Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 7-8. szám - Sztrinkó István: Bálint Sándor két új könyvéről (Ünnepi kalendárium I-II., A Szögedi Nemzet)
A Szögedi Nemzet Bálint Sándor legújabb könyve az Alföld néprajzi képét olyannyira meghatározó Szeged három- kötetesre tervezett néprajzi monográfiájának első része, mely a Szegedi nagytáj népélete alcímet viseli. A szegedi néprajztudós már eddig is számos tanulmányában foglalkozott szülővárosának néprajzi jellegzetességeivel, mintegy előkészítve ezt a terjedelmében, adatainak gazdagságában szinte egyedülálló összefoglalást. A szögedi nemzet — mely kifejezés jelenti a törzsökös szegedi népet, de jelenti a hozzá való tartozást is — lassan már feledésbe merülő, megváltozó életének teljességre törő bemutatása kíván lenni ez a könyv. A kötet a szegedi néprajzi érdeklődés és kutatás múltjának ismertetésével kezdődik az ösztönös kezdetektől a tudatos kutatókig, a szépirodalom néprajzilag is hiteles alkotásaitól a népélet ihlette képzőművészeti munkákig. Nemcsak a Tisza parti város szülötteinek munkásságáról esik szó, hanem mindazokéról is, akik valamilyen módon kötődtek a városhoz. Olyan nevek kerülnek itt sorra, mint Huszka József, Herman Ottó, Cs. Sebestyén Károly, Ortutay Gyula, a kötet közelmúltban elhunyt lektora. A következő terjedelmes fejezetben a város, az egyes városrészek és a közvetlen határ történetével, társadalmi-gazdasági helyzetével ismerkedhet meg az olvasó. Ezek a tényezők a meghatározói annak a nagyarányú kirajzásnak, melynek során a város társadalmából kiváló közösségek mintegy 150 dél-alföldi és Duna—Tisza közi települést népesítettek be. E folyamat révén új falvak alakultak, vagy a már meglevők keveredtek a betelepülőkkel, akik eredeti közösségükből kiszakadva is őrizték hagyományaikat. Természetesen rájuk is hatott az új környezet, s így egy sajátos, döntően a szegedi népi kultúra által meghatározott néprajzi kép alakult ki ezeken a területeken. Ezek a falvak alkotják a szegedi nagytájat, melyek sokszor hagyományőrzőbbek az őket útjukra bocsátó Szegednél. Lexikonszerű felsorolásuk inkább csak a betelepülés rövid történetét adja, hiszen a későbbiek során felvázolt néprajzi kép általánosan rájuk is vonatkozik. Ezután négy nagy fejezetben a ház, a vízi élet, az állattartás és a földművelés jellegzetességeiről olvashatunk. Ezek a fejezetek a népélet egy-egy nagyobb egységét fogják át, mint például a házról szóló is. Nemcsak az alaprajzi tagolódást, a technikai megoldásokat tárgyalja, hanem sorra veszi a lakással összefüggő bútorzat és világítás kérdéseit is. Tehát nem a hagyományos néprajzi összefoglalások módszerét követi a szerző, nem egymástól elszakítva vizsgálja a jelenségeket, hanem szerves egységükben, egy-egy középponti mag köré csoportosítva őket. Ezen túl a tudományos megközelítés újszerűsége még, hogy Bálint Sándor nem szakítja el a tárgyakat a hozzájuk kapcsolódó hiedelmektől, babonáktól. így pl. nemcsak az ajtó részeit ismerhetjük meg, de megtudjuk azt is, hogy a szegediek szerint aki után kinyílik az ajtó, az hamarosan meghal, vagy aki nem tudja egyszerre becsukni, az aznap nem imádkozott. A tárgyi és szellemi kultúra összefüggéseinek érzékeltetésével így a népélet teljességét ismerhetjük meg. Reméljük, hamarosan megjelennek a következő kötetek is, amelyek árnyalt képét adják majd a szegedi nagytáj néprajzának. (A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/5—2.) SZTRINKÓ ISTVÁN Hibaigazítás Előző számunk 15. oldalán az ISMERETLEN KÖLTŐ EROTIKUS VERSEI A XIX. SZÁZAD ELEJÉRŐL című írás 4. sorában — technikai hiba folytán — 1914. szerepel. A helyes évszám 1814. 93
