Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1894-09-16 / 37. szám
El,OF Kapható ÍZ SÓT ÉS I ÁRA: negyed évre 1 frt 50 kr. Egyes szám ára ÍO kr. KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyiirky ház.) Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hová a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések, stb. küldendők). Vácz, GaspariTc-utcza 12. sz. alatt. HIRDETÉSEfii : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. IVT y i 1 t-t é r : sora .................................... ISO kr. Bélyegilletélc minden beiktatásnál ISO kr. Szivünk megremeg a nagy örömtől, mely elfogja, lelkünk fellángol a gondolattól, mely eltölti arra a hirre, hogy országunk apostoli királya, nemzetünk felkent fejedelme, a legfőbb hadúr városunk földjére lép, elvonul diadalmas útjában a váczi határon belül. A Teremtő, hogy boldogságunkat kiegészítse, a haza édes eszméjét rakta lelkünk alapjára s végtelen kegyességében még azt is tette, hogy a hazafiság jótéteményét a királyi tekintély édességével tetézte. Mert hogy a haza fennáll hasson, arra az isteni örök tekintélynek az országok számára való átruházása is szükségessé lett. Szükségessé lett tehát a harmadik eszme is, mely az emberi dolgok rendjében az országok felett az isteni tekintély, hatalom és uralkodás elvét képviselje és fenntartsa, és ez a király. Az ő hatalma, méltósága tehát az isteni hatalom- és méltóságban leli forrását. Mert »nincs hatalom, hanem csak az Istentől« és nincs királyság, hanem csak az örök király eszméjéből, kit a népek történelme királyok királyának nevez. Csak itt, csak ezen az alapon, az isteni királyság eszméjéből való kisugárzás alapján lehet és van értelme minden földi tekintélynek; csak e magasabb magyarázat egyenliti ki a nehézséget, mely azonnal előlép, mihelyt az emberi méltóság, az egyéni szabadság, a földi intézmények, a polgári társulás és törvények korlátáit találja maga előtt. A történelem erre nézve megható példákat mutat. Feltünteti a királyság eszméjének fönségét, midőn látja, hogy mint az első ember családi léte, úgy az első országok királyi hatalma is az Isten kezéből származott. Tanúsítja, hogy Isten a királyokat, kik arra méltók voltak, mint Dávid, a látnoki szellem ihletével áldotta meg. Elmondja, hogy Isten különös gondjait viselé a királyoknak veszélyek idején, mert azok az Ő felkentjei. Ezen szent eszme vezeti aztán a királyok szivét, hogy hatalmukat mérséklettel párosítva azt könnyűvé tegyék az alattvalókra nézve; ezen eszme tanítja a királyokat, hogy a királyi méltóság és hatalom fénye nem képes kioltani a testvériség fényét, mely minden embernek, tehát a királyoknak is a közös felebaráti szeretetet hirdeti; ezen eszme súgja a népeknek, hogy engedelmesek legyenek királyuknak és tiszteljék őt az Istenért, ki mindnyájunknak örök királya. Diadallal veszünk tehát körül téged, Királyunk ! virágokkal koszorúzzuk meg utadat, mezők füvét, erdők lombját terítjük lábaid alá! Kigöngyölitjük zászlóinkat és tartunk tiszteletedre diadalmenetet! Légy üdvözölve szent István koronájának méltó örököse, légy üdvözölve Isten hatalmának hordnoka, légy üdvözölve váczi alattvalóidtól dicső, nagy és szeretett Királyunk! Szivünk szeretete, áldása és ragaszkodása kisér hadúri utadon.! Korunk főhibái. (Első közlemény.) Az ember úgyis mint egyed, úgyis mint a társadalom tagja tekinthető. Mint egyednek rendeltetése, hogy a földi életet becsülettel átfutván, elérje végczéljét vagyis az örök boldogságot, mely őt Teremtőjével örökre egyesítse. De e mellett szükséges, hogy az ember azon helyet is betöltse, mely a társadalomban neki kijelöltetett, vagyis hogy a saját boldogsága mellett embertársai jólétét is nemcsak hogy ne akadályozza, de tehetsége szerint előmozdítsa. Ezt pedig úgy eszközölheti, ha úgy él, hogy sem az isteni, sem az emberi törvényekkel soha összeütközésbe nem kerül. Erre azonban az ember önmagától nem képes, erre az embert tanítani, nevelni szükséges. Nevelni nemcsak positive, t. i. az erkölcs és műveltség magvainak leikébe csepegtetése által, hanem negative is, vagyis a fejlődő tehetségek rossz irányban való fejlődésének megakadályozása, — a hibás kinövéseknek folytonos nyesegetése által. És itt első sorban azon hibák érdemelnek figyelmet, melyek napjainkban oly általános elterjedtséggel bírnak, s oly megszokottakká lettek, hogy még azok közöl is, kik szorosan a neveléssel foglalkoznak, sokak által nem is tekintetnek olyanoknak, vagy legalább is káros hatásaik nem kellőleg mérlegeltetnek. Jelen szerény dolgozatnak czélja lesz e kor-hibákat feltüntetni, valamint kimutatni, mennyiben szolgál a hibás nevelés azoknak fokozására, fölemlítvén egyszersmind azon óvó- szereket és pariaceákat is, melyek üdvös alkalmazásától e téren javulás remélhető. Mert valamint bizonyos, hogy minden kornak megvoltak a saját kinövései, ily általános hibái, úgy nem tagadható, hogy meg vannak, még pedig fokozottabb mértékben, a mai kornak is. Az indulatok és szenvedélyek, melyek ellen az embernek, úgyis mint a társadalom tagjának küzdenie kell, sokfélék ugyan, de vannak mégis oly hibák, melyek által oly sokan vétenek, hogy joggal nevezhetők általános vagy röviden kor- hibáknak. Ezek ellen tehát fokozottabb mértékben szükséges küzdeni. Korunk ily valóságos hét főbűnei közé sorozhatjuk: a hiúságot és nagyravágyást; az alattomosságot; a pénz- és élvezetek szertelen haj- hászását; a korrupeziót s végül a modern hitetlenséget és kevélységet. Szóljunk ezekről egyenként. I. A korhibák között, mint legdivatosabbat, első helyen kell említenünk a hiúságot. E gyöngeség az, mely nem születik vele a gyermekekkel s mégis csaknem minden emberben föltalálható. Oly általános e hiba, hogy az, aki állítani merné, hogy ő ment minden hiúságtól, éppen ezáltal a legnagyobb hiúságot árulná el. És ki volna képes elszámlálni azon sokféle alakot, melyekben a hiúság nyilatkozik. Hányszor megtörténik, hogy a magokban véve szép és dicséretes tetteknek is e vétek a titkos rú- gójuk. Sok ember csak azért tesz jót, hogy dicsérjék s hányán gyakorolnak jótékonyságot csak azért, hogy nevök nyilvánosságra jöjjön, vagy esetleg valamely kitüntetést nyerjenek. A hiúság rettenetes zsarnok, mely ha egyszer megfészkelte magát valakinek lelkében, teljesen rabszolgájává teszi őt s oly tettek elkövetésére sarkalja, a milyeneket talán különben sohasem vitt volna véghez. És a mi a legfurcsább, a hiúság rendesen oly tulajdonokra van alapítva, melyekkel nincs mit dicsekedni. Vannak emberek, kik hiúk saját fogyatkozásaikra s hibáikra. Es nem hiúságra mutat-e természetünknek azon vonása, hogy az igazi nagy emberek hibáiról élvezettel olvasunk vagy hallunk, mert hizeleg hiúságunknak az, hogy ha erényeikben nem, legalább gyöngeségeikben hasonlítunk hozzájok. S ha most e hibának forrását keressük, azt találjuk, hogy a hiúság a hamis önérzetnek s önhittségnek szülötte. Minden legkisebb dolog, melyet az ember elér, csak önérzetét, hiúságát növeli. És itt ismét igen sok függ a neveléstől. Az olyan embert, kit már csecsemő korában elkényeztetnek s gyermekkorában fölébresztik benne a tudatot, hogy előkelőbb másoknál s már ekkor tulajdonságait s tetteit szemében dicsérik, — ezáltal egyenesen a hiúságra nevelik. És kivált a mai »modern« gyermeknevelés mily romboló hatást gyakorol e részben. így pl. mig eddig az egészségi szempont volt irányadó a csecsemők ruházatában, a mostani szülők versenyeznek abban, hogy minél czifrább és rikítóbb ruhákba öltöztessék drága csemetéiket, nem gondolva meg, hogy már ezáltal korán hiúságra szoktatják e kis papagályokat. Sokat rontanak e részben oly nevelő-tanitók is, kik az iskolában különbséget
