Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 3. szám - Araczki László: Egy eszménykép színváltozásai (A Petőfi-kép módosulása a költő szülőházának vendégkönyvi bejegyzései alapján)
pásai alatt, még kevesen tudták, hogy a nemzeti eszme és a forradalmiság legigazibb harcosa is odaveszett. S még kevesebben gondolták és hitték, hogy nemzedékek sora nő fel, akik számára Petőfi költészete fogja jelenteni a hazában, a világban való eligazodáshoz a legbiztosabb tájékozódási pontot. Petőfi neve népünk tudatában mindmáig egyet jelent a költővel, annak ellenére, hogy halála óta sokat változott a világ, s változtak az irodalmi ízlések és divatok, s úgy tűnik, költészetünk is az összetettebb és bonyolultabb nyelvi és költői kifejező eszközök felé fordult. A világról alkotott képünk azonban ma sem teljesebb és valóságosabb, mint ahogy azt Petőfi költészetéből megismertük, és valójában ma sem tudunk többet és igazabbat az emberi élet örömeiről és fájdalmairól, a természet titkairól, az ember egyéni és történelmi létezésének bonyolult kapcsolatairól, mint amit Petőfi tudott. Verseit gyakran idézzük, de emberi és költői vonásait nem ismerjük igazán, vagy rosszul ismerjük, hiszen szinte koronként és nemzedékenként lehettünk tanúi a Petőfi-kép színváltozásainak. Van abban valami felemelő, s egyben valami nehezen megfogalmazható, torokszorító gyöngédség is, ahogy a nép emlékezete históriájának nagyjait körülveszi. A nép így mondta: Bem apó, s a negyven-egynéhány évében járó Kossuthra: Kossuth apánk, de Petőfi fia volt a népnek, s alakja így élt tovább. Talán azért, mert sikerei csúcsán is megmaradt a magyar irodalom rézbaltás szegénylegényének, talán azért, mert túlságosan korán kaszálta el a halál, talán azért, mert hol víg kedvű garabonciásként, hol haragvó kamasz Vulkánként járta az országot — jórészt gyalogosan, ezért látta más horizontúnak a világot, ezért tágult ki szemhatára a szó valóságos és képletes értelmében is. Ahol megfordult, ahol hosszabb-rövidebb ideig tartózkodott, ahol élt, alakját mindmáig legendák veszik körül, és a kései utódok féltőén őrzik a költő ott-tartózkodásának szellemi és tárgyi relikviáit, s ebben példaértékű a szülőhely szerepe. Közhelyszerű, de igaz, hogy Kiskőrös és Petőfi Sándor neve elválaszthatatlanul összekapcsolódik egymással, még azon tény ellenére is, hogy az egykori poros-sáros, szlovák kultúráját mélyen magába záró településről a költőnek aligha lehettek emlékképei. Ezt a mély kötődést a búvópatakként felbukkanó majd eltűnő szülőhely viták sem tudták megbontani, mert Kiskőrös és Petőfi épp oly szinoním fogalmak, mint Weimar és Goethe vagy éppen Stratford és Shakespeare neve. Mindez erkölcsi felelősségérzetet jelent az itt élők számára a hagyományápolásban éppúgy, mint Petőfi szellemi örökségének megőrzésében. A fentiekből következően a kiskőrösiek Petőfi-kultusza rendkívül mély gyökerű és magas érzelmi telítettségű, s időben messze megelőzte az országos kultuszt. Talán kezdődött azzal, amikor 1861. július 31-én közadakozásból az országban először Kiskőrösön emeltek szobrot a költőnek, s a folytatást az jelentette, amikor ugyanebben az évben Sárkány János evangélikus lelkész és Ivánka Imre a mezőváros akkori országgyűlési képviselőjének kezdeményezésére emléktáblával jelölték azt a házat, ahol a költő született. Az emléktábla a házon ma is látható, s rajta az alábbi szöveg díszeleg: „Itt született Petőfi 1822. december 31-én.”” Ezek a nehéz idők azonban nem kedveztek a Petőfi-kultusznak, s a hajdani szülőház is egyre siralmasabb állapotba került, mígnem 1878-ban a Magyar írók és Művészek Társasága megvásárolta az épületet azzal a céllal, hogy ott múzeumot létesitsen. A ház ünnepélyes átadására 1880. október 17-én került sor. A fővárosi vendégek elé, akik Budapesttől Hartáig hajón tették meg az utat, mivel Kiskőrösnek vasútja még nem volt — a községi elöljáróság fogatokat küldött, és a település határában várakozó nagy tömeg örömujjongással és kendők lobogtatásával fogadta Jókai Mórt valamint kíséretét. Jókai a következő szavakkal vette át a házat: „Üdvöz légy, emlékezetes hajlék, aki Petőfit szülemi láttad, új gazdád, a magyar irodalom nevében üdvözöllek...” így vált Kiskőrös országos zarándokhellyé, s így lett a Petőfi-kultusz őrzője és letéteményese, a szülőház pedig szinte a nemzeti lelkiismeret gyóntató padja. A Magyar írók és Művészek Társasága 1890-ben felajánlotta a házat a községi elöljáróságnak, de múzeum55
