Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1894-06-24 / 25. szám
HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. XVI. évfolyam. 25. szám. Váez, 1894. junius 2 ELÖFIZKTKSI ARA: negyed évre l frt 50 kr. Egyes szám ára JLO kr. Kapható • KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) Megjelenik mindest vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hová a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések, stb. küldendők). Vácz. Gasparik-utcza 12. S0. alatt. BÍIBSRETfl'ÉSldBi : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. N y i 1 t-t é r : sora ....................................................:«> kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál .‘iO kr. A váczi müpártolók köre. (A) Nagy aggodalommal néztünk elébe; azt hittük, hogy csúnya kudarcz lesz belőle ; s ime, nemcsak hogy aggodalmaink bizonyultak alaptalanoknak, nemcsak hogy a szorongó szívvel várt kudarcz elmaradt, hanem oly fényes sikerrel fejeződött be, amilyet még álmainkban sem mertünk reményleni. A váczi műpártolók köre által f. hó 16-án rendezett hangversenyt értjük. Mert, hogy e zsenge kort élő körnek első szánypróbálgatását aggodalommal néztük, arra, a dolog természetében rejlő okokon kívül sok oly körülmény hatott közre, amely nemcsak arra volt hivatva, hogy aggodalmaink támadjanak, hanem amely ezen aggodalmokat táplálni, azokat nem kis mérvben megnöveszteni is volt képes. Ami az első természetű okokat illeti, azok — mit szépítsük a dolgot — nagyon is kézen fekvők voltak. Mindnyájan tudjuk, hogy társadalmi életünk távolról sem olyan még, amelyet normálisnak lehetne memdani; hiszen e nagy betegnek ki nem akart mar közülünk orvosa lenni, hogy tőle telhetöleg lendítsen valamit rajta. Azonban úgy az egyesek, mint pedig az egyes testületek ebbeli törekvése hiú kísérletnél alig volt egyéb. Társadalmi életünk ar.czulata — nagyban és egészben — ma sem sokkal külömb, mint amilyen volt évtizedek előtt s azon törekvések nyomát, hogy társadalmi életünket pezsgésbe hozzuk, bármikép is erőltessük szemünket, nem igen vagyunk képesek felfedezni. A nagy beteg továbbra is beteg maradt s ahhoz, hogy valaha még egyszer lábra is álljon, talán maga sem gondolt komolyan soha . . . Ily tapasztalatok nyomán azután, hogyan támadhatott volna valakiben azon hit, hogy a váczi műpártolóknak első kísérlete képes leend beteg társadalmi életünket egyszerre lábra álA „Váci Közlöny“ tárczája. Országos vásár Algírban. Afrikai naplójegyzeteiből irta: Csík Sándor. Nagy esemény számba megy nálunk a vásár. Az eladó portékák sokasága s változatossága, a vásári nép tarka-barkasága, a sürgő-forgó Laczi-konyhások s a komédiás-nép izgése-mozgása oly rendkívüli látványosság, a mi épen csak a vásár napján fordul elő. Az első néhány sátor a mézeskalácsosoké, azután következnek a csizmadiák, mindjárt rá a csizmapatkolók, a szürszabók, a bicsakvetők, kalaposok, gyolcsosok, leghátul pedig a czitromos, narancsos zsidók, azután a koldusok, vagyis a nép nyelvén a szerencsétlen „Lázárok“. Itt a négyökrös szekér, amott a fényes úri hintó, mellette egy falka csikófogat hullatott czigány- gebe. Ilyen a vásár nálunk s ilyen szokott az csekély külömbséggel Algírban és Tunisban is lenni. Ott is összejönnek a tartomány minden részéből, ki venni, ki pedig eladni. A kabilok saját készítette szűrt (humuszt) hoznak, a hegyi lakók öszvéreken szállítják a datolyát, fügét és a zamatos narancsot. Itt egy öreg arabs tart magyarázatot a mekkai kábáról (szent sírról), a mellett nem felejtkezik meg a tenyerét kitartani, néhány suhancz lót-fut s a „sondjy,,- tól. vagyis a friss vizet áruló embertől, ki hátán friss vízzel telt tömlőt cz’pel, folyton csenget s néhány garasért vizet vagy serbetet méret. Közben eur.ópai gyarmatosok és lovagló nejeik tarkítják a sokadalmat. Most, a midőn az afrikai franczia gyarmatok már litani, sőt mitöbb, egy, nálunk a maga nemé- ; ben eddig szokatlan, és mondhatjuk, hogy vakmerő vállalatot a siker révpartjába juttatni . . ? Nem-e volt ez egymagában is elég ok arra, hogy igenis gyökeret verjen lelkűnkben a kétség, az aggodalom, a biztos bukás bánata . . ? Ezek voltak azon, a dolog természetében rejlő belső okok, amelyek az esetleges siker reményét még csak támadni sem engedték szi- j vünkben. S ezen belsű okok mellé társultak azután azon külső és — fájó szívvel mondjuk — az ' ügyre nézve még sokkalta több veszedelmet magukban hordó okok, amelyek, a múlt szomorú tapasztalatain életre kelt aggodalmainkat, egyre jobban, sőt mind nagyobb mérvben dagasztották, növesztették. . . . Nem tudjuk mi, hogy mi szülte, — nem is keressük egyébként nagyon az okát, — de tény, hogy azon eszme, miszerint a váczi műpártolók köre beköszöntőül egy nagyobb szabású hangversenyt készül adni, sokakat . . . legalább is hidegen hagyott . . . Ám ez a bajnak még csak a kisebb fele lenne. Mert végre is azt, hogy valamely eszme mindenkit egyaránt lelkesedésre gyulJaszszon — nem lehet megkívánni. Ez lehetetlenség! — De a rokonszenv- nek, a jóakaratnak az ügytől való megvonását már rossz néven vehetjük, annál is inkább, mert egy fiatal, az éleibe most lépő körnek vállalatáról volt szó. Hiszen az élettapasztalat tanítja, hogy a fiatalságnak buzdításra van szüksége. Már pedig buzdítás helyett megfélemlítés, hogy ne mondjuk, gyermekes ijesztgetés volt az, amivel a kör teltrevágvó tagjainak akaraterejét megsorvasztani sokan igyekeztek. . . . Valóban szánalmas volt hallgatni, amint a sok »jóakaró» óva intette a kört a »bizton« bekövetkező s elmaradhatatlan fiaskótól, mert hát hogy is gondolhatják, hogy kudarcznál egyéb is lehetne merész vállalatuk eredménye . . . majdnem egészen czivilizálva vannak, a vásárnak csakis közgazdasági jelentősége van. Máskép volt az harmincz esztendővel ezelőtt, a mikor a vásár majdnem rendesen politikai demonst- ráezió színhelye volt, sőt megesett, hogy a hegyi kabilok, szövetkezve a sivatagon barangoló beduinokkal, a vásári gyülekezetét használták arra, hogy rejtett fegyvereiket előrántva, a védtelen gyarmatosokat adott jelre orvul megtámadták és lemészárolták. A támadást közönségesen néhány szabadon eresztett patkány, vagy levegőben koválygó keselyű vagy verebektől üldözött bagoly által szokták jelezni, a nagyobb támadásokat azonban felemelkedő füstoszlopok előzték meg. A franczia gyarmat-parancsnokság minden lehetőt elkövetett a vérengzések megakadályozására. Vásár napján a kiküldött katonai csapatok mindig fegyverben voltak s rendkívüli figyelmet fordítottak a külső őrsök, valamint a fegyvertár és a lőporos bódék őrizetére, melyeket állandó őrjáratok tartottak szemmel. * * * * Az 1860-iki augusztus hóban Algír déli részén levő Bordzsbu-areridzs nevű gyarmatvárosban feküdt századom. két század zuávval és egy eskadron spahival. A nyarat meglehetősen semmittevéssel töltöttük s csak olykor volt egy-egy kis czélbalövés vagy corvé quartier,1) ezt is a nagy meleg miatt az esti órákban teljesítettük. Már unni kezdtük magunkat, midőn a délutáni „gyülekező“-nél a sergeant major2) azzal lepett meg bennünket, hogy holnap országos vásár lesz. Készen legyünk, ma estétől kezdve fegyverben állunk. Azonnal kiadatott az „Ordre“ (rendelet). Engem, hat hollandi társammal, a várostól félórányira fekvő q Corvé quartier — házi munka. 2) Sergeant major — első őrmester. De még e szirén hangok sem tartalmaztak annyi‘veszedelmet az ügyre nézve, hogy azt csirájában megfojtsák. Hiszen könnyű volt átlátni, hogy e »jóakarat« hova tendál, hogy annak mi a czélja . . . Az ügyet onnan fenyegette a legnagyobb veszedelem, hogy többen még azt sem aital- lották, miszerint társadalmi akcziót indítanak az ügy. megbuktatására. Tudjuk, hogy e kijelentésünk sokakat meglep, de határozott tudomásunk van róla, hogy ily kísérletek megtörténtek . . . S ha most mindezeket egybevetjük, ha úgy a dolog természetében rejlő, mind pedig e mesterséges okokat tekintetbe veszszük, nem meglepő dolog-e, hogy a vállalat, vagyis a váczi műpártolók köre által rendezett hangverseny úgy sikerült, mint ahogy tényleg sikerült ? . . Bizony csoda ! . . S ha ezen csodálatos jelenségnek oka után kutatunk, úgy azt csakis a következő két körülményben lelhetjük fel. Abban úgyanis először, hogy a váczi műpártolók köre hivatását helyesen fogta fel s oly eszközök felett rendelkezik, amelyek segélyével egyedül volt képes e nem remélt sikert elérni; s hogy annak minden egyes tagja át és át van hatva azon dicső gondolattól, hogy minden képességével azon lesz, hogy városunk társadalmi életének javára, üdvére váljék működése; — másodszor pedig abban a körülményben, hogy a kör vezetőjében oly éltető lelket bír, akinek agilitása már egymagában véve is — még fátumszerü szerencséjétől el is tekintve — garanczia arra nézve, hogy e vállalata feltétlenül sikerülni fog. S mondhatjuk, hogy habár e férfiúnak érdemei városunk közügyei körül elért sikerei folytán már is jelentékenyek, ámde ezen sikereit azok, amelyeket városunk társadalmi életének fellendítése által szerezhet magának, nemcsak számban, hanem súlyban is túlhaladhatják. De nemcsak hogy túlhaladhatják azokat, raktárakhoz osztottak be. a honnan megint a lőporos bódéhoz járt az őrjárat. Összenéztünk. Egyikünk sem árult el félelmet, pedig veszélyes helyre kerültünk. A megadott rövid és határozott intés után szétoszoltunk és fegyvert ragadva sorakoztunk. Az éjjel nyugodtan folyt le, jött a reggel, gyülekezett a vásári nép. A szokott vásári kép volt, minden csendes. A csapat a kapott „Ordre“ után elindult, egy része a kasba1) elé, egy része pedig a raktári őrtanya felé. Én a lőporos bódéhoz jutottam, hol 20,000 éles töltényen kívül két hordó lőpor volt elhelyezve. A bódé az őrtanyától 4—500 lépésnyire egy domb aljában állt, mellette egy sziklába vájt út nyúlt el. Egy óráig álltam már az őrsön, a nélkül, hogy a szokásos „Sentinella! prenez gazdez“2) felhívásomra az őrstanyáról válaszoltak volna, ez gyanút keltett bennem. A dombra léptem fel. Rémület fogott el. Az őrstanya égett, annak bevert kapuján egy beduincsapat fegvert czipelt ki, távol pedig a menekvő őrsjárat látszott. A város egyszerre nyolez helyen gyúlt ki. Ez volt a jel az általános támadásra. Rémitő zsivaj keletkezett. A vásári népség neki esett a kasbába menekült gyarmatosok házainak, mig a kinrekedt része élethalál harezot vívott a felkelőkkel. A kásbát minden oldalról nagy néptömeg támadta meg s egymás hátán törekedtek a kasba falain átjutni. A kasba őrsége borzasztó tüzeléssel fogadta a támadókat. Az első támadás visszaveretett. A támadók futni kezdtek, a szögekkel és vasdarabokkal töltött ágyúból utánuk tüzeltek. 0 Kasba = vár. 2) «Sentinelle! prenez grandez vous» = «Silbak! vigyázz magadra »
