Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Lipcsey Ildikó: Vasas Samu - Salamon Anikó: Kalotaszegi ünnepek
Vasas Samu— Salamon Anikó: Kalotaszegi ünnepek Nagy szerencséje a magyar — egyúttal az európai — népi kultúrának, hogy a szakemberek az utolsó pillanatban tetten érhetik a szokásokat, hagyományokat, ahogyan azt: 1. a múlt században, 2. a két világháború között éltek és 3. napjainkban élik. A változások mozgatói, mint kiderül: Kalo- taszegen is az iparosodás, a kétlakiság —, ezzel természetesen nemcsak a szerzők vannak tisztában, hanem azok is, akik megélik ezeket a változásokat. Tudatosan őrzik, legalább emlékezetben népi kultúrájukat, amilyen az „eredetileg” volt, s ha mód van rá, ehhez a formához térnek vissza, ezt elevenítik fel, ezt adják tovább a legfiatalabb generációnak. Ezért is tett nagyon nagy szolgálatot Vasas Samu és Salamon Anikó, mert nem azt az utat választották, hogy olvasmányosabb, a népszerűsítő irodalomhoz hasonlatos formában adják közre gyűjtésüket, hanem mint egy alapos és pontos, többször ellenőrzött kutatási zárójelentést, jegyzőkönyvet, amelyben nemcsak a szakemberek szűkebb csoportját és az érdeklődők tágabb körét avatták be a naptári év ünnepei, a gazdasági élet szokásai, az élet fordulóihoz kapcsolódó szokások Kalotaszegen kialakult rendszerébe, hanem az érdekelteket is: hogy melyik a legtisztább megjelenési forma. A gyűjtőutakon, az anyag rendezése, a szintézis készítése során kiderült: mi az általános és az egyedi a kalotaszegi népszokásokban, a magyar és az európaihoz képest. Mi a szokás, az ünnep, és mi minősül már rítusnak. A szerzők az ünnepek egymásra épülő rétegeit is kibogozták az antik kultúrától, a po- gánykori szokásokon át a zsidó-keresztény hagyományokig. Ami a társadalomtudományok — történetírás, irodalomtörténet — körében le nem zárt vita tárgyát képezi, hogy ugyanis a régió, ahol élünk, Közép-Európa, Kelet-Európa, Közép-Kelet- Európa, vagy Kelet-Közép-Európa; hogy egy politikai körülmény — a második világháború után: Európa kettéosztása keleti és nyugati részre — megváltoztathat-e történeti-földrajzi fogalmakat, az itt, azaz a néphit és népszokások kettős kötődése, Kelet-Európához és Nyugat-Európá- hoz — teljesen természetes körülmény. Kronologikus sorrendben haladva, a téli ünnepkörrel kezdve: Míg katolikus vidéken Luca- naphoz, itt András-naphoz fűződik a legtöbb szerelmi jóslás, ahogy Bálint Sándor is megállapította: kereszténységet megelőző hagyománya. Karácsonykor az ünnep vallásos jellege a középkori hagyományú 24-ei kántálással ki is merült. Sajátosan magyar a december 26-án szokásos regösének: a sámánizmus emlékét őrzi. A betegség elűzésére, a nők termékenységére szolgáló aprószentekelés vagy mustármagozás már a magyar középkorban is ismert volt: antik és keresztény motívumokból tevődik össze. Az európai népek népi kultúrájának egyik legrégibb emléke: a tüzeskerék-gyújtás és aranyosvíz-vivés szilveszter éjjelén. A középkori, katolikus, liturgikus játékok lassan népi színjátékokká váltak; Kalotaszeg református vidékein épp úgy, mint a karácsony, a húsvét és a pünkösd is 3, 4, sőt 5 napos táncot jelent. Kelet-európai, állattartással foglalkozó népeknél ismeretes még ma is a Szent György-napi tejbemérés, a pásztorfogadással, a tejesgazda kijelölésével, a tej elosztásával és a- turma összeállításával. Kereszténység előtti hiedelemvilágba tartozik a szentiváni tűzgyújtás — szerencsehozó, baljóslatú célzattal. A szerzők a tüzeskerék-eregetés, -átugrás, virágok tűz közé szórása szerelmi varázslat és párosító motívumát sajátosan magyar jellegzetességnek tartják. Ha felidézzük Rubljov és Marfa találkozását, Szent Iván éjjelén, Tarkovszkij felejthetetlen filmjében, valamint Shakespeare színpadi művét, akkor e szokás körét is európaivá tágíthatjuk. Ami az élet fordulóihoz fűződő ünnepeket illeti, Kalotaszeg egységes abból a szempontból, hogy a népszokások és az egyházi ceremónia összefonódik; az egyén ünnepe a komák, a falu részvételével közösségivé lesz. Lévén az ember döntései közül egyik legfontosabb a párválasztás, a jegyesség, a lakodalom leírása szinte önálló kötetként illeszkedik a monográfiába. Minden a legszigorúbb rítus szerint zajlik ma is — akár elő is vehetnénk Nagy Jenőnek, a 30-as évek állapotát leíró tanulmányát a magyarvalkói lakodalomról. Semmivel sem kötetlenebb előírás szerint történik a temetés, ha bekövetkezik az ember életében az elkerülhetetlen pillanat — szintén ahogy Nagy Jenő lejegyezte — amikor az ember „jóllaka már az élettel”, „ő juta a halál horgára”, ha már „ő is a napba néz”. * A gazdasági-társadalmi fejlődéssel velejáró pozitív és negatív változások lassan elérték Kalo- taszeget is. A civilizációnak az emberi életet javító, kiteljesitő, a világot a tömegkommunikáció eszközeivel közelebb hozó, a tanulási lehetőségekkel a közösséget és az egyént gazdagító következményei mellett fellelhető a másik jelenség is: a gazdagodás, s ami itt velejár: az öncélú cifrálko- dás, az egyke. Ezt a jelenséget nem győzik elégszer hagsúlyozni a könyv szerzői sem: riasztónak tartják, hogy míg a 60-as években a keresztelőn két-három házaspár volt jelen, ma 20—30. Az ajándékok is ebben az arányban növekednek, és úgy állítják ki, mint korábban csak a stafirungot. A gazdagság lett a tekintély. A gazdagság lett a 93
