Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1888-06-03 / 23. szám
éves, Steuer Gizella 3 ’/2 éves, Koplaldi József 56 éves, Hoffmann János 1 '/2 éves, Nagy Erzsébet 2 , éves, Csehő Pál 36 éves, Váli Julianna 3J/2 hóna- | pos, Bartus Kálmán 22 éves, Mikuska Ilona 2 hó- I napos, Dolfusz Béla 2 hónapos, Madár Ferencz 6 | hónapos, Dortil Alojzia 21/2 éves, Sári Ferencz 10 hónapos, Czipór József 5 hónapos. = Vizsgák az ipariskolában. A váczvá- rosi ipariskolának az iskolaév végére előirt kézimunka , irás- és rajzkiállitása a városházának tanácstermében rendezve, folyó évi juniushó 10 én fog megtartatni, és megtekinthető lesz reggeli 9 órától délutáni 5 óráig. Az osztályvizsgálatok következő napokra határoztalak: Az előkészítő osztályban juniushó 12-én délután 4 órától kezdve. Az első A. osztályban juniushó 13-án délután 4 órától kezdve. Az első B. osztályban juniushó 15-én délután 4 órától kezdve. A második és harmadik osztálban 16 án délután 4 órától kezdve. A hittan- vizsgálatok junius 17-én lesznek megtartva, és pedig a róm. hath, tanonczokkal délelőtti 10—12-ig és délután 2—4-ig, és ugyané napon délután 4 órakor lesz az iskolaépületben a tanév ünnepélyes bezárása és a jóviselet-, tanulás-, rajz- és kézimunkában jelesebb iparostanulók közt a jutalomdijak ünnepélyes kiosztása. Ezen ünnepélyre, valamint a vizsgálatokra és a fennemlitett kiállítás megtekintésére városunk t. közönségét, de különösen az iparosokat meghivja az ipariskolai bizottság. = Adókivetés. A nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adójára, nem különben a III. osztályú kereseti adóra vonatkozólag a bizottsági tárgyalás Vácz városház tanácstermében f. évi junius hó 15-én fog megejtetni. A kincstár képviseletében Márffy Ede pénzügyminiszteri titkár és kir. adófelügyelői helyettes fog megjelenni. = Adóloirá*. A fillokszéra által részben, vagy egészben elpusztított szőllőknek adótárgy változás esetleg elemi kár czimén hatóságilag leendő felvételét Fóti Gyula városi számvevő jegyző fogja e hó folyamán a helyszínén eszközölni. Mely munkálat folytán 2000 — 3000 frt földadó fog egyesek javára leirásba hozatni. = Kirándulóit városunkban. A budai zeneakadémia, a múlt hó végén közbejött akadályok miatt elmarad kirándulását — mint illetékes helyről értesülünk — a jövő vasárnapra (f. hó 10.) tűzte ki. A kiránduló társaság külön hajóval reggeli 7 órakor indul Bpestről. Városunkba délelőtt 9 órakor érkeznek a kirándulók és a székesegyházban tartandó szt. misén közreműködve Visegrádra indulnak, honnan délután 6 órakor érkeznek vissza és este a lövőházban tánczmulatsággal egybekötött hangversenyt tartanak, melyre t. közönség figyelmét előre is felhivjuk. = Uj eg.y forintos államjegyeltet hoznak forgalomba a folyó év második felében. Az uj egy forintosok kisebbek lesznek az eddigieknél. Az ezentúl használatba veendő papiros rostos lesz és erősebb, mint az eddigi volt. Az uj forintosok valószínűleg julius havában kerülnek nyomás alá. = A helybeli ipartestület folyó évi május hó 30-án d. u. 6 órakor O 1 a y Ferencz elnöklete alatt és Gajáry Géza városi főjegyző, mint iparhatósági biztos jelenlétében ülést tartott, a következő tárgysorozattal: Miniszteri végzés a gyárosok irányában teljesítendő hatósági teendőkben! eljárás tárgyában. — Miniszteri végzés a békéltető bizottság alapszabályainak jóváhagyása tárgyában. — Miniszteri pótrendelet a tanműhelyek megjelölése tárgyában. -—Miniszteri rendelet a házaló kereskedés tárgyában. — Elnöki jelentés a fővárosi iparos-kör kirándulása tárgyában. — Elnöki jelentés a társulatok beolvadása tárgyában. — Elnöki jelentés a tagdíj hátralékok tárgyában. — Elnöki jelentés a gyűlés teremnek vasár- és ünnepnapokon való kinyitása tárgyában. — Jegyzői jelentés a molnár ipartársulat nyilatkozata tárgyában. — Jegyzői jelentés Lencsó Sándor tagsága tárgyában. — Jegyzői jelentés az iparengedélyek kiadása tárgyában. — Az ipariskolai bizottság igazgatóságának felhívása a tanonczkiállitás tárgyában. — Testületi értesítők. — Jegyzőkönyv a losonczi ifjúsági vándorgyűlésről. = Végzetes csolnakázás. Űrnapján este 8 óra felé nehány kereskedő segéd csolnakázni vá gyott. Szerencsésen el is helyezkedtek már a Ras- sovszky Márton tulajdonát képező csolnakban ; csak egy elmaradt társuk hiányzott, kit szintén be akartak a csolnakukba fogadni. Egy kis várakozás után megérkezett a sport társ is, ki egy bravour-ugrással akart a fürdőtől már elindult csolnakba ugrani; de az ugrást — valószínűleg illuminált állapotban — rosszul irányozván, a Duna felkorbácsolt hullámai közé esett, hónán Malik István, Rassovszky Márton ügyes úszómestere mentette ki. = Mövezési mizériák. Körülbelül másfél hét előtt hozzáfogtak a „Korona“ előtti térség kö- vezési munkálataihoz. Felhányták a régi burkolatot mintegy 8 méternyi területeten ; halomra rakták a köveket és egy uj kő lerakásnak alapját megvetendő, nagy gödröt ásattak. Mikor ez aztán megtörtént — nem akarjuk hinni, hogy városunk pénztárába beütött a Krach — ott hagyták a munkát, mint szt. Pál az oláhokat. Kiváncsiak vagyunk, mikor folytatják ismét e munkálatokat és meddig lesz még az éjjel járó közönség az életveszélynek kitéve V = A «léz.siiiaváitNáí*: hátrálék leírása ügyében, mint illetékes helyről értesülünk, a pénzügyminisztériumnál már annyira előhaladtak -a munkálatok, hogy már legközelebb az e tárgyban elkészített törvényjavaslat a képviselőház elé lesz terjeszthető. — I7g.y uj gyógyhely AImó-Ausztriában, j A gyógy- • és fürdő-idény kezdete arra indít ben- j riünket, hogy a közönség figyelmét a Ilaindfeld mellett ujonan keletkezett „Salzbab Kleinzell“ nevű gyógyhelyre felhivjuk. Tulajdonképen „kis Carls- bádnak“ kellene nevezni e gyógyhelyet, tekintettel az ott található gyógyforrásokra, melynek hatása egyenlő a karlsbadi, marienbadi és franzens- badiakéval, sőt azokat speciális kóralakok tekintetében még felül is múlja. Ezen kívül még az az előnye is van e fürdőnek, hogy nagyon közel fekszik Bécshez, árai minden tekintetben rendkívül mérsékeltek, úgy hogy az ott való tartózkodás fölötte olcsó. Salzerbad-Kleinzell mindennel bir, amivel egy modern gyógyhelynek bírnia kell Ozon- dus enyhe levegővel, kitűnő és kényelmes lakásokkal az ottani gyönyörű nyaralókban, finom étteremmel, mely az azelőtt Bécsben elsőrangú szakács hírében állott May Ede szerb királyi szakács vezetése alatt áll, továbbá közel fekvő fenyvessel, gyönyörű árnyas ligetekkel és sétautakkal, kiránduló helyekkel, uszodával, egész 20° R ásvány- vizfürdővel, melegvíz és kádfürdőkkel. Szóval mindenről gondoskodva van, amit a fürdő egészséges és beteg látogatója csak kivánhát, mely utóbbiak még a folyton jelenlevő fürdőorvos tanácsát is igénybe vehetik. Nem szenved kétséget, hogy Salzerbad-Kleinzell rövid idő alatt a legkeresettebb gyógyhelyek egyike lesz. A közelebbi felvilágo sitást óhajtók azt szívesen megkapják, ha a fürdő- kezelőséghez (Währing, Bécs mellett, Zimmermann- gasse 10) fordulnak, hol a fürdővel behatóbban foglalkozó prospektusokat is kaphatnak. Szerkesztői üzenetek. — fScrláunk. »Sétakocsizás Hugó bácsival« czimü leírása nem vált be. Bő tárgy rövid keretben. — Sudárnak. A czikk szerencsésen megérkezett; most betegen nyugszik és gyógykezelés alá vétetett. Mihelyt kiépül útnak indítjuk. Nyári vasúti menetrend. Érvényes 1888. évi junius 1-től. Váczról — Budapestre Vonat Indul Váczról Napszaka Érkezik Bp estre Napszaka neme száma óra prcz. óra prcz. Személy 17 5 43 reggel 6 38 reggel Omnibus 113 7 30 » 8 30 » » 115 9 37 délelőtt 10 44 délelőtt Express 3 12 57 délben 1 30 délben Omnibus 109 1 45 délután 2 45 délután Személy 15 5 05 » 6 — » Omnibus 125 S 15 este 9 15 este Futár 5 8 50 » 9 30 » Kéj 103 9 36 éjjel 10 35 éjjel Budapestről — Váczra Vonat Indul Bpestről Napszaka Érkezik Váczra Napszaka neme száma óra prcz. óra prcz. Kéj 104 6 45 reggel 7 41 reggel Futár 6 8 —• reggel 8 32 » Személy 16 9 — délelőtt 9 54 délelőtt Omnibus 110 12 10 délben 1 10 délben Express 4 2 45 délután 3 17 délután Omnibus 116 2 10 » 3 10 » » 114 4 — » 5 ■ — » » 126 5 35 » 6 35 » Személy 18 9 — este 9 54 este Futár 14 10 30 éjjel 11 5 éjjel A kéjvonatok csak nyáron vasár- és ünnepnapokon közlekednek. A 126. omnibns nyáron N.-Marosig közlekedik. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: Varázséji Gusztáv. HIRDETÉSEK. Húsz drb oberinnthali tehén harmadik borjúval, egy hozzátartozó, a budapesti kiállításon díjnyertes bika, valamennyi három év előtt Oberinnthalból szállíttatott, mint egy nagyobb gulya ez évi fölöslege, szabad kézből eladatik. Tudakozás intézendő Ipoly Szécsénkére, (u. p. Ipolynagyfalu, per Ipolyság*) Mártoiiyi Bódog tisztartóhoz, — vagy Alsó-Peténybe (u. p. Nézsa) Valovits József kasznárhoz. Hirdetmény. 3737., 373S.'1888. sz. Melynél fogva Vácz város tanácsa részéről közhírré tétetik miszerint: 1. A piaczi és vásári rend fentartásáról. 2. A kir. kisebb haszonvételek tárgyát képező korcsmák, sorházak és pálinkamérések iparáról szóló s már kihirdetett városi szabályrendeletek nyomatott példányai a városi főjegyzői hivatalban darabonként 10 krjával vásárolhatók, miről az érdekeltek azzal értesittetnek, hogy azok bármelyikét — valamint még a régibb, a múlt évben már hirdetett szabályrendeleteket is — egyenkint 10 krajczárjával a városi főjegyzői hivatalban a rendes hivatalos órák alatt megvásárolhatják. Kelt Váczon, 1888. május hó 17-én tarlóit tanácsülésben Kiadta: Gajáry Géza s. k., főjegyző. Bérbeadó ház. Váczon a Fő-téren lévő 709-ik népsorszámú ház, melyben most a városi gyógyszertár van, 1889-ik évi május elsejétől számítva több évre egészben bérbeadandó. Ezen házban van földszint az utczára egy nagy kétajtós bolt, két szoba, egy konyha, egy mosókonyhá és három elrekesztett pincze két bejárattal. — Az emeleten az utczára három szoba, ezekből nyíló három udvari szoba, egy konjha, egy éléskamra, padlások. A feltételek megtudhatók helyben Töili András ház- tulajdonosnál, 1—2 (5^ (d^i (5*1 (5^ 6*1 6^ Érte sites. Van szerencsém a n. é. közönség becses tudomására hozni, hogy a tulajdonomat képező és a Fő-utczában 53. és 72. szám alatt levő lakóházaimban több kisebb és nagyobb úri lakás akár azonnal, akár folyó évi augusztus 1-től fogva bérbe adható. Bővebb felvilágosítással bármikor is készséggel szolgálok a t. bérlő uraságoknak. IVIoiiszparí József 3 háztulajdonos. Tv-U V.Vi> vN/ é- vV)> ÉRTESÍTÉS. Van szerencsém a n. é. közönség becses tudomására hozni, hogy „Az arany koronához“ czimzett vendéglőben borelárusitó helyiséget nyitottam hol az alant jegyzett borok, szabadon kimérve, avagy üvegekben eldugaszolva, saját nevem alatt elárusit- tatnak. U. m. : 1886-ki fehér asztali bor literje 20 kr. 1884-ki „ „ » 25 kr. 1880-ki „ „ „ „ 30 kr. Egy üveg vörös bor ...........................20 kr. >5 n n v ....................................30 ki'. Tíz üveg megrendelése esetén a bor bérmentve házhoz küldetik. Ezen kiviil raktáron tartom az ország legnemesebb fajú borait, melyek árjegyzéke kívánatra készséggel kiszolgáltatik e borelárusitó helyiségben. Mitsem kíméltem, hogy borelárusitó üzletemet a mai kor igényeinek megf'elelőleg berendezzem, remél- lem tehát, hogy a n. é. közönség tömeges megrendeléseivel támogatni fogja vállalatomat. Mély tisztelettel TRAGOR ERNŐ 9—12 borkereskedő. Csak az ily védjegygyei ellátott a valódi Prof. Dr. Időbérnek Megerősítő kivonata (elixir) alkalmas szer a makacs idegbántalinaknak, különösen : a sápkor. búskomorság, főfájás, migrén, szívdobogás, gyomorbántalom stb. tartós gyógyítására. — A használati utasitás minden üveg mellé van mellékelve. Utánvétel mellett 2 írt; 3 frt 50 kr. és 6 frt 50 kros üvegekben kapható : Török J. gyógytárá- rában Budapesten. Raktárak: Moldoványi, Pillich F., Szőllőssy István és Egressy R. özvegye gyógytáraiban Budapesten. Szerényi Kázmér gyógytárábanUj-Pesten. (12—13) Kitűnő minőségű kovácsoknak való kőszén mmázsánként 1 frt 20 kr. sajtolt szén mmázsánként I frt 40 kr. Kapható a cs. kir. szab. dunagőzhajózási társulat ügynökségénél Váczon. Ugyanott egy kanapé és 6 fauteilből álló garnitúra és egy puhafa kredenez eladó. 2—3 Legújabb nyári szöveteket valódi gyapjúból, utánvétellel és szabott árak mellett szállít a reális és szolidnak ismert J. W. SIEGEL sz;ö-vret-g"37‘á,rl raktára Brünnben. Azon t. szabó mester urakat, kik nincsenek még árjegyzékem birtokában és megrendelőik számát a kitűnő minőségű szövetek által gyarapítani óhajtják szíveskedjenek egy levelezőlap utján hozzám fordulni és én a legújabb mintalapokat ingyen és díjmentesen küldöm meg. 9—12 LENKEI ANDOR-né fodrászö, ajánlja a n. é. hölgyközönségnek az utolsó divat szeriiati fodrász,a ti munkák gyors és jutányos árbani elkészítését. (Fazekas-utcza 140. szám.) 3