Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 5-6. szám - KRÓNIKA - Szekér Endre: Az új Raffai-dráma
AZ ÚJ RAFFAI-DRÁMA A kecskeméti Katona József Színház több mai magyar dráma színpadon való megelevenítését tette lehetővé. Galgóczi Erzsébet, Végh Antal és Raffai Sarolta drámáit itt láthattuk a színpadon. Különösen érdekes és tartós Raffai Sarolta és a kecskeméti színház alkotói kapcsolata: 1967-ben szinte megismételhetetlen siker volt az Egyszál magam, s ezt követte a Diplomások és az Utolsó tét után most a Vasderes. Az író, a színház és a közönség nagyszerű egymásra találásáról számolhatunk be. A február végén tartott bemutató — forró sikerű este volt. Vastapssal. S megérdemelten. Raffai Sarolta az emberi kapcsolatokat, — az elembertelenedett indulatokat mindig a nagyobb közösség (és sohasem csak az egyén) szempontjából teszi mérlegre. Az igazság a mércéje. S ezért kérlelhetetlen pontossággal figyeli, hogy a mérleg serpenyője merre felé billen el. Ez az igazságkereső szenvedély forrósítja át Raffainak szinte mindegyik írását. A Morzsahegyek című regényétől a Megbékélés című remek novellájáig. S verseiig. A Vasderes című új Raffai-dráma egy korábbi, azonos című novellára épül. De ott az epikus eszközök révén elénk álló hős még nem sejteti a későbbi drámát. Sipos sorsának fordulatát ott még nem érezteti. Sőt mellékesnek látszó jelenetet állít a novella középpontjába: az elnök és a hozzá „betörő” parasztasszony párbeszédét. A dráma, ha meg is őrzi az elbeszélés néhány epizódját (pl. telefonbeszélgetés Dávid Ferivel), kiszélesíti, megnöveli a Vasderes alakját, és sorsát általánosabbá formálja. Maga az író is vall erről, amikor Vasderest mindnyájunk által ismerősnek nevezi, „aki nagyon hitt valamiben, életét tette rá, aki nélkül ebben az országban vajmi kevés változás történt volna az elmúlt harminc évben . . .” Ki ez a hős? Termelőszövetkezeti elnök. Ötven felett van. Még tele erővel, magabiztossággal, tenniakarással. Érzékeny, csupa szív ember. Hirtelen fellelkesedik, gyorsan megnyugszik, de nemsokára képes magas hőfokon, izzó szenvedéllyel indulatba jönni, szembeszegülni a másikkal. Nem hibátlan bronzfigura. Átlagember, ki a közösségért küzd, de felette is eljár az idő, hite és elkötelezettsége nem pótolja esetleges hiányos szakismeretét. Raffai végtelenül rokonszenvesen állítja elénk ezt a figurát. De nem akarja tragikus hőssé magasítani. Inkább leemeli az emelvényről. Emberközelbe hozza. Raffai Sarolta jól tud sűríteni. Egy színhelyre tömöríti a cselekményt. És rövid időtartamúra fogja össze a drámát. Érdemes a mű szerkezeti felépítésére is figyelnünk: a két részre tagolt színmű két-két képből áll. S jól ellenpontoz. Az első kép derűs indítására felel a második ko- morabb tónusa. Míg az első részben élesen ellentétbe állítja a Vasderest fiával, addig a második rész oldja ezt: a fiú betakarja apját, s kéri, hogy ne haragudjon! De a hétköznapi beszélgetés szeszélyes fordulatai is nagy lehetőséget nyújtanak a gyors hangulatváltozások kifejezésére (pl. a második részben, a kitüntetés után). Sarkadi Imre korunk önpusztító, mélybe hulló hőseit kereste meg, Raffai pedig nemzedékünk közösségbe fogódzó, meg-megroppanó hősét állítja elénk. A szinte „keresztre feszített” Vasderes mellé — a dráma befejezésekor— a fia áll, az új nemzedék, mert ő is tudja, hogy apja tiszta ember. S az a legnagyobb dolog, ha valaki tisztán meg tud maradni. Ezzel a tisztaságigénnyel zárul a dráma. Ezzel az emberi példával. Természetesen minden szereplő a főhőst mutatja be valamilyen oldalról. Kelemen — a Vasderes munkatársa, Katalin a felesége, Tapasztó a régi barát, Kati a lánya stb. S ott lappang a régi osztályellentét a patikusék fiával kapcsolatban. Kevés vonás jut a feleségnek és a patikus gyerekeknek. Erőszakosan jön be Lidi, a parasztasz- szony az elnökhöz. A drámában is így szerepel. „Erőszakosan” odalökve. Talán feleslegesen. Az író nyelvi eszközökkel is jól jellemzi szereplőit. A Vasderes indulatait („minden szögért külön véreztem”), Emmi műveletlenségét („Hillu, Hillu!”, a fiatalok beszédstílusát. . . Miszlay István rendezte Raffai Sarolta drámáját, főleg a Vasderes egyéniségének kibontására törekedett. Gyors mozgással jellemzett egy-egy figurát. Máskor kitűnően érzékeltette a beszélgetés hangulatváltásait. Tudott feszültséget teremteni. De képes volt azt olykor fel is oldani. A tragikus színek mellé komikust keverni (Emmi alakja). Elég nagy szerepe volt az előadásban a zenének. Ezt részben indokolatlannak érezzük a vidéki környezet és a főszereplő miatt. A dráma kulcsfiguráját Fekete Tibor játszotta nagyszerűen, ezer árnyalattal. Szenvedélyességét éppúgy elhisszük neki, mint keserű hallgatását. Ő az előadás tartóoszlopa. Farády István a fiú szerepében nyújt jelentősét. Képes érzékeltetni a fiatalság hevességét, indulatait, de érveit is, érzelmét is. Pár vonással is markáns asszonyportrét adott Gumik Ilona. Lengyel János és Major Pál alakításait is dicsérhetjük. Más stílusban játszott Pécsi Ildikó. A komikum felé tágította szerepének lehetőségeit. Jóízű humort fakasztott, mégpedig megérdemelten. Teljesen elhibázott volt Biluska Annamária szerepfelfogása, ki a kérni jövő parasztasszony helyett botrányt okozó piaci cigányasszonyt formált. Kissé idegen volt a figurától Forgács Tibor játéka is. „A cselekvő és tiszta ember előtt hajtok fejet ezzel a drámával” írta Raffai. Sikerült. S ez az író és a színház érdeme. SZEKÉR ENDRE 92
