Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 5-6. szám - KRÓNIKA - Hírek
KRÓNIKA HÍREK Az „IRODALMI MŰHELYEK VIDÉKEN” című sorozatában a Forrásról rendezett vitát március 13-án a Magyar írók Szövetsége. Folyóiratunk 1974. évi tevékenységét Bata Imre irodalomtörténész értékelte referátumában. Felkért hozzászólóként Lázár István szociográfus és Vörös László irodalomtörténész kapcsolódott az előadáshoz. * FORRÁS-ESTET rendezett március 7-én a kecskeméti Univerzum Klub a Kelemen László Kamaraszínház termében. A műsorban Raffai Sarolta, Buda Ferenc, Kiss Benedek, Gál Farkas, Goór Imre, Hideg Antal és Zám Tibor írásai szerepeltek. Közreműködtek a Kecskeméti Katona József Színház előadóművészei: Pécsi Ildikó, Farády István, Major Pál, Fekete Tibor, Sára Bernadette, Szakács Eszter és Trokán Péter. A műsor előtt bevezetőt tartott és a szerzőket bemutatta Hatvani Dániel, a Forrás főszerkesztője. * Korszakok, színészek, nézők a Kecskeméti Katonajózsef Színházban címmel jelent meg JOÓS FERENC KISMONOGRÁFIÁJA a Bács-Kiskun megyei Tanács művelődésügyi osztálya, a Kecskeméti Városi Tanács művelődésügyi osztálya és a Katona József Társaság közös kiadásában. * BÁCS-KISKUN MEGYEI FIATAL AMATŐR képző- és iparművészek munkáiból rendezett kiállítást a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum, 1975. március 29—április 14-ig. * * A Megyei Művelődési Központ mutatta be a Szovjetunió KRIMI testvérterületéről érkezett KÉPZŐMŰVÉSZETI ALKOTÁSOKAT és ugyancsak ez az intézmény adott otthont az ez évi MEGYEI GYERMEKRAJZ-KIÁLLÍTÁSnak is — március hónapban. * NAGY KRISTÓF, nemrég Kecskemétre települt FAFARAGÓ munkáit (ülőbútorok, használati tárgyak, gyermekjátékok) mutatták be a Bács-Kiskun megyei tanács épületének előcsarnokában, 1975. márciusában. * BÁCS-KISKUN MEGYE 30 ÉVE címmel fel- szabadulásunk 30. évfordulója tiszteletére rendezett kiállítást a kecskeméti Katonajózsef Múzeum 1975 áprilisában. A Bács-Kiskun megyei Levéltár, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Archívuma és a Katonajózsef Múzeum gyűjteményének korabeli dokumentumai, fényképei, plakátjai közvetlenül a felszabadulás utáni történelmi helyzetet mutatják be, a kiállítás második része pedig az elmúlt 5—10 év kiemelkedő megyei eredményeit — a jelentősebb mezőgazdasági, ipari és kulturális beruházásokat is — fényképek, makettek és modellek segítségével ismerteti. * A Kiskőrösi Petőfi-lrodalmi Múzeumot kívül- belül felújították a Bács-Kiskun megyei Tanács költségén. Új köntöst kaptak a kiállítótermek is. A költő életútjának, munkásságának dokumentumait szemléltető állandó kiállítás február végén tárta ki újra kapuit. * Jókai Mór születésének 150. évfordulója alkalmából ünnepi ülést rendezett a Katona József Társaság és a TIT Bács-Kiskun megyei Szervezetének irodalmi szakosztálya. Az új megyei művelődési központban rendezett emlékesten Nagy Miklós, egyetemi docens, a Jókai Emlékbizottság titkára mondott beszédet. Egyebek között szólt a nagy író Kecskeméten szerzett élményeiről és ezek visszatükröződéséről a későbbi művekben. 91