Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 11. szám - VITA AZ ÉLET ÉRTÉKÉRŐL ÉS MINŐSÉGÉRŐL - Imre László: Csokonai Lili: Tizenhét hattyúk: [könyvismertetés]
két. A befejező kép már-már idilli: a család békésen kanalazza a húslevest. A hideg motívuma — igaz már nem fenyegetően — visszatér. Jelezvén, hogy a bajok elmúltak ugyan (a férfi visszakapja a jogosítványt), ám a dolgokat nem lehet meg-nemtörténtté tenni. Az élet megy tovább (a kislány éppen pályát választ), s az ember tudomásul veszi, hogy léte (tudata) redukált, mert ha nem veszi tudomásul, akkor is az. Nem hiszem, hogy Duba Gyulának ez az utolsó szava erről a dologról, de most itt tart 6 is, a csehszlovákiai próza, irodalom is. Horpácsi Sándor Csokonai Lili: Tizenhét hattyúk A tizenhét „hattyú”, a tizenhét fejezet mellőzi a lineáris cselekményt. Helyette filozofikus, anek- dotikus, életképszerű epizódok, apró eszmefuttatások és történetek formájában meséli el Csokonai Lili, ez az alig húszéves, talán félcigány csepeli takarítólány a maga életsorsát. Ám a személyiségtörténet mégis gondos részletezéssel bomlik ki: anyja Lili szülésébe halt bele, apja néhány év múlva öngyilkossággal vetett véget életének. A kislány rokonoknál kallódott, majd dolgozni kezdett. Élete nagy szerelme, Kéri Márton nős, családos férfi, bár Lili más kalandjainak eléggé tarka sorát sem titkolja el. Autóbaleset következtében mindkét lábát tőből levágják, s nyomorék, magatehetetlen lényként kezdi el megírni és értelmezni önnön életét. A már-már finomkodó, a rokokó módján kecs- teljes szerzői névvel és címmel ellentétben Lili vallomása tele van drasztikummal. Nem is elsősorban a szexuális élet kendőzetlen bemutatása, pajzán vagy trágárkodó aposztrofálása az, ami igazán meghökkentő, hanem élet és halál együtt - létezése, tragikus összefonódása. Hogy Lili akaratlan gyilkosává vált anyjának, hogy apja „élete fáját sok senyvedések nyomán szomorúságában maga kezével tőré el.” Hogy Lilinek sosem látott, még csak el sem nevezett, koraszülött fiúmagzatát kell siratnia. Az egyes „hattyúk” я* életsorshor kapcsolhatók közvetlenül (Curriculurnvitaehattyú, Edes- apámhattyú, Édesanyámhattyü) vagy közvetve (Szüzességhattyú, Vágyhattyú), illetve egyszerre elvontan és konkrétan: a Volkswagenhattyú a Kéri kocsijára történő utalással szerelmi együtt- léteik színhelyére is, de a szörnyű következményekkel járó balesetre is vonatkozik. A fejezetek maguk azért lényegülnek át „hattyúk”-ká, mert a Kérivel töltött órák mámorának emlékét őrzik. Az ehhez kapcsolódó költői álomképben a haty- tyúk a szerelem varázslatos tavának hírnökei, s ekképpen lesznek a művészetté vált életsors, az irodalmi művé formált élmény, a költészetté szublimálódott szenvedés futamaivá. Nem ok nélkül való, hogy A szüzességelvesztéshattyú-Ъап jelennek meg a fehér „csodák-hattyúk”. Az élet fő , sőt egyetlen öröméhez társuló „csodák” ezek, Lili fájó, sóvárgó emlékei. A történet, amely erotikusnak, szókimondóan nyersnek látszhatik, valójában ótestamentumi kegyetlenségű csattanóval nyeri el értelmét. Ez az érzékeinek élő, életkedvtől duzzadó takarítólány nem nyeri el, iszonyatos sorsáért cserében, Jób vigasztalódását, legfeljebb az utolsó sorok megnyugvásában dereng fel az isteni kegyelem: „Ez ekkor az égbül — nem való hát, hogy üres, egyedül Istené a dicsőség'— eső helyett, hó helyett, jég helyett, lusta ünnepiességgel por kezd szitálnyi...” A múlt borzalmai és a jövő üressége minősíti itt az életet és döbbenti rá Lilit valamire, aminek a tudása nélkül élt eddig. Ez azonban végtelen és elérhetetlen messzeségbe távolítja az enyhületet: „Soli Deo Gloria: in summa: Se előre nem bírok nézni, se hátra.” Miután tehát Csokonai Lili mellőzi a testi és lelki kínok és örömök közösségi-altrusztikus magyarázatát, olyan „metafizikai játéktér”-be kerül, ahol a test és lélek szabadsága és rabsága, élvezetvágy és lemondás kettőssége valamiféle egyetemességet sugalmaz. Ez a „sorstragédia” pedig a régi magyar irodalom zord és mégis hajlékony, kősziklákat görgető és frivolan játékos nyelvén mondható el. Mert a kis csepeli kamaszlány azt éli meg, örömeinek és szenvedéseinek betekével, ami örök: születni örömre és kínra, szeretni boldogan és lesújtottam A különös éppen az ebben a „sikerkönyv”-vé lett, tizenhét szakaszból álló regényben: olvasható „erkölcsnemesítő tanmese”-ként is az emberi- isteni végzetről, de olvasható a pornográfia határán járó, neo-naturalista, „csiklandós” storyként is. Holott a mű lényege alighanem sem egyik, sem másik olvasatban nem lelhető fel, hanem e kettő viszonyában, ahogy kiegészítik, magyarázzák és elhitetik egymást. A morális tétel kiemel az obszcenitások közegéből, az alantastól sem visszariadó hanghordoaás megóv a didaktikus- ságtól. A szexualitás direkt megjelenítése tehát sosem öncélú, s így nem is ízléstelen. A néven nevező durvaságokat is valami csendes rezignáltság, valami leheletszerű szolidaritásérzet és csüggedt humor árnyalja. Maga az archaizálás, az tehát, hogy ez az ízig- vérig mai, az 1980-as évek szemléletét és modo88
