Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 3. szám - Vekerdi László: Magyar lovagkor? (Egy "operatív" politikai elit "hiánya szükségessége és feladatai" Magyarországon

az önnön tökéletlenségére lassan ráébredő és vétkeiért vezeklő keresztény lovag ideálját. A tökéletesség statikus ideáljával állítja szembe a tökéletesedés dinamikáját, az örök változ- tathatatlansággal szembe a hibát felismerő és kijavítani igyekvő változtatás folyamatát. Guillaume le Maréchal és Guillaume d’Ockham a Keresztény Lovag ideálján keresztül tán közelebbi rokonságban van egymással, mintsem gondolnánk.

Am akárhogyan is van, a lovagi világ egyszerűsítő szkémák alapján legfeljebb ha félreérthető. A respubliea fegyveres „karja” ugyanolyan sokféle volt, mint a „láb”, s legalább annyira bonyolult társadalmi beidegzések mozgatták. A lovagi ideál hosszú életét meglehet épp a sokféleségteremtette rugalmasság és alkalmazkodóképesség tette lehetővé. S bár ez „rendi” tulajdonság volt, a lovagság tulajdonsága, mint minden alkalmazkodás, végső soron ez is az egyének szintjén dőlt el. És itt a versengés nem holmi ideálok között folyt, hanem egyének között, cseppet sem ideális, hanem nagyon is valóságos lehetőségekért és célokért. Guillaume le Maréchal például kegyetlen versengésre kényszerült II. Henrik király fiának, az ifjú királynak kegyeiért lovagtársaival. A tornákon nem bírtak vele, így végül hírbe hozták az ifjú királynővel, VII. Lajos király leányával, Fülöp-Agost testvérével, akit még hároméves korában, 1168-ban eljegyeztek az angol király két évvel idősebb fiával, az épp megkötött béke megpecsételéséül. Az ifjú királynő a rágalom idején 25 éves volt, s Maréchal tíz évvel idősebb. Volt a vádaskodásban valami vagy se? „A házasságtörés gyanúja — írja a jólértesült Duby — minden nagyúri házban maglapult. Minden ifjú lovag (Guillaume nem volt az, de »ifjú« volt a kor felfogása szerint: nem volt nős) ostromolta a seigneur hitvesét. Ez volt a játék, az udvar-lás. Ez fűszerezte az állandó versengést, amelynek az udvar a színhelye volt. Mindenki rivalizált. Ki nyeri el az úrhölgy szeretetét, hogy ezáltal magára irányíthassa az úrét? De rajta is lehetett veszíteni a játékon, túllépve a megengedett határokat. Veszélyessé is válhatott. Ezekben a hatalmas, zárak nélküli kastélyokban, ahol nyüzsögtek a férfiak, és a sötétség beálltával minden homályba borult, semmi sem védte a nőket. Talán ők maguk is kedvet kaptak olykor az örömre, hisz általában csalódottan éltek. Az együttélés is szülhetett alkalmakat, amelyek nem merültek ki merő parádéban... Mindenesetre semmi sem bizonyítja, ismeri el Duby, hogy Maréchal és az ifjú királynő között bármi történt; ő maga végig váltig tagadta a rágalmat, dehát kötelezte erre a lovagi hűség, úgyhogy ellenfelei elérték, hogy távoznia kellett az udvarból. De még a királynőnek is, akit visszazsuppoltak Párizsba. Ám bátyja, a takarékos Fülöp-Ágost nem hagyta parlagon heverni: 1186-ban nőül adta a mi M. Béla királyunkhoz, akinek első neje, Chatillon Anna — akit Mánueltől kapott leányéi, Mária helyett — nem régen halt meg.

Béla már Mánuel udvarában lovagi szellemben nevelkedett — a császár nagy csodálója volt a frank lovagoknak — és királyságra jutván, sokfelé hozott be cisztercita szerzeteseket; Zircre Clairvaux-ból, Egresre Pontigny-ből, Szentgotthárdra Troisfontaines-ből. De már elsőként — még II. Géza idején — Heiligenkreuzból érkezett ciszterek is franciák voltak; Hei- ligenkreuzot Henrik osztrák őrgróf Morimundból telepítette. Az új apátságok összeköttetésben maradtak kibocsátó rendházukkal, erről nemcsak a rendszeres vizitációk és apátgyűlések gondoskodtak, de a szerzetesek — köztük helyi novíciusok — franciaországi útjai is. Tanultaik francia iskolákon világi papok is; III. Béla idejéből legalább négy magyar klérikusról tudunk. Margit királynővel pedig francia lovagok és klérikusok érkeztek, s Béla pompás palotát kezdett el építtetni Esztergomban. „A nyugati udvarok legkényesebb igényeit is kielégítő palotában Béla saját hatalmi állásához és az angol udvarból épp ez időben magyar királynéul Esztergomba hozott francia királylány — Capet Margit királyné — finom Ízléséhez méltó hajlékot emelt. De arról is gondoskodott, hogy kedvelt királyi szórakozásuk: a vadászat után is méltó keretben mulathassanak és pihenhessenek. Attila városában — mint a mai Óbudát ekkortájt nevezik—, Csepelen, Biharban és másutt vadászkastélyok épülnek. A régi magyar élet fő szórakozása, a vadászat mellett II. Géza óta meghonosodik a francia módra rendezett lovagi torna”—méltatja az akkori „felzárkózást” a Hómann-Szekfü; I. köt. 405. oldal.

Meghonosodott tehát hazánkban — véli a könyv — a nyugatibb Európa lovagi kultúrája. „Ünnepi alkalmakkor udvari tisztek, lovagok szolgálnak a király körül, s meggyarapszik az udvari méltóságok száma is... Béla korában alakul ki a tárnokmester, lovászmester, pohárnokmester és étekhordómester, a későbbi asztalnokmester új hivatala.” Az okleveles gyakorlat elterjedésének megfelelően pedig „elrendelte, hogy minden előtte és udvarában letárgyalt ügyről és jogi aktusról írásos bizonyság, oklevél állíttassák ki, s evégből 1185-ben nyu103