Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 10. szám - MŰVÉSZET - Keserű Katalin: A gödöllői művésztelep és a népművészet
történetírásban és irodalomban: áruló volt-e Görgey vagy az egyetlen lehetséges megoldást választotta. Azok a paraszti emlékezések, amelyek nem árulásáról szólnak, jó katonai erényeit hangsúlyozzák. Katonáival együtt tűrte a hadjáratok minden megpróbáltatását, az éhséget, a hideget, igazságos volt hozzájuk. A rokonszenvező vélemények bizonyára a parancsnoksága alatt harcoló honvédektől sugároztak szét. A történetírás is följegyezte, hogy közkatonái közt népszerű volt. A történeti néphagyományban Arad neve egybeforrott Világoséval. A kivégzett tábornokokat névszerint a folklór nem ismeri, csak úgy emlegeti őket, akár a nemzeti hagyomány, „az aradi tizenhárom”, „az aradi vértanúk”. Egyedül Damjanich János emelkedik ki közülük, aki az idők során a rendíthetetlen 48-as katonai vitézség jelképes alakjává vált. A vörössipkások legendáshírű parancsnokának részletesen ismerik az utolsó óráit, idézik szavait. Minden más katonánál megalázóbbnak érzik számára az ítéletet. A kivégzésnek külön mondája van, amelyet a folklór „késett kegyelem”-monda néven ismer. Arról szól, hogy a kegyetlen ítéletet hozók az utolsó pillanatban megbánták szörnyű tettüket, és kegyelmet adtak. Gyakran a császár a kegyelmező, de Haynau „az a vad tigris, fenevad”, a „főhóhérja a németnek” késlelteti. Máskor a futár rosszindulatán múlott, hogy a tábornokoknak mégis meg kellett halniuk. A világosi és az aradi hagyományokra igen nagymértékben hatottak a következő korszak irodalmi alkotásai. Például közel száz változatban ismert Lévay József Az aradi gyásznap című költeményének folklorizációja. Népszerű ének, népdalként tudják. Különben az aradi vértanúk kultuszának kezdetét szinte óráról órára követni lehet. Amint a kivégzés előtt szétfutott a városban a rettenetes ítélet híre, előkerültek a gyászruhák, s bizonyára azokban az órákban megszülettek az elhatározások is, hogy a tábornokok ereklyetárgyait megőrizzék, ha kell drága pénzen megváltsák pribékjeiktől. Mert így történt. Enélkül nem képzelhető el annak a hatalmas tárgyi gyűjteménynek a keletkezése, amely 1867 után, elsősorban az aradi polgárok adományaiból az aradi 1848/49-es emlékmúzeumba került. Tintatartó, amelybe avégzetes ítélkezéskor a tollat mártották, az asztal, amelyen írták, bilincsből készült vasgyűrű, Damjanich szekerének darabjai a várbörtön hitelesítő nyilatkozatával és még sok más tárgy. A kivégzettek nevét hivatalos hirdetményeken közzétették, de a szabadságharc jeles alakjai nagyobb részéről az első időkben nem lehetett tudni, vajon itthon vagy külföldön bujdosnak, csatában estek-e el, vagy besorozták őket császári katonának. Petőfi Sándor sorsa is sokáig ismeretlen volt, mendemondák keringtek róla. A Petőfi-legendák azonban nem a költő halálával kezdődtek, hanem már korábban. Akár hadvezéreknek és politikusoknak, mint Mátyás királynak és Rákóczi Ferencnek, íróknak, költőknek, művészeknek is van emlékfájuk. Magyarországon valószínűleg Petőfi nevéhez kapcsolódik a legtöbb. Sok helyen tudnak róla, hogy szeretett fák alatt üldögélve verset írni. Például Borjádon, ahol 1845 őszén a szüretelés heteit töltötte, a szőlőhegyen egy nagy cseresznyefa alatt írogatott. Jó messzire innen a szatmári Nagyar község határában egy óriás tölgyet mutogatnak, amely alatt állítólag A Tisza keletkezett. Erdődön a vár mögötti ligetben terebélyes fűzfa alatt találkoz- gatott Júliával. Költőn nászútja idején egy öreg somfa volt a tanúja a Szeptember végén születésének. Nagyszalontán szívesen üldögélt egy almafa alatt Arany János társaságában. Élete utolsó éjszakáját pedig egy vén körtefa alatt töltötte el a székelykeresztúri Gyárfás-kúria udvarán. De nemcsak fákhoz kapcsolódik Petőfi-hagyomány, hanem számos más mozzanatot is fenntatott az emlékezet rövid, változatos életéből. Azok a családok, amelyeknek körében egyszer vagy többször megfordult, apró érdekességeket, jellemző történe95
