hogy ez az idő nem sokáig tartott, mert ő meghalt. Az életemnek, sorsomnak mégis nagy szerencséje, adománya, hogy így megbékélve tudtam elengedni, ez így jó, mert nincs bennem tüske. Ez így helyére kerül.- Ez a szeretni nem tudó ember, ahogy magadat is nevezted, a válás után talált új kapcsolatokat?- Nem. Nem. Hét évig voltam egyedül. Ezt úgy kell érteni, hogy nem éltem együtt senkivel. Tehát nem bútoroztam össze senkivel, ahogy mondani szokták, hanem hosszabb-rö- videbb kapcsolataim voltak. Nagyon sokat tanultam belőlük. Megedzettek. Készülődés az új családalapításra. Nagyjából erről volt szó.- Gyerek volt az első házasságodban?- Volt. Tizenkilenc éves most a lányom. A házasságom alatt úgy növekedett föl, mint egy vadvirág. Tudtam, hogy van, de nem sok közöm volt a napjaihoz, megmondom őszintén.- Az ital miatt?- Az ital miatt. Meg nem nagyon tudtam én mit kezdeni sem vele, sem a feleségemmel. Azok a kapcsolati problémák, amik előtte jellemeztek, megmaradtak a házasságomban is.- Mi lett az oka, hogy nem találtál utat másokhoz? Megfogalmazható ez? Az otthoni minta árnyékolta be a sorsodat?- Az én otthonról hozott mintáim nem segítettek, hogy normális házasságban éljek vagy ép kapcsolatot kössek. Nálunk például a családon belül nem volt érintés, nem volt jellemző. Állandó veszekedés. Időnként folyt a vér, még verekedés is volt. Gyermekkoromban verekedős volt az apám, aztán később lehiggadt, de akkor is állandó botrányok kavarogtak. Ezek a minták se voltak alkalmasak, meg én se. A házasságom két sérült ember kínlódása, akik egymást sérelmeit feltételezik és gerjesztik. Akkor, amikor én alkoholista voltam a magam személyiségjegyeivel, meg sérüléseimmel, az akkori feleségem ugyanolyan sérült volt, bár nem alkoholista. Egyébként kiválóan el tudtunk mi játszmázni egymással. Nagyjából azokat a játszmákat folytattuk, amiket otthon megtanultunk mindketten. Annak ellenére, hogy az ő szülei közül az egyikük sem volt alkoholista, de ott is voltak játszmák, amiket simán át tudott emelni házasságunkba.Vagyis: a zsák megtalálta a foltját! Ráadásul nem is árultam zsákbamacskát. Három évig udvaroltam neki, akkor már rendesen piáltam, úgyhogy ő tudhatta, hova fog jönni. Na, a házasságunk az úgy is sikerült! Az első öt év az úgy elfogadható volt, ahogy így emlékszem, de már elég sok szenvedéssel.- A szülőknél laktatok?- Nem. Egy vagy két évig laktunk a szüleimmel, aztán költözgettünk. A végén a cégtől kaptam egy vállalati elosztású OTP öröklakást. Ott laktunk a legutolsó időkig, aztán mindent hagytam ott, ahogy egy magyar kohász mulat. Ott maradt az egész lakás, ahogy volt.

73