Váczi Közlöny, 1891 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1891-08-23 / 34. szám

Az 1891/92. tanévi beiratások szeptember 1—6-ig esz­közöltetnek —- Tandíj egy évre 50 — ötven frt, melynek fele szeptemberben, fele februárban fizetendő ; továbbá 2 forint ifjúsági könyvtárdij. Azon uj tanulók, kik a 2-ik osztályba lépnek be 75, a 3-ik osztályba lépők évi 100 frt tandijt fizetnek; ha azonban bennlakó tanulók, tandijuk ezeknek is csak 50 frt. Az uj tanulók 5 frt beiratásdijt is fizetnek. A benlakásba 100 tanuló vehető fel s fölvételért az akadémia igazgatóságához kell fo­lyamodni. Bennlakási dij egy évre 350 frt, mely összeg negyedévenkint vagy kivételesen havonkint is fizethető. Az 1887. XXII. t. ez. 4. és 5. §§. értelmében mindazon tanulók, kik életük 12 évéig nem oltattak be újra, véglegesen mindaddig nem vehetők föl, inig az idézett törvény követelményének eleget nem tettek. Bővebb értesítést nyújtó évi értesítővel készséggel szolgál a szülők megkeresésére az igazgatóság. = Jókai legújabb regénye. A Pesti Hírlap augusztus 20-iki számában vette kezdetét Jókai leg­újabban irt kétkötetes regénye: A fekete vér, melyre fölhívjuk a magyar regényirodalom barátainak figyel­mét. A Pesti Hírlapra augusztus 20-tól kezdve is elő lehet fizetni, 1 hóra 1 frt 20 krral, negyedévre 3 frt 50 krral. Ugyancsak Jókai Mórtól elbeszélést fog tar­talmazni a Pesti Hírlap 1892-iki nagy naptára is, me­lyet minden most belépő előfizető is díjtalanul fog megkapni, mint a Pesti Hírlap karácsonyi ajándékát. = Fekete, fehér és színes selyemszöve­teket 60 krtól 15 fit 65 krig meterenkint — sima és mintázott (kb. 240 különf. minős, és 2000 különf. szin, rajz stb.) küld egyes ruhákra és végszámra vám- és bérmentesen Henneberg G. (cs. és kir. ádv. száll.) gyári raktára. Zürich. Minták postafordultával. Leve­lekre Svájczba 10 kros bélyeg ragasztandó. = Fejtörő. Egész jogosan nevezik azon játékot, melynek föladványai gyakran egész erős fejtörést okoz­nak. Az ékesen színezett füzetben foglalt 176 föladvány megfejtése, a csinosan kiállított néhány kő segítségével kiváltképen változatos mulatságot szerez; öregnek és ifjúnak egyaránt kellemes és érdekes. Ezen különösen szellemes játék annálinkább megérdemli a legmelegebb ajánlást, mert bámulatosan olcsó. Ugyanis 35 krért a legtöbb játékszer-kereskedésben megvásárolható. Irodalom és zene. = Előfizetési felhívás „A gyermek első ta­nítója4, czimü paedagogiai szakmunkára. Egész ta­nítói működésem ideje alatt tapasztalnom kellett azt, hogy a magyar paedagogiai irodalom teljesen Injával van egy oly vezérkönyvnek, mely az elemi iskola első osztályának belső életét, az első iskolai fegyelmezésnek, nevelésnek és oktatásnak módját, valamint azon kö­vetelményeket, melyeket az első oktatás anyaga tekin­tetében a miniszteri tanterv támaszt, — szülőkkel és a nevelés-oktatás egyéb barátaival megismertetné. De nemcsak az iskolától kissé távolabb álló szülők és tanügybarátok, hanem az elemi oktatással szakszerűen foglalkozó tanítók és tanítójelöltek is nélkülözni kény­telenek egy oly szakmunkát, amely nekik az elemi ok­tatás legelső alapjának letétele tekintetében útba­igazítással szolgálna. A tanítók nagyobb tájékozottsága, a tanításban és nevelésben való általános jártassága, ezeknek mégis lehetővé teszi azt, hogy a gyermekek oktatását a miniszteri tanterv szellemében s a modern paedagogia elvei szerint eszközöljék. — A szülőktől és az oktatással csupán mellékesen foglalkozó műkedve­lőktől (u. n. házi tanítóktól) azonban teljesen meg van vonva a lehetőség arra, hogy gyermekeiket és illetve tanítványaikat a nyilvános iskolai oktatással egyöntetű házi támogatásban részesítsék. — Az iskolai oktatás­nak a házi tanítással való egyöntetűvé tétele czéljából azért egy olyan vezérkönyv (gyakorlati kézikönyv) ki­adására határoztam el magamat, mely a tanítóknak és nevelőknek, valamint a gyermekek oktatásában kellő jártassággal nem biró, vagy abban teljesen tájéko­zatlan szülőknek és házi tanítóknak (correpetitoroknak) az elemi iskola első osztálya számára kiszabott összes tantárgyak, — nevezetesen: a beszéd- és értelemgya­korlatok, — irva-olvasás, — számolás- és éneknek — a paedagogia modern elvei szerint való módszeres ta­nítása, — a tananyag felosztása, a tanmenet, — to­vábbá a figyelem ébrentartása (fegyelmezés), — végre az oktatás czéljának a nevelés czéljával való egyesí­tése tekintetében, könnyen felfogható modorban, rész­letes útmutatással szolgáljon. A könyvnek azon ré­szében, mely a beszéd- és értelemgyakorlatok tanítá­sával foglalkozik, a gyermek-versikék megválasztásánál különös tekintettel voltam az újabbkorbeli gyermek­versirodalom legkiválóbb termékeire s úgy ennél, mint a többi tantárgynál arra fordítottam a főfigyelmet, hogy a növendék játszva, mintegy észrevétlenül s le­hetőleg az önkifejtő (kérdező) tanalak segítségével ve­zettessék be az első ismeretekbe. A vallás-erkölcsi ne­velést a jellemfejlesztés és a társadalmi együttérzés leg­fontosabb tényezőjének tekintvén, ezen érzelem feléb­resztésére mindenütt, a hol azt a tárgy természete és a helyzet megengedte — kiváló gondot fordítottam. A könyv „A gyermek első tanítója“ „Vezérkönyv az elemi népiskola első osztályában kötelezett összes tantárgyak anitásúra“ czim alatt, mintegy 20 — esetleg több lyomtatott Ívnyi, nagy nyolezadrét alakú terjedelem- )on folyó évi szeptember hó végéig fog megjelenni, előfizetési ára: fűzve 1 frt 50 kr., kötve 2 frt, melyért i. könyvet keresztkötés alatt bérmentve fogom meg- :üIdőni. Gyűjtőknek hat előfizetett példány után tisz- elet-példánynyal szolgálok. A könyv ára megjelenés itún, fűzve 2 frt, kötve 2 frt 50 kr. lesz. Az előfizetési >é tizek logczélszer libben postautalvány nyal, alulírott icvére, Budapest, Vili. kér., Kerepesi-út 71. sz., II. mclet, 23-ik lakás-szám alá küldendők. Hazafias tisz­tiéitől Budapesten, 1891. év július havában. Juhay mtal, fővárosi tanító. = „Magyar Szén-Újság44 czim alatt dr. Boden Ernő szerkesztésében egy a magyar kőszénipar és kő­szén-kereskedelem terén hézagot pótló lap indult meg múlt hó 20-án. A lap, mely hónaponkint háromszor jelenik meg, nemcsak a magyar kőszénipar érdekében fog sikra szállani, hanem e szakkal oly közel össze­függésben levő más ágakat is, mint: a koaksz, faszén és tűzifát illető kérdéseket a legmélyebb tanulmány tárgyává teszi. Gzélja a magyar kőszénipart minden téren emelni; a magyar kőszén üzembe hozatalát tá­mogatni, és ez által idővel azt elérni, hogy a kőszénnek külföldről való behozatala szükségtelenné váljék, vagy legalább amennyiben az ki nem kerülhető volna, azt csak magyar ezégek eszközöljék. Gzélja továbbá a nagy tőkét a gazdag magyar bányatelepek kiaknázására ösz­tönözni és igy a magyar szénipart és magyar szénkeres­kedést szilárd alapra fektetni. Előfizetési ára egész évre 6 frt, negyedévre 1 frt 50 kr. Kiadóhivatal Budapesten IV. Gránátos utcza 8. sz. alatt. Uj találmányok és műszaki leírások. Közli: Bergl Sándor »Első budapesti szabadalmi és mérnöki irodája VI. kér. Andrássy-űt 30.« Nitrocellulose oldat előállítása. Gradock és Thom szerint a nitrocellulose cloracetát chloramylban (ez a folyadék 2 — 5 súlyrész amilalkohollal higittatik), feloldódik. Ezen oldat ricinusolaj és festőanyagok hoz­záadása által vagy anélkül lack gyanánt használható (Zapon), mely viz áthatlan és ezért a tárgyak viz át- hatlanná tételére is használható. Igen jó lackot kapunk, ha 100 súlyrész nitrocellulosét, 200 súlyrész clora­cetát cloramylt és 10 súlyrész ricinus-olajat össze­keverünk. Homolcfuvók használata ráspoly élesítésnél. A ho- mokfuvók számos használata közül itt különösen az uj ráspolyok elkészítését említjük meg. E czélra oly homok sugarat használunk, mely vízzel keverve pépet ad és mely állandó szög alatt a ráspoly fogainak derekára hajtatik. Az ily módon végzett műtét eredménye, hogy a ráspolyon ütés által keletkezett tompulások eltűnnek és a fogak éles széleket nyernek. Az igy kezelt uj rás­polyok jobban vágnak, kevésbé karczolnak és tovább tartanak mint a közönsége s módon előállított ráspolyok. A leirt módon elkészült ráspolyokat előnyösen lehet használni ágyufém, öntött — és kovácsoltvas és aczél tárgyak ráspolyozására. A már nagyon elhasznált, de még nem rozsdás és kevés eltört foggal biró ráspolyok homokfuvók által újból élesithetők és ha még egyszer elhasználtatnakrujból élesithetők és igy tovább hosszú ideig. Hogy ezen eljárással a ráspolyok czélszerüen élesithetők legyenek, azért a munka adónak kötelessége segédeit figyelmeztetni, hogy a ráspolyokat már akkor tegyék félre, ha még meglehetősen fogják a fémet. Ezen, részben elhasznált, ráspolyok összegyüjtetnek és a ho­mokfuvók által élesittetnek. Szerkesztői üzenetek. = B. S. úrnak Budapest. A váczi kiállítás szeptember 19—22-ikén lesz. Üdvözlet! — ,,A nemes ifjakhoz“ ez. vers nem közölhető. — Pipó és Sah munkatársainktól rég nem kaptunk semmit. Mi az oka hallgatásuknak ? — B. N. úrnak Budapest. Nézze meg asztalfiókját, hátha akad ott lapunk szá­mára való iromány is. — Pistának. Üdvözlet! Laptulajdonos és felelős szerkesztő: Varázséji Gusztáv. Hl H 3D 3E2 T É S JES KI.-K-K ■H *-K *-K « *-K ■K-K * M •K-K-K T< •K-K-K ■K M M M * *-K-Ü *-K Melyik lapra fizessünk elő? Gazdag tartalmánál, nagy terjedelménél fogva a leg­olcsóbb magyar lap az EGYETÉRTÉS“ 55 a mely az uj évvel immár 25-ik évfolyamába lépett. Ez a magyar olvasó közönség lapja. Hiteles forrásokból származó értesüléseinek gyorsasága, alapossága és sokasága, rovatainak változatossága, kitűnősége, a különböző olvas­mányok gazdag tárháza tették az »Egyetéi Lés«-t népszerűvé. Az orszüggj'illési tárgyalásokról a legrészletesebb s e mellett tárgyilagos hű tudósítást egyedül az »Egyet­értés« közöl. Ga/alusítgi rovata elismert régi tekin­télynek örvend. A magyar kereskedő s gazdakö- zönsé£ nem szorul többé idegen nyelvű lapra, mert az »Egyetértés« kereskedelmi s tőzsdei tudősitd- sainak bőségével s alaposságával ma már nem verse­nyezhet más lap. A kereskedő, az iparos s a mezőgazda megtalálja mindazt az »Egyetértés«-ben, a mire szüksége van. Változatosan szerkesztett tárczájában annyi éregény olvasmányt ad, mint egy lap >f sem. Kot-három regényt közöl egyszerre, úgy, hogy egy év alatt .0 -40 kötetnyi regényt, részint eredetit, részint a külföld1 legjelesebb termékeket jó magyaársug fordítás- ban kapnak az »Egyetértés« olvasói. A ki olvasni valót T keres és a világ folyásáról gyorsan hitelesen akar érlelni ni, fizessen elő az »Egyetértés«-re, mely- ^ nek előfizetési ára egy hóra 1 frt 80 kr. egy negyed évre >f 5 frt s egy évre 20 frt. Az előfizetési pénzek az »Egyet- >* értés» kiadóhivatalába küldendők. Mutatványszámot a ki- adóhivatal egy bélig ingyen és bérmentve küld. 24 MÁRI ACZELLI hashajtó labdacsok (pilulae laxantes mariaz.) Ártalmas amaj-oMol iiieules, kellemes segédszer rest székelésnél, dugulásnál és az ebből keletkező bántalmaknál, miről a nagy lccdveltség, széles körű elterjcdség és nagy mérvű orvosi rendelés tanúskodik. Gyors és szelíd hatása csilcarás-és fájdalommentes. A mcllettcs védjegy a valódiság bizonyítéka. Egy doboz ára 20 hr. Egy tekercs ti dobozzal Ml. A pénznek elöleges beküldése mellet, bérmentes postai szántással együtt egy tekercs ára I fi. 20 hr., 2 tekercs 2 fi. 20 hr., 3 tekercs :» II. 20 hr. I 51 í Á I ) V <J. gyógyszerész, Krcmsierben (Morvaország) Az alkoto részek nyilvánosságra vannak hozva. (;yÓKyNzci'liíraliltun Ksigtiinto. 9 4449 18917 szám. Pályázati hiidetmény. Pest-Pilis-Solt-Kiskun-v ármegye alispánjá­nak f. évi 17214. sz. ein. meghagyása folytán alól ír ott városi polgármester ezennel közhírré teszem, hogy Vácz r. t. városban elhalálozás folytán megüresedett városi és kórházi főorvosi állás f. évi szeptember hó 6-án (I. e. 10 órakor tartandó városi képviselő- testületi közgyűlésen megejtendő választás utján fog végleg betöltetni. A városi főorvosi állás évi 200 frt, a kór­házi főorvosi állás szintén évi 200 frt fizetés­sel van egybekötve, az orvosi szabad gyakor­lat meg van engedve; köteles azonban a meg­választandó főorvos a teljesen vagyontalan betegeket díjtalanul gyógykezelni. Felhívom tehát a pályázni kívánókat, hogy az 1883. évi I. t.-cz. 9. §-ban meghatározott képesítésüket s eddigi gyakorlataikat és alkal­maztatásokat igazoló okmányokkal felszerelt pályázati kérvényeiket f. évi szeptember lió 5-ik napjának d. u. 5 órájáig nálam szemé­lyesen nyújtsák be, vagy postára akként tegyék, hogy azok a fentebb kitett napig és óráig ke­zemhez jussanak, mivel a későbben beérkező folyamodványok figyelembe nem vétetnek. Kelt Váczon, 1891. évi május hó 30-án. Gajáry Géza s. k. polgármester. Zóna-fényképezés. A nagyérdemű közönség figyelmét bátor vagyok felhívni az általam mai naptól fogva életbe léptetett Zóna-fényképezésre, mely szerint 1. oszt. vizit-zóna gyorsfénykép 25 kr, minden egyes darab zóna-kabinet 50 kr. Papír zónaképek: vizit vagy mellkép, ha egy darabot rendelnek 50 kr. a többi minden egyes da­rab 25 kr. Kabinet-zóna az első kép 1 frt, a többi egyes darab 50 kr. A képek tiszta és jó kiállításáért kezeskedem. Nem tetszés esetén senki sincs kötelezve a képet elfogadni. A fölvételek fényképészeti műtermemben alsóváros Szeminárium-utcza 1. sz. alatt reggeli 8 órától esti 7 óráig (még borult időben is), esetleg kívánatra a meg­rendelő lakásán is történnek külön árszabály nélkül. A t. ez. közönség szives pártfogását kéri Váczon, 1891. augusztus 1-én. Tisztelettel Erdössy Ke^ső 4—10 vegyész és fényképész. párisi világkiállításon p ►S P a i-í o B B (D 41-52 lett kitüntetve Ki szállít szita-szőrszöveteket? Ajánlatok az ár megjelölése melleti ,,H. D. 160. 4 jegy alatt „Invalidendank“ ezimre Zittauba (Szász­ország) küldendők. 2—2 Vácz, 1891. Nyomatott Mayer Sándor könyvnyomdájában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom