Váczi Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1892-07-10 / 28. szám
XIV. évfolyam. 28. szám. /Gr 7 Vácz, 1892. július 10. II Ni *5$ y HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI KMIFIKKTÉNI AlU: negyed évre I írt 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: IO kr. Kapható: KISS ERN YEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyfirky liáz.) SKIÍBSMF.NKTOSBÍ«.; K.N Mi ABM&ISI VATAL : Vácz, Gasparilc-utcza 12. sz. alatt (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők). Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. BSBBSIUOTBlSF.U : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. i\ y i E 1-t. é r : sora ........................................................150 kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál SO kr. + Varázséji Gusztáv a »Váczi Közlöny« felelős szerkesztője és laptulajdonosa, az »Ipar- és Kereskedelmi Hitelintézet« pénztárosa. — Született 1824. május. 5-én, meghalt 1892. jul. 9 én — A kéz, mely ezúttal toll után nyúl, reszketve teszi meg szomorú kötelességét. Egy nevet kell a »Váczi Közlöny« hasábjairól letörölni, a mely tizenegy év óta állandóan ékesítette azt, hol az apa, hol a fiú személyét illetőleg, mert tudnunk kell, hogy a lapot ők ketten »Varázséji Gusztáv« — többnyire vállvetve, buzgón és kölelesség- szerüleg nem minden hivatás nélkül hazafias irányban és vallásos szellemben szerkesztették. A szív még most is sajog a veszteség fölött, a mely városunk társas életét az ifjabb Varázséji Gusztáv elhalálozása állal érte s a ki legtovább és legmélyebben gyászolta őt: az elaggott apa most már maga is a ravatalon pihen s nem érte meg, hogy azt a tollat, a melyet kezei közül a fia kiejtett, és a melyet forgatni annyi kitartással és önérzettel vállalkozott, mielőtt szemeiben a fény megtört s ajkait lecsukhatta, önszántából adta volna oda, azzal az utasítással, a melyet osztogatni, a lap szerkesztése, összeállítása körül soha se fukarkodott. Olyan volt ő mint a jó katona, a kit ha az őrállomásra küldött végzete, nincs az a hatalom, a mely őt onnan távozásra bírja. A ki csak nevét hallotta, valamely művész nevét sejtette a fiatal lelkű aggastyán egyéniségében rejleni. Végtelen szerény ember volt, szülői mint kertész-család származtak Váczra Nádasdy püspök idejében Gyöngyösről, volt is azért igen sok benne a természet iránt való hó dolat- ból, s több mint harmincz esztendeje láttuk őt mint folyton friss és erőteljes férfit kis gazdasága után járni, a melyet hogy nagyobbra nem tudott nevelni, nem az ő lankadni nem tudó iparkodásán múlott. Varázséji Gusztáv született Mérán Heves megyében 1824. május 5-én. A tanári pályára készült, ifjú éveiben tagja volt a kegyestanitórendnek, s bár semmiféle kötelezettség nem fűzte e rendhez, hajlamait a sir széléig megőrizte s a barátságot mindvégig megtartotta a szerzet főbb jeles tagjával. Mikor 1848-ban a nemzetőri zászlót kibontották, erős marka fényes aczélt. villoghatott s egyike volt azon derék hazafiaknak, a kik a ráczok lázadását Szent- Tamás alatt megfékezni siettek. A büszke nemzetőri zászló az igaz meghajolt, hanem azért Varázséji Gusztáv elveit fel nem adta s még akkor is úgy érezte magát, mikor mint városi tisztviselő a várost szolgálta, mint a ki kötelességét a nemzetőri zászló oltalma alatt teljesiti. Évek hosszú során át volt pénztárnoka az ipar és kereskedelmi hitelintézetnek ; — e tisztét is páratlan szorgalommal, feddhetlen jellemmel igyekezett betölteni, a mely intézet egyik derék hivatalnokát veszítette el a megboldogult Varázséji Gusztáv személyében. A »Váczi Közlönyt« 1887, ápril hó végén vette ál; hogy feladatát mennyi odaadással oldotta meg, az olvasó előtt ismeretes. Nincs helyén szenvelegve elmondani Varázséji Gusztávnak érdemeit saját lapjában, melyekkel dicsekvőleg feltűnni éltében se akart soha, azt hogy mily hű fia volt a magyar hazának, mindnyájan tudjuk ; a fiatal-kori lelkesedést megtartotta késő öreg koráig s a fiatal nemzedék nem is mint bátyját, de kortársát tekintette; az Ég az általa kötött házassági frigyet több fiú gyermekkel áldotta meg, a kiknek neveltetését legfőbb életgondjai közé számította. Most ott pihen ő is a kemény ravatalon, virágkoszorúk illata árad el tisztes alakja körül; ő már nem látja bánatos ar- czainkat, amelyekről egy-egy köny gördül végig, jobbjával nem érzi a kezet, amelyet barátilag nyújtottunk felé; de nem érzi a szenvedéseket sem, melyek hetek, hónapok óta alakját megtörték, őt, a fiatal aggot szinte tehetetlenné változtatták. Nyugodjál békében, tisztes öreg, keress megnyugvást abban, hogy kötelességedet önzetlenül teljesítetted ! F. I. Varázséji Gusztáv. Az emésztő betegség már rég olyanná telte őt, hogy tudtuk, nem soká viszi az öreg úr. A korával járó gyengeség nyomai már nagyon megviselték és hónapok óta tudtuk, hogy az ősszel ismét egy hanttal lesz több az alsóvárosi sirkertben. Elment pihenni elődjéhez — e lapok szerkesztésében — fiához, akinek nagyratörő szelleme még sokáig emlékezetünkben fog élni. Egész éleién át nem ismert pihenést. Pontos hivatalnok, szerető férj és gondos családapa volt. Magyar ember még a régi időkből, ki szerelte hazáját és iparkodott hasznára lenni a társadalomnak. Mikor boldogult fia, kinek e lap megalapításában nagy része volt, 1887. április havában lehunyta szemeit, ő tartotta fel a lobogót és vette át a lap szerkesztését, melynek a város fejlődése körül tagadhatlan érdemei valának. Sok szép eszme vitatott meg nemes hévvel, önzetlen ambiczióval és sok szép eredmény eme megvitatásoknak köszönhető létrejöttét. Most kihullt a toll az aggharezos kezéből is. Újra ott állunk, hogy kérdezzük, ki vezeti tovább a nemes eszmék harczát a társadalom küz delmeiben ? Mert bárha az öreg úr csak kényte- lenségből jutott a ezéhhéli újságírók közé, (boldogult fia elhalálozása folytán) nem lehet megtagadnunk tőle azt a ritka tapintatot, melylyel ő a lapot vezető. Szerény ember volt egész életén át, aki megelégedett azzal a tudattal, hogy a városnak hasznára akart lenni lapjával (és volt is!) és megnyugodott azzal az elismeréssel, melylyel lapját támogatta e nemes város közönsége. És midőn én eme sorokat megírom, a kényeknek szabad árját engedem, melyet az igaz részvét és néma fájdalom sajtolnak ki bánatos szivemből utánad kedves volt princzipálisom, ki e lapok hasábjain kezdém szárnypróbálgatásaim megboldogult fiad mellett és folytattam veled együtt sok üdvös és mindig igaz ügyekért . . . Nyugodjál békén és álmodjál e város szebb jövőjéről, melynek hajnalát még megélni engedte neked az Ég! Kitartó munkásságodnak nem kis jutalma ez, mert a hálás utókor nem fog megfeledkezni öreg bajnokáról, ki élete utolsó perezéig úgy tartotta kezében a tollat, mint a jó katona a kardot. Áldani fogja emléked, mint ahogy mi áldjak poraidat! Boros.
