Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1893-11-19 / 47. szám
XV. évfolyam. 47. szám.HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. Vácz, 1893. nőve KI.ÖFTZILTB^SI ÁR4 : negyed évre 1 frt »50 kr. Egyes szám ára IO kr. Kapható • KISS ERNYEl ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) Regjelvnik minden vasárnap. Szerkesztőség : Káptcilan-utcza 20. sz. alatt, (hová a lap szellemi részét illető' közlemények küldendők). Kiadóhivatal: Gasparik-utcza 12. sz. alatt, (hová az előfizetési pénzek, hirdetések, reklamácziók küldendők). lUBUtJETÚSKEi : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Nyíl t-t é r : sora ..............................30 kr. Bélyeg illeték minden beiktatásnál 30 kr. A hadviselés erkölcsi tényezői. Tudjuk mindnyájan, hogy a katonának azokat az ismereteket és ügyességeket jól el kell sajátitaniá, melyeket a szabályzatok és utasítások elébe szabnak. Már saját érdekében is tegye meg azt, ha nem akar silány ágyútöltelék lenni. Mindamellett a legjobban kiképzett és fegyelmezett, kitűnően fölfegyverzett és szerelt, s legbővebben élelmezett és lángelmék által vezetett legbátrabb, legedzettebb hedseregnek is, ha győzni kíván : szellemi indító erőre és erkölcsi lendületre van szüksége. Ilyenek: hódolatos hűség a fejedelem iránt, hazaszeretet, hadi dicsőségre vágyódás, bajtársi szellem stb. Nem elég azonban az indító erőt képező eszmével csupán rokonszenvezni, hanem kell, hogy lelkesüljön is a sereg iránta, minthogy lelkesülés és buzgalom nélkül — a világtörténelem tanúságai szerint — nagyszerű tett még nem látott napvilágot. A hadi lelkesültség egyébiránt az a fenkölt lelkiállapot, midőn a harezos a küzdelem indító erejének magasztos voltától elragadtatva, a harcz végczéljának eléréséért, a legnagyobb áldozatokkal járó dicső haditettekre buzdúl. Mi magyarok (illetőleg őseink), annyi évszázadon át, a keresztény czivilizáczió védelmében ontottunk legtöbb vért s ezért való nemes küzdelmünk és roppant szenvedéseink méltóak volnának Európa nagyobb elismerésére is. Ma a, hazáért, a nemzeti egységért és a magyar államot személyesítő apostoli királyért kél hadra a magyar. Régibb költőink — népünk ihletett prófétái — oly dicsőén énekelték meg a hazát, mint talán egy nemzet költői sem és ámbár a haza- szeretet — a harezosnak e legfőbb erkölcsi indító ereje — minden magyar embernek veleszületett öröklött nemes sajátsága, mindamellett alig találunk máshol hasonló lángszavú dalnokokat, kik meghatóbban buzdítanák népüket a haza- szeretet kultuszára, mely ritkán nyert oly magasztos költői kifejezést, mint Vörösmarty e szavaiban : »Oh szent haza ! érted ez aggodalom : Éretted az égiek asztalitól, Hol szüntelen örömek éneke szól, Szent Isten imádatos arcza elől, Bár ülne sugarai jobbja felöl, Fölkelne a honfi s dicső nevedért Eljőne csatáidon ontani vért.« A harezok eldöntésére és győzelem kivivására jelentékeny befolyást gyakorol továbbá a hadi dicsőségre vágyódás is. A »királyért és hazáért« küzdésnek legszebb dija, az önfeláldozásnak pedig legerősebb erkölcsi rugója — a kötelességérzet és lelkesült- ségen kívül — a hadi dicsőség, melynek napja »fényt a késő századokra vett.« Nemcsak meghatóbb, hanem magasztosabb is ama hadi dicsőség, mely komor fényét, a hazáért elvérzett Zrinyiek és Szondyak hős kezéből földre hulló zászló drága színeitől köm csönzé ... Végre még csak a bajtársi szellemet említjük meg ama erkölcsi indító erők közül, melyek összeségükben, a haderő sorsával, gyakran a haza sorsát is együtt döntik el. Amint a babér bajnok bére, úgy a bajtárs is bajban társunk. Mindkettő főleg bajnokot illeti meg. A bajnoktársak (bajtársak) akkor válnak be igazán, ha balsors éri őket, mert bajtárs általában az, aki bajainknak részese (társa) és minthogy legtöbb baj rendszerint a háborúban fenyeget: az igazi bajtársság is főleg a háborúnak szülötte. A bajtársi szellem (bajtársság) a nemesebb értelemben vett katonai közszellemnek terjesztő médiuma’ és legfőbb előmozdító eszköze. A bajtársság a legsarkalatosabb hadi erények egyike, melyet nagynak, kicsinynek folyton ápolni és fejleszteni kell mindig szem előtt tartva főelvét, miszerint: »Egy mindnyájáért és valahány mindegyikért.« j). |. A nemesség kiváltságai. Az ítélő bíró előtt mindnyájan egyenlőek vagyunk; adót is kiki a maga módja és tehetsége szerint fizeti; közönséges polgári jogaink és kötelességeink (katonáskodás stb.) is úgy a hogy egyenlően vannak kiszabva, — Politiken tekintetben azonban már nem vagyunk egyenlőek, miután a közönséges állampolgár politikai jogai az országos képviselő megválasztásában tetőpontjukat érik, nem lévén sem egyenesen, sem közvetve beleszólása a főrendiház megalkotásába, hol ma is a főnemesség van túlnyomó többségben 3000 forintos adóczensus mellett. A társadalmi egyenlőséget Magyarországon csak a híréből ismerik. Vagy talán kevesebbet zárkozik-e el a mágnás, sőt a vagyonosabb köznemes is a többi állampolgártól ma, mint elzárkózott 1848 előtt a „mi- sera plebs contribuens“ előtt? Senki sem kívánja, hogy a 16 őssel dicsekvő N. gróf akármelyik czigány bőgőssel brudersaftot igyék, húgának pedig komolyan udvaroljon. De ha az udvar tudott engedményeket tenni a korszellemnek behozván Bécsben is, Budapesten is a „bál udvarnál“ intézményét, melyhez minden tisztességes állampolgár rang- és vallás- különbség nélkül kaphat meghívót, — azt véljük, hogy a kisebb várkastélyok termei is megnyílhatnának olykor nem nemes emberek előtt is. E kizárólagosság oka egyébiránt a feudális évszázadokon át gyakorolt régi megszokásban, valamint az 1848-ig élvezett kizárólagos politikai jogokon kívül, némileg abban is rejlik, hogy az előbb említett udvari mulatságon kívül, az udvarnál való megjelenhe- tés és az udvari ünnepségekben való részvétel rendszerint a nemesség előjogát képezi. Alig hinné az ember, hogy a tárgyak, melyekkel éveken át foglalkozunk, bizonyos jelleget adnak nekünk. A jogász ép oly feszes lesz, mint percsomói; a tudós poros és száraz, mint régi könyvei; a vaj- és ezukorkereskedő szinte olvad az édességtől és ő maga a megtestesült édesség. És ezt majdnem minden foglalkozásra ki lehet terjeszteni. Szabó tehát olyan volt, mint a bársony és simasága még soha se ment nála annyira, mint mikor kérte a „méltóságos asszonyt“, hogy a szobát még ma készítse el számára. Abbeli örömében, hogy ily „finom“ családnál lak- hatik, megfeledkezett minden apró intézkedésekről, melyek a szobabérlésnél szokásban vannak, u. in. takarítás, fölszolgálat és több eféle. Adott öt forint foglalót, elkérte a kulcsot és tudatva a méltóságos asszonynyal, hogy holmiját másnap reggel fogják elhozni a szállodából, hol néhány napig lakott, hirtelen távozott. A méltóságos asszony nagyot bámult a szobafogadás és idegen kulcsok elvitelének e szokatlan módjára és midőn Szabó már a lépcsőn volt, utána szólt: — De uram, kihez van tulajdonképen szerencsém ? — Nevem Szabó ! — felelte barátom alulról, miközben eltűnt. Midőn este a kávéházban elbeszélte barátjainak, hogy mily „szép szobát“ fogadott — mely közlést, fönt említett pontossággal, minden hó elején ismételte — azok ingerkedve kérdezték, vájjon a legközelebbi hónapra is fogadott-e már szállást ? A társaság éjfél után egy óráig maradt együtt, aztán távoztak s mivel Szabó legközelebb lakott, mindnyájan hazakisérték. Midőn odaértek mindnyájan megbámulták, hogy a második emelet ablakai ki vannak világítva és az ablakoknál aggodalmas arezok mutatkoznak. Ekkor „Yáczi Közlöny“ tárczája. Verseim. írom egymás után a verset, Kevés a vég, sok bár a kezdet; Dalom marad mind félbe-szerbe : Szívem sugáros álma, terve ! Óh hogyha elrepül az élet S tekintetem pályámra téved — Mit lelkem tervezett merészen — Munkám nyomán terem-e érdem?! Lévay Mihály. Nevem Szabó.* * I) — Humoros beszélyke. — Irta: IkzEá,rt©n.:ffy Imre. Ki valaha bútorozott szobát keresett Budapesten, könnyen meg fogja érteni Szabó József örömét, midőn egy heti lótás-futás és nem kevesebb mint hetvenöt szoba megtekintése után, végre talált alkalmasat és aránylag olcsót. Szabó barátom annyival inkább örvendett, mert mostanság a szállásfogadással mindannyiszor csizmadiát fogott. Ha biztosították arról, hogy oly csendes és nyugodt lakása még sehol se volt, bizonyos lehetett abban, hogy éjjel legalább is négy-öt gyermek fog ordítani, vagy pedig a szállásadó hitvespár dulakodik a szomszéd szobában. *) Mutatvány szerzőnek karácsonyra megjelenő »Elbeszé- lének* ozimü kötetéből, Ára 1 frt, tanítóknak feleáron. Kapható Újpesten a szerzőnél. Mihelyt azt Ígérték neki, hogy elkülönítve és há- boritlanul fog lakni, úgy esküt tehetett volna arra, hogy naponkint legalább is husz-harmincz ember megáll ajtaja előtt, ezt mondván: „Bocsánat, Szabó úr!“ Egy szállást csak azért fogadott, mert a szoba fekvése „rendkívülien egészséges“, de nemsokára azt a meglepő észrevételt kelle tennie, hogy szállásadónője a délnek fekvő szobát távollétében ruhaszáritásra használta; szóval Szabó barátom a hónapos bérlakók közt a legszerencsétlenebb volt, azért lett öröme oly rendkívüli, mikor végre tisztességes embereknél szépen bútorozott szobát kapott, mert hát a szállásadónő finom műveltségű, arisztokratikus külsejű nő volt, kit nyugdíjazott államtitkár férje után „méltósá- , gos asszonynak“ czimeztek. — No, gondolta magában, itt alkalmasint tovább maradsz egy hónapnál. Mert hát Szabó barátom valóságos naptári rendelettel és jobb ügyre méltó pontossággal minden hónapban lakást változtatott és ellenkezőleg a közönséges emberekkel idejét nem január, február, márczius stb., hanem lakásai szerint számította: mint magyar I utcza 10., kalap-utcza 4., rózsa-tér 2., bérkocsis-utcza 41. sz. stb. Ha nem vezetett volna pontos jegyzéket változó lakczimeiről, igen gyakran képtelen lett volna arra, hogy megtudja, hol lakik. Ne higyjék azonban, hogy Szabó barátom tán házsártos ember volt. Nem! Csupán a balsors üldözte, ő volt a legszerencsétlenebb valamennyi hónapos bérlő közt. Állása szerint könyvvivő volt egy selyem és bársony nagykereskedésben. A könyvelt és könyvelendő árukkal való érintkezése által jelleme oly lágy lett, mint a bársony és oly sima, mint a selyem.
