Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1888-12-16 / 51. szám

X. évfolyam.

5X. szám.

Előfizetési :li"t: évnegyedre............................1 frt 50 kr.

házhoz hordás vagy postai szétküldéssel.

Egyes szám ára : IO kr.

Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület.)

Hirdetések:

a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek.

Nyilt-tér:

sora............................30 kr

Bélyeg illeték, minden beiktatásnál . 30 kr.

A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-utcza 151. sz.

Kéziratokat nem adunk vissza. — Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el.

Felhívás

a váczi káziszegényék intézetének érdekében.

Könyöradományokat kérünk a háziszegények javára a közeledő karácsonyi ünnepek alkalmából s meg vagyunk győződve róla, hogy bizalmas és tiszte- etteljes kérésünket meg fogja hallgatni Vácz nemes- keblű polgársága, s miként a múlt években úgy most is gyakorolja jótékonyságát és irgalmasságát a szenvedő és szűkölködő háziszegények irányában.

A kegyes adományokat a városi közgyámi hivatal és a két plébánia fogja átvenni január 6-áig s az adakozók névsorát sajtó utján közzétenni.

A folyó évben intézetünk 45 szegényt részesített hetenkint 40-50-60 krajezárnyi segélyben, mely alamizsnáknak összege, beleszámítva az év végéig kiosztandó részleteket is: 1089 forintot teend.

Kelt Váczon, 1888. évi deczember hó 15.

Újhelyi István,

kanonok, az intézet elnöke.

Nikitits Sándor, Fiiimek Endre,

ügyvéd, intézeti jegyző. intézeti gondnok.

Reminiscere

v.

Nyugat-Európa városaiban ha a házbirtokosok és üzlettulajdonosok nevei után kérdezősködünk, azon bennünket komolyan meglepő értesítéseket fogjuk kapni, hogy a házak, üzletek, iparágak több emberöltő nyomon keresztül egy és ugyanazon családok kezében megmaradnak és virágoznak. Még pedig azon mértékben, a melyben vidékenként a földművelés belterjesb és virágzóbb állapotban van; az üzlet való, becsületes számítási állapotokon emelkedik ; az ipar lépést tart az ízlés módosulásaival, finomulásaival és stylszerü fejlődéseivel : a családok conserválása, fenmaradása és virágzása is annyival maradandóbb, szilárdabb és rendületlenebb. Hollandia családai ősiebbek és régíebbek mint Belgiumé, mert ott virágzóbbak a gazdászati állapotok mint itt, hol a létföntartás jobban iparüzleteken emelkedik. Azonban az angol ősök túlszárnyalják a németalföldit, a hollandust; mert az angol sokkal gya- korlatiabb, tapasztaltabb, értelmesebb és megfigyelőbb a talaj és az elemek teljes kihasználásában és kártalanításában, mint amazok.

Mindazonáltal nem épen szükséges külföldről kölcsönzött példákra szorulnunk; ki az alföldi magyar városok családainak állapotaival és viszonyaival ismeretes, azt nem fogja meglepni, ha azt mondjuk, hogy egy olyan végtelen hosszúnak látszó széles ut- czáknak három-négyszázra menő telek birtokosai és háztulajdonosai közül egy-egy félszázad lefolyása alatt alig találkozik vagy egy, ki elzüllene, nyo- 1 mot, tűzhelyet engedne sehonnából bevándorlóit sze- i rencsevadászok számára. Századokra mehetünk vissza | a törökhódoltság korába, hogy például a Bódoghokat, Ferenczyeket Kecskeméten; a Faragókat, Szarkákat Csongrádon ; a Sávayakat, Dobókat Szegeden; a Do- j bosyakat és Gosztonyiakat Hód-Mező-Vásárhelyen ; a Taryakat, Pétereket Halason; a Keserűket, Endréket Fél- egyházan mint máig is virágzó első megtelepülőket föllelhessük.

Mennyire másként van ez a mi szerencsétlen városunkban. A múlt évben tartott városi képviselő gyűléseken a beszélők egyike, a város központjából emelt ki mint egy negyven házból álló csoportot, melynek tulajdonosaiból mintegy húsz család a birtokosok, ipar- űzők és üzlettulajdonosok köréből tönkre ment és városunkra nézve teljesen elzüllött.

Azt hiszem bajosan lenne sokkal vigasztalóbb a kép, ha a rovancsolás odiosus munkáját tovább fűznénk a város különféle pontjain. Azonban egy ily, a diseretiónak erős megrázkódtatásával járó munkálatra ez idő szerint épen nem vállalkozunk, annyival is inkább mert ily dolgokból csak kevesen képesek a kínálkozó tanúságokat levonni, meg kevesebben vannak, kik az ily állapotokon segíteni iparkodnának. Mi ez idő szerint, merőben csak városunk alsó részére szorítkozunk, az itteni állapotokat is a távlat mértekének helyes alkalmazása mellett feszegetjük.

A ki az alsó városi telkes gazdák körében véghez- merit birtok, változásokat, az utóbbi időben figyelemmel kisérte, az csaknem biztosra veheti az időpontot, rnelyben az utolsó birtokrészlet is idegen kezekbe fog átszármazni. Az ősi gazdák pedig lehulló csöppek gyanánt, azon szomorú holttengeit fogják szaporítani, melyet a hazai nemzetgazdászat mezei proletáriátus néven ismer, melyből a kiemelkedés ma már teljes lehetetlen, melybe a besüppedés ellenben mindennapi.

A közel négyszázra menő, még csak az imént is, alsó városunk zömét képező csehek, hajdan jómódú gazdák között, ma már mint azt a gazdák maguk is rémülve ismerik be, bajosan van húsz, kik csak a holnapi nap aggodalmaitól is menten hajthatnák fejeiket nyugalomra. Ezen városrész iparosait nem is említem, mint a kiknek keserves keresményein a Pápa-féle zálogház falai töretnek a magasba közigazgatási állapotainkat múltnak és jövőnek hirdetendők. A mily nyomorultul láttam elveszni csak az utolsó két év alatt a Koplaldié- kat, Horváthékat, oly nyomorultan még a jégsarkak alatt sem pusztul el az ember. Az oldott kéve módjára hulló régi családokkal, avul, sülyed, mállik a polgári erkölcs is. Itt palliativ szerek mit sem használnak.

Tiszteletet keltő azon nemes buzgalom, mely- lyel a páli szent Vincze-egylet nemeslelkü tagjai minden kitelhető erőfeszítéssel, a nyomor csititásán fáradoznak, de mit használnak a pillanatra kiosztott ala- mizsnafillérek, ott hol az Ínség szervezve van ? Palliativ szerek helyett, szervi gyógyításra van szükségünk. Utánozni kell az izraeliták életrevaló, gyakorlatias intézkedéseiket, ha ezek tudnak még a legvagyonosabb csa- ládaik számára húsz százalék árengedéseket még a gyógyszerek beszerzésénél is kieszközölni, ingyen temetéseket rendezni; a keresztény elemnek is talpra kell állani. Szervezni kell utczaszerte, az egész fvárosra ki terjesztve a betegsegélyző egyleket, fel kell ölelni az összes lakosságot, mert nincs pusztitóbb mint a betegség a nyomorban, hol a kór dühöngéseit még a ku- ruzslás is szítja.

Ellensúlyozni kell a zugzálogházak galádságait is melyek 40—50% százalékkal drágítják a betegség nyomorait, azért csak nem lehetetlenné teszik az orvos és gyógyszerek használatát. Népünk jelen szomorú, vi- gasztalatlan helyzetében vajmi kevés lesz segitve. ha csak mindazon rúgókat teljes működésbe nem hozzuk, melyek Nyugat Európának már hasonló sorson keresztül ment népe meg lett mentve. A munkás áldozatos szeretetre czélozunk, mely a modern keresztény polgárosodásnak egyetlen alapja, melynek találékonysága és erélye egyedül képes minden egyes sajgó sebre a gyökeresen gyógyító irt fölfedezni és alkalmazni, melyről oly találólag jegyezte meg Gregorius: charitas ubi ope- rari desiit, charitas non est.

Szaporítsuk rendőrségünket.

Nem egyszer de számtalanszor utaltunk annak szükségességére, hogy miután a 14000 lelket számláló, hosszában 3/4-ed széltében 'l^-ed órai gyaloglást igénylő városunkban a közrendet fentartani s az élet és vagyon biztosságot megőrizni 12 rendőrrel nem lehet, rendőrségünk létszámát szaporítani kell. Szavunk azonban falra hányt borsónak bizonyult s a pusztában hangzott el. A helyett szabályrendeletet szabályrendeletre hoztunk és halmoztunk össze, ezeket szépen kinyomattuk, kihirdettük, aztán a sutba dobtuk, vagy ha úgy tetszik, hát kiadtuk a város rendőrkapitányának, hogy hajtsa azokat végre. Aztán ezzel kötelességünknek eleget véltünk tenni s aludni mentünk. Megálltunk a fél utón. Pedig hát itt megállni nem lett volna szabad; nem lett volna szabad azért, mert nem elegendő valakinek csak kötelességeket nyomni a nyakába s aztán ha azt látjuk, hogy nem úgy megy minden, mint a hogy ezt kívánni kellene, vagy látni szeretnők, hát doronggal menjünk az illetőnek, ez esetben városunk rendőrkapitányának, hanem a szigorú igazság azt követelte volna, hogy ha már nem olyan állapotokat értünk el nagy szabású szabályrendeleteinkkel, mint a minőket jogosan várnunk lehetett volna és várnunk kellene, hát kötelességünk lett volna, de kötelességünk is utána nézni annak, hogy váljon a végrehajtó közegek elegendők-e arra, hogy a rendelkezések alatt álló erőkkel várakozásunknak megfelelhessenek, vagy sem?

És ha igy jártunk volna el, meggyőződhettünk volna arról, hogy bizony rendőrségünk azzal az erővel, melylyel rendelkezik, feladatának meg nem felelhet; s meggyőződhettünk volna arról, hogy épen az cmlitefl oknál fogva egyetlen egy szabályrendeletünk sem nyert idáig kellő alkalmazást és végrehajtást, mit igazol az

többek között, hogy noha szépen hangzó szabályrendeletünk van az utczák és terek tisztántartásáról, és ennek daczára a sáros utcza — noha pestiesen van kövezve — még most is oly pestises és dögieletes levegővel kedveskedik — ha ezt kedveskedésnek lehetne mondani — a járó kelő közönségnek, hogy ha csak megrögzött náthában nem szenvedünk, hát majdnem az el ájulás környékezne mindenkit, mert az egyes udvarokból a piszkos és büzhödt folyadékok ép oly kényelmesen eresztetnek az utczára, mint azelőtt; pedig hát ezt a fent említett szabályrendelet tiltja; s mert a tilalomnak elegendő erélylyel érvényt nem szerzünk, ki fog csodálkozni azon, hogy ettől vérszemet kapnak mások is, és a főutezán egyik-másik hentes polgártársunk udvarából ép oly bátorságosan eresztetik ki a piros folyadék a legjártabb utczára, mint azelőtt és veszi magának Uhlig Ede is azt a bátorságot, hogy kiöblített hordainak piszkos folyadékát egyenesen a püspöki rezidentia főbejárata elé csapoltatja le s előidéz ez által e helyen oly tócsát és rengeteg sarat mely díszére vállhatna akár a békás-utezai árok medrének is, úgy hogy püspök ő nagyméltósága valószínűleg, látva, hogy a városnak idáig ki nem terjed figyelme, Uhlignak pedig annál kisebb gondja is nagyobb, maga intézkedett, hogy Uhlig sara eltávolíttassák az őtet meg nem illető helyről s ezzel Uhlignak is finom modorban értésére adassák, hogy bizony nem szép dolog a magunk piszkát mások orra elé tartani.

És hason értelemben nyilatkozhatnánk a főutezán lefelé haladva a Korpás előtti kocsiállomásról, Siraki. Hubacsek stb. folyosóiról is és regisztrálhatnék a város minden mellék utczáinak és a főuteza felső részének a piszkát, de úgy hiszszük, hogy a felhozott példák is elegendők arra, hogy az utczák és terek tisztán tartásáról szóló szabályrendeletnek gyarló végrehajtását feltüntethessük, mindazonáltal a mellékutczák közül egyet még sem hagyhatunk különös felemlités nélkül és ez a szeminárium utcza, melynek közepén haladó folyosóján különösen ruhamosási napokon csak úgy hullámzik a szappan lé s egyéb moslék, hogy a kir, járásbíróságnak a szeminárium-utezára néző oldalán — hol az kellő esés hiányában meggyülemzik — már szappanos sártengerré képződik, melynek egészségrontó kigőzölgése arra kényszeríti a bírósági tisztviselőket, hogy ha tüdejüket miazmatikus levegővel nem akarják szaturálni, hát a hivatal ablakait még tikkasztó nyár derekán is csukva tartsák.

De sapienti pauca — legyen annyi elég a sokból. A mizériák megszüntetése végett zaklatott rendőrség azt feleli, hogy bizony van és volna sok tenni, még kívánni való, de hát bizony 12 rendőrrel a bajon segíteni nem lehet, mert ezen 12 rendőrből is csak 6 mond hat alkalmazható egy-egy napon és egy-egy éjjel, ezek is emberek, s testök ép úgy megkívánja a maga pihenését mint más halandó emberé. Már pedig, hogy valakit az elkövetett visszaélésért büntetni lehessen, hát tettenérés szükségeltetnék, ezt pedig ily csekély számú személyzettel elérni nem lehet. És ez igaz. És ezen indokolás elegendő bizonyíték arra, hogy rendőrségünk személyzetét szaporítani kell.

De indokolná annak szaporítását a városunkat elárasztó s élet és vagyon biztonságunkat fenyegető koldusok nagy száma is, kik alamizsna kérés ürügye alatt városunk polgárságát meglátogatják, s a gazdátlan hajlékot kifosztják; indokolnák a gyakori és szándékosságból eredő tüzesetek is, melyek előidézői eredménytelenül nyomoztatnak.

Nem fog tehát ártani, ha a város ügyeit intéző körök az ügyet megfontolás tárgyává teendik és hathatós gyökeres orvoslásáról gondoskodnak.

Addig is elvárjuk rendőrkapitányunktól, hogy a rendelkezése alatt álló személyzettel is a lehetőséget tegye meg. Jó akarattal és erélylyel sokat lehetne tenni. V ederemo.

Hangok a távolból.

(Levél a »Váczi Közlön}'« szerkesztőjéhez).

Budapest, 1888. deczember 14.

Már én csak hű maradok azon szerény kis házhoz, mely fiatalabb koromban szívesen fogadott be falai közé és felnevelt a maga számára.

Még élénk emlékezetemben van azon idő, (pedig azóta lassan egy évtizednek hágunk a nyakára) midőn elszorult kebellel először léptem át a még csak kevéssel ezelőtt épült ház küszöbét.