Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1893-07-30 / 31. szám
XV. évfolyam. 31. szám. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP Vácz, 1893. július I9<»II/JTISI Ált.4: negyed évre 1 írt 50 Jer. Egyes szám ára: ÍO kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyiirky ház.) Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség : Káptalan-utcza 20. sz. alatt, (hová a lap szellemi részéi illető közlemények küldendők). Kiadóhivatal: Gasparilc-utcza 12. sz. alatt, (hová az előfizetési pénzek, hirdetések, reklamácziók küldendők). HIRDETÉSEK : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. IV y i I 1-t é r : sora.........................................................30 kr Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 kr. Főtisztelendő Hegyi úr támadása. A »Tiszavidék« f. hó 16. és 23-iki számaiban a plébános-szerkesztő az őt dicsérő művelt, kenetes hangon ront neki megyés püspökünknek. Lehet, Csongrád immár nagynevű papja ismert szerénységével elhiszi magáról, hogy ezzel valami lelkészi hivatásához méltó, szép és nagy dolgot cselekedett, s ismét egy fokkal hágott fölebb a híresség útján, melyen a múlt követ- választáskor épületesen megirt nyilt levelével, a neki bőszült kortesek és a botrányok kedvelőinek tapsai közölt, a váczi egyházmegye nagyobb díszére megindult. Legyen hite szerént. Nem irigyeljük tőle ezt az ő külön dicsőségét. ízlésével sem állunk szóba. Az a finom stíl, mely eddigi hírlapi megnyilatkozásaiban olyan szépen jellemzi a hivatása magaslatán álló nemes egyházi férfiút, legyen ezután is az ő kizárólagos tulajdona s tisztes papi talárjának sajátos ékessége. Az az előkelő higgadt nyugodtság, minden önhittségtől ment szerénység, gőgöt és kevélységet kerülő igaz lelkészi alázatosság, melylyel már püspöki titkári korában tündökölt, ragyogjon továbbra is hazafias pályáján a korteszászlók diadalmas lobogása kíséretében. Szívesen elismerjük azt is, hogy végzetes hiba volt püspökünk részéről észre nem venni mindezeket az erényeket és a csongrádi plébániáról, hová olyan vontatva indult, meg nem tartani ezt az engesztelékeny férfiút titkárának. Lám, a bosszú azóta nagyra nőtt és megnőtt vele maga a főtisztelendő Hegyi úr is. Lett belőle dissidens pap, lapszerkesztő, kortes, politikai pártvezér, ki a dicsőség verőfényétől övezve támad megsemmisítő hadjáratra tulajdon püspöke ellen. Hogy mit tesz Hegyi úr e legújabb mérésével szemben a váczi püspök, az reánk nem tartozik. Ha ő, a tiszta lelkiismeret s híven teljesített kötelesség nyugalmával vértezve, talán némán mellőzi is kötekedő papjának durvaságait, mint a komoly férfi a vásott utczagyerek henczegését: nekünk hírlapírói tisztünk városunk közvéleménye nevében tiltakozni a püspökünkre szórt rágalmak ellen s tanúságot tenni arról, hogy Vácz város közönsége felekezeti különbség nélkül megértette, tetteiből tisztelni és szeretni tanulta püspökét, s az egyházmegye legjobbjaival együtt visszautasítja az önmagáról megfeledkezett papnak gyűlölködés sugalta för- medvényes támadásait. Másként nem is szólnánk főtisztelendő Hegyi úr legújabb kirohanásáról. Mi nem épülünk a saját fészkét és vele önmagát bemocskoló papi talár látásán. Utáljuk a pap fején a bo- hóczok csörgő sapkáját. Nem szeretjük, ha politikai kötéltánczokkal tetszeleg s összezavarja a templomot a kortestanyával, a keresztet a furkósbottal, a misét a pártgyülekeze- tekkel s bírói közbelépésre van szükség papi szelídsége karbantartásához. Hátha még csapszéki hangon, bárdolallan gorombaságokkal és irányzatos valótlanságokkal igyekszik magára vonni a megcsappanó figyelmet és föntartani nagyralátó becses énje iránt az érdeklődést! Csak az a szerencse, bogy az ilyen kóros tünetek nem tartanak soká. Lejárják magukat, vagy elpusztulnak, mert az emberek ítéletét nem lehet hosszú időre megvesztegetni. Hiába minden lárma, agyafúrtság, feltűnési vágy és gyü- lölségberi elvakuló iléletlenség! Együttvéve sincs annyi erejük, hogy a tényekben megnyilatkozó igazságot leczáfolják. A tények pedig minden szónál ékesebben számszerűleg bizonyítják, hogy az a méltatlanul annyiszor meghurczolt Schuster Konstantin rövid váczi püspöksége alatt adott és tett annyit a közjóra, mint a Migazzi óta eltelt 110 év alatti püspök-elődei közül egy sem. Építései, alkotásai, adományai és alapítványai ércznél maradandóbban fogják megőrizni emlékét annak a férfiúnak, ki önmagától megvont mindent, hogy saját szavai szerént a hazának és egyháznak áldozhassa vissza mindazt, a mit tőlük kapott. A kit épp azért az egyszerű életmódjáért, mely erre segítette, fogtak rendszeres üldözőbe a papi jószágok és javadalmak rákfenéi: a mindenféle élősdiek és potyázok. Rendet és fegyelmet hozott az egyházmegyébe. És mert tudott akarni és parancsolni, rátámadtak a léhák és kötelességmulasztók s lön tisztelendő és nem tisztelendő kezek titkos adstá- lásával újabb hajsza a püspökverésre mindég kész hírlapokban. De Schuster Konstantin a rágalmakra nemes tettekkel válaszolt, melyek örök tanúi kormányzási tehetségének és áldozat- készségének. Meglehet, talán a közel jövőben is uj áldozatokkal fogja czáfolni azokat, kik rágalmazzák, s az Írás szerént kenyérrel hajit majd vissza azokra, kik őt éretlen suhanezok módjára kővel megdobálták. Csongrád hírneves plébánosa azonban milsem akar tudni minderről. Igaza van, mert miről válna akkor híressé. Tgy azután a papi jellemhez és a tisztes talárhoz olyan jól illő furkósbottal és káromló szitkokkal förmedhet újságjában a püspökre. Először azért becsmérli, hogy mért nem töllé be hat hét alatt a megürült kanonoki stallumot s azzal gyanúsítja, hogy azt kedves titkárjának (oh az a titkárság!) tartogatja. De azt tudni nem akarja, hogy felsőbb jóváhagyással, a jövőnek kamatozó beruházások érdekében s a kellő lelkészi létszám hiányából késik a betöltés. Felhozza Rózsahegyi mellőztetését, de dühe még ezt a ezégérül használt jóakaratát is olyan formába gyúrta, hogy Rózsahegyi bizonyára nem kíván többet a kéretlen pártfogás ilyetén beavatkozásából. Ráfogja a püspökre, hogy titkos szabadkőműves, de nem ád rá más bizonyítékot goromba nyelvelésnél. Ez pedig a leggyanusabb argumentum. Mert a ki haragszik, annak nincs igaza, tartja a közmondás. A gyülölségtől elvakult dühöngésnek annál kevesebb a nyomatéba. Nem is foglalkozunk hát tovább az első czikk többi gyalázó szitkaival. A második lap támadása még érdekesebb. Itt már adatokkal tömi szitkai nagyöblű ágyúját a plébános úr. De igy is vakon sül el a töltése, bármily goromba puskaport kevert is hozzá. Ráfogja a püspökre, hogy elvette a tanítóktól a Migazzi-féle 2000 forintos alapot, s nem akarja tudni, hogy épp a püspök előterjesztése ellenére, a minisztérium rendelte azt más, az alapítványnak megfelelő czélokra. Szidja, hogy elvette a káplánoktól azt a 2000 frt évi segélyt, melyet Peitler idejében kaptak, de elhallgatja, hogy évenként jóval többet áldoz ezen a czimen a hozzá folyamodóknak. Sől meg vagyunk győződve, hogy a püspök, ki kanonokjai javadalmát kéretlenül is olyan hőkezűleg emelte, — még a kongrua rendezése előtt maga fogja újabb alapítványaival rendezni káplánjai jövedelmét. Felhozza a stabilis adminisztrátorok rendszerét s elhallgatja, hogy azok, a kik beváltak, rendre mind megkapják a plébánosi véglegesítést. De a régi kormányzás meglazult viszonyai után, midőn a fegyelem épp a plébános úr példájából is láthatólag annyira megingott, bizony czélra- vezetőnek bizonyult a próbaszolgálat alkalmazása ; s vajon ki vallotta annak eddig kárát! Gyanúba keveri a püspök hazafiságát is, mert latinul tanítja klerikusait. Hát bizony ő arról nem tehet, hogy az egyház hivatalos nyelve ma is latin, s az iskolákban napról-napra fogy annak tudása. De nem ő-e az, a ki tettel, példával és oktató beszédeivel mindég a haza sze- retetére buzdítja növendékpapjait? Később a nőnevelés kertjéből tör egy jókora husángot és azt vágja a püspök fejéhez, mert százezreiből nem ád a nőnevelésre semmit. Hát az eperjesi nagy nőnevelő-intézetet ki alapitolta? Váczon léte alatt nem adott-e épp erre a czélra százezernél többet, s nem épittet-e a sajátjából rendre újabb és újabb iskolákat. Nagyot rikkant ezután egy hírben azért is, mert a püspök ellenzi szerinte a vidéki plébánosok apáttá nevezését, s felhozza Agócspéldáját; pedig köztudomású, hogy az egyenesen püspökünk akaratából nyerte kitüntetését. Végre az újdonságok sorában, miután igaz vallásos kedélylyel még a paradicsom ajtaját nyi- togató szt. Pétert is belerántja durva személyeskedésekkel tarkázott újságjába, végsőt üt a püspökön a mező-túri plébános lemondása miatt. Itt ismét valótlanságokban utazik és szitkozódik. Azt írja, Csávolszky kanonok csikarta ki lemondását, holott Csávolszky nem is járt Mezőtúron. Arról hallgat, hogy az ottani állapotok már régen megértek a kánoni beavatkozásra s a püspök eljárását a közvélemény osztatlanul helyeselte és megköszönte. De hát csak legyen jó hangzatos a vád, mért keresné annak még az igazságát is! így a plébános úr egyszer azt kiáltja oda a püspöknek, hogy 300000 írtnál több a jövedelme, — bár jól tudja, hogy felére sem megy, — a másik lapon meg már azt fogja rá nagy bátran, hogy a börzén szerzi százezreit. Hogy illik ez össze. Hát úgy, hogy »mendacem mentoréin esse oportet« s egyik valótlanság még az újságban is hamar leüti a másikat. De a plébános úr mindezek után is elismerjük nagy ember marad, ki sokat fog még lármázni közéletünk piaczán. Azt is elhisz- szük, hogy Schuster Konstantin minden alapítványa, nagylelkű adománya nem kelt akkora feltűnést, mint Hegyi úr egy-egy förmedős ve- zérczikke, vagy gorombasággal ékes nyilt-levele. Hiába, századvégi időket élünk. Izgalmat keresünk és kívánunk s a tulajdon püspöke ellen lázadó pap hálásabb hírlapírói tárgy, a kötelességét híven teljesítő, vagyonát közre áldozó püspöknél. Hisz a vádlottak padjára kerülteket is külön intervievokkal tisztelik meg ma már a szemfüles szerkesztők, mert a botrány szerzi a legtöbb előfizetőt. Ennek útján keres hát hirt és emelkedést a legtöbb tehetség és hivatás nélküli középszerűség, ki kicsinyli a pályája által reászabott munka értékét. Az ilyen ember aztán járja a bolondját. Keresi a lármát, hecczet és veszekedést, esze helyett duhajságávál iparkodik feltűnni, mig nem zajgó dicsősége kérész életére ráborul nagy gyorsan a feledés, de még hamarább a közös megvetés. Hegyi úr szereplése meg nagy tettei is, ezeknek az időknek a kóros jelenségei. Gorombaságában, dühöngésében van rendszer, mint a Hamlet 2: ml
