Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1893-06-04 / 23. szám
— Hibaigazítás. Lapunk két hét előtti számában megjelent Assicuracioni Generáli mérlegének kimutatásának alant jelzett biztosításokon kívül tűz-, szállítmány- és üvegbiztositásokat is elfogad, nemkülönben eszközöl a Magy. jég- és viszonybiztositó részvény-társaság részére jég biztosításokat és az Első osztr. ált. baleset elleni biztosítási társulat részére baleset elleni biztosításokat. = Egy kerékpáros kalandjai Kínában. Lenz német kerékpárost, aki most Ivelet-Azsia virá- nyain karikázik, majd hogy szét nem szedte a fanatikus kínai csőcselék. Elállták az útját és egymást biztatták, hogy öljék meg a „jan-kue-cze“-t (fehér arczú ördög). A buta csőcselék azt hitte, hogy valami túl világi szellem (talán a megbolondult kínai köszörü- lősök ősatyja) jelent meg hirtelén e földön s ült rá a titokzatos kerékre. Köveket dobáltak utána, több helyen megsebezvén, ruhát darabokra tépték, sőt kerékpárját is megrongálták. Egy városban peaig, csakhogy az ellenségeskedéseknek elejét vegye, akrobata mutatványokat kellett végeznie, s ezukrokat és játékszereket szétosztania a kínai nebnlók között. == Henneberg G. (cs. kir. udvariszállitó) selyemgyára Zürichben, privát megrendelőknek, közvetlenül szállít: fekete, fehér és színes selyem- szöveteket, méterenként 45 krtól 11 frt 05 krig postabér és vámmentesen, sima, csikós, koczkázott és mintázottakat, damasztot stb. (mintegy 240 különböző minőség és 2000 külömböző szín s árnyalatban). Minták póstafordulóval küldetnek. Svajczba czimzett levelekre 10 kros és levelezőlapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. (1) Közgazdaság. A Magyar-Franczia biztositó-részvény-társaság Beniczky Ferencz ur ő Nagyméltósága elnöklete alatt folyó évi május hó 26-án tartotta meg rendes közgyűlését. Az előterjesztett igazgatósági jelentésből a következő figyelemre méltó adatokat idézzük: A tüzbiztositási üzletben a dij- és illetékbevételek 3.563,935 frtot, a jégbiztositási üzletben 536,183 frtot, a balesetbiztosítási üzletben 63.956 frtot és az életbiztosítási üzletben 760,842 frtot tettek. Az összes díjbevétel volt 4.924,910 forint. Valamennyi ágazatban kiadatott, mint viszontbiztosítási dij 1.465,783 frt; károkért fizettetett a tüzbiztositási üzletben 1.756,685 frt, a jégbiztositási üzletben 445,345 frt, a belesetbiz- tositási üzletben 21,568 frt, az életbiztosítási üzletben 169,767 frt, összesen 2.393,365 frt. A társaság bevételei az intézeti házak jövedelméből kamatokból, az értékpapírok nyereségéből és különféle jövedelmekből 246,541 frtot tettek ki, az intézet tartalékainak öszzege 5.248,203 frtra emelkedett. A dijkötelezvény-tárcza 7.992,839 frtot tartalmaz. Az életbiztosítások tőkékben és járadékokban 19.287,924 frtot képviselnek. A társaság fennállása óta több mint 57 millió frt kártérítést fizetett ki készpénzben. A 100,539 frtot tevő nyereségből osztalék nem adatik, hanem 34,565 frt a tűzosztályi díjtartaléknak 750,000 frtra való felemelésére, 10,000 frt az irodai berendezés- és felszerelésszámlának 40,000 írtról 30,000 frtra való csökkentésére, 30,000 frt a tartaléktőkének 170,000 írtról 200,000 frtra való emelésére fordittatik 25,974 frt pedig uj számlára vitetik át. A társaság biztosítéki alapjai 6.808,741 frt 37 krt tesznek ki. A közgyűlés elé terjesztett jelentésből és zárszámadásokból megelégedéssel konstatáljuk, hogy ezen hazai intézet üzlete folyton örvendetesen fejlődik. Örömmel üdvözöljük továbbá az uj igazgatóság jelentésének azon részét, melyben kifejti, hogy üzletvezetésének feladatául tűzte ki, hogy a Magyar-Franczia biztositó-részvény-társaság széleskörű összeköttetéseit s mindenkor bevált ügynöki hálózatát folyton fejlesztve, a biztosítás eszméjét hazánkban terjessze és a biztositó közönség szükségleteinek méltányos, előzékeny és szolid eljárással mindenkor megfeleljen. Ezen czél elérésére a társaság minden erejét kizárólag a belföldi tiiz- és jégbiztositási üzletre fogja összpontosítani. Éppen az elmúlt hetekben az ország minden részében pusztított tűzvészek igazolják ezen programnak helyességét, uj bizonyságát adva annak, hogy a tűzbiztosítás hazai közönségünk részére valódi életszükséglet. A viszonyok helyes felismerésének és valóban hazafias gondolkozásmódnak adja tanujelét a Magyar-Franczia biztositó-részvény-társaság igazgatósága, midőn üzletvezetésének utolsó czélja gyanánt maga elé tűzte, hogy hazánk minden polgára, ha feje fölött megkon- dul a vészharang, a borzasztó szerencsétlenség közepette azon megnyugvásra támaszkodhassék, hogy a biztosítási kötvénye megmenti öt az anyagi tiinkrejutástól, a koldusbottól, az alamizsnától. Felelős szerkesztő: Kéclei Ferencz. Laptulajdonos: Dr. Varázs, éji léé la. ■sH > 'Qi A ■ CD 09 00 párisi világkiállításon 26-52 lett kitüntetve. A Horgony-Pain-Expeller Ezen rég jónak bizonyult bedörzsölés, csúz, köszvény, hátfájdalmak és meghűlések ellen a világ minden részén el van terjedve és kitűnő hatása által a legjobb s>háziszernek hírnevét elnyerte. A valódi Horgony-Pain-Expeller majdnem minden gyógyszertárban kapható 40 kros, 70 kros és 1 frt 20 kros üvegekben és igy a legolcsóbb háziszer. Legjobb védöszer járványos betegségek ellen Olcsó árak. Leírások ingyen. Főraktár: BUDAPESTEN, Y., Lipót-körut 21|a. Igazgatóság : Kadcin-lur<lűl»cn (Styria). Gyönyörű minták magánmegkeresésre ingyen és bérmentve. Minlnkönyvek szabók részére bérraentellenül. , nem adok méterenkint 21/2 vagy 31/2 frt enged- menyi, sem a.jándókot a szabóknak, mint ez a ver seny által a vevők költségére történik, ellenkezőleg nálam csak szabott és tiszta «trab vannak, hogy minden magiin •megrendelő jól és olesón vásárolhasson. Kérem tehát csak az, én minlakönyveimet figyelemre méltatni. Hasonlókép óvom a közönséget a versenynek kétszeres Jirleszdiiiió leveleitől. Öltözékekre való kelmék. Peruvien és Dosking a felső papság részére, előírás szerinti szövetek hivatalnoki egyenruhákra, valamint hadastyáno)«, tűzoltók, tornászok, főúri cselédek részére, posztó biliárd és játékasztalokra, loden vízmentes is, vndászruhára, mosó- szövetek, utazó plaidek 4-14 frt stb. — Aki órának megfelelő, tisztességes, tartós, tiszta íO'úpjú posztoszőveteket és nem olcsó rongyokat akar venni, melyeket a szabódijra sem érdemesek, az forduljon a következő ezéghez : Stikarovsxky János Krímiiben. Állandó posztóraktár 7g millió forinton felül. Nagyságát és szállítóképességét beigazolandó, kijelentem, hogy czegem Európa legnagyobb posztókivitelét, kamgarn- és szabókellékek gyártását és csupán saját czélokra nagyszabású könyvkötőm ü- J1 6 i , beFeslV .^ fentebbiekről való személyes meggyőződés czéljából tisztelettel meghívom am. t. közönséget, nagyszerű eladási helyiségeimnek (hol loO egyén van alkalmazásban) adandó alkalommal való megtekintésére. Szétküldés csak utánvétellel ! 15—20 Levelezés magyar, német, cseh, lengyel, olasz, franczia és angol nyelven. Néhai Pollák Hermann, magánzó és föld- birtokos Adán (Bács-Bodrogh megye) 1892. év október 17-én állítólag végrendelet hátrahagyása nélkül, hirtelen elhalálozott. Mindazok, kik egy általa hátrahagyott végrendeletről felvilágosítást, vagy esetleg annak feltalálására utat és módot nyújtanak, legalább is 1000 frt, szóval egyezer frt jutalomban részesülnek, sőt a jutalomdij a végrendelet tartalmához képest esetleg tízszeres is lehet. Sürgöny és levél Lobi Soma czim alatt Adára (Bácska) intézendők. HSi jLSj«LÉ % tg jsßJ Alapittatott 1875-ben. Zongorák, Pianinok és Harmo- §£ niumok újak és átjátszottak legolcsób- ban és legjobban kaphatók: Deutsch Gábor zongora-telepében BUDAPEST V., Erzsébet-tér 7 szám, W, hol fenti hangszerekért 5 évi Írásbeli §& jótállás vállal tátik. Hangolások és javítások a vi- §£ déken is és hosszú zongorák rö- # vidre való átalakítása, lelkiismeretesen (§& eszközöltetnek. 4_10 Árjegyzék kívánatra ingyen, Kitűnő palaczKsörök házhoz szállítva! * > A S / s o A s •Äs •N A fl o A S 9 « A O «■ A :© n :o * Értesítés. Van szerencsém a nagyérdemű fogyasztó-közönség b. tudomására hozni, hogy nagy szeszraktáromon kívül még a legfinomabb LIQUEURÖK u. m.: v AM ASI H, SIEGTSZESX, CSÁNZÁBKÖKTE, CHARTRKUS, VAJÍILLIA, KÖAIFEVY. KIvAliDKTIAI. PAPRIKA, AHíGOLKESERl1, MAMEIMER, FRAraiA és BELFÖLDI «OG1ÜACOK, BOROFICSEÍA, SZSI.VOKIIH. VUODI JiülIliAI Kl!AI. HEGYALJAI TÖKKÖLT, valamint az »Első magyar Kőbányai részvényserfőzde« által termelt minden fajtájú sörök u. m.: ászok, király, udvari, márcziusi barna, világos, dupla máteziusi főj toll (Back) ser a legnagyobb készletben nemcsak hordónkul!, hanem palaczkonkint is a legjulá- nyosabb árak mellett folyton kaphatók. Esedezem minél lömegesebb párfogásért. Tisztelettel Glücksmann Ignác/ regálebérlö Piactéren a rácaimban. ÜPST" I. RENDŰ COGNAC, RUM ES LIQUEURÖK!! TS« ..- - /■■■■— ■ ■■ ■ ■■■■ ■■■■■-' ' ■■ ' ■■■■■■■ - - - , , ©: *i ©: pr © # ST » s r © s r N» s 9+ 5T85s Sí 9 S Vácz, 1893. Nyomatott Mayer Sándornál.