Váczi Közlöny, 1889 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1889-09-22 / 38. szám
XI. évfolyam. 38. szám. HELYI ÉS YID EKI ERDEKU HETILAP. Elöliy.ctési ííra: évnegyedre ..........................1 frt 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: 10 kr. Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület.) Hirdetések: Nyilt-tér: a legolcsóbban eszközöltetnek sora ..........................30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál . 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők) Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. — Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. A lefolyt hét tanúsága. Városunk egyhangú csendjét, a napokban szokatlan élénkség váltotta fel. Nem kevesebb, mint 7000 katona szállotta meg kedden délután dobpergés és trombita-harsogás között városunkat, oly rémületet keltve az ilyen látványhoz hozzá nem szokott lakosság körében, mintha legalább is félelmetes ellenség közeledett volna; pedig mindenki tudta, hogy a saját véreinkről van szó, akiket a katonai parancsnokság a vidékünkön tartott zárhadgyakorlatok 3—4 napi tartamára városunk falai közé szállásoltatott be. Azon két és fél nap, melyet a jelentékeny számú katonaság tényleg városunkban töltött, daczára annak, hogy a városnak úgyszólván minden, hajlékkal biró polgára kivette részét az elszálásolást következetesen kisérő kellemetlenségekből: mégis jó benyomást tett városunk lakosságára, mely ezzel eklatánsul megczá- folta azon koholt ráfogást, mintha a katonaságtól idegenkednék s azt oly demoralizáló tényezőnek tartaná, mely városunk közerkölcsiségére való tekintettel — lehetőleg távol volna tartandó. Hanem e helyett igenis mindenki meggyőződött arról, hogy a katonaság olyan közbecsülésre érdemes testület, mely a városnak nemcsak társadalmi tekintetben válik előnyére, hanem oly jövedelmi tényező is, mely stagnáló iparunknak és kereskedelmünknek nagy lendületet adna. S ez oly figyelemre méltó tapasztalat, mely érdemes arra, hogy vele röviden foglalkozzunk. Aki városunk előző közigazgatási politikáját figyelemmel kisérte, visszaemlékezhetik azon bűnös elzárko- zottsággal párosult szükkeblüségre, melylyel városunk akkori képviselőtestületének összesége a napirendre került „katona-kérdéssel“ szemben tanúsított. Csak egy kis anyagi áldozatról volt szó, mely kis vártatva dúsan kamatozott volna városunknak s a képviselőtestület retrográd gondolkodással oly megbo- csáthatlan ridegséggel utasította vissza a katonai kincstár ajánlatát, mint a milyen hallatlan közönynyel bánt el a gőzhajózási- és a vasut-társasággal: pedig utóbbiak anyagi áldozatot sem kértek a várostól, hanem inkább ők nyújtottak volna az esetleg átengedett s ránk nézve egészen értéktelen térségért — bőséges kárpótlást. Mily jól esett volna most, a filloxera pusztítása folytán anyagilag tönkre tett város zömének, ha megapadt jövedelmét egy házi ezred szükségletének fedezése által némileg pótolhatta volna s milyen jól jönne most, ha azon 40—50 vasutas-család, mely hatóságunk vétkes indolencziája következtében fájó szívvel hagyta el városunkat, — az üresen álló lakásokat betöltené s városunkban hagyná jelentékeny jövedelmét? Mindezek oly botlások, melyek a bűntelen lakosság kárára megtermették elmaradhatatlan következményeiket, de — hála a Gondviselésnek — mégsem any- nyira végzetesek, hogy azokat egy kis jóakarattal legalább valamennyire ne lehessen helyre ütni. Eltekintve az imént érintett vasúti- és gőzhajózási tényezőktől — ezúttal csak a „katona-kérdésre“ irányítjuk a képviselőtestület figyelmét. Éppen lapunk legutóbbi számában emlékeztünk meg megyés püspökünk ő Excellencziájának e tekin- tetbeni nagylelkű gondoskodásáról, a ki készséggel volna hajlandó a „Vörös ház“-at katonai czélra átengedni. Ragadja meg képviselőtestületünk az alkalmat; lépjen érintkezésbe ő Excellencziájával és a katonai kincstárral, mely utóbbi — meg vagyunk győződve — hogy készséggel tenne eleget egy közös hadseregbeli gyalog- vagy tüzérezrednek városunkba helyezésére irányult kérésünknek annyival is inkább, mert városunk — mint azt egyizben már hangsúlyoztuk — stratégiai tekintetben és a főváros védelme szempontjából oly alkalmas hely, melyet maga a katonai kincstár is ilyennek véleményez. A helyben állomásozó honvéd-huszárezred mindenesetre jelentékeny társadalmi és jövedelmi tényező városunkra nézve s hogy e tényező a katonaság szaporodásával előnyünkre csak emelkednék, az kétséget nem szenved. Ily meggyőző érvek után reméljük, hogy a képviselőtestület, melynek kebelében oly ügybuzgó és lelkes férfiak vannak, mint: dr. Freysinger Lajos, Reiser Béla, dr. Gsányi János, Csávolszky József stb. — nem szorul újabb anirnálásra s nem fog késlekedni ezen, a város jövő jólétére irányuló kérdésnek napirendre hozatala körül. A kereskedői képesítés! A magyar kereskedelem múltját, a nemzet küzdelmes éveiben felvert porfátyol fedi. Jelene tarthatatlan, mert a mult a nemzet létérti küzdelme, a közgazdasági czélok szemelőtt tartását és az egyes osztályok szilárd alapjának megvetését lehetetlené tette; de előttünk van a jövő és a jövő nemzedék kereskedelmének, mint a mai haladó kor egyik leghatalmasabb tényezőjének fejlesztése s alapjának megvetése. Ezzel tartozunk a magyar kereskedelemnek, magunknak és a jövő nemzedéknek. Sürgetjük a kereskedelmi szakoktatás rendszeresítését, s ha az iparos tanonczoknak a szakmányukhoz tartozó testi ügyesség fejlesztésen túl, az ipariskolában nyert szellemi képzettségét helyeseljük ; — mennyivel inkább kívánnunk kell azt, hogy a kereskedő tanon- czok, — kiknek nem annyira a testi mint a szellemi ügyességre van leginkább szükségük — az iparos tanon- czoktól külön választva, ne az ipar-iskolában, hanem egy felállítandó alsóbb fokú kereskedelmi iskolában nyerjenek oktatást és kiképeztetést. Kereskedő tanonczainktól előkészültséget, és szak- műveltséget kívánva első sorban is arra, hogy azt megszerezhessék alkalmat kell nyújtanunk ; fejleszszük kereskedelmünket, szervezzünk egy alsóbb fokú kereskedelmi iskolát, s emeljük az országban ezzel is városunk és kereskedelmünk tekintélyét; ezzel vehetjük elejét a nemsokára bekövetkező azon intézkedésnek, hogy kereskedő, vagy is bejegyzett czég csakis kellő előkészültséget felmutató egyén által vezetett üzlet lehet; kell hogy ezen intézkedés mihamarább életbe léptet- tessék annál is inkább, mert a kereskedelmi szakoktatás mellett, a szorosan vett kereskedőt a szatócstól megkell különböztetnünk; a szatócsot a kereskedelmi czég- jegyzésből kizárva, őt a külföldi hitel élvezetében le- hetetlenitjük s ezzel a kereskedői fizetés képtelenségek és csődök mennyisége is a minimumra redukáltatnék. Emelni tartozunk a szakképzett kereskedők tekintélyét s az e pályára lépők ambiczióját, úgy itthon, mint a külföld előtt. Mert ha a mai napság úgy erkölcsileg mint anyagilag kevésre becsült czég jegyzési intézmény ismét a régi nimbussal körittetik, a külföld fogja tudni becsülni a művelt kereskekedő által féltékenyen őrzött czéget a kereskedő e kincsét, a becsületet, s el lesz útja vágva a most annyira elharapódzott csalárd bukások és csődök száz meg százának. Nem közvetlen qualificzátiót javaslunk, hanem alapos készültséget teremtő rendszeres kereskedelmi szakoktatást, mert ennek nyomában a nemzet gazdaság nagy tényezője, a művelt és a kereskedelmet átértő s ezért lelkesülő kereskedői osztály jár. Legyen a kontár házalló, kufár, szatócs vagy bármi néven nevezendő üzér, de a kereskedő pályára készült, és magát kiképzett kereskedő legyen büszke arra, hogy mint kereskedő s a nemzet egyszerű napszámosa, társadalmi osztályaink egyikének leghasznosabb és legtevékenyebb tagja. Ugyanazért a kereskedelmi képesítést progressiv fejlesztő kereskedelmi szakoktatás és az ennek nyomában járó eredmény a hazai kereskedelem emelése tekintetében maga a kormány szükségesnek látja: hogy a kereskedelmi szakoktatás az 1884. évi XVIí. t. czikkből kiemelve az ipar törvénytől függetlenül rendeztessék ; hogy az 1875. évi XXXVII. t. czikknek a segéd személyzetre vonatkozó szakaszai különösen azzal bővíttessenek ki, hogy kereskedő tanonczúl csak oly legalább 14 élet évet betöltött ifjak vehetők fel, kik a polgári, gymnásium, vagy reál iskola négy alsóbb osztályát járták, — segéddé pedig csak azok minősíthetők, kik mint tanonczok — az ipartörvényben helyesen szervezett, s a vallás- és közoktatásügyi minister 29801/885. számú rendelete alapján felállított 3 éves tanfolyaméi alsó fokú kereskedelmi iskolát sikerrel végezték, avagy a középkereskedelmi iskolát végezve, egy évig mint kereskedő gyakornokok voltak egy üzletben alkalmazva. Ezen intézkedések életbe léptetését megelőzőleg, — hiszszük, hogy városunk figyelembe veendi a fent- hivatolt ministeri rendelet azon intézkedését, hogy „minden oly község vagy város, hol 12—15 éves kor között álló 20 tanköteles kereskedő — tanoncz van, alsó fokú kereskedelmi iskolát felállítani és fentartani köteles“ — annyival inkább mivel mint halljuk, a minister ezen kiadott utai sitásának végrehajtását most készül ellenőrzés alá venni és az ez irányú mulasztás felelősséggel jár. Meg vagyunk győződve, hogy városunk képviselő testületé ezt magáévá téve s ezen intézkedésnek viszonyainkhoz mérten való keresztül vitelével megveti alapját városunkban a jövő kereskedelemnek, s igy el fogjuk érni azt, mit Smith angol közgazdasági iró anynyiszor hangsúlyozott, hogy ..............a kereskedelmet a munka és takarékosság mellett még az eszélyesség és szakképzettség tehetik nagygyá.“ Donovitz Vilmos. A szeptember 15-iki mulatság. Három jótékony czél volt kitűzve a szept. 15-én megtartott mulatság rendezősége zászlajára. Mindhárom szép a maga nemében, s pártolásra méltó. Az előkészületek hetek óta folyamatban voltak, s a sikerről nem kételkedett senki. A rendezőség nem nevezte meg magát, hiszen úgyis ismeri mindenki, s tudja, hogy az ügy, melyre vállalkoznak, valósul is, mert náluk a fáradhatlan buzgalom szembeszáll minden akadálylyal s minden jóra, nemesre kész. A mulatság első része „népmulatság“ volt. Egy óriási árbocz volt felállítva a lőház előkertjében, egy termetes henger, egy láda liszt, egy ringlispiel, s egy halom üres zsák. Megvirradt a vállalkozó siheder-testületnek! Sokan voltak, kik neki gyürkőztek, hogy az árbocz hegyére tűzött jutalmat lemarkolják, de biz az egyiknek sem sikerült. Szerencsésebbek voltak, kik a hengermászás jutalmáért esengtek, mert azt el is nyerték. De legmulatságosabb volt a zsákfutás versenye, hol a lelkesedés is legmagasabb fokra hágott. Nem is volt az futás, hanem inkább ugrálás, miközben a serénykedő pályázók hatalmas bukásokat vittek véghez, úgy dőltek szét, mint a zsák, melybe kevés rossz akarattal, de sok fur- fanggal bújtatta őket az előkészítő szakbizottság. A csárdás-dijért is többen versenyeztek. Az egész népmulatság másfél óráig tartott, mialatt hűvös szellő fútt, s szórta fejünkre a permetező esőt. Ez volt az oka, hogy a különben népszerű mulatságot alig száz főnyi közönség nézte, mig legtöbben a lőház belső termeiben időztek, hol a színelőadás 7 óra után kezdetét vette, telt ház előtt. „Viola“ volt kitűzve előadásra, Szigeti József régi, kedvelt népszínműve. Nehéz darab, melynek egyes szerepei határozott tehetséget, legalább is nagy igyekezetét s szorgalmas gyakorlást igényelnek. Volt alkalmunk jelenlehetni a próbákon is, s mondhatjuk, hogy azon buzgalom után, melyet a fáradhatlan szereplők tanúsítottak, el voltunk készülve a sikerre is, mely bennünket teljesen kielégített. Viola — Balogh Ferencz volt. A közönség tapssal fogadta őt, mint régibb ismerősét s kedvenezét. Feladatát kifogástalanul oldotta meg, úgy egészben, mint egyes részleteiben, melyek közül mégis legjelesebb volt a sírnál lefolyt megható jelenet. Vilojának hű társa volt minden bajában a Peti czigány: Lobi Ignácz. Olyan tőről metszett czigány volt, mintha csak nemrég adta volna be honossági kérvényét. A különös beszédmódot igen jól eltalálta, látszott hogy szerepét nemcsak tudta, de tanulmányozta is. Mindkettejök uniformisa meglepő, gondos ízlésre vallott, mindkettőt gyakori tapssal tüntette ki a közönség. — Violánét Kozma Anna játszotta érzéssel, értelemmel. Legszebb jelenete a harmadik változásban volt, midőn betegen az érkező Violával találkozik. A lázas meghatottság kifejezése nehéz, de teljesen sikerült volt. — Kozma Margit, a naiv Vilma szerepében dicsérettel oldotta meg feladatát. Szende, megnyerő magatartása a közönség tetszésével találkozott.— Schlick Antalné, mint Tengeliné, teljes otthonossággal s ügyesen érvényesítette házi tekintélyét, s vett részt a darab sikerében; valamint Schlick Antal, Iczig jelmezében. Élelmes korcsmáros volt, de a békesség okáért eltűrt egy kis veszteséget is. Lengyeles kiejtése elismerést érdemel. — Sebők Anna, mint Rétiné, vívta ki az általános elismerést, értelmes, zavartalan előadással.- Borbás Etel, a gondos Liptákné rövid szerepében, eltalálta a kellő hangulatot. — Berki Frigyes (alispán,) Albert Márton (jegyző) és Éliás István (mint esküdt) voltak hivatva a környék biztonságára felügyelni. Meg is tették, mint Szigeti rendelte, a darab írója. S ebben a részben meg is feleltek a várakozásnak. — Korpás Lajos (az erélyes főbíró,) Gupcsó Gyula (törvsz. elnök,) Czilling Mihály (Czifra,) szerepeiket dicséretesen adták elő, valamin! Pálzay István (Macskaházy,) Vitáiisz Károly (Vándori) és Falt in Géza (Ákos) is. — A kisebb Badíimbéi*.
