Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1893-07-16 / 29. szám
XV. évfolyam. 29. szám. Vácz, 1893. julius Yácai HELYI ES VIDÉKI ERDEKU HETILAP. lOI.ÓFIZI-rrr.SB \tl\z negyed évre 1 frt 50 kr. Egyen szám Ara: 10 kr. kapható : KISS EH NY El ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyíirky ház.) iTIegjelciiik minden vasárnap. Szerkesztőség : Káptalan-utcza 20. sz. alatt, (hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők). Kiadóhivatal: Gasparik-ütcza 12. sz. alatt, (hová az előfizetési pénzek, hirdetések, reklamácziók küldendők). ii i ítmvri.si.ai .* jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Nyíl 1,-1. é r : sora.........................................................SO kr Bélyegilleték minden beiktatásnál SO kr. Uj kanonokok. Az egyházi pályán épp oly nehéz, sőt nehezebb az emelkedés, mint a világin. Emitt a protekcziő könnyebben üt rést, amott a mély erkölcsi Ítélet válik az érdemek birájává és szemel ki néhányat sok érdemes egyházi férfiú közül. A püspökök méltósága s kiváló kegye dönt sorsuk felett s ha már a kanonoki székről van szó, a felség apostoli jogai közé tartozik a püspök ajánlatának jóváhagyása, illetőleg az ajánlott jelölt kinevezése. Nehéz a megyés püspökök választása any- nyi derék, korra sokszor már tisztes agg férfiú között, kik a nagy nyilvánosságtól távol végezik hivatásuk valóban nemesítő feladatát az emberiség javára. Sem hírlapok, sem egyéb ágens provocateur-'ók nekik propagandát nem csinálnak s az öndicséret oly távol áll ezektől, egyedül papi hivatásuknak élő férfiaktól, mint mindenféle egyébb szereplési vágy. És mégis mennyi nemes feladat összpontosul a papéban, ha csak egy kis falu hívei is bízatnak rá. 0 az erkölcsök, a hazafiság, a tisztesség terjesztője és védője! Mennyi rejlik e néhány szóban! Ez az az éltető erő, mely a nemzet jövőjét biztosítja! A liberalizmus pártján lehelünk s kell, hogy legyünk mindnyájan; de a liberalizmushoz, hogy egészséges legyen tisztesség és becsület szükséges; azt pedig csak erkölcsi alapon lehet elérni, csakhogy erkölcs vallásosság nélkül nem képzelhető. Ha figyelembe veszszük, mily nehéz manapság a jó erkölcsök istápolása, mikor egy alapjában megrendült társadalmat látunk magunk előtt, mikor annak a bírónak, ki a király nevében beszél, odavetik, hogy olyan Ítéletet hoz, amilyen szükséges. Ez gyászos következményeket rejtő áliiberalizmusra mutat, mely csak felforgató lehet! Mondom, ha ezt figyelembe veszszük, akkor látjuk, hogy mily nagy feladata van ebben az erkölcsileg megbénított korban a lelkiismeretes papnak, mikor a sikkasztások, a csalások jeles amateurjei nemcsak a vádlottak padján nem ülnek csendesen s alig kerülnek börtönbe, hanem őket néha még glorifikálni is akarják ! Hosszú évtizedeken át való fáradozás méltatta a legújabban kitüntetteket arra, hogy csendes működésükért méltó jutalomban részesüljenek. Paulovics Mihály czimz. kanonok. Született 1817. augusztus 31-én Issaszegen. 1841. julius 20-án vette föl az egyházi rend szentségét. Káplán- kodott Püspök-Hatvanban, Kosdon, Romhányban és Ragon. 1851-ben lett helyettes plébános Gödöllőn és 1854 óta az Urat Kerepesen szolgálja. Atyja, tanácsadója a kerepesieknek, a kik mindenkor csak hozzá fordulnak, bármi történjék is körülöttük. Az ilyen öreg papok láttára a régi jó patriarchális világ juthat eszünkbe, mikor az emberek nem svind- lereskedéssel akartak túljárni a mások eszén, hanem szorosan ahhoz a magyar közmondáshoz alkalmazkodva^ hogy „jó az öreg a háznál“, meghallgatták tanácsaikat. Paulovics mint kerepesi plébános egyúttal a kerület jegyzője is. Arnrlorfer Alajos. czimz. kanonok. Született Rudapesten 1818. april 4-én, 1841 május 16-án szenteltetett fel. Felszenteltetése után a Huszár családnál volt nevelő, aztán káplán Dunakeszin, Hat- vanban, Új-Hartyánban: 1845-ben lett helyettes plébános Gödöllőn, itt találta őt a forradalom és mikor arról volt szó, hogy mindenkinek el kell menni, ő is elvezette híveit, mint nemzetőröket a ráczok ellen Ä „Yáczi Közlöny“ tárczája. Soror Sabina. Elhangzott az estimának utolsó akkordja. S oh, a szeretet s örök szüzesség leányai még ott térdeltek a hideg kövön, a szűz anya lábainál. Ajkukon elhalt a szó, de szivük, az beszélt. Azután fölkelnek s nesztelen léptekkel indulnak hálótermeik felé. A templom homályában halk suhogás támad a ruháktól, hasonló az angyalok szárnysuhögásához. A test ott hever a kemény ágyon, piheni a nap ezernyi fáradalmát, új erőt merit az új szenvedésekhez, a munkához s az önmegtagadáshoz. A test az pihen, de a lélek ... az felszabadul testi nyűgétől s szenved untalan. Tekints körül eme „kedves testvérek“ sokaságán s mindegyikében egy-egy problémával találod magadat szemközt. Megtagadva az anyagi lét czélját, csak egy természetfölötti, egy véges észszel felfoghatatlan magasztos égi czélnak szentelik életüket. Az erények ösz- szességéből tövis koszorút fonnak női dísztől megfosztott fejük fölé. Lemondanak a női lényben fogamzott összes édes hibákról: a hiúságról, a tetszeni vágyásról. Kitépik szivükből azt az égi palántát, mely oly édesen fájdalmas virágot, a szerelem passiflórájának virágát hajtja. Megfoghatatlan a női kebel érzelem világa kutató szemeink előtt, kétszerié az, az apáczáé. Úgy elnézem azt a sok fiatal leányarczot azok alatt a fehér főkötők alatt. S szivemben kimondhatatlan keserűséget érzek, látva szemükben a marliromság fájdalmas mosolyát, irigylem tőlük azt a nagy lelki heroizrnust, melylyel lenyűgözték a háborgó szív vad fúriáit. Soror Sabina is lenyugodott. Lehunyt szempillákkal nyugszik fehér ágyán. Az éjjeli mécses halovány fénye bevilágítja arczát. Szempillái idegesen meg-meg- rándulnak s a fájdalom könyüje fakad onnét. Nehéz, szakadozott sóhaj, elnyomottan kél ajkáról. Szájszegletei vonaglani kezdenek a lelkében rejtező fájdalomtól. A párna átnedvesedik a néma könyek árjától. Szenved hangtalan iszonyú kínokat. Mennyit imádkozott, mennyit vezekelt s azt az arczot még sem tudja felejteni, mégsem tudja kitörülni emlékéből. Ott van az szüntelen vele. Föltekint az égre s a csillagok közül az a halovány bánatos férfi arcz tekint feléje. Letérdepel a szűz anya szobra előtt, könyüivel áztatja annak lábait, de az az arcz ott lebeg szemei előtt. Kezeibe szorítja a feszületet s a szenvedő Messiás arcza átváltozik azzá a szomorú arczczá. S hiába gyónja meg egyetlen bűnét, hiába vezekel érte, lelkére vigaszt, enyhülést nem talál. S nap-nap után hervad, várja a szabadi ló halált, mely égi jegyesével egyesíti, ki majd megvédi e földi arcz üldözésétől. Ott fekszik ágyában összetörve a nagy lelki fájdalomtól. Összébb húzza magán a takarót, mintha félne, hogy az a reá meredő két láthatatlan szem meglopná ártatlanságát. S a lélekben ragadó láz hatalmába keríti a gyönge testet, kigyujtja a halovány orczákat. Kifogy a szemekből a köny. S a láz füzétől bevitelt agy már nem a fantóm ellen védekezik, hanem a mull. emlékein nyargalva víziókat hoz szemei elé. Látja magát, mint ifjú leányt a hódolók seregeitől körülvéve. Mert gazdag s szép volt, tehát udvarlói is egész sereget képeztek, kik közül azután egymásután léptek elő a kérők. De a kérőkben nem találta föl az ideált, azt, aki után lelke annyira vágyott. Vagyonával és szépségével nem tudta odaadni szivét is, pedig a társaság által legjobbaknak nevezett „partiakat utasította vissza. S midőn már-már lemondott arról, hogy azt az ideális férfit, ki után egész lelki hevével epedt, felfedezve, végre megtalálta. Megtalálta egy ifjúkori elfelejtett játszótársban. Az első látásra oly erővel rohanta meg szivét a vér, hogy szokásos hideg modora megváltozott vele szemben és önmagát is zavarba ejtette. Ott ültek egymással szemközt és az elmúlt gyermekkor emlékeit elevenítették föl. De szivük fölolvadt a jelen boldogságának gyönyörében. — íme itt van az a három virág, melyet akkor az utolsó napon adott. Megőriztem, ott az intézet falai között. Megőriztem mind mai napig, mint a gyermekbaráti szeretet emlékét. Mert hiszen nékem nincsen senkim a ki szeressen. Egyedül ön erőmre vagyok utalva boldogulhatásomban. S az a büszke leány úgy szeretett volna oda borulni annak a halovány ember vállaira s oda súgni édesen suttogó hangon, hogy: itl vagyok én a ki mindened leszek. De hát az a sok hidegség már any- nyira megdermeszté szivét, hogy nehéz volt felolvadni jégpánczéljából. Azután találkoztak gyakran. A hideg szív már kezdett olvaclozni, a daczos fő kezdett meghajolni. — Búcsúzni jöttem e szavakkal állított be az ifjú. Az élet küzdelmei máshová vetnek, nehéz a válás legkedvesebb s egyetlen igaz barátnőmtől, de hát meg kell lenni. A hirtelen jött fájdalmas kín erősen szoritá össze torkát, úgy hogy alig tudott szólni. Odá nyujtá hideg kezét s hevesen szoritá meg az ifjúét. „Jól van ! Isten vele! Ha ön elmegy . . . Zárdába megyek!“ rl öbbet nem bírt szólni, a görcsös zokogás rázta össze testét s kimerültén rogyott hátra. — Nehéz a válás, oh én ezt jól tudom s talán jobban is érzem mint, kegyed. De engemet megvigasztal az a feltett erős szándék, hogy küzdhetek egy ideál elnyeréséért. S majd ha elértem azt a polczot, a meaSSm Szent-Tamás alá. — Valaki, mikor felhívás érkezett, azt mondotta, hogy menjen el a katholikus pap, annak nincs családja és Arndorfer el is ment buzdítva a haza szeretettől, de aki azt a megjegyzést tette, otthon maradt a sutban, pedig az beszélt legtöbbet a hazafi- ságról! Arndorfer valahogyan szerencsésen kimászva a vád alól, hogy rebellista, 1851-ben Vecsés plébánosa lett és azóta itt él hívei által szeretve, becsülve, velük egygyé forrva, úgy hogy lehetetlenség volna őt Vecsés- ről elhozni. 1884. óta Arndorfer a czeglédi kerület esperese is. Motesiczky János váczi kanonok felsővárosi prépost-plébános. Született 1840. márczius 23-án Váczon. 1865. augusztus 12-én szentelték pappá. Káplán volt Vácz- Szt.-Lászlón, Gzegléden, Dorozsmán s ismét Gzegléden, Csongrádon; 1873-tól Váczon karkáplán, szemináriumi lelkiatya és hitoktató az elemi iskolákban. 1879. óta nagykátai plébános s a kerület jegyzője. A vácziak mindenesetre büszkék lehetnek, hogy most, midőn nem régen városuk egyik szülöttje a püspöki méltóságra emeltetett, nyomban követi őt a másik a kanonoki stallumba. Rózsahegyi Gyula czimz. kanonok. Született. Eudán 1845. szeptember 29-én, pappá szenteltetett 1868-ban, mint alszerpap a szemináriumban tanulmányi felügyelő lett, pappá szenteltetése után Rékason, Soroksáron, Dorozsmán káplánkodott. A világlátott, tudományos papot a gróf Bethlen család Harasztiban udvari papjának hívta meg. 1881-ben ismét Váczra jött és főgimnáziumi tanár lett s újból magára vállalta a tanulmányi felügyeletet a szemináriumban. 1882-ben már papnöveldéi lelkiigazgató, 1884-ben a püspöki könyvtárossággal is megbizatott; 1888-ban püspöki titkár és a középiskolai hittanárok vizsgálati bizottságának tagja; 1889 óta szentszéki ülnök és papnöveldéi lelkiigazgató. R. F.
