Váczi Közlöny, 1890 (12. évfolyam, 1-51. szám)
1890-09-28 / 39. szám
XII. évfolyam. Vácz, 1890. szeptember 28. 39. szám. Előfizetési flra.: évnegyedre ..........................1 írt 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilt-tér: sora...........................30 kr. Bélyeg illeték minden beiktatásnál . 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: (hová a lap szellem és anyagi részét illető közlemények küldendők) Vácz, Gasparik-utcza 121151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. — Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Felhívás előfizetésre. Jelen számunk utolsó lévén ez évnegyedben, bátorkodunk felhívni tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetése lejárt, hogy azt minél előbb megújítani szíveskedjenek. A »Váczi Közlöny« előfizetési ára, helyben a házhoz hordással, vagy vidékre postán küldéssel évnegyedre......................1 frt 50 kr. Helybeli előfizetőink a lapkihordónál a nyugta átvétele mellett, a vidékiek pedig posta- utalvány utján eszközölhetik legczélszerübben az előfizetéseket. Egyúttal hátralékos előfizetőinket kérjük,hogy tartozásaikat mielőbb kiegyenlíteni szíveskedjenek. A „Váczi Közlöny“ szerkesztősége és kiadó- hivatala. Közgazdászai entelecheiák. x. Fejtegetéseim és vizsgálataimnak folyamán egynél több ízben volt alkalmam hangsúlyozni ama termékeny befolyást, melylyel a klasszikái remekművek tanulmányozása az angol szellemre volt, mennyire tartalmassá, itéletessé, komolylyá és erkölcsössé jegeczeseclett eme buvárlatok következtében. Nem szabad azonban szem elől tévesztenünk, hogy Francziaország sem maradt tevéketlen e téren, ott is lázas hévvel láttak e munkához, s ezen a téren kifejtett óriási tevékenységük rájok nézve sem maradt gyümölcsözetlenül. Csakhogy a két nemzet tanulmányozása és búvár- i lata között óriási a különbség. Mig az angol szerzetes rendek nemzeti géniuszuk ösztönzése és vezetése mellett Arisztotelest tették kézi könyvükké, napi tanulmányaik tüzetes tárgyává, és Arisztoteles útmutatása melA „Váczi Közlöny“ tárczája. Politikus nemzet.*) Irta: Gyula. Mi kedveltebb minálunk, mint a kártya, Káromkodás, czigány, zsidók szidása? Minek van mindenütt biztos keletje, Kocsmába’, klubba’, künn, tanácsterembe’ ? Mi képes a magyart úgy feltüzelni, Hogy falnak kész rohanni valamennyi ? Mi mérgez meg családot, társadalmat? Mi vet szünetlen gáncsot a magyarnak, Hogy azt mondják honára : Ázsia ? . . . Kimondjam-e, hogy a — politika ! Óh, Goethe, bár csodálom lángeszed’, Igazságod biz’ még se volt neked, Midőn bölcs elméd igy okoskodott: Versben politizálni rűt dolog. Költők királya, te nem ismeréd Árpád politizáló nemzetét; Különben meg vagyok győződve róla, Hires mondásod változtatva szólna: Politizálás rűt versben, papiron, De még rútabb, ha gyakorlom s nem Írom. Nálunk versnél úgy sincs ártatlanabb Portéka : olvasatlanul marad. Lehetsz oly bölcs, mint Salamon király : Lenéz a kortes, ki politizál Es többre tart egy rossz programmbeszédet, Mint minden tudományt és bölcseséget. De bezzeg másnak tűnsz fel neki egyben, Ha dikcziózol orditó tömegben, Ha népgyüléseken tudsz szolnokolni, S nagy garral értesz hangoztatni holmi Kopott, erőtlen szópuffancsokat. (Idézhetnék, ha kedvem vón’, sokat.) *) A »Magyar Szemle« szerkesztőségének (szerkesztők : Kaczvinszky Lajos és Kaposi József, Budapest, VI. kér., új- utcza H. sz.) szívességből abban a kellemes helyzetben vagyunk, | hogy már rn a hozhatjuk e költeményt, mely a »Magyar Szemle« | któber 5-iki számában fog csak megjelenni. lett kezdték az élet tényeit megfigyelni, kísérletezéseiket berendezni a természet minden oldalú tárgyait kifürkészni, és ezen az utón mindenben a lényeget, a maradandót, a szilárdat és a változatlant kutatni, igy rendkívüli fontos felfedezésekhez jutottak el, addig a klasszikusok buvárlatának mozgalma a francziáknál egészen ellentétes szög alatt indult meg. Az ellentétességük, mely a franczia és angol géniusz között any- nyira szembeszökő, ezen a téren is a lehető legélesebb* vonalak alatt disztinguálta magát. Ha majd a műveltségtörténelem buvárlói izekre szaggatják azon mozgalmakat, melyek XIV. Lajos korában és kevéssel az előtt a franczia magas műveltségű főpapi körökben és a benczések tiszteletreméltó zárdáiban az ó-kori remekírók tanulmánzozása szempontjából nyilvánultak, meglepetéssel fogják konstatálni, hogy a franczia egyház tiszteletreméltó férfiai felette kevés időt szenteltek az ó-kor legnagyobb gondolkodójának tanulmányozására. A nemzeti géniusz kevés élvezetet talál Arisztoteles magvas, mély és tartalmas műveiben, a nagy gondolkodó nem kínálkozott oly rögtöni gyönyörrel eme ragyogni és tündökölni szerető papság előtt, mint az ó-kor nagy költőinek és brillians szónokainak tanulmányozása. Náluk a napi stúdium tárgyát Arisztoteles helyett Homér és Ciceró képezte. Már maga a franczia szellem akként domborítja ki magát, hogy élvezetének legfőbb anyagát a kül szépségekben keresi. Neki az alak bája, az idomok szépsége, a vonalak lágysága, az idomok olvadó plasztikája, a külső kifejezés lágysága, a színek olvadó harmóniája, az a mi legjobban tetszik. Ezek után kutat, fürkész, ezt szereti ellesni bámulatot keltő ügyességgel, és sajátítja el a virtuozitás oly meglepő mértékével, mely szemkápráztatást szül minden konczeptióiban és alkotásaiban, de a lényeg, az anyag tartóssága, a szerkezet szilárdsága, az Ítélet helyessége, a tények tárgyi megfigyelése és feltüntetése az ő kezeikben teljesen elvész és megsemmisül. A klassziczismusban, tehát a francziák mindenekelőtt az alakot, a külrajzot keresték És elismeréssel kell konstatálnunk, hogy mesterileg jártak el a külszépségek megfigyelésében. Művészetük pedig épen az által érte el tetőpontját, hogy a klasszikái formáktól ellesett szépségeket iparban, tudományban, Ha tollat forgatsz, pár lapos vezérczikk, Biztosra foghatod, számodra tért nyit. S ha nagy korú vagy és ki van fizetve Adód, bizton bejutsz a parlamentbe. Országház ! óti, Ígéret földje te ! Rajtad függ milliók sóvár szeme, Mert nem igaz magyar, kinek szemében Más pálya is van, Isten úgy segéljen ! Mi mást jelent a példa, hogy gyakorta, Mihelyt az ország népe felkarolta Jobb sorsra méltó valamely fiát, Csinált belőle rögtön honatyát. Egy szózatos költőből igy lehet Nagy némaságú hallgató követ. S a csábnak ellenállni nem tudott Petőfi sem, de ő csak megbukott. Üdv hát neked, Szalonta hős fia. Ki, a midőn a hálás pátria Jött megkínálni biztos kerülettel, Szöktél előle, azt felelve : Nem kell ! Cicero mondta, ki mihez ért, Annak szentelje teljes életét. Nálunk ? Az is, ki három iskolát Végzett s nem lát az orránál tovább, Még csupasz állií s már korteskedik, Kész kis Kossuth álmában mindegyik. De ott, a hol dolgozni, tenni kéne, Rögtön megcsappan hirhedett erélye, S kisül, hogy csak Pató Pál ur fia, Vagy »ama bizonyos csizmadia«. És bárhová menj, édes honfitársam : Egyben botolsz meg: a politikában. Magyar vért többé nem hoz semmi lázba, A bort kivéve csak kortes-kodárda. S a honleány se buzdul már ma máson, Csak képviselői beszámoláson. Egy pálya van csak, egy czél, egy dicsőség: Választókerület, képviselőség. Beszélhettek ti józan emberek, Hogy ide orvos kell ; a nép beteg. Kereskedés, ipar lassan halad, S a mi van is német kézben marad. Hogy irodalom és művészetek Csak kegyelem-kenyéren tengenek : A magyarok minderre rá nem érnek, A mig az,.országházban beszélnek. művészetben és irodalomban mesterileg tudták reprodukálni, saját szellemük eredetiségével és brilliáns voltával összekapcsolni. Egy Bossuet, Feneion nem kisebb művész a toll kezelésében, mint maga Cicero vagy Homér. A franczia ipar pedig az ő világhódító hatalmát, a franczia divat a maga leszorithatlan világuralmát egyenesen a klasszikái alak szerencsés elsajátításának és még sikeresebb ujjászületési feldolgozásának köszönheti. De az, a mi oly rengeteg szerencse volt ipar, művészet és szépirodalom szempontjából a francziákra nézve, ép oly nagy hátránynyal volt a komoly tudományok tekintetéből. Itt a hol tények pontos és minden oldalú megfigyelésére volt szükség, a franczia tudományosság nagy buvárlói vajmi sokszor az irály kedvéért, a munka külalkatának és szerkezetének külső szépségeiért a valót, a lényeget feláldozzák. Emez észrevétel leghatározottabban sújtja a franczia történetírást ; egyetlen történelmi irót nem képesek felmutatni, ki a tények pragmatikáját tiszta objektivitással, tárgyilagos hűséggel képes volna feltüntetni. Még szerencsétlenebb ott, hol a történelmi események pártatlan elbeszéléseiből az okulási konszekvencziákat kellene levonniok. Különösen fájlalom a derék franczia nemzet eme hibáját XIV. Lajos korának és uralkodásának kritikai méltatásánál. Igen fontos szolgálatot tennének, ha volnának reális alkotásokat létrehozó történetírók annak kimutatása által, hogy XIV. Lajos pompa szeretete, kapcsolatban a klasszikái alak azonkori tanutmányozása által mily fokú lendületet adtak a franczia iparnak, mely épen Lajos minisztere Colbert tevékenysége által ezen időben a legbelterjesb fejlődésnek és virágzásnak indult. A franczia iparnak e korbeli tanulmányozása végtelen fontos, nemcsak Francziaország közgazdászat! viszonyainak tárgyilagos feltüntetésénél, de rendkívüli hord- erővel bir e dolog nemcsak Svájcz, Hollandia, Belgium, éjszaki Németország, hanem különösen Angolhon köz- gazdászati, különösen ipari és kereskedelmi történelmének rajzával. Mert nemzetgazdászati fejtegetéseimben, egy magában véve mélyen megszomoritó ténynyel találkozom, mely a mily végzetteljes, kárhozatos volt Francziaországra nézve, ép oly mérhetlen és felbecsülIgy látva téged, édes magyarom, Erősen bízom benned, mondhatom. Mert meggyőződöm, hogy nem árt neked már Se Schulverein, se horvát-ügy, sem Eszlár. Történjék bármi e czudar világon, Te csüngj tovább kedvelt politikádon, Ha eddig nem volt képes tönkre tenni : Örökké élsz, nem öl meg soha semmi ! A h o s. (Elbeszélés.) Irta: Varga 2v£iih-á,l37‘(Folytatása és vége.) Ily körülmények között a jó öreg plébános mit tehetett egyebet, minthogy a kereszt alá térdelt és imádkozott, hogy az övéit fenyegető végromlás elmúljék. Imájában az öreg Gsólyos belépése zavarta meg. — Plébános úr, kezdi az öreg suttogó és remegő hangon, . . . az . . . ezredest én lőttem le. De az Istenre kérem plébános úr, ne jelentsen föl . . . Az élő Isten a tanúm, hogy fiamért tettem . . . szegény fiam! . . . A bosszúvágy elvakitott, elvette az eszemet, . . . megtettem ... a bosszú jól esett apai szivemnek, de már most bánom ... A proklamácziót olvastam . . . jaj nekem, ha valaki följelent! E vallomás hallatára a plébánosnak lehetetlen volt meg nem döbbennie, de csakhamar visszanyerte szokott nyugodtságát. — Fiam hát más is tudja ezt ? — Istenen kívül csak a plébános úr. Ide eljöttem a lelkiismeret hajtott, nem volt nyugtom, mig meg nem mondtam bűnömet, de az élő Istenre kérem, plébános úr, könyörgött térdre hullva, kezeit összekulcsolva, ne jelentsen föl! . . . négy gyermekem van, tekintse ezeket és szegény feleségemet . . . A plébános semmit sem szólt. Gondolataival volt elfoglalva.
