Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 8. szám - DOKUMENTUM - Németh József: Napló (1898-1911): II. rész: sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta: Füzi László

lata, hogy az élet nem mér olyan igazságos mértékkel, mint az iskola; üdvözölte a jelenlevő tanárokat és minket.

Erre Kis Ernő röviden, szépen — bár az ő erős mimikájával s gesztusaival — válaszolt, örömét fejezve ki, hogy e főiskola tanulói olyan sokra vitték, s hogy a hazáért buzgók.

Borsos Károly alelnök indítványozza, hogy a jelen ülést tegyük emlékezetessé azáltal, hogy a segélyező egyletnek adakozzunk össze. Ezt annál inkább ajánlja, mert az egyletet 10 év előtt mi alapítottuk meg. A kibocsátott aláírási íven 140 frt gyűlt egybe 13-unktól de a 7 távollevő is megkerestetik.

Gyűlés után 4 kocsira ültünk s előbb Kis Ernőnél, majd Sebestyén Dávidnál tisztelegtünk, kik nagyon szívesen fogadtak bennünket; onnan ki a temetőbe, hol a sírokra már az iskolaszolga elhelyezte koszorúinkat.

Szilágyi Józsefnél Gyalókay S. mondott egy szépen, műgonddal készült s betanult beszédet; Szabó K-nál pedig én rögtönöztem egyet, mert Gyalókayé után az, amit otthon gondoltam, nagyon kevésnek látszott. Veleje a következő: Nem így kellett volna egykori osztályfőnkkel találkozni, mert hiszen a lelkes tanári munkának a jutalma éppen a tanítványok hálájában áll. Mivel érdemelte ki hálánkat? Azzal, hogy az 50-es évek végén, mikor a magyar nemzetet ki akarták irtani, ő is beállott a nemzet napszámosai közé, s irodalomtörténeti s egyéb kézikönyveket ír stb. Ezért jöttünk ide koszorúnkkal, s kívánjuk, hogy legyen béke poraira.

Éppen mert hasból beszéltem, kissé frázisossá váltam, különösen a „szeretett osztályfőnk” kifejezést gyakran használtam — ami nem éppen igaz, viszont kihagytam önképzőköri érdemeit, magyaros külsejét — amiért „Kari bácsi”-nak hívtuk.

Vikár tanárunk sírjánál Barthalos Móricz — lakoncom — beszélt kedves papi modorával.

A temetőből Borsos Károly barátunk apósához, illetve feleségéhez mentünk látogatóba (egymaga volt feleségestől), onnan 1 /2 2-re a Griffbe bankettre.

A banketten 17-en voltunk, kedélyesen mulattunk, különösen előtérbe lépett Kis Ernő kitűnő humora, no meg a mi kedves titkárunk, Korpády Zolti szellemes titkári beszámolója. A tósztok egymást érték; komolyak és vígak, tartalmasak és röpke villanások.

Nem akartam szólni, de midőn 7-ünket éltette valaki, eszembe jutott a távollevő 7, akikről föltettem, hogy fontos okok miatt maradtak el, s azok jobb voltára ittam.

Kis Ernő igazgató a nős tanárok igazgatóit — nejeit éltette. Korpády Zolti foglalkozási, nős és gyermekes állapotunkról is kimutatást csinált.

Végre dalba veszett a jókedv, amikoris Csatáry Lexi és a hatalmas hangú Györffy Zoltán vette át a vezetést.

Molnár Imre kománk végül a nemzetiségi kérdést vetette föl, midőn a besztercei iparosok házára, melyet magyarok építettek fel —gyűjtést indítványozott oly módon, hogy aki szónokolni akar, egy kis összeget adjon a ház javára. Ő maga mindjárt 5 írttal kezdte; mire Somogyi Marci, majd én azonnal kivágtunk egy rövid mondókat s 5—5 frtot; többen szóltak még a pillanat hevében; úgy hogy 35—40 frt összegyűlt hamarosan.

Lakománk úgy 6 óra tájban ért véget, midőn tanáraink eltávoztak. 9 frtba került cigánnyal együtt (koszorúk s kocsik).

Este Pista bácsiékkal vacsoráztam, el is búcsúztam tőlük, azután kerestem a társakat előbb a kóstolóban, majd a Dreiszigerben, ahonnan a Griffbe, majd a Balaton kávéházba húzódtunk. Reggel 3 órakor szétoszlott az egész társaság, s mi álmosan bár, de tele ölömmel indultunk el ifjúságunk egykori szép színhelyéről.

72