Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1996-10-01 / 10. szám
1996. október AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 5 együtt ujjongtak, amikor földre roskadt a vörös bálvány, Sztálin szobra. Aztán jöttek a megtorlás, a hallgatás, a megfélemlítés, majd az enyhülés évei, a legvidámabb barak viszonylagos jóléte és az emberek megváltoztak. Azok is, akik 1956-ban még tudtak lelkesedni, tudtak áldozatot vállalni és tudtak kockáztatni, akár az életüket is a szabadságért. Aztán eljött a szabadság hajnala és mivel nem teremtett mindjárt tejjel-mézzel folyó Kánaánt, a közömbös, elfásult lelkeken a kiábrándultság, a csalódottság vett erőt. Visszaszavazták a kommunistákat és a kör bezárult. Azoktól várjuk tán "56 őszinte ünneplését, eszméinek megértését, akik annakidején a barrikád másik oldalán álltak?... Ezért vált mára lélektelen rutinná minden ötvenhatos ünnepség és ha most, a negyvenedik évfordulón megpróbáljuk mérlegre tenni, hogyan sáfárkodtunk a forradalom örökségével, az eredmény kiábrándító lesz. A hatalom érdeke az, hogy minél inkább feledésbe menjenek azok a napok s a még élő résztvevők és tanuk súlyos mulasztása, hogy nem voltak képesek tartalommal megtölteni a ünnepségeket, nem tudták átplántálni "56 eszméinek tiszteletét az új generációk leikébe és a mindenkori megalkuvóknak engedték át a terepet. Azoknak, akik alkalmazkodtak a pártállami diktatúra éveiben és kiegyeztek utána is, mert az kényelmesebb volt. Elérkezett az önvizsgálat ideje! A mi lelkiismertünk tiszta: az emigráció állta a sarat, de közöttünk is nagy károkat okoztak a rendszerrel bratyizó se hal, se hús megalkuvók. Az ő szellemük uralkodik ma el az egész magyar társadalomban és ennek az évfordulónak ez a legfájdalmasabb tanulsága. S hogy ezen lehet-e még változtatni, lehet-e még visszafordítani ezt a szomorú folyamatot, sajnos alig hiszem. * * * A július-augusztusi számunkban megjelent "Az OSS" című cikkel kapcsolatban dr. Sziklay Andor (A. C. Klay), az OSS tisztikarának volt tagja, az alábbi helyreilletve kiigazításokat kéri: 1. A W. Martin őrnagynak elnevezett és hamis okmányokkal ellátott holttest vizbedobását nem az OSS, hanem Ewen Montague angol vezérkari tiszt eszelte ki. 2. Az OSS nem csupán Európában működött, ázsiai központjai is voltak, pl. a nevezetessé vált sziámi. 3. Az OSS-nek egy katonai és egy polgári szervezete volt (ez utóbbinak szerződtetett tagjai voltak). Az intézménynek nem volt egyenruhája. A polgári szervezet tagjai rangjelzés és beosztásjelző nélküli katonaruhát viseltek, mint pl. haditudósítók, frontszolgálatos ápolónők stb. Volt egy igazolványuk, mely katonai rangnak megfeleő bánásmódot biztosított arra az esetre, ha hadifogságba kerülnének. 4. Himler Márton "ezredessége", egy állandóan újra hizlalt kacsa. Himler még csak káplár sem volt soha. Hogy ki költötte ezt az "ezredesi" tojást nem tudom, de ha a magyarok ezredes úrnak titulálták, sohasem mondott ellent. OKTÓBER 6. A MAGYAR VÉRTANÚK NAPJA AZ ARADI 13 VÉRTANÚ EMLÉKMŰVE Golgothájának hívta a nemzet Arad-várost, a magyar szabadságharc Golgothájának. Dicső küzdelmünknek itt lön gyászos vége, a szent ügyet itt pecsételte meg kiontott vérével annyi nemes, annyi hős magyar szív. A honvédsereg tizenhárom legnemesebb vitéze, mind magasrangú katonatiszt, az ősi Aradvár lábainál szenvedte el a vértanúhalált, s ennek rettentő gyászában is föl- séges tragédiának örök emlékét hirdeti ércbe öntve a nemzet kegyelete... (Egy korabeli szemtanú az (eredeti) aradi Vértanú-szoborról.) 1849. október 6-án végezték ki Aradon a szabadságharc 13 hős tábornokát. Agyonlőtték Kiss Ernőt, Dessewffy Arisztidet, Schweidel Józsefet és Lázár Vilmost. Bitófára került: Aulich Lajos, Damjanich János, Knézich Károly Láhner György, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltemberg Ernő, Török Ignác és Vé- csei Károly. De már augusztusban kötélre küldték Ormai Norbertét, Kossuth szárnysegédét. Az aradiakkal egyidőben végezték ki Batthyány Lajos miniszterelnököt, Csányi Lászlót, Jeszenák Jánost, Csernus Manót, Perényi Zsigmondot, Szacsvay Imrét, Mieczyslav Woronieckit, s október 25-én Kazinczy Lajost. Lenkey János tábornok a börtönben megtébolyodott, majd 1850-ben öngyilkos lett. Bírósági ítélettel 65 embert lőttek főbe, 114-et akasztottak fel. A vérengzéseknek 7623 polgári személy esett áldozatul. És megtelt Pest, Olmütz, Josefstadt, Kufstein, Königgratz, Munkács, Komárom, Arad, Pétervárad, Gyula- fehérvár és Nagyszeben börtöne. Külön dühöt kiváltó ok volt: a szabadsághősök származása. Volt köztük szerb, magyar-örmény, horvát, német, osztrák, de akadt köztük lengyel is. A tábornokok szülei között grófot és cipészt egyaránt találni, de mind- mind egyetlen célért - a szabadságért - küzdött, lángolt és élt-halt. (-)
