Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 4. szám - SZEMLE - Horpácsi Sándor: Holdosi József: Kányák
d os i József regényéhez? Nagyon is sok! Mert az ő helyzete már lényegesen könnyebb, mint néhány idősebb írótársáé volt: van már előtte taposott ösvény; a felhalmozott tapasztalat — ismeretek birtokában; s nem kevésbé a megváltozott lehetőséggel élve is előbbre léphetett. Nem kell különösebb jóstehetség, hogy előre lássuk: Hold ősi József könyvét egykoron határkőként fogják emlegetni, egyfajta frontáttörésként. Minden pátosz nélkül: megszületett az első cigánycsaládregény. S, ha ebben az esetben hangsúlyozzuk a cigány szót, akkor azzal nem az „egzotikumát”, hanem éppen a szociográfiai értékét és izgalmát szeretnőnk jelölni! Mert amellett, hogy pergő cselekményt!, jól szerkesztett, részletszépségekben is gazdag regény (nem hibátlan, de erről majd később), olyan primér élményeket, ismereteket is közvetít, amelyekhez így, ilyen tudatosan, igényesen komponált írásban nem találkozhatott az olvasó! A regény megértéséhez, élvezéséhez valóban szükségünk is van egyfajta „szociográfiai ráhangoltságra”. Értenünk kell, hogy mit jelent a szubkultúra, az a történelmi-társadalmi meghatározottság, amely egyes társadalmi rétegeket akár évszázadokon keresztül is kiszorít a társadalomból, az alá vagy mellé! Ez: a társadalomra kívül-, vagy alulrekedtség azonban nem valami „faji” sajátosság, ahogyan azt a köztudat, a közvélemény egy része tévesen tudja! Hogy a magyar történelemre utaljunk, elég itt csupán a „3 millió koldusra” gondolni, arra a szegénységre, amely már nem képes önerejével kiemelkedni; s különösen nem, ha az ellenséges társadalom ebben minden eszközzel meg is akadályozza. Illyés írja a Puszták népében, hogy a puszta világa erkölcseiben, szokásaiban mennyire nem tudott szervülni kora társadalmában, hogy pl. a lopást (a gróftól) enyhén szólva bocsánatos bűnnek tartották a puszta lakói: Néhány szociog- ráfus (pl. Kunszabó Ferenc) kimutatta, hogy ezek az emberek még a megváltozott körülmények között milyen lassan „váltak paraszttá”, igazi tsz-gazdákká. Magyarán: a nagyobb termelési tapasztalattal rendelkező kis és középbirtokból alakult téeszek jobban, hamarabb boldogultak. Itt ugyanis hiába nem elegendő a legnemesebb emberi szándék sem, a történelmi mozgást fel lehet gyorsítani, de nem lehet erőszakot venni rajta. Holdosi József regénye azért olyan meg- rend ítő, mert a címadó Kánya család történetében lényegében ezt: a ki- és feltörési kísérletet írja meg. Nem cáfolja ezzel a fentebb mondottakat, inkább illusztrálja, kiegészíti. Az ember ugyanis a legel nyomottabb, legmegnyomorítóbb állapotában is napfényre vágyik, mint a növény: nem tud beletörődni emberi méltósága megsértésébe. Márpedig mi sértené jobban az ember méltóságát, mint a nyomor, a tudatlanság, a lenézettség, peremre-vetettsége? Holdosi hősei: a festő Péter, a zenész Ernő, Jenő, a kommunista munkás Matild, majd a harmadik nemzedék: Margit, ifjabb Ernő és Kati mind-mind a tehetség felhajtóerejével akarnak kitörni a faluszéli vályogházból. Elbuknak, mint ahogyan elbukik minden társadalmi; mozgalom is — amelyről ők nem tudnak ott, lenn- a mélyvilágban! — az elmúlt században, század^ elején. Csak a fővárosba került, s egy szép sze-^ relemben a kommunistákkal is megismerkedő,. Margit döbben rá, hogy az ő, a Kányák, a falu, s ac cigányság bajai csupán részei a társadalom bajainak, s az egész igazságosabb átalakulása nélkül" az ő gondjuk sem oldható meg. S ez nem a jó vagy rosszindulat kérdése, hisz a társadalom törvény-t szerűségei objektívek. A Kánya-család történetében tehát, ha úgy tetszik, az öntudatra ébredés, illetve a „korán jött hősök” mindig tragikus, de szép hullását-bukását írta meg H ol d o s i. Tragikusnak kell neveznünk ezeket a hősöket, mert tehetségük, messianisztikus hitük, kiválasztottság- és felelősségtudatuk csak arra elég, hogy felismerjék a bajt, tiltakozzanak pl. környezetük visszahúzó erői ellen, változtatni azonban nem tudnak sem a saját sorsukon, sem szeretteikén: a körülményeken. A tragikum mellett a líra a másik elem, amely emlékezetessé teszi a regényt. Ezek az emberek a szó szoros értelmében a természetben élnek, s a viszonyuk is harmonikus a természethez. Az élet nagy élményeit: a születést, szerelmet, halált a civilizált ember számára már irigyelt módon, minden szépségével, ugyanakkor mélységeiben élik át. Ez az erejük, de a gyengéjük is, mert kiszolgáltatottá is teszi őket. Gondolunk itt nevezetesen: a munkára. A már említett hősök (Kányák) azért korholják testvéreiket, keverednek velük tragikus konfliktusba. H o I d a s i nem szépít, nem ködösít. A társadalmi felemelkedés, konszolidáció elképzelhetetlen munka és tanulás nélkül. Enélkül az értékek (szellemiek is, anyagiak is) benne ragadnak a falu széli sárban, vályoggödrökben. Nevezhetnénk ezt a könyvet az akarat regényének is, amely — itt generációs váltásban — feltámad, s mindig újra kezdi. Ahhoz, hogy ebből continui- tás, folyamat legyen, a társadalomnak is le kell küzdenie rossz beidegzettségeit, gátlásait. Végezetül el kell mondani azt is, ami olykor zavarja az olvasót a regény élvezetében. Ez pedig a mitológia-teremtő, de kellően nem ellenőrizett képesség, lírai erudíció, amely mint egy fátyol lebegi be a történetet. Az egész képet elfogadjuk hitelesnek, de néhány figura (pl. Margit, Matild, Ernő stb.) belső monológja csak az íróé lehet, s nem a tanulatlan hőseié. Túlságosan is intellektuálisak, „megemeltek” ezek, hogysem pl. egy század eleji cigányfiútól elhihetnénk. Nem a tartalmát, hanem a textust, a megfogalmazást. Olyan fogyatékosságok ezek (mint pl. néhány indokolatlan ismétlés), amelyek nem lényegiek ugyan, de javíthatók, javítandók. Mert fogunk mi még Holdosi regényt olvasni! Tehetsége elemi, átütő erejű, kamatoztassa, gazdálkodjon vele! (Szépirodalmi Kiadó, 1978) HORPÁCSI SÁNDOR 86
