Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 5. szám - ÉLŐ MÚLT - Pomogáts Béla: Tamási Áron népi színpada
Akkor látjuk ezt, ha összehasonlítjuk egy-egy darabjukat; Lorca művét: a Bernarda házát és Tamásiét: az Énekes madárt. Mindkét darab a szerelemről szól, mindkettőben idős nővérek próbálják megakadályozni és elfojtani fiatalabb testvérük szerelmét. Csakhogy Lorca lélektani drámát csinál ebből, Tamási pedig játékot. A spanyol leány sorsa tragédia, a székely leányt megmenti állhatatossága, és megmenti a csoda. Lorca és Tamási egyformán szimbólikus értelművé tették ezt a drámai történetet. De amíg a spanyol szerző népének elnyomottságára, szellemi-etikai rabságára és a kibontakozás tragikusan lázadó útjára akart rávilágítani, addig Tamási — mint láttuk — népének életerejét, kudarcokon és tragédiákon győzelmet arató energiáját és erkölcsi tisztaságát kívánta tanúsítani. A hasonló anyagból — vagy legalábbis alaphelyzetből — a különböző írói koncepció alkotott eltérő cselekményt s eltérő műfaji elhelyezkedést. Lorcánál tragédiát, Tamásinál könnyes-nevetős költői játékot. A játékot és a költészetet az író terve-koncepciója hozta létre tehát. Az a terv, az az írói elgondolás, amely a székely nép erejét és tisztaságát akarta tanúsítani és gazdagítani. A világ elé állítani és megerősíteni. S ezt a szándékát Tamási a költészet közegében tudta leginkább érvényesíteni. Vagyis a szegénység ,,átpoetizálására” vállalkozott, mint Móricz Zsigmond novellái, Illyés Gyula elbeszélő költeményei, Szabó Pál regényei, — vagy az erdélyi proletárköltő: Salamon Ernő versei. A szegények tisztaságát, erkölcsi erejét színpadi alakjainak és szerkezeteinek költőségében fejezte ki. Szegénység és szépség fogalmi korrelációba kerültek így; a költészet energiája teremtette meg ezt a korrelációt. Már a népmeséi atmoszféra és a szerkezet arányos rendje is a költészet szolgálatában áll. S ilyen költői Magdó és Móka szerelnie, e szerelem kibontakozása, megérlelődése, beteljesülése. A költészet zenéje szól az Énekes madár csodáiból: a madárrá váló szerelmesek szabad röptéből, csoda és szenvedély azonosságaiból. A csoda ugyanis mindhárom esetben a hűség, az állhatatosság és az érzelmi indulat cselekvéssé vált szimbóluma. De az is a valóság „átpoetizálásának” rendjébe tartozik, hogy Tamási drámájában a „rossz” képviselői — a két vénleány és a két vénlegény — sem elvetemült gonoszok, inkább esendő, tragikomikus emberek. S végül a költészet műhelyében formálódott a darab stílusa. Közismert, hogy Tamási költői nyelvet alkotott, hogy a székely népnyelvet lírai és poétikus kifejezéssé emelte. Az Énekes madárban is ilyen nyelven szól. Csak egyetlen példát lássunk: Móka édesanyja a szerelemről így tesz vallomást: „A szerelem? Tán a leginkább olyan, mint a rózsa. S a rózsák között is, mint a legszebb piros rózsa! Amelyik egyszer, ki tudja, mikor, titkon megfogamzik. Talán amikor lát egy csillagot, vagy amikor hozzáért egy napsugár. Akkor kezd teste lenni annak a valaminek, lassan, észrevétlen . . . S ahogy nő, növekszik: kezdi élvezni ezt a látható világot: a szellőt, a meleget, a hajnali csendet, az esti melenge- tést... Úgy gömbölyödik lassan, és bátorodik a hajladozásra, a lepkecsalogatásra... S aztán kifestik, nappal virít, ...” Beszéltünk már arról, hogy Tamási játékokat állított a modern színpad deszkáira. Játékokat: a közönség bevonásával, önfeledt komédiázással, költői humorral. Ez a játékosság természetesen a stílusban, a kifejezés fordulataiban is alakot ölt. Eszter és Lukács például így évődik egymással: Eszter: „Lukács! O, be jó, hogy itt vagy! Hogy itt vagy!” Lukács: „No! Hát mi a baj?” Regina: „Látott valamit, amitől megborzadott.” Lukács: „Jaj, te Eszter, mondtam örökké, ugye, hogy ne nézzél a tükörbe!?” Vagy egy más alkalommal: Eszter: „Hátha az ijedtség miatt megütött volna engem a guta?! Akkor most nézhetnél! Szánakoznál-e?” Lukács: „Uhöm.” Eszter: „S mit mondanál?” Lukács: „Azt, hogy: ó, szegény, jámbor guta! Hogy teli volt jószándékkal s kötelességtudással!” Az a bizonyos „góbés” humor, amiről Tamásiról szólván oly gyakran beszélt a kritika, ezekben a játékos fordulatokban nyilatkozik meg. Színház és társadalom „Tamásinak a jelentősége a magyar irodalomban kezdettől fogva ez volt: a prózai műfajokat ő irányította legállhatatosabban és legkönnyedébben a nagy költészet felé. De az új drámának is ez épp a múzsája: visszalopni valamiképpen a színpadra a költészetet”, Németh László írta ezt Tamásiról. A költészet, amely az Énekes madár írójának színpadán megszületett, mégsem szívta el a levegőt a társadalmi gondok ábrázolása elől. Tamási Áron a színpadon is a szociális szférában gondolkodott. Mint Abel, ő is megfogadta: „hogy a szegények és az elnyomottak zászlaját fogja örökké hordozni, bármerre vezérelje is az útja.” Az Énekes madár is ezt a fogadalmat váltja valóra: a szegénység „átpolitizálásá- ban” a nép vágyairól, erkölcsi tisztaságáról beszél. Már mondottuk, hogy egyszerre akarja ezt a tisztaságot tanúsítani és gazdagítani. A székely nép valóságosabb szociális gondjainak ábrázolását azonban következő darabja: a Tündöklő Jeromos végzi el. 42
