Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1888-06-03 / 23. szám

Távirda-oszlopok. Városunk a legutóbbi idő óta, nagy erőt fejt ki utczáink és tereink szépítésére, jó karba helye­zésére s a mai kor ízlésének megfelelő rendezésére. Igaz, ezrekbe kerül korunk ezen követelménye vá­rosunknak, de mikor arról van szó, hogy halad­junk e, vagy maradjunk, városunk a „haladás“ jel­szavát választja és a tettek terére lépve ezreket áldoz. így elővették az őskori Gasparik-utcza rende­zését, a vasúthoz vezető út helyreállítását, a Fő- utczának csinosítását; s hogy többet ne említsünk városunk végre hozzá fogott a gőzhajóhoz vezető utcza rendezéséhez s ezzel kapcsolatban a hírhedt Gállik-féle lépcsőzet eltávolításának rég elrendelt végrehajtásához is. És hogy városunk ezen nemes elhatározása és a tettek terére ekkénti lépése mily buzdító hatással volt városunk polgárságára : mutatják a helyreállí­tott és csinosított járdákkal ellátott és boulevard- szerüleg befásitott utczáink mentén emelkedő szebb nél-szebb ódonszerü kinézésű házak külső csinosí­tása stb. Ily körülmények között, ha az ember a hala­dás ezen szimptomái közepette, a jó ízlést sértő, oly otromba távírda oszlopokat kénytelen látni, minőket kalapemelve szemlélhetnénk országutak, vasutak, vagy egyéb hegyvölgyes helyeken, de semmiesetre sem egy a haladásnak indult város kö­zepén : — elcsodálkozunk azon, hogy városunk szépítő bizottságának ily disztelenitő is a régi slen- drián korszakra emlékeztető, szégyenjelek még nem ötlöttek szemébe ? Elvártuk volna a távirda igazgatástól, hogy midőn a posta a távirda hivatalt egyesítette s ennek folytán a távirda hivatalt az úgynevezett Csillag utczába helyezte át s itt táviró oszlopait felemeltette : több figyelemmel lesz ezen valóban igényszerüleg helyreállított utczára nem csak, de az ott rövid idő alatt emelkedett házakra is, s nem állíttat oda olyan oszlopokat, melyek ha egészben kútgémekre nem hasonlítanak is, de mindenesetre disztelenitő benyomást gyakorolnak a szemlélőre. Igaz, hogy a helyi távirda hivatalnak a pos- I tával történt egyesítése előtt évi 2305 frt bevétel I mellett 3051 frt kiadása volt; az egyesítés után a bevételek a kiadások irányában nem növekedvén, szintén deficzittel küzdött: lévén ugyanis a bevé­tel a fentebb kiirt 2305 frt, a kiadás pedig 2382 frt és igy talán nem fordíthatott még az oszlopokra több költséget. De ha vasoszlopokat, vagy akárminő a jobb ízlésnek megfelelőbb oszlopokat nem állíttatott is oda, legalább tette volna azt meg, hogy az oszlo­pokat íestettette volna be. Ezt csupa előzékenység­ből is megtehette volna a távirda igazgatóság. No de a mi késik, nem múlik. S meg vagyunk győződve, hogy ha a távirda igazgatóság viszo­nyainkról tudomást vesz, sietni fog a mulasztáso­kat helyrehozni. Ha pedig reményünkben csalódnánk: az eset­ben felhívjuk a városi tanacs figyelmét, hogy hozza helyre ez a fogyatkozásokat, mert a táviró hivatal igényelheti azt, hogy akkor, mikor az csak defi­czittel tartathatik fenn, valami csekély áldozat mégis csak hozassák érte. V ................. temperamentum adta itt sem kezébe a vándorbotot, hanem az a körülmény, hogy a belga forradalom elől Kaszelbe menekült, hol ismét a színházat szün­tették meg s igy került Darmstadtba majd ismét Stuttgartba, a kedves Württemberg székvárosába, ahol 8 évig működött, mint a királyi udvari operaház tenoristája s életpályáját is itt végezte be 1841 -ben decz. 3-án nagyon fiatalon férfi ko­rának úgy szólván kezdetén ! Rosznerről a külföldi sajtó folyton folyvást nagy elismeréssel emlékezett meg, s az olasz ope­rában énekelt szerepeit nem győzik magasztalni. A reá vonatkozó életrajzi adatokat Wurzbach a következőkben állította össze; írtak róla; a) „Allgem. Theater-Lexik on,“ kiadták R. Blum, K. Herloszsohn, IT. Marggraff és többen (Altenburg és Lipcse) VI. köt. 205 lap. b) „Univ. Lexicon der Tonkunst“. (Stutt­gart 1849.) 733. lap. c) „Neues Universal-Lexik on der Ton­kunst.“ Megkezdte a vállalatot Dr. Schladebach Gyula, folytatta Bernsdorf Ede (Dresda, 1857.) III. köt. 377. lap. d) Dr. Schilling: „Das musikalische Europa.“ (.Speyer, 1842.) 285 lap. e) Meyer’s „Das grosze Conversation Lexi­kon.“ (Hildburgshausen) VI. köt. 386 lap. Adjuk még ezekhez, hogy a hazai időszaki sajtóban tudósítást hoztak róla először a „Verei­nigter Ofner-Bester Zeitung“ 1822. évfolyamának 34. számában, s a mint fentebb is említettük rövid életrajzát Mátrai Rothkrepf Gábor adta ki a „Hasznos Mulatságok“ czimü vállatnak legvaló­színűbben 1825. évi folyamában; legalább úgy sejtjük, hogy abban, mert különben Szinnyei róla semmi szin alatt meg nem feledkezett volna. A. művészet és tudományos irodalom minden barátja köszönettel vehet bármily jelentéktelennek látszó életrajzi adatocskát, amely Vácz városa ezen nevezetes fiának ifjú korára vagy családi viszo­nyaira némi világosságot vethet. Findnra Imre. Városi és vidéki hírek. = ír napja. Városunk katholikus közönsége az idén is nagy fénynyel ülte meg űrnapját. A templomokban már reggel 7 órakor kezdődtek az ajtatosságok. A székesegyházban tartott ünnepi szt. mise után pedig, melyen Neszveda István fel­szentelt püspök ő méltósága fényes segédlettel cze- lebrált, impozáns körmenet vonult az egyes helye­ken (a püspöki rezidencziában, a piaristáknál, vá­rosházán és a káptalan utczában a Lengyel­féle házban) felállított, zöld gályákkal és virá gokkal díszített oltárokhoz. A körmenetben a nagy számú közönségen kívül részt vettek a vá­ros összes római kath. iskoláink növendékei. Külö­nösen kedves látvány volt a virággal díszített, hó­fehér ruhába öltözött sok szép fiatal leány. A kor- menet ünnepies színezetét hathatósan emelték a honvéd huszároknak teljes díszben kivonult egy százada, mely disztüzet is adott és az önk. tűzoltó- egylet Dr. Csányi főparancsnok vezetése mellett. Ma délelőtt a körmenet az alsó városban folytat- tatik. ~ A váczi s/iékescgyhiu: restaurálása. Az „Egyetértés“ szerint a váczi székesegyházat nem sokára restaurálni fogják. Schuster Konstantin püspök a restaurálási munkálatok kivitelét S chi­ck e dán z Albert fővárosi műépítészre bízta, a ki a székesegyházban faldisteriumot fog állítani. A székesegyházban és a püspöki palotában nagy számmal találhatók oly régi képek, melyeket szintén restaurálni kell. A püspök a képeket Morettival renováltatja, a ki Louvreban képezte ki magát és egy idő óta Budapesten tartózkodik. = {»yászlur. Dr. Bolgár Lajos városi főor­vost és családját ismét súlyos csapás érte, a meny­nyiben Dénes nevű 8 éves fia f. évi május 28 án el­hunyt. A család gyászjelentése következőleg hangzik : — Dr. Bolgár Lajos és neje született Meiszner Betti, továbbá gyermekeik Margit, férjezett Sebők Sománé, Géza, Dezső, Mártha és Emma megtört szívvel jelentik, forrón szeretett gyermekük illetve testverök Bolgár Dénesnek 8 éves korában 2 heti kínos szenvedés utáni csöndes elhunytát. A boldo­gult hült tetemei f. hó 29-én, d. u. 4 órakor fog­nak a középvárosi sirkertbe a r. k. egyház szertar­tása szerint a feltámadás boldog reményében örök nyugalomra helyeztetni. Vácz, 1888. május 28. Béke lengjen porai felett!“ = Uj vasúti menetrend. A szab. osztr- államvasut f. hó 1-től kezdve uj nyári menetrendet léptetett életbe, melyet lapunk mai számában köz­lünk. Az uj menetrend szerint az utolsó vonat éjjeli V811 órakor indul Budapestről, miáltal a Budapes­ten időzőknek a színházakban való szórakozás is lehetővé van téve. = Vizsgák sorrendje a róni. kath. elemi népiskolákban. A váczi római kath. iskolaszék felügyelete alatt álló elemi iskoláknál az évi vizs­gák az alább következő sorrendben fognak meg­tartatni: 1. A felvárosi I. vegyes osztályban junius hó 4-én. 2. A felvárosi II. III. fiosztályban junius hó 5 én. 3. A felvárosi II. III. leányosztályban ju­nius hó 6-án. Ugyanezen napon fognak a kézi­munkák is bemutattni. 4. Az alvárosi I. vegyes osztályban junius hó 8-án. 5. Az alvárosi II. III. leányosztályban junius hó 9-én. Ekkor lesz a kézi­munkák kiállítása is. 6. A középvárosi I. leány­osztályban junius hó 15-én- 7. A középvárosi I. fiosztályban junius hó 16-án. 8. A középvárosi II. fiosztályban junius hó 18-án. 9. A középvárosi II. III. leányosztályban junius hó 19-én. 10. A közép­városi III. fiosztályban junius hó 20-án. 11. A kö­zépvárosi IV. leányosztályban junius hó 21-én. 12. A középvárosi IV. fiosztályban junius hó 22-én. 13. A középvárosi V. VI. leányosztályban junius hó 23-án. Úgy az V. VI. leányosztály , valamint a női ipariskola I. és II. osztály növendékeinek kézi­munka kiállítása junius hó 23. és 24 én leend. 14. A középvárosi V. VI. fiosztályban junius hó 25-én. Ugyanaz nap délután 4 órakor a Flórián-utczai nyári tornahelyiségben fog az összes növendékség tornavizsgája megtartatni. 15. A női ipariskola I. és II. osztályában junius 26-án. 16. Krenedits Ma- tild kisasszony nőnevelő intézetében a felsőbb osz­tályokban junius hó 27-én. Az alsóbb osztályokban junius hó 28-án- Az ének és zenevizsga junius hó 29-én. Ezen vizsga délelőtt 10 órakor veszi kezde­tét. Szent gyónás junius hó 30-án. A szent áldozás julius hó Lén lesz. mely után a bizonyítványok szétosztatnak. A vizsgák mindenkor reggel 8 óra­kor veszik kezdetüket. A középvárosi iskolák osz­tályainak vizsgája az uj leányiskola dísztermében fog megtartatni. = Közsuhiiubók festése. Elő rózsa bim­bókra tetszés szerinti felirattal és koszorú festés­sel folyó hó 3 tói 10-ig bezárólag a duna-bogdá nyi tüzkárosultak nyomora némi enyhítése tekinte­téből Vörös Julianna úrhölgy, lapunk dolgozó társa hajlandó 20 krért elválalni. A rózsák tetszés szerint bár hol megszerezhetők. Ily festett élő ró­zsa bimbó Pertzián G. kereskedésében látható. = liOvaglú Gnnfolyam. A folyó hó 16-án összeállítandó lovagló tanfolyamba alább megneve­zett 15 tiszt vezényeltetett: Bauczik Pál százados, Tóth Sándor, Trautwein Sándor, Bagotai Eerencz, Rosznáhy Béla, Somoskeőy Arzén, Bavek Lajos főhadnagyok, Szmih Pál, Möller László, Dohupel Lajos, Wowy Károly, Kovács Eerencz, Polonyi János, Rothberger Ágoston és Réthy Vilmos had migyok. — Ezek közül a lovagló tanfolyamba részt vettek S o m oske.őy Arzén főhadnagy 1887-ben és Polo nyi János hadnagy a múlt évben. = AjálHlékozíÍHok. A váczi régészeti mú­zeum részére újabban ajándékoztak: Jeremiás 1 Gábor, János Kázmér lengyel király ezüstpénzét 1663-ból; Velzer Kálmán VI. Károly ezüstpénzét 1700-ból; Bucskó Lajos, Bajor 1 kros ezüst és német orsz. 2 Pheningestj V. J. úrhölgy budapesti országos kiállítási érmet Rudolf trónörökös arczké- pével, s közel 49 drb régi ezüst és rézpénz nemeket. Továbbá boldogult ifj. Varázséji Gusztáv szek­rényében újólag talált 18 drb római, görög s más nemzetiségű ezüst és rézpénz nemeket annak édes atyja ajándékozta a muzeum részére. — Hallomás szerint a középvárosi iskolában elhelyezett muzeum terem teljes felszerelése már megtörtént és meg­nyitása hihetőleg már legközelebbre várható. = Embertelen tett. Kordics Borbála 30 éves helybeli illetőségű hajadon 4 év óta állott Presburger Károly szikvizgyárosnál szolgálat­ban. Csütörtökön este váratlanul rosszul lett s ágyba dőlt. Embertelen gazdája azonban a helyett, hogy nyugalmat engedett volna részére, az udvarba haj tóttá ki, hol a beteg leány az egész hűvös éjszakát eltöltötte. Pénteken reggelre a leány oly lázban feküdt — még mindig az udvaron, — hogy az , eközben odahívott városi alorvos, ki nagyfokú tüdőgyulladást konstatált, rögtön a városi kórházba szállitatta a beteget, hol az a szorgos ápolás da­czára még az nap délután kiszenvedett. = Marcii bátyánk panasza. „Rossz idők járnak; az idén a takarékpénztár által kivett 2 bérletjegy árán kívül, alig láttam még egy kraj- czárt“ igy panaszkodott előttünk a napokban Marczi bátyánk. Mi erre a nyilvánosság előtt válaszolunk neki és jó lélekkel intjük őt a türelemre, mert a közvéleményt ismerve, korántsem a közönség tar­tózkodásának tulajdonítjuk a panasz okát, hanem a kedvezőtlen időjárásnak. Ha az igazi meleg na­pok beköszöntenek biztosra vesszük, hogy az a közönség, melynek pártolása eddigelé lehetővé tette a dunai fürdő fennállását, ezúttal sem fogja támo­gatását Marczi bátyánktól megvonni. = lirmíális tanító. (Beküldetett.) Rem es József helybeli iparos 8 éves fiacskáját, ki a kö­zépvárosi római kath. elemi népiskolát látogatja, osztálytanítója (kinek nevét kíméletből elhallgatjuk szerk.) annyira elverte, hogy a gyermek napokon át, mint ágyban fekvő beteg állott orvosi kezelés alatt. Az apa orvosi Útlevéllel felszerelt panaszt emelt az iskolaszéknél á brutális tanító ellen, ki az 1876-dik évi népiskolai törvény rendelkezését figyel­men kívül hagyva, még abban a korban képzeli magát, mikor még a vessző volt a tanítás főesz­köze. —y. — s. = A Váczi liatii. Eegényegylel4* 25 éves jubileuma alkalmából az egylet javára adakozni kegyeskedtek : Nmlt. és ft. Dr. Schuszter Konstan tin váczi püspök 100 frt, mit. és főt. Neszveda István fölsz. püspök 5 frt, özv. gr. Károlyi Istvánná 5 frt, Almási János 20 kr., ft. Balás Lajos 25 frt, Balog Gergelyné 50 kr., Benevics János 1 frt 20 kr., ft. Chobot Eerencz nevelő 2 frt, Dr. Csányi János 2 frt, ngs és ft. Csávolszky József 1 frt 40 kr., Fleischmann Ede 20 kr., ft. Genzor József 50 kr., ft. Gyurcsánszky József 1 frt 50 kr., ngs. és ft. Jung János 3 frt, ft. Korpás Pál 2 frt, Korpás János 20 kr., Kremer Gyula 20 kr., ft. Krier József h. plébános 1 frt 50 kr., Lázár Károly 20 kr., Laza Ferenczné 40 kr., Meiszner János 3 frt, Medveczki György rákospalotai jegyző 1 frt, ng. és ft. Dr. Miltényi Gyula 1 frt 50 kr., Paulik János 20 kr., Reitter István 5 frt, ft. Schiffer Ferencz központi elnök 3 frt, ft. Szabó Márk |ple bános 3 frt, Szinai Ferencz 20 kr., ft. Szimonides Károly 3 frt, ngs és ft. Tanács János 3 frt, ft. Tragor Antal 1 drb arany, Udvardi János 20 kr., ngs és ft. Dr. Virter Lajos 5 frt, „V. K.“ 2 frt, N. N. 2 frt, N. N. 1 frt, N. N. 1 frt. Összesen 186 frt 10 kr. — Továbbá ugyanekkor a „Legényegylet“ pártoló tagjai közé szívesek voltak magokat bejegyeztetni: Dr. Frey- singer Lajos 2 írttal, Dunai .Szél 5 írttal, Lencsó Sándor 2 írttal, Meiszner Ede 5 írttal, Millmann Géza 5 írttal, Pencz Ferencz 5 írttal, Szeredy Já­nos 2 írttal, Tápai János 2 írttal. Összesen 28 frt. Mindezekért hálás köszönetét nyilvánítja az egyleti elnökség. = A víirosi tanács a szorgalom és jó maga­viselet által kitűnt iparostanulók megjutalmazására, az ipariskolai igazgatóság kérelmére ez évben is 20 frtot utalványozott. —- Élei menta fegycncz. Hétfőn (f. hó 28.) néhány gyermek sütkérezett Goldberg Gutmann fakereskedőnek a Dunán levő tutajain, miközben egy Rancsek Gyula nevű fiú a Dunába bukott. A Dunaparton homokhordással elfoglalt fegyenczek egyike — bizonyos Berkó János — észrevevén a veszedelmet, ruhástól utána úszott a gyermeknek, kit még élve sikerült a partra kihozni. = Felülvizsgálat tartatik f. hó 6. és 7-ilc napjain Budapesten a Ivároly-kaszárnyában. melyen azon védkötelesek tartoznak megjelenni, kik a fő- sorozás alkalmával alkalmatlanoknak találtattak ugyan, de az ujonezozó bizottság polgári elnöke ál­felülvizsgáltatni rendeltettek. = Halálozási statisztika. A fel városi plé­bánia területén május hóban elhunytak: Duray Ilona 13 éves, Mészáros János 5 éves. Galambos Anna 81 éves, Pap Veronika 48 éves, Jenes Mária 8 éves, Bállá Sándor 46 éves, Radies O. János 40 éves, Balog Antal 3 éves, Franyo András 69 éves, Viberal András 25 éves, Beró Margit 8 hó­napos, Pajor Anna 81 éves, Pergel Lajos 25 éves, Faragó István 5 hónapos, Nagy- Gál József 3 hó­napos, Bolgár Dénes 8 éves, Valach Rózsa 4 hó­napos. — Az alsó városi plébánia területén ugyan­csak május havában elhaltak: lvo.novies Pál 61 éves, Simon Borbála 43 éves, Kovácsik Ferencz 2 éves, Tóth Katalin 3 éves, Spolvint Anna 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom