Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 7-8. szám - Kósa László: Újváry Zoltán: Gömöri népdalok és népballadák
ták. A helységet előírás szerint szabályos időközökben bejáró éjjeli őrség középkorvégi, újkori hagyomány volt hazánkban. A föl klórban azonban már ritkaságnak számít egynek-egynek a följegyzése, ugyanis a 20. században már csak szórványosan élt ez a szokás. Eddig jórészt a Csallóközből és környékéről ismertünk szövegeket. A fölsorolt népköltészeti műfajcsoportok még többnyire kitapinthatóan hordják a félnépi vagy műköltői eredet, a közelmúlt folklorizációs folyamatának nyomát. A politikai dalok, amelyek a szervezett munkásmozgalom falvakra is elhatoló hullámairól tanúskodnak, szintén szembetetszően mutatják, hogy népdalokra emlékeztető régi formákban hogyan fejeződik ki teljesen új mondanivaló. ,,A gömöri néphagyományban a lírai dalok mellett a leggazdagabb anyagot a balladák nyújtják” — írja Ujváry Zoltán a 73. oldalon. Ebből az anyagból már ismerünk néhány szép szöveget, amelyek a jelen gyűjteményt megelőzve bibliofil kiadványban láttak napvilágot Holló László illusztrációinak kíséretében (Szállj el, fecskemadár Debrecen, 1977). A változatok nagy száma és az, hogy társtalan töredék nincs a kötetben, világosan szemlélteti, amit a gyűjtő is kiemel, hogy a balladák nagy részét Gömör-szerte ismerik, a balladatudás szinte általánosnak mondható. Igaz, a klasszikus típusok közül viszonylag kevéssel ta- találkozunk Ujváry gyűjtésében, de ezek nem csupán itt, hanem a 20. század viszonylatában a magyar nyelvterület nagyobb részén hiányoznak. Kárpótol értük számos szép újstílusú ballada. Köztük a gömöri balladaköltészet karakterét meghatározó betyárballadák és rabénekek, amelyek ugyanarról a tőről nőttek, mint a már említett és rokon betyárdalok. Nagy a száma az egyéni szerencsétlenségekről és a bűnügyekről szóló daraboknak. Köztük olvasható a gömöri népköltészet valószínűleg utolsó hatásainak egyike, egy 1972-ben történt öngyilkosságot megéneklő ballada. Az utóbbi esztendőkben napvilágot látott regionális népköltési gyűjtemények többnyire csupán anyagot közölnek. A gyűjtés közzététele önmagában is jelentős esemény, de még nagyobb akkor ha tartalmas tanulmány vezeti be, mint amilyen ebben a kötetben is található. A „bevezetés” szerény címet viseli a könyvnyi terjedelmű értekezés (9—127. o.). Gerincét az egyes műfajok és műfaji csoportok részletes ismertetése teszi. Ujváry két fő szempontra összpontosít. Elénk adja az eddigi legfontosabb kutatási eredményeket, különös tekintettel a gömöri kutatások történetére. Majd ezekhez viszonyítva részletezi saját tapasztalatait, elemzi szövegeit kiemelve a szövegcsoportok sajátosságait. A bevezető tanulmány jó betekintést nyújt a folklórgyűjtés munkatitkaiba. Ujváry Zoltán gazdagon részletezi az olvasót tereptapasztalataiban, melyek közül nem egy fontos adalékot szolgáltat 20. századi népi kultúránk életrajzához. Különösen az egyén és a közösség viszonyáról tett megfigyelései értékesek. Szól a különböző dalok tanulásának és hagyományozásának alkalmairól és módjairól. Kiemeli a családnak, mint alapvető közegnek a szájhagyomány továbbadásában játszott döntő szerepéről. A legkiválóbb énekeseit egyenként, egyéniségként mutatja be. Életrajzuk legfontosabb mozzanatait és repertoárjuk jellemzőit foglalja össze röviden. Feltétlenül figyelmet érdemelnek azok a vizsgálatai is, amelyek a vidék egészét, illetőleg a falvakat egyenként tekintve a dal- és balladatudást igyekeznek bemutatni százalékos arányokat is fölmutatva. A szájhagyomány a közelmúltban és nyilvánvalóan ma is Gömörben még általánosnak mondható. A bemutatott anyag a magyar nyelv- terület más tájairól ismert frisebb közlések fényében a táji kiegyenlítődés irányában mutat. Ezt a tendenciát mások is megfigyelték korábban, ebben a tanulmányban azonban konkrét példák sorával alátámasztva újabb igazolást nyert. Ujváry két fontos kapcsolódási irányt részletez. Az egyik dél felé mutat. Hátterében a hegyvidékekkel keretezett gömöri medence és az Alföld sokrétű kapcsolata áll. A két eltérő gazdasági életet folytató táj évszázados csereviszonyban volt egymással. Gömör adta a fazekasárút, a vasárut, az aratómunkásokat, az Alföld gabonával, zsírozóval, munkalehetőséggel fizetett értük. A gömöriek rendszeres Alföld-járásai kulturális kölcsönhatásokat eredményeztek. A másik irány észak felé, a szomszédos szlováksághoz vezet. A tartós magyar-szlovák egymás mellett élés interetnikus jelenségekben is tetten érthető, amint erre a tanulmány több példát idéz, tudatosan gyarapítva a két nép kulturális érintkezéséről mindmáig sajnálatosan szűk ismereteket. Végül még egy példa a bevezető sokoldalúságának illusztrációjául! Ujváry Zoltán arra is szentel teret, hogy konkrét folklorisztikai vitát folytasson. Az „Aradi vértanúk balladája” címen emlegetett szövegről van szó, amelyről az utóbbi években több vitacikk jelent meg szakfolyóiratokban. Az újabb érvek fölsorakoztatása most már valószínűvé teszi, hogy Lévay József „Aradi nap” című költeményének hajdan igen népszerű folklorizá- ciójáról van szó. A kötet publicitását szélesítik a szlovák és német nyelvű összefoglalók. A gyűjteménynek különösen nagy értéke az is, hogy a számszerint hétszázat megközelítő szövegek közül több, mint háromszáz dallamával együtt szerepel. Papp János zenetanáré a dallamok lejegyzésének érdeme. A nagy munkának ilyenformán ő a szerzőtársa, de nem az egyetlen, akinek segítségével a kötet az olvasó kezébe jutott. Ujváry Zoltánt a Magyar Tudományos Akadémia és az Oktatási Minisztérium ösztöndíjai segítették gyűjtőútjain. Szlovákiában pedig a Szlovák Tudományos Akadémia és a Gömöri Honismereti Társaság voltak a hivatalos fogadók és segítők. A könyv megjelenését Farkas Pál országgyűlési képviselő kezdeményezte. Végül a putnoki Egyetértés Mezőgazdasági Termelő- szövetkezet, a putnoki Mezőgazdasági Termelőszövetkezeti Építőipari Vállalat és a sajóvámosi 91
