Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1894-06-24 / 25. szám

*

.V.-,

S'

(1

V

is

k

k

a

d

u

k

b

b

1;

j'

li

r

l

i

l

1

l

1

i

]

1

hanem a közügy terén szerzett érdemei fényt és belbecsét, csakis a társadalmi téren elért sikereitől kapnak igazán.

A váczi műpártolók köre pedig, amelynek élén ily, minden szépért és jóért lelkesedni tudó férfi áll s melynek soraiban városunk legintelligensebb elemei vannak, azon czélt, amelyet maga elé tűzött, továbbra is kövesse s ne engedje soha, hogy azon jó vélemény, amely az elért fényes siker folytán róla városunk közvéleményében megalkotódott, akár alábbszáli- jon, akár pedig egészen eltűnjék.

A váczi müpártoiók körének hangversenye.

I. Előzmények.

Habár városunk társadalmi egyesületek híján éppen nem szűkölködik, sőt azokból néhányat olyat is tudnánk elősorolni, amely tagjainak számára nézve eléggé jelentékeny, mindamellett ilyeneknek létezéséről, az illető egyesületek tagjain kívül, alig bírt más halandó tudomással. Szereplésük legfeljebb addig terjedett, hogy évenkint megtartották az alapszabályilag előirt közgyűléseiket, amelyeken -éppen csak hogy annyian jelentek meg, miszerint az a soha végre nem hajtott határozatait meghozhassa, oly tevékenységet azonban, mely legalább bizonyos tekintetben a társadalmi életet is érintené, nem igen folytattak, vagy, ha folytattak is valamely magasabb eszmei czéllal összekötve az soh’ sem volt.

Rendeztek imitt-amott egy-egy tánczmulatságot s megint csak tánczmulatságot, szellemi szórakozások rendezésére azonban nem igen jutott eszükbe vállalkozni. Legalább ami az úgynevezett úri egyesületeket illeti, azoknak bizony nem ! — A helybeli legényegylet derék tagjai voltak egyedül azok, akik évenkint egy- egy népszínművet is hoztak színre, de hát bizony az csak egy csepp viz a tengerben, amelynek nyoma is alig marad meg.

Nem csoda tehát, hogy ily körülmények között azután városunk társadalmi élete a szellemi szórakozások tekintetében nagyon is gyönge lábon áll s hogy a körünkbe érkező idegen ugyancsak hamar reánk un.

Természetesen, hogy azokat, akik több éven keresztül a fővárosi levegőt szívták magukba s akiknek bőviben volt módjuk a legkülönfélébb szellemi élvezetekben részesülni, ezek az állapotok nem igen elégíthették ki s hogy folyton-folyvást panaszkodtak azok ellen, tenni azonban — ha akartak volna is, nem igen tudtak. Mert vagy a kellő kitartás és akarat hiányzott náluk, vagy ha ez kisebb-nagyobb mérvben meg is lett volna, az eszközök, a mód, amelylyel a bajokon segíteni akartak, azok voltak hibásak.

S ez okból az egyes kísérletek — anélkül, hogy valamelyes nyomot hagytak volna-maguk után hátra, mind dugába dőltek.

Végre is mindannyinak be kellett látni, hogy azon eszközökkel, amelylyel azon czélt, hogy a társadalmi életünket fellendítsék, ei akarták érni, elérni nem lehet. A meddő kísérletezéssel fel kell tehát hagyni s vagy radikális eszközökkel neki fogni a munkához, nem riadva vissza sem a feltornyosuló akadályoktól, sem pedig az esetleges innektiváktól, vagy pedig egyáltalában hagyni a dolgokat úgy folyni, amint azok önásta medrükben folynak.

Ily körülmények és viszonyok között született meg azután a váczi mupártolók körének az eszméje egyesek lelkében, akik úgy kellő kitartást és akaraterőt, mind pedig hozzá való képességet éreztek és tételeztek fel magukban.

Mintegy 4 hónap előtt jelent meg először a „Váczi Hírlap “-ban egy czikkely Bódéi Ferencz tollából, melyben egy műkedvelői kör létesítése iránt hívja fel a közönséget. A czikk szélesebb körben keltett érdeklődést és azoknál, akiknek lelkében már élt egy hason terUjabb támadók jöttek, ezek beduinok voltak. Egy része a kasbát kerülte meg s lovaikról leszállva, a kasba kapuja felé törtek, vad orditással döngetvén azt. Erre kitárulnak a kapuk, azon a világ első lovasai a ,,spahi“-k]) rohantak ki. Irtózató mészárlás kezdődött. A néhány spahi alig tiz perez alatt majdnem 2000 beduin lovast vert szét.

Egyszerre a hátam mögött vad ordítást hallottam s arra tekintve láttam, hogy egy csapat beduin vágtat el a lőporos bódé melletti utón.

Egy ugrással a bódé előtt voltam, fegyveremet lövésre fogva. Elkészültem arra, hogy a bódé ajtaját felverik és a lőpor-készletet hatalmúim ejtik. Nem vehették észre, mert a lőporos bódét elkerülve, a kasba felé tartottak.

Egy uj lovas-csapat közeledett a hegy felől, le az útra. Körübelül barminczan voltak. Alig 50 lépésnyire előttük az utón egy tiz évesnek látszó beduin gyermek futott jajveszékeJve, abaabá-t kiáltozva. Különös érzés fogott el. A lovasok elé ugorva, felkaptam a fiút s karjaimba zárva, a bódé ajtajához rohantam. A lovasok most sem törődtek velem, mert a kasba felé tartottak.

A kis beduint balkaromban tartva, vártam a jövendőket. Egy hatalmas beduin termett előttem. Észrevéve, hogy lőfegyverem védekezésére alkalmatlanná lett, rézmarkolatu pallosomat rántottam ki, el voltam tökélve arra, hogy élve senkit nem bocsájtok át az ajtón. A beduin rám kiáltott, hogy ereszszem el a fiát. „Ha mindjárt a (iád is, nem bocsájtorn el“, válaszoltam. „Kötelességem őt megvédeni, én kaptam fel, midőn a lovasok majdnem átgázoltak rajta.“ (Folyt, köv.)

r) Spahik : benszülöttek, jórészt beduinok, nem sorozzák, hanem önként vállalnak franrzia szolgálatot.

mészetü és ezélú egyesület gondolata, megérlelte azon elhatározást, hogy ideje végre-valahára valamit tenni.

A kezdeményező köré csakhamar csatlakoztak mások is, akik azután addig verték a vasat, mig a kör léte- sité érdekében az első értekezlet megtartatott. Ez értekezleten körelnökké Csilc- Lolecz Sándor iró, körjegyzővé pedig dr. Kőim Jakab ügyvéd választattak meg.

Miután igy az első lépés megtörtént volt, amely mintegy zálogul szolgált aziránt, hogy az érdeklődés az eszme iránt már szélesebb rétegekben is gyökeret vert. kezdetét vette a tagok gyűjtése, kiknek száma i azután rövid idő alatt annyira megszaporodott, hogy az alakuló közgyűlést is meglehetett tartani, amelyen a kör elnökéül egyhangú lelkesedéssel a közügy terén már több érdemet szerzett polgármesterünk, Gajáry Géza választatott meg. E ténynyel pecsételte meg tulajdonképpen a műpártolók köre jövő sorsát, mely — bizvást mondhatjuk — szépnek, impozánsnak s városunk társadalmi életére üdvösnek Ígérkezik.

II. A hangverseny eszméje.

Még csak napokat számlált a kör élete s már is egyik legfőbb gondját az képezte, hogy valamely jelentékeny ténynyel adjon életjelt magáról. Ámde mi legyen az P . . . E tekintetben nagyon megoszlók voltak a kör tagjai között a vélemények. Voltak, akik egy nagyobbszabású kirándulást óhajtottak rendezni, viszont mások műkedvelői előadást tartottak volna czél- szerünek, szóval, epiot capita, tot sententiae, mely körülmény pedig rendszerint oda vezet, hogy tulajdonképp semmi sem történik. Ily körülmények között pendítette meg a kör műkedvelői bizottságának előadója, Fortuner Elek egy hangverseny eszméjét s pedig az országos hirü budai dalárda közreműködésével kontemplálva.

Hogy ezen eszme hallatára a kör tagjainak ereiben gyorsabban lüktetett a vér s hogy az általános lelkesedésre talált, azt mindenki természetesnek fogja találni. A budai dalárda Váczon ! Oly gondolat, amelyről eddig mi vácziak még csak álmodni sem merészel- j tünk.

Miután az eszme elfogadtatott, azonnal megkezdődlek az előkészületek a terv megvalósítása iránt. Természeten, az első dolog az volt, hogy egy rendezendő hangversenyen való közreműködésre a budai dalárda meg is nyeressék. Fortuner e tekintetben is eloszlatta a kör tagjainak aggodalmait, amenynyiben a körnek tudomásul hozta, hogy ez irányban már pu- j hatolódzott s oly Ígéreteket kapott a dalárda tagjai részéről, amelyek közreműködését bizonyossá teszik. Hogy azonban a kör e kérdést illetőleg teljesen tájékozva legyen, kebeléből egy három tagú, Bódéi Ferencz, i Gsilc- Volecz Sándor és UrsUnyi Arnold urakból álló bizottságot küldött ki, mely azután már másnap úgy a dalárda elnökénél, dr. Országh Sándor miniszteri tanácsosnál, mind pedig annak alelnökénél tette tiszteletét, kikérve tőlük a dalárda közreműködéséhez a beleegyezésüket, amelyet mindkét kelyen a legnagyobb előzékenységgel meg is adtak. Hogy azonban a formának is elég tétessék, a műpártolók körének elnöke levélileg is meghívta a dalárdát, mely meghívásra maga a dalárda elnöke válaszolt, kilátásba helyezve a hangversenyen való személyes megjelenését is.

Miután már most a dolog ezen része is elintézte- tett, nem maradt egyéb, minthogy a hangverseny napja s annak programmja megállapittassék. E czélból a kör elnöke rendkívüli értekezleteket többször hivott össze, amelyeken azután, minden a legnagyobb részletezéssel megállapittatott.

Természetes, hogy a hangverseny hire a közönségben is a legnagyobb érdeklődést felkeltette. A hangverseny hírének szárnykelése óta a hangverseny napjáig alig folyt egyébről a beszéd, mint a hangversenyről. különösen pedig annak országos hírű közreműködőiről, a budai dalárdáról, mely iránt közönségünk körében különösen azóta lett általánosabb az érdeklődés, mióta ez év elején pályakoszorújával városunk egyik közkedveltségéi alakját, Fortuner Elek postatisztet koszorúzta meg.

III. A budai dahmlisták megérkezése.

Már napok előtt jelentek meg az utczasarkokon a plakátok, a melyek tudtára adták a közönségnek, hogy a 130 tagból álló budai dalárda szombaton f. hó 16-án, d. u. 5 óra és 26 perczkor érkezik meg Budapestről. ‘

Á pályatest környékét és udvarát, már a kora délutáni órákban ellepték ünneplőbe öltözött nők és férfiak, akik türelmetlenül várták a vonatot, amelyen a dalárdistáknak meg kellett érkezniük.

A kör választmányi tagjai feketébe öltözve fél tizenkettőkor a városház tanácstermében gyülekeztek össze, hogy előbb még a megyés püspök O excellen- cziájának elnökük élén a hangversenyre szóló meghívót átadják. Háromnegyed ötkor pedig a körnek majdnem összes tagjai újra a városházán jöttek össze, ahonnan azután a város színeiből álló kokárdával a mellükön, a pályaudvarba vonultak. A pályaudvarban akkor már szokatlan nagyszámban hullámzott fel s alá a közönség.

A vonat megérkezése előtti perezek felette j

hosszaknak tetszettek s az izgatott hangulatban levő I publikum alig győzte türelemmel. A csoportba verődött körtagok nem kevésbbé türelmetlenül várták elnökük megérkezését, aki néhány perczczel a megérkezési idő előtt huszárja kíséretében érkezett meg, a budai dalárdának átnyújtandó koszorút hozta magával.

Kezdetben az volt a terv, hogy a kör az első osztályú váróteremben üdvözli a megérkezőket, minthogy azonban az kicsinek bizonyult, a főnök udvarias meghívása folytán a kör tagjai, az indóház másik oldalára, az állomásfőnök hivatalos szobájával szemben levő pályatesten helyezkedtek el.

A villamos csengetyü csilingelni kezdett, a közelgő vonat dübörgése már hallhatóvá lett, már a jelzőfütty is felhangzott ... a közönség soraiban pedig tompa zugás keletkezett, mely a vonat közeledtével mindinkább erösbödött s idegesebbé vált... A kör tagjai kettős sorfalat képezve álltak fel.

Amint a vonat egyes szakaszai a közönség előtt elhaladtak s bizonyossá vált, hogy a várva várt da- lárdisták megérkeztek, egyszerre, mintha csak kommandóra történt volna, száz és száz torokból szakadt ki az éljen . . . Végre megállt a vonat és a dalárdisták megérkeztek Váczra. . . .

Amint a kör tagjai és a közönség észrevette, hogy a dalárda dicső zászlaját is magával hozta, ismételt szűnni nem akaró éljenzésben tört ki.

Gajáry elnök először is a dalárda elnöke, dr. Országit Sándor miniszteri tanácsos üdvözlésére sietett, majd pedig az állomási főnök szobájába vezette őt, a hova őket úgy a dalárda többi tagjai mind pedig a kör tagjai követték, illetve követni megkísértették, mert bizony a főnök szobája is csak kicsinynek bizonyult mindnyájának befogadására.

A mint a terem megtelt s az éljenzaj lecsillapult, Gajáry Géza elnök szépen kidolgozott beszéddel üdvözölte a vendég dalárdát, örömének adván a kör ■ nevében kifejezést a felett, hogy az ország első dalár- i dáját vendégéül fogadhatja. A hol csak megjelent 1 eddig a dalárda, zászlaját mindenünnen dicskoszorúzot- tan vitte el; boldognak érzi tehát magát akkor, a midőn ezen koszorúk számát egyel a kör nevében ő is megszaporithatja. Mire a kör háznagya Bódéi Ferencz a széles szalagú babérkoszorút a zászlóra erősítette.

E gyöngéd figyelem láthatólag meghatotta a dalárda tagjait, kik előbb hatalmas éljenzésben törtek ki, majd pedig mintegy varázsütésre jeligéjüket zen- ditették rá, a mi viszont a kör tagjainál ment meglepetés számba.

Gajáry üdvözlő szavaira a dalárda elnöke, dr. Országh Sándor válaszolt röviden, kifejezést adva Vácz város fejlődése feletti örömének, kijelentve egyúttal, hogy a dalárda a szives meghívásnak örömest sietett eleget tenni.

Az ünnepélyes fogadtatás után úgy a dalárda tagjai, mind’ pedig a többiek a pályaudvar elé vonultak, hol is a dalárda tagjai zászlójukkal élén, négyes sorokban, beláthatatlan közönség kísérete mellett a városba, illetve a hangverseny szinteréül szolgáló „Curia“ szállodába mentek.

A hangversenyterem megtekintése és a podgyász elhelyezése után a dalárdisták, kisebb-nagyobb csoportokba verődve a váci müpártolókör kalauzolása mellett a város nevezetességeinek megtekintésére indultak, honnan csak közvetlenül a hangverseny idő előtt tértek vissza. xA dalárdistákra városunk fejlődése és haladása határozottan jó hatást tett s különösen tetszésüket az utczák szabályos kövezése, azok tisztasága és csatornázása nyerte meg. A dunapart valóságosan elbájoló hatást tett rajok, éT nem telhetve a gyönyörű kilátással, amely a távoli hegyekre esik.

IV. A hangverseny.

A váczi műpártolók köre akkor, a midőn egy ily nagyszabású hangverseny rendezésére vállalkozott, bizonyára oly kötelezettséget vállalt magára, a melynek megfelelnie nem könnyű dolog volt. E kötelezettség kettős természetű volt. Ethikai és anyagi. A mi az elsőt illeti, azon körülmény folytán, hogy a hangverseny az országos hírű budai dalárda közreműködése mellett adatott, a hangverseny iránti várakozást, mondhatni — óriásivá tette. Ennek becsülettel megfelelni egymagában véve is nehéz dolog volt. Nem kevésbbé volt azonban nehéz a dolog anyagi oldalát rendezni. Arról, hogy a vállalat anyagi hasznot is hozzon, a kör pénztára javára, a tagok legnagyobb része már eleve emondott, nagyon megelégedettek volna már azzal is, ha az est bevétele legalább a felmerült tetemes kiadást fedezi.

Csakis két ember volt. aki feltétlenül bízott a hangverseny sikerében. Fortuner Elek, aki lehetetlenségnek tartotta azt, hogy akadjon Váczon ember, aki a budai dalárdát meg ne akarja hallgatni; a másik pedig a kör elnöke, Gajáry Géza volt, aki erősen feltette magában, hogy a hangversenynek sikerülni, s pedig úgy erkölcsileg mind pedig anyagilag fényesen sikerülni kell.

Annyira sikerült, hogy már előtte való napon a jól magasra felsrófolt támlásszéket aranyával sem lehetett kapni, daczára annak, hogy egy-két sor karszék kivételével, az egész nézőtér nem is állt egyébből, mint támlásszékből. Mondhatjuk, hogy oly fényes publikum, mint amilyen a váczi műpártolóknak hangversenyén megjelent, nálunk még nyilvános ünnepély alkalmával egy alkalommal sem jelent meg.

A fényesen kivilágított és festményekkel és lombokkal kidiszitett terem egy negyed kilenczre már egészen megtelt, s néhány perczczel fél kilencz előtt kezdetét vette a hangverseny, melynek egyes prog- rammszámait valóságos áhítattal hallgatta végig a jelen volt publikum.

Elsőül Dura Máté fővárosi iró szavalta el az ezen alkalomra irt „Brologját“. A magas szárnyalása költemény, melyet a költő lendülettel adott elő, gyújtó hatással volt a közönségre, mely a költő iránti elismerését frenetikus tapssal fejezte ki.

Alig hangzott el a zúgó taps, mely a Prolog el- szavalása után keletkezett, már is a budai dalárda tagjai kezdtek gyülekezni a pódiumon, hogy Them Károly „Dalünnepen“ czirnü darabját az' ő utolérhetetlen előadásukban adják elő. A közönség visszafojtott lélekzettel leste az első akkordok felhangzását s midőn a karnagyi páleza megadta végre a jelt s az első hangok elhangzottak, a közönség a dal eddig alig sejtett csodahatása alatt megbüvölve, elvarázsoltál! ült