Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 5-6. szám - Orosz László: Kecskeméti kis irodalomtörténet (V. rész. A reformkor áramában)
OROSZ LÁSZLÓ KECSKEMÉTI KIS IRODALOMTÖRTÉNET 5. A REFORMKOR ÁRAMÁBAN A kecskeméti református könyvtárban a XIX. század eleji diákok irodalmi érdeklődésének, műveltségének két érdekes dokumentuma található. Az egyik egy Mindenes Gyűjtemény című kéziratos kötet, amely „öszveszedődött 1830dik esztendőben Debreczenben”, a másik a Pálma című helyi önképzőköri lap 1837/38-i évfolyama. Az első Elöljáró Beszédében — többek között — ezt olvashatjuk: „.. .egy jó barát el űzi a világnak minden gondját, egy mulató Compania el kergeti messze az élet bajjait és jajjait, egy szíved feléről való beszélgetés el felejteti veled lelked gyötrelmeit, egy sétállás, egy pipázás meg újjítja epedő szívedet. Ó, de ... ha a kegyetlen sors mostoha- sága mind ezektől megfosztja a szegény fejünket, tunc verő quid agam, quo me convertam (akkor mit tegyek, hova forduljak). E végre szedtem öszve ím e kötetbe lévő külömb külömbféle rész szerént folyó, rész szerént kötött beszédbe írt matériákat.” Vagyis: az irodalom itt legfeljebb a baráti társalgással, pipázgatással egyenértékű unaloműző. A Pálmát időben egy évtized sem, irodalomszemléletben azonban egy világ választja el ettől a maga korában nyilván népszerű, Kecskemétre is eljutott gyűjteménytől. A Pálma már a reformkor áramában keletkezett. Mint egyik írásából kiderül, nem is egyetlen kéziratos lap volt a 30-as évek végén a kollégiumi diákság körében. Irodalmunk új nemzedéke — élén Petőfivel, |ókaiva! — önképzőkörökben készülődött ebben az időben a rá váró feladatra. A nagyhírű pápai képzőtársaság csak egyike volt ezeknek, nem az egyetlen. A selmecit, amelyhez ottani diákoskodása idején Petőfi is tartozott, éppen egy kecskeméti születésű tanár, Homokay Pál szervezte. Jókai kecskeméti jogászéveiben is volt lapja a kecskeméti ifjúságnak, a Kalliope, ebből azonban — sajnos — nem maradt ránk példány. A Pálma minden szám élén megtalálható jelmondata ez volt: „Ébredezünk, hajnalfény jő fel egünkre, Vész a régi homály: föllábad Nemzeti nyelvünk.” A Bessenyeitől kezdeményezett nyelvművelő program most vált általánossá. A Pálma egyik cikke a Jámbor Szándék korábban már idézett mondatait visszhangozza: „Minden Nemzetet a lelki míveltség tész naggyá és a pallérozódás öltöztet helyes csínt a Nemzet címjére: ennek pedig legszentebb eszköze a tudomány ... amint emelkedik, vagy száll alább valamely Nemzetnél a tudomány: éppen azon fokkal emelkedik, vagy száll alább annak hatalma; és így a Nemzet honni literatúrája által hatalmat is szerzett magának ...” A Pálma cikkírója azonban már nemcsak a programot vehette át, az időközben született eredményeket is regisztrálhatta. Hálával emlékezik meg Kazinczyról, „ki a Literatúrai pályát egész veszedelmével felnyitotta”, a korszellemről, amelynek „lelke világot gyújtott minden polgár keblében”, tisztelettel köszönti a nemzeti műveltség emeléséért dolgozó írókat, a nemrég alakult Tudós Társaságot. A reformkori romantika szellemében a Pálma több elbeszélése és verse idézi a múltat, hogy dicsőségét a jelen sivárságával szembeállítva tettekre ösztönözzön, de megjelennek lapjain a jelen eseményei is: az 1830-as lengyel szabadság- harc, az 1838-i pesti árvíz. Szó esik természetesen a helyi életről is: kecskeméti színházi előadásokról éppúgy, mint a Déllő-mocsár lecsapolásáról.1 A Pálma jelentősége nem írásainak színvonalában van: ez nem haladja meg a diáklapok szokott színvonalát. Költői, írói később sem szereztek országos nevet. Azért jelentős, mert törekvései egybehangzanak reformkori irodalmunk legjobb törekvéseivel. A kecskeméti református kollégiumot 1830-ban főiskolai rangra emelték. Jeles tanárok kerültek a katedráira, köztük a polihisztor Tatay András (1803—1873). A hamarosan benépesülő főiskola kitűnő növendéke volt 1842-től 44-ig Jókai Mór. „Nem ok nélkül nevezem Kecskemét városát második szülővárosomnak, mert valóban szellemi énemet e város szülte” — mondta Jókai 1888-ban 93
