Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1888-02-05 / 6. szám
Előfizetési ára: évnegyedre . ....................... i írt 50 kr. üázhoz hordás vagy postai szétküldéssé1. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható : DEUTSCII MÓRNÁL / városház épület) Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvez- *ményben részesülnek. Ny iit-ter 30 kr. Bélyeg illeték minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparih-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Az éltető igazság. A távol keleten, talán boldog Arabiában élt egykor egy bölcs és igazságos biró. Igazságos volt, mert Ítéletében a dolgok lényegét kereste. Bölcs volt, mert elméjét fortély és érdek által környé- keztetni soha meg nem engedé. Ezen biró itélőszéke elé járult két szomszéd, kik engesztelhetetlen gyülölséggel perlekedtek egymással. Az egyiket Ajubnak hitták, ki macskaidomár volt, a másikat Chalibnak, kinek, mert jó barátai nem valónak, kutyája volt, melynek hűsége életének egyetlen vigasztalása volt. Ajub macskája páratlan ügyes állat volt, ezerféle szolgálattételre betanítva, melynek mutatványait szívesen nézegette és meg is röhögte a piacz, meg az utcza népe. És Ajub az ily alkalmakkor dobott fillérekből tengette fokozott igényekhez különben sem szoktatott életét. Ajub és Chalib eleinte igen jó barátságban éltek egymással. Ajub a macskaidomár különösen sokat meglátogatta Chalibot, magával vivén mindannyiszor kedvencz macskáját, is nehogy távolléte alatt otthon valamely szerencsétlenség környékezze. Egy ily alkalommal történt, hogy a még két szomszéd egymással bizalmas beszélgetésbe elmé- lyedett. addig Ajub macskája valahogy megorrontotta hogy Chalib tűzhelyén egy darab ízletes hús páro- loo' Páknsztos tprrnés'/pfőnnV nem fedvén ellent- állani fogai közé kaparitotta az ízletes husdarabot és a konyha egyik zugába menekült vele, de az okozott neszre Chalib kutyája is figyelmes lett a történtekre, és nem telt bele egy pillanat, hogy a megvesztegethetlen hü eb torkon ragadta az álnok tolvajt és a nélkül hogy csak egyet is nyekkenhetett volna, megfojtotta. Ajub kétségbeesése határtalan volt, midőn kenyérkereső állatját egészen élettelenül a földön elterülni látta. Ajub előbb botjával akarta a tett színhelyén rögtön agyonütni a hü ebet, majd kártérítési igényt támasztott az eb gazdája ellen és makacs perlekedésében ami kis vagyona volt azt is teljesen felemésztette, miglen ügyüket a fönnem litett bölcs bíróhoz vitték, ki úgy találta, hogy Ajubnak semminemű kártérítési igényhez alapja nincs, mert az eset nem csak pusztán véletlen müve, miért Chalibot felelősséget nem terhelheti, hanem ha valami emberi ok, vagy mulasztás e dologba belejátszott, az Ajub vétke volt, kinek macskáját először arra kellett volna betanítania, hogy fogát a más falatjára ne fenje. E néhai bölcs bírónak emléke surrant végig a napokban gondolataim szövedéken, midőn népünknek nehány tisztelt barátját volt alkalmam egyik közhely-en a fölött mély taglalatba ereszkedni látni, hogy a dézsma hátrálékoknak most folyó behajtása mennyire jogos és igazságos, mivel szerintök szőlleink még nemcsak három év előtt; de még 2 évvel előbb, sőt még a múlt évben és jelentékeny termést adtak, azok után tehát, ha kényszer utján, zálogolás és árverés terhe mellett szedik is be a hátrálékokat, az ha mindenben nem is méltányos, de a szigorú igazság követelményeivel semminemű ellentétben nincs Nekem azonban, ha szabad szerény nézetemet nyilvánítanom a bölcseség és igazság alapjait egészen másutt kell kutatnom. Először is azt kellene kiderítenünk, hogy mily természettel bírnak a szől- lődézsmaváltsági tartozások és hátrálékok, lehet-e szabad-e ezt megengednünk, hogy ezek egyébb állami tartozásainkkal összetévesztessenek!? Itt meg kell állapítani a határvonalakat, melyek minden többi állami tartozékaink, illetékeink között és aszőllődézs- váltságok között léteznek. Minden egyéb állami tartozékaink individuális jeleggel bírnak, egyesek által azok tetteiből, kötelezettségéből vagy mulasztásaikból származnak,következőleg azokért az egyén minden vagyonával, bárhol található tulajdonával felelős, a végrehajtás tehát jogos,® igazságos, hogy ha tartozásban levő egyén bármilynemü vagyonára vagy birtokára intéztetik, de a szőllődézsmaváltsági tartozékok, az adósságok eme categoriába semmiképen nem tartoznak, ezen adósságot nem az egyén contrahálta, ez nem az egyén tetteiből fo lyik ki, hanem ered magából a birtokból. A földnek természetéből folyik ki és condenzálodik. Ezen adósságokat tehát követelni és foganasittatni csak is azon a földön és annak származékain és tartozékain lehet, melyre ezen adósságok betáblázva vannak. Mikor tehát az állami kormány a maga végrehajtóit megereszti, hogy a dézsmaváltsági tartozások hátrálékait behajtsák : akkor keletkezik az önkormányzattal biró községnek ellenőrzési joga, nehogy a kiküldött végrehajtók egyebet is zálogolás, foglalás vég-rehajtás és árverés alá vegyenek, mind első vonalban a dézsmaköteles szőllők származékait és tartozékait, vagy ha ezekből ki nem telnék akkorj|magára szőllőbirtokra vezetendő a végrehajtás. Tehát azon végrehajtás, melyet városunkban most intéznek a szőllődézsmaváltsággal hátrálék- ban levő polgártársaink ellen az nemcsak nem méltányos, de egyúttal nem is igazságos az a mondottakból kiviláglik. Nem egyeseknek tehát, hanem magának a városi tanácsnak kötelessége, élén a polgármesterrel s|ürgős lépéseket megtenni, hogy a végrehajtások, ha már méltányossági szempontból e nehéz napokban meg nem szüntethetők, úgy azok az igazság természetének megfelelőleg kizárólag csak a szőllőbirtokra és azok származékaira szórhassanak. Hogy e felfogás nem tisztán egyéni felfogás, hanem a dolog természetében kizárólagosan gyökerező felfogás, kimondotta azt a Curia is, midőn mintegy ot évvel ezelőtt a szóllőolrtokosok ellen foganasitott végrehajtásokat döntvényileg megsemmisítette, melyek a birtokosok másnemű ingóságaira vagy birtokaira lettek vezetve és elvileg kimondotta, hog*y dézsmaváltságért tartozásért csakis a szőllőt és annak tartozékát szabad és lehet lefoglalni. Jogászaink tehát kitünőbb szolgálatot alig tehetnek polgártársainknak, mintha a curiai döntvénytárból a most említett döntvényt felkutatják, — és azt meglelve felszólítják a városi tanács elnökét, hogy kötelességét teljesítse ! ! ! *** A vasútiak jelmezestélye. Tisztelt Szerkesztő Uram ! Azt tudom, miért büntette meg az Isten az első emberpárt azzal, hogy kiűzte a paradicsomból, mert haragudott rája elkövetett bűne miatt; de miért haragszik a Szerkesztő úr reám, azt igazán nem tudom. Ne is mentegesse magát, hogy nem haragszik, mert akkor nem sózott volna a nyakamba olyan feladatot, melyet mig az ember bevégez, a pokol minden kínját kiállja. — Csak roszakaróm, haragosom lehet az, ki elküld a vasútiak jelmezestélyére, nem, hogy tánczol- jak és mulassak, hanem, hogy bő referádát Írjak. — Tánczolni csak elmentem volna szivesen, de referádát Írni, kivált ha tudom, mily nagy ottan a fény, a pompa, mily sok a csillogó szempár, melyeknek sugarai bármily megrögzött agglegényt is a jó útra térítenek, referádát irni — mondom — nem mentem volna, mert érzen , hogy toliam nem tud eléggé érdemlegesen foglalkozni a sok széppel, jóval és kellemessel. Emlékszünk még a vasútiak által tavai rendezett jelmezestélyre; tudjuk, hogy napokig nem beszéltek egyébről a városban, mint a kitünően sikerült jelmezestélyről és a mit leginkább hangoztatott mindenki, az a „Gremüthlichkeit“ volt, melylyel a derék hivatalnokok mulatnak és a városi közönséget észrevétlenül magukkal ragadják. Bátran állíthatjuk, hogy az ezidei jelmezestély minden tekintetben méltó követője a tavadnak ; a derék rendezőség semmi fáradságot sem kiméit, csakhogy az estélyt minél láto- gatottabbá és minél kedélyesebbé tegye. A rendezőbizottság tagjai nemzeti szinü vállszalagjaikkal és szebbnél szebb jelmezeikkel általános feltűnést keltettek ; és az elmés jelmezek, melyeket általában láttunk, ritkítják párjukat. Mikor már a közönség megszokta a jelmezeket, akkor újra öltözködtek az illetők és uj jelmezekben jelentek meg. így soha ki nem fogytunk a bámulatból; volt is: lengyel zsidó, német lovagok, lengyel nemesek, iskolamester, bohócz stb. stb. Eél kilenczkor már tömve volt a terem. Egymás után érkeztek városunk szépei, a hivatalnokok családjai és a pesti vendégek. Mikor „Marczi“ ráhúzta az első kér ingot, már annyi volt a tánczoló pá , hogy bizony még a terem is kisebbnek látszott. De azért folyt a táncz szakadatlanul. Most láttuk, mily kicsiny a Curia terme, ha valamire való közönség van benne. Párok párok után összezsúfolva tánczoltak és tudom, sok karambol és még több tyukszemtiprás esett meg; eddig még egyiknek sem lett párbaj a következménye. Az első négyest mintegy nyolczvan pár tánczolta; még a harmadikat is körülbelül negyven pár. Ha más nem, e számok eléggé bizonyítják a jelmezestély látogatottságát. Mért nem jött el Szerkesztő uram ? Látott volna olyan sok mindenféle jelmezt, hogy csak úgy ámult- bámult volna rajta! Majd leirok egy párt! Mikor beléptem a terembe, elém jött egy török pasa, elővett egy kis skatulyát (már azt gondoltam, echt török czigaretteket kapok) és megkinált — táncz- renddel. — Hosszú frakkban, égbe nyúló vatermör- derekkel egy iskolamester ékeskedik, ki talán nem olvasni tanítja a gyermekeket hanem tánczolni. — Hát ez micsoda Isten csodája? Egy lengyel zsidó, hosszú kaftánnal, öles tincsekkel, melléig érő szakállal, ékes dialektusban beszéli el élményeit. — „Nyemózsem! Bozse moj!“ hangzik és büszke léptekkel halad be egy tót legeny, tüszőjébe furulya volt dugva és ha szépen kérték, elfujt rajta valami tót nótát; a háta mögött állott és iszonyúan nevetett a furulya hangján a bohócz; hosszú, csörgős sipkáját folyton rázogatta és csakhamar megbarátkozott a tót mundérjával. — Bolond is szaladgált a teremben valami három darab. Félnünk igazán nem kellett a muszka betörésétől, hiszen annyi daliás embert láttunk, czifra fegyverekkel. Volt ott német lovag, ki egész jó barátságban állott egy lengyel nemessel. Ez a lengyel nemesi ruha egészen festői öltözet volt. — „Nya, nya, papa!“ hangzik, csörgő szól, vájjon kijön? Egy szép, barna bajuszú pólyás baba, csörgőjét kezébe rázza, sir az istenadta, mert elvesztette az apját- vagy legalább nem ismerte; számit a jószivű emberekre, hogy megkeresik apját és azért pólyája hátára a dajkájával kivarratta, hogy: „Egy apa kerestetik!“ Mint hallottam, a szegény eltévedt csecsemő megtalálta apját szerencsésen. — Egyszerre csak berohan két ijesztő külsejű szerecsen. — Valóságos hamisítatlan szerecsenek voltak, kik direkt a vasútiak jelmezestélyére jöttek Afrikából. — Tudom nem bánták meg! — Kaczér pillangó, öles szárnyakkal röpdös a tánczosnők körül; sokat ugyancsak pofon csapott a szárnyával! Nem tudom, mind elősorolni a szebbnél-szeb és elmésnél-elmésebb jelmezeket és ha még megemlítem, hogy a négyes rendezésekor berohan a terembe egy magyar honvéd-huszár mentésen, csákósau „Éljen a haza! Éljen a király! Éljen a magyar huszár!“ felkiáltással,*) akkor, úgy hiszem, kimerítettem a nevezetesebb és feltűnőbb jelmezeket! Csak most veszem észre, milyen udvariatlan voltam, mert nem a hölgyekről beszéltem előbb! De a hölgyek jelmezei még sokkal különfélébbek voltak és igy gondosabb körültekintést igényeltek. Megtanultam e jelmezestélyen, hogy télen melege van az embernek, nyáron meg fázik. Igen, igy történik. Mert jelen volt az estélyen a tél is (az igaz1, hogy nem ősz ember, amint rajzolni szokták, hanem viruló szép leány!) és látásánál egyszerre felmelegedtem. Volt egy kis baba is ott fenn; oly szép, oly szende ; babáját ott szorongatta kezében, mint a hogyan őt szorongatta egyik tánczos a másik után. Ilyen szép kis iskolás lánykákkal szeretnék egy osztályba járni. A pajkos Ámor is ott settenkedett a teremben és szerencsés estéje volt, mert a nélkül hogy lődözött volna sebző nyilaival, mégis sokakat szivén talált. Kaczkiás parasztmenyecske tánczolja a csárdást amúgy ropogósán, magyarán; csalogatja párját: tudom ő szivesen ment utána. — Méltóság- teljesen járja a négyest a XV. századbeli udvari hölgy, távolabb tőle egy rococo-dáma áll, élénken beszélgetve egy franczia parasztasszonynyal. — Ott meg egy napraforgót, vagy mit is Iái ok! Úgy lesz az, hogy ő csak a nap, a férfiak pedig a napraforgók, kik mindig feléje fordulnak. Javában folyik a *) Ez a hazafi bizonyára Bakk Domonkos volt. Szerk.
