Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1893-09-10 / 37. szám
F ll.llll/.IIISI Alti: negyed évre 1 fit 5« kr. Egyes szám ára: lO kr. Kapható: KISS ElíNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) Mogjel enik miiMleii vasárnap. Szerkesztőség : Káptalan-utcm 20. sz. alatt, (hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők). Kiadóhivatal: Gasparik-utcza 12. sz. alatt, (hová az előfizetési pénzek, hirdetések, reklamácziók küldendők). HIRDETÉSEK: jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. IV y i I t-t ér: sora.........................................................30 kr Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 kr. A gimnázium építője. Vácz, szeptember 9. Ha államalkotó első királyunk a kereszténység misszionáriusainak az országba hivása helyett folytalja a vezérek kalandos politikáját és továbbra is rettegésben tartja Európa országait ; ha a keresztény czivilizáczió terjesztését nem gyakorolja, hanem csak portyázó lovas csapatainak harczra termettségét fejleszti, vájjon léteznék-e még ma Magyarország? Alig. A hadcsapatok fejlesztése soha sem emelte a népek fejlődését, hanem a czivilizáczió és a tudományok békés terjesztése volt mindenkor a jog, a szabadság és a jólét terjesztője. Napóleonok dicsősége Szent-Ilona szigetén végződik s a véres csaták rémlátományai zavarják utolsó óráikat, de ki a tudománynak emel csarnokot, annak a számára mindég van hála és dicséret. Nem a góthai almanach plausibilis névsora biztosítja az államok jövőjét, hanem egy-egy iskolai értesítő venerabilis adatai nyújtanak hozzá reményt. A kik a turf és sport ominózus titkaiban és lóismeretekben jártasak, lehetnek előkelő származásúak, de egyéb kitüntetésre azzal érdemet még nem szereztek. Azonban egy szerény tanító, kinek oktatása a nemzet jövőjét továbbra is biztosítja, érdemeket szerez arra, hogy róla a legnagyobb tisztelettel megemlékezzünk. Azért, ki a tudománynak épít hajlékot, a nemzet jövőjének épít várat! De legyen az a tudomány a vallás, az erkölcs otthona is, mert ez a kettő ad a jellemnek erőt és kölcsönöz bátorságot azon küzdelmekben, melyek a jónak, az igazságnak lerombolására törekszenek. Vallás nélkül nincsenek közerkölcsök és közerkölcsök nélkül a törvény csak fikczió! A mit az emberiség Isten dicsőségéért tesz, azt a saját jóvoltáért teszi. A mit szent István alkotott és alapított, mikkel a nemzet egy évezredet dicsőségesen végig tudott küzdeni, azt az alkotmányi, azt az erős várat építsük tovább Isten dicsőségére magyar nemzetünk jövőjéért. Ki ez épülethez egy téglát hoz, utódainak épii hazát! Ki ront, dönt és örökké változtat az államalkotó király munkáján, az csak azt akarja, hogy az ezeréves alkotás leszakadjon és maga alá temesse a nemzetet! »A mit az Isten és hazám kegyéből élvezek, azon sok jókat visszaakarom tenni a haza oltárára.« — Ezt mondotta Vácz megyés püspöke, mikor a mindenkit csodálatba ejtő 80 ezer forintos alapítványával a város árváiról gondoskodott és ezen kijelentéséhez híven már hányszor cselekedett? Nagylelkű gondoskodása mindég oly atyailag tervez, hogy azon adományok, melyeket jó szívvel ad, maradandó értéket képviseljenek a haza oltáráu. Mennyi elismeréssel tartozunk ismét az adakozó, jótékony főpapnak, most megint, mikor a tudományok otthonát sokaknak megközelíthetővé tette az által, hogy az épületet horrens 40 ezer forintért saját költségén kibővítette? Hány váczi szülő tartozik forró hálával, most is és a jövőben is, hogy gyermekét idehaza taníttathatja s nem kénytelen azt drága pénzen idegen városban idegen kezekre bízni. A város jelen és jövő exisztencziáján segített és lendített a valóban kegyelmes úr! De tette azt hazánk első szent királya szelleméhez illőn, mikor a gimnázium uj épületrészét a kegyes-tanilórendnek azon kéréssel adományozta, hogy abban igaz magyar hazafiakat neveljenek. Az ide vonatkozó megható sorok a következők: »a főtisztelendő kegyes- tanitórendnek úgy jelenben itt működő, valamint a jövőben itt működendő tagjait is szivem egész melegével kérem, hogy nagy alapitójuk, dicső kalazanti szent Józsefnek magasztos példáját mindenkor szem előtt tartva és érdemdús elődeiknek jeles nyomdokait követvén, a gondjaikra bi- zott ifjaknak, mig elméjüket a fentebb emlitett igaz tudomány ismereteivel gazdagítják, egyszersmind sziveikben a vallásosság, jellem, emberszeretet, fejedelem iránti hűség« (De a szó szoros értelmében, kizárva mindenféle kivételezést és össze nem férhetést felséges személyével, mi akár milyen lojalitást illuzóriussá tesz. Szerk) és tettekben gyümölcsöző lángoló honszeretet erényeit ápolni s őket atyáskodó oktatásaik és intelmeikkel, főleg pedig lelkes példaadásaikkal a haza jó és hasznos polgáraivá képezni, nevelni Istentől nyert tehetségök szerint minden buzgalommal igyekezzenek.« Hála és elismerés kisérje a Szentlélek sugallta szavakat, kisérje siker, koronázza dicsőség, hogy áldott magyar hazánk egy uj évezredet is megéljen. Mi értjük ezeket a szavakat s kell, hogy minden jó, hazájához és királyához igazán hű hazafi át is érezze és ezért éljen, küzdjön, mert ebben rejlik a magyar szabadság, a jog, az igazság és félve őrzött alkotmányunk ga- rancziája; ez az első magyar király jobb kezének csodás hatalma, mely most is, a jövőben is az ellenkezőtől óva int! Rétiéi F. A színházból. Mikor az egyszeri asszonyságot kérdezték, miért nem pártolja a színészeket, azt felette rá: — Már édesem én csak olyan vagyok, én csak akkor megyek színházba, ha a fiam, vagy a lányom játszik máskor nem. Ezt ugyan egy jószivű asszonyságról tartotta fen a szóbeszéd, hanem körülbelül igy volnánk Váczon is. Mikor nálunk műkedvelői előadás van, esti zónára megtelik a szinház és a későbben jövők bosszankodva mennek haza, mert hát —■ minden jegy elfogyott! Vájjon mikor történt az meg, hogy mikor Váczon színészek voltak, a pénztáros udvariasan kijelentette volna, hogy — Rendkívül sajnálom, de minden jegy elfogyott! Bizony bátran mondhatjuk, hogy csak akkor, midőn valamelyik fővárosi művész vagy művésznő jött Váczra, máskor — nem. Nem is mer nálunk szerencsét próbálni Veszprémy Jenőn kívül egy színigazgató sem. Veszprémy úgy látszik, azért jön hozzánk, hogy most egy kis müpártoló közönséget teremtsen, s majd nehány év múlva talán ez a t. ez. müpártoló közönség rendes látogatói lesznek a színháznak. A „Yáczi Közlöny“ tárczája. Mért nem tudom megnyugtatni . . . Mért nem tudom megnyugtatni Sajgó szivem bánatát ? Mért szeretem kis angyalom Mért szeretem úgy magát? Mért nem tudom felejteni, Felejteni örökre, Hogy ne volna szivem, lelkem Mindhalálig gyötörve! Száll a fecske tengeren túl, Ha elhervad itt a táj, Szállj el lelkem, te is messze, Hol szerelmes szív nem fáj. — Hová menne ? Szárnya törve — Megszeretne halni már, Tudja, hogy itt a világon Egyéb ő rá úgy se vár! Almássy Julia. >E g y nap.« — Igaz események. — ZKZözli: -\7\ O-a.á.1 ZEd. — No hál istennek, felsóhajtok; — már volt itt a tejes, a levélhordó, zárjuk be az ajtót és lássunk dologhoz a reggelizés után. Egyikünk megrendelt képet fest, melynek egy hét előtt már otthon kellett volna lenni. ihn pedig neki ülők az Írásnak, helyi lapnak egy tárcza czikkett; elkezdeni Budapestre egy nagyobb regényt. Egy-két lapba novellát s bohóságokat Írni. Nos, írjunk. A tintába mártom a tollat. Hallja! Csengetnek. Kimegyek megnézni a függöny mögött, ki jön ? Csinos úri nő. Kinyitom az ajtót. — Kérem itt lakik Grósz orvos úr? — Oh nem, saját házába ment lakni már jó ideje. A Szentháromság-téren van a háza: Argen ti dr. háza mellett. — Köszönöm! — Szívesen. — Alászolgája! — — — Neki ülök tehát az Írásnak újra. — De a vidám bekezdő sorok kiröppentek fejemből. — Újra csengetés. Kinézek. Egy czipész gyerek áll ott egypár csizsmával. — Mi kell fiú ? Kérdem. — Hazahoztam a csizsmát az úrnak. — Nálunk nincs úr, keresd fiam máshol. — Hát hol lakik itt B. úr? Kérdi vigyorogva. — Nem tudom. Kérdezd a házmestert, lent az udvarban. — Egyet nyögve újra felveszem az iró tollat. Megírom a czikk czimét: Csevegések ! — Puff! újra csengetés. De már kihevültem. Kinézek. Faluról egy ismerős parasztasszony, a kit nem lehet elküldeni, mert a kosár gyümölcs ajándék bizonyos ! . . . . — Kezét csókolom. — Jó reggelt Zsuzsi! No hogy van ? — Hála Istennek jól, kérem alásan. Vettünk tehenet, — hoztam is egy kis jó kávéhoz való tejet. Tessék. A lányom egy kis körtét is küld! Köszöni a gyerekeknek küldött babaruhákat! Zöldkukoriczát is hoztam kérem tessék. — Kéret a lányom valami szép olvasni való könyvet vagy újságot. Természetesen, hogy azt ki is kell keresni a mit olvasni adok. Eltelik a reggel tiz óra!! Sok csevegés után elmegy az én asszonykám. Bezárom az ajtót. Folytatom az Írást. Egy kutyanyelv már teli van Írva . . . Csengetés. — Szent Isten, hát ez igy megy ma?! Kimegyek. Ott a házmester egy úrral. Nézi a lakást, mivel én felmondtam s ki megyek. Tessék nézni! . . . Ámde mig a konyhát kamrát nézik, csak ott kell állnom s végig hallgatnom: — Ez a konyha kicsiny, hová tegye az ember a cseléd-ágyat? A kamra sötét. Ablakot kellene ide vágatni: akkor ez lehetne a konyha, a mostani pedig a kamra. A házmester kaparja a fületövét! mondja: Tessék a házinspektor úrral beszélni. — Nézzük a szobákat. Tyű, ezek szűkek! Nekem három nagyszobával van bútorom, ide be nem térek. — A mi nem kell, tessék padlásra rakni! Szól a házmester. — Eh, nekünk nincs padlásra dobni való holmink. Mit fizet itt a nagysád? Kérdi tőlem. — Kétszáz forintot 1 o /v/
