Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 4. szám - Staar Gyula: Az örökégő (Beszélgetés Vermes Miklós Kossuth-díjas fizikatanárral)
— Én úgy veszem észre, Ön nem fél, sőt kifejezetten otthonosan mozog az aknamezőn. Mintha kedvére való lenne, ha menet közben itt-ott valami felrobban. Azt rebesgetik, kísérletezés közben is imád robbantgatni. — Ez azért erős fogalmazás. Pontosabb, ha azt mondjuk, nem bánom, ha a kísérletezésnek vannak látható jelei. — Honnan valók a robbanó receptek? — Azok még a régi időkből származnak. Azután néha rakétákat is veszek, ha hozzájutok. Nemrégiben New Yorkban, a kínai negyedben szereztem be néhányat. — Emlékezetes robbantásai, pardon, kísérletei nem voltak? — Voltak, voltak, de nem tudom, idevaló ez? — A Jedlik gimnáziumba még nem vonult ki a tűzoltóság? — A mentők is, az egész város ... — Mikor és miért? — Kell ezt szellőztetni? Szerencsére nem történt komolyabb baj, de mégsem való, hogy egy gimnáziumban ilyesmi történjen. Na, nem bánom, röviden elmondom. Úgy három éve történt, augusztusban, a nyári tanfolyam végén tartottam egy bemutató előadást. A termit szemléltetése volt a soron, az valamilyen fém-oxid és alumíniumpor keveréke, melyet ha begyújt az ember, igen magas hőfokon elég. Én az ólomtermitet akartam kipróbálni. Előtte kisebb adaggal elvégeztem a kísérletet, láttam nagyon füstöl, így hála istennek a villamosgyújtás mellett döntöttem. A keveréket az előadóasztal szélén raktam össze, fél pohárnyi volt az egész, elé védőfalnak vastag üveglapot tettem. — Sokan voltak az előadóban? — Tele volt a terem. Magyaráztam, mondtam a magamét, s amikor a megfelelő helyre értem, szemléltetésként megnyomtam a gombot. A borzasztó robbanás megremegtette a termet, az asztalon hirosimai tűzgolyó született. Az égés porrobbanásba ment át. Mind a tíz dupla ablak kitörött, az utolsó háromnál csak a külső ablakok. Szerencsére az ijedelmen kívül nagyobb baj nem történt. A detonációt követő döbbent csendben csörge- dezés hallatszott: a sok üvegcserép folyamként hullott a fal mentén az utcára. Az egyik külső ablak a takarítóasszonyra esett, aki mérgesen felkiáltott: „Az istenit, nálunk még nyugdíjba se mehet egészségesen az ember!” A kitört ablakokon sűrűn ömlött ki a füst, a szemközti házak ablakaiban és a tetőkön megjelentek a bámészkodók. Az előadó ajtaja is eldeformálódott, a védő üveglap azonban csodával határos módon sértetlen maradt. Később törött össze, egy takarításkor elejtettük . .. — Mit érzett akkor Muki bácsi? — Borzasztó megsemmisülést. Ezért nem szeretek beszélni róla, nagyon rossz emlék, bár mindenki röhög, amikor elmesélem. Szirénázó tűzoltóautók, mentők, de kijött a belügy is, hallották az URH-riasztást, augusztus 18-a volt, meg kellett nézniük, hogy ki, mit robbantgat. Gomolygott a füst, kintről úgy nézett ki, mintha belövés érte volna az épületet. Rohantak fel a tűzoltók, vonszolták a slagokat, hol a tűz? Áh, nem ég semmi, nem kell sietni, mondták nekik, csak egy Kossuth-díjas fizikatanár kísérletezik. A jegyzőkönyvet azonban kötelezően felvették, megkérdezték, mit csináltam. Elkezdtem: ólom-szuperoxid és alumíniumpor keveréke..., és soroltam nekik a pontos receptet. A reakcióegyenlet egyébként ott van a táblán — a huzat már kisöpörte a füstöt, látni lehetett —, abból teljesen világosan követhető a folyamat. Szegény ember nemigen tudott mit kezdeni vele. Másnap a rendőr- kapitányságról is kijött egy tiszt, neki is elmondtam a termit lényegét és azt, hogy más szemcsézetű volt a por, valószínűleg emiatt robbant a keverék. Egyébiránt bármivel vádolnak vagy elítélnek, nem mentem magam, tudomásul veszem a büntetést, én vagyok a felelős. — Ugyan, hagyja kérem — mondta a rendőrtiszt —, mi csak azért jöttünk ki, mert az első hírek nem zárták ki a robbanószerrel való visszaélés esetét. Most, hogy meggyőződtünk a történtekről, az ügy7 el van intézve, viszontlátásra — és elment. — Ötvenhatban is nagy felfordulás lehetett errefelé. Hogyan élte meg azt az időszakot? 83
