Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 5. szám - Kerékgyártó T. István: Mindennapi életünk gondjairól: Szalai Júlia: Az egészségügy betegségei: Csepeli György: A hétköznapi élet anatómiája: [könyvismertetések]
sebb értelemben vett nemzetmentő tevékenysége. Az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában őrzött hagyaték kis töredékét adja most közre az a kis kötet, mely a száz esztendeje született Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékezetére jelent meg. Az igen rövid bevezetőt, az egyes iratok előtt álló eligazítást és a jegyzeteket Tilkovszky Lóránt írta. A válogatás mindig tükrözi az összeállító személyes érdeklődését és felkészültségét. Ez nyilvánvaló és természetes dolog, más esetekben sincs másképp. Hiábavaló és meddő lenne számonkénti, hogy ez vagy az az írás miért van a kötetben, vagy egy általunk fontosabbnak vélt miért hiányzik; helyette a megjelentekről kell számot adjunk. A válogatás időbeli korlátáit, (vagy a terjedelmet megszabó kiadói kényszert?) már inkább fájlaljuk még akkor is, ha az 1941 —1944 közötti évek a kiváló politikus pályájának legjelentősebb szakaszát is jelentik. A sort Szekfű Gyulához írott vitairat nyitja meg, melyet annak idején (1942 tavaszán) nem szánt nyilvánosságnak, hanem csak Szekfűnek küldött el. Ebben élesen és gátlás nélkül megírja, hogy mi a véleménye a magyar történetírás Szek- fű által fémjelzett ún. szellemtörténeti irányzatáról. A magyar nemzet történelmi hivatása *- Bajcsy-Zsilinszky szerint — nem a keresztény nyugat megvédése a keleti barbársággal szemben, hanem elsősorban önvédelem, a Szent Ist- ván-i birodalom védelme, a keletről és nyugatról egyaránt fenyegető veszedelmekkel szemben. Világosan szembefordul a Németországnak való behódolással, s mert gyakorló politikus, jól látja a sivár jelent és „a szolgaság és pusztulás irányában való vak sodródásunkat.” Bajcsy-Zsilinszky Endre külpolitikai elképzelésének pillérei egy olyan északról délre húzódó tengely mentén helyezkedtek el, melynek egyes tagjai Lengyelország, Magyarország és Jugoszlávia lettek volna. Ezért volt számára rettenetes megrázkódtatás a zsablyai és újvidéki „tisztogatás”. Ezért lépett fel a parlamentben a katonai kilengések és a délvidéki garázdálkodások ellen, hiszen ezek alapjában veszélyeztették a jövőbeli együtt dolgozás lehetőségét. Élete végéig követelte a katonai vezetők felelősségre vonását. Még a kormányzói kihallgatás zárómondataiban is ez után tudakozódott, amint az feljegyzéseiből kiderül. 1942-től egyre nyilvánvalóbbá vált a gondolkodó emberek előtt Németország katonai veresége. Bajcsy-Zsilinszky nem csak szóban, de az ország vezetőivel folytatott levelezésében, később pedig „nem tintával, hanem vérrel irt” beadványaiban is emlékeztetett a bukásra és sürgette elhatárolódásunkat Németországtól, majd kiválásunkat az esztelen háborúból, és nem kívánt egyetlen magyar katonát sem küldeni a frontra. Azt vallotta, hogy még egy sok szenvedéssel járó átmeneti német katonai megszállás árán is vállalni kell a magyar nemzet sorsának különválasztását. Úgy vélte — és jogosan — az ellenállás elszántsága jelentős mértékben visszatarthatja a németeket az ország katonai megszállásától. Ezért intézett kétségbeesett levelet a miniszterelnökhöz, Kállay Miklóshoz: „Tiltakozom Magyarországnak mindenfajta — csöndes, poloskaszerű, germán stílusú, vagy akár erőszakos — megszállása ellen, és vallom, hogy jobb az erőszakos megszállás, mint a békésen tűrt. Mert az erőszakos megszállás legalább becsületét és jövőjét szerzi vissza, talán szenvedések, esetleg igen súlyos szenvedések, vér és pusztulás árán, szerencsétlen hazánknak, de distanszirozza (leválasztja) Magyarországot a német birodalom sorsától.” Március 16-án újabb levélben figyelmezteti a miniszterelnököt a nyugati határon gyülekező német hadosztályokra és közli, hogy azok Budapestre készülnek bevonulni és Magyarországot fogják megszállni. E veszéllyel szemben csak két eshetőségünk lehet: belenyugodni és eltűrni, vagy ellenállni. Bajcsy-Zsilinszky Endre ez utóbbit választotta és a német megszállás napján az őt fogságba ejtő német katonákra rálőtt. A párharcban maga is megsebesült, elhurcolták, majd kiszabadulása után a nyilasok újból letartóztatták és a sopronkőhidai börtönben kivégezték. A saját indulatait gyakorta megfékezni kényszerülő, osztálykorlátokon átlépni tudó, a mártírhalállal is szembenéző, egész életén át népét és nemzetét féltő Bajcsy-Zsilinszky Endrének állít méltó emléket e kötet. De ne feledjük: igazi arca és egész tevékenysége, egyszóval életútja csak iratainak kritikai kiadása után bontakozhat ki előttünk a maga teljes valóságában. (Kossuth Könyvkiadó, 1986.) Kőhegyi Mihály Mindennapi életünk gondjairól Szalai Júlia: Az egészségügy betegségei Az egészségügyről hosszú idő óta nem készült megbízható látlelet, jóllehet „betegségei” — hol nyilvánvaló, hol kevésbé nyilvánvaló formában — kezdettől fogva érzékelhetők. Végtére is érthető, hiszen ha valóban tudatosodtak volna pél86
