Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 4. szám - Staar Gyula: Az örökégő (Beszélgetés Vermes Miklós Kossuth-díjas fizikatanárral)
— Ez nem lehet igaz! — Dehogynem. Ugyanő mondott véleményt Rába Györgyről, akiről biztos hallott már. Valamikor együtt tanítottunk, mellettem ült. Az említett igazgató úr emígyen értékelt: „Olyan ember, mint Rába György, aki a magyar dolgozat tanári aláírásakor ilyen csúnyán írja a Gy betűt, nem való tanárnak!” Hát nem is maradt tanár, elment egy kiadóvállalat igazgatójának. — Milyen a tanárok helyzete, megbecsülése nálunk? — Miért kellene megbecsülniük, mi az, hogy megbecsülés? Nem köpnek le, vagy mi? Hogyan érti ezt? — A megbecsülés magyar szó, Muki bácsi! — Tudom, de sok magyar szó van, ami újabban jött divatba, s amit én nem értek. Mi a különbség a megbecsült és a nem becsült tanár között? — Számszerűen kifejezve, mondjuk az, hogy a fizetése csak töredéke a lángossütöének. — Én sohasem hasonlítgatok. A lángossütés kellemetlen munka, hideg utcán óraszám ácsoroghat az ember, és néha több szakértelem kell hozzá, mint a tanításhoz. — Gondolja, hogy alulnézetből is igy vélekedne, egy-két kisgyerekkel albérletben lakva? — Meglehet, azért beszélek így, mert tisztességes a fizetésem. De elhiheti, soha egy pillanatig sem izgatott, ha valaki jól dolgozott és többet keresett nálam. — Muki bácsi, Ön 83 évesen sem hagyta abba a tanítást.. . — 82,6 éves vagyok, mit öregít! — Elnézést... mégis, mit szeret ennyire a tanári munkában? — Nézze, ugorjuk át ezt a kérdést, nem tudom megmondani. Valamit csinálnom kell reggeltől estig. — Ön boldog ember? — Megvagyok. Valami jobbat kérdezzen! — Vannak barátai? — Természetesen, előfordulnak. — Családja? — Van egy felnőtt lányom, ő főiskolai előadó, és egy unokám. — Sok mindenről nem esett szó, nem akarom tovább fárasztani. Azt azért elmondom, Ön szépen elhallgatta, hogy tegnap Prometheusz-dijat kapott az Eötvös Loránd Fizikai Társulatban. Miért adták? — Gondolom azért, mert az ókori kolléga is piromániás volt... — Na, de Muki bácsi, ne legyen már ennyire eretnek! Ők mit mondtak? — Csaknem négy évtizedig dolgoztam az Eötvös Loránd fizikai verseny szervező bizottságában, de tovább már nem csinálom, átadtam a helyem a fiataloknak. — Ön nagyon puritán ember, talán ezért is tisztelik, szeretik tanítványai és kollégái. — Erre ugyanazt mondhatom, mint egy korábbi beszélgetésünkben: A tanár ébresszen tiszteletet a természet dolgai, az emberiség nagy teljesítményei iránt, minden egyéb tisztelettel azután lesz, ami lesz. — Milyen tervei vannak Muki bácsinak? — Ma este 9-ig előkészítem a másnapi teendőimet. Rendkívül tartalmas napnak ígérkezik a holnapi. Mondtam már, át kell gondolnom az elsősök óráját, nem akarom otthonra hagyni, mert mostanában már gyakran elalszom este. Azután a második órában helyettesítek, egy cetlire most feljegyzek néhány számot, hogy ellenőrizni tudjam a tanulók bemondásait. A harmadik óra a sajátom, ez tűnik a legegyszerűbbnek, ellenállási értékeket számolunk ki kapcsolási feladatokban. Délutánra egy szakköri bemutató előadást terveztem, a lépcsőházban láthatja a meghivó plakátját. Diákat vetítek, Kínáról mesélek a gyerekeknek. Azután egy stroboszkópot szeretnék bemutatni, még azt is ki kellene próbálnom, hogy jól működjék. Csütörtökön délelőtt viszont ezt a mozdonyt szeretném járatni, fel kell töltenem, megolajoznom és összeraknom a síneket. Ha időmből még futja, akkor ... De jöjjön nézze meg, és ha megvár, együtt mehetünk haza. — Örömmel, és köszönöm a beszélgetést. (Csepel, 1987. december) 86
