Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 7-8. szám - Sztrinkó István: Bálint Sándor két új könyvéről (Ünnepi kalendárium I-II., A Szögedi Nemzet)
Aranykalász Mezőgazdasági Termelőszövetkezet biztosította az anyagi fedezetet, hogy napvilágot láthasson a miskolci Herman Ottó Múzeum kiadásában. Talán furcsa, hogy e helyen ennyi nevet sorolok föl. Kérdezheti az olvasó, miért! Aválasz egyszerű. Ilyen társadalmi összefogásról kötelességemnek tartom minél szélesebb körben tudósítani. Például kell szolgálnia mind a jelenre, mind a jövőre nézvést. Végére hagytam, hogy minél nagyobb hangsúlyt adjak neki, a gyűjtemény keletkezésének „végső” okát. Ujváry Zoltán gömöri származású, Hét nevű községben született. Ahogy a társadalmi összefogást a szülőföld szeretete táplálta, úgy őt is ez indította fáradságos gyűjtő-mentő munkára. Huszonöt év terve és munkája most tartalmas, szép kötetté érett. (A Miskolci Herman Ottó Múzeum Néprajzi Kiadványai Vili. Miskolc, 1977). KÓSA LÁSZLÓ BÁLINT SÁNDOR KÉT ÚD KÖNYVÉRŐL Ünnepi Kalendárium I—II. Néprajztudományunk már számos területen több alapos, összefoglaló jellegű munkával dicsekedhet, a vallásos hagyományok köréből azonban az utóbbi években csak egy ilyen igényű művet mutatott fel: Erdélyi Zsuzsanna archaikus népi imádságokat közlő Hegyet hágék, lőtőt lépék című kötetét. így Bálint Sándor könyve a szakrális néprajz egyik nagy adósságát törleszti a Mária ünnepek és a jeles napok hagyományvilágának feldolgozásával. A jeles napi szokásokat többnyire már számba vette atudomány, vallási hátterük, eredetük azonban csak kevéssé volt tisztázott. A korábbi művek is jórészt a szegedi professzor tollából származó tanulmányok, könyvek, hogy csak a Népünk ünnepeit vagy a Sacra Hungáriát említsem. A szerző az elsők között volt, már 1929-ben, aki felhívta a figyelmet a népi vallásosság kutatásának fontosságára. Amint egy interjúban elmodta (Tiszatáj, 1974. 9. sz.) az emberi magatartásokat még néhány évtizeddel ezelőtt is nagymértékben meghatározták a tételes vallások és szekták. Több évtizedes kutatómunkájának egyik kimagasló eredménye az Ünnepi kalendárium, mely a nemrégiben megjelent Karácsony, húsvét, pünkösd című könyvével együtt az egyházi év teljes hagyományvilágát mutatja be. E bemutatás egyik fő erénye, hogy a katolikus hagyományokon kívül az egyéb vallásokét — görögkatolikus, protestáns — is igyekezett számba venni, már ameny- nyire ezt a megelőző kutatások egyenetlenségei lehetővé tették. A teljességre való törekvés mellett így természetesen maradtak kidolgozatlan részek — erre a szerző is utal — melyek azonban a további munka ösztönzői lehetnek. Az Ünnepi kalendárium nem egyszerűen szokásgyűjtemény, hanem olyan, monográfiának is beillő mű, melyet az Előszó szerint szerzője egyszerre szánt szintézisnek és alapvetésnek, illetőleg dokumentációnak és értelmezésnek. Ez a négyes célkitűzés határozza meg a mű szerkezetét, az egyes fejezetek felépítését. A könyv a naptári hónapok szerint, s ezen belül az egyes jelesebb napoknak megfelelően tagolódik. A jeles napokhoz fűződő szokásanyag tárgyalásakor a célkitűzések sokrétűsége miatt bonyolult feladatot kellett a szerzőnek megoldania. Nem elégedhetett meg a néprajzi párhuzamok és az interetnikus kapcsolatok felsorakoztatásával. A szintézis igényének megfelelően a rokontudományok széles körére kellett támaszkodnia. így többek között a történeti irodalom, a vallástörténet, az ikonográfia stb. eredményei is beépültek munkájába. Az így nyert sokfajta adat értelmezését a tárgyalás szigorú következetessége teszi lehetővé. Először mindig a jeles nap szentjének élettörténetét ismerjük meg az egyházi és kódex irodalom alapján. Ezután az ikonográfiából leszűrhető tanulságok következnek, majd a jeles naphoz kapcsolódó középkori hagyományok ismertetése (a magyaron túl közép-európaiaké, európaiaké is). Végül az ezeken alapuló szokásokról olvashatunk. A szerző mindvégig bőségesen idéz, mintegy hitelesítve az elmondottakat, az alig-alig hozzáférhető kiadványokból, a vallásnépszerűsítő könyvektől egészen a „ponyvanyomtatványokig”. A több szempontú megközelítés elsősorban a gyakran már tartalmukat vesztett szokások eredetének magyarázatát teszi lehetővé, hiszen pl. ki tudja ma már azt, hogy a Szent Antalnak szentelt kedd miért volt évszázadokon keresztül asszonyi dologtiltó nap. Az adatok összegzésével és értelmezésével ezen túl a szokások középkorban kezdődő életének, változásának, elterjedésének és a népéletbe történő beépülésének az útját is meg tudja rajzolni Bálint Sándor. Az ilyen árnyalt kép kidolgozását az teszi lehetővé, hogy nem kizárólag a paraszti hagyományokat vizsgálja, hanem a társadalom más rétegeiét is, mint pl. az iparosokét vagy kereskedőkét. A János nap tárgyalása során megtudjuk többek között, hogy miért nevezik Kelebián a karácsony böjtjén kútba vetett almát jánosalmá- nak, hogy mit jelentett régi úri osztályunknál a Szent János áldás, vagy milyen kapcsolat volt János és a sasról elnevezett patikák között. Talán ez a példa is bizonyítja, nemcsak a néprajzzal foglalkozóknak kell számontartaniuk ezt a könyvet, de a művelődéstörténet iránt érdeklődők is haszonnal forgathatják. A rendkívül nagy anyagban a tájékozódást a II. kötet végén található név- és szómutató könnyíti meg, amit talán még teljesebbé tehetett volna egy földrajzi mutató. * * *
