Váczi Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-51. szám)
1887-06-05 / 23. szám
I Előfizetési ára : évnegyedre ...........................1 frt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) Hirdetések; a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Ny i2t-tér sora ........................... 30 kr. Bélyeg illeték minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gaspavik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. IX. évfolyam. 23. szám. Vácz, junius HELYI ES VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. 1887 A képviselő-választás küszöbén. Az idő nem sokára elérkezik: ütni fog a tett órája. Dobogó szivvel, de a jó ügy biztos sikerébe vetett édes reménynyel nézünk mindannyian a döntő pillanat elé! Mi bizunk, hisz- szük a legjobbat; de azért tétlenül maradnunk nem szabad. Résen kell állnunk, mert városunk jó hírneve, becsülete; polgáraink elfogulatlan Ítélete és gondolkozás-módja forog koczkán. Elhamarkodottságunk önmagunk meggyalázójává lehet; pedig ha valamitől, úgy ettől kell a legjobban őrizkednünk. Ne bizzuk el magunkat, nehogy e régi közmondást: „késő eső után a köpönyeg“ reánk alkalmazzák, s nehogy legyenek olyanok, akik — manap talán még elég gyenge elleneink — a tett órájában diadalmas gúnyka- czaj közt nézzenek le bennünket. Az elbizakodottság, az elhamarkodottság sohasem hozza meg áldásos gyümölcseit. Erre nemcsak a történelem, hanem a közélet is, fölös számmal nyújt példát. Okuljunk a példákon addig, míg nem késő. Tanuljuk meg belőlük azt, hogy csak az összetartás, a jó ügy iránti odaadó önzetlen buzgalom, az ellenfélnek — bármilyen legyen az — semmi körülmények közötti kicsinylése, becsmérlése lehet az egyedüli tényező, amely diadalra vezet. Vonjuk le a következtetést, vagy, ha úgy tetszik, a végeredményt a történelem és közélet nyújtotta példák sokaságából, hogy sohasem mutatott az lovagias jellemre, ha valaha valaki az ellenfélt kicsinybe vette, lenézte. Mutassuk meg, hogy mi lovagias nép vagyunk; hogy a becsmérlést becsmérléssel nem akarjuk visszatorolni; de jogunkból, meggyőződésünkből egy hajszálnyit sem engedünk. Ezt tennünk nem nehéz. Különösen most, midőn az ellenjelölt személye ismeretes előttünk. Mi nem kiáltunk kigyót-békát senkire ; mi nem vágunk senki számításának útjába; annál kevésbé akkor, midőn a tisztesség kérdéséről van szó. Tisztán a tényre, magára a puszta, mezet- len igazságra utalunk. Érvek nélkül semmit sem állítunk, annál kevésbé erősítünk. A való meggyőződés vezet bennünket, s nyílt homlokkal kiállunk a térre azért, amint mondunk. Mi tiszteljük az ellen-félt; de sajátjogúnktól el nem térünk egy szemernyire sem. Nem, különösen, a múlt heti értekezlet után. Akik az értekezleten jelen voltak, tudhatják, hogy az ellen-jelölt programm - beszédet nem mondott; helyette dr. C s ány i fejtette ki a jelölt politikai hitvallásának elveit. De akik jelen voltak, azok tudhatják, érezhetik, meggyőződhettek e beszédből, hogy az ellen-jelölt pro- grammja nagyon-nagyon közel áll Szent- királyiéhoz, sőt bátran kimerjük mondani, hogy alig egy kis eltéréssel egy és ugyanaz. Ezek után a józan itélő-tehetségre hivatkozom, hogy azon esetben, a midőn a két jelölt programmja lényegében ugyanaz > melyikre essék a köz-bizalom teljes mértékben. Arra-e, aki bennünket semmibe sem vesz, vagy arra, ' aki kerülete érdekében már eddig is oly sokat tett ? Azt hiszem, és joggal, hogy ennek eldöntéséhez nincs szükség kommentárra. De nem is ezt akartuk mi mondani. Mi nem akarunk az ellenfél mérlegével mérni. Egyszerűen fel akarjuk választó polgáraink jóakaratát és figyelmét hívni arra, hogy szilárd elhatározásukat, meg nem vesztegethető Ítéletüket ne hagyják a czifra szavak, a semmitmondó frázisok, a vérmes reményekkel kecsegtető ígéretek özöne által megtántorittatni. Ne hagyják magukat orruknál fogva vezettetni. Mert a szó, az szó marad mindig; de a tett — Szentkirályi megmutatta, hogy tett és akar tenni érettünk és kerületéért — az maradandó marad. Nem homokba Írott betű az, a mit a választások lezajlásának szele örökre elsöpör; hanem — hogy kézzel foghatólag szóljunk — egy ember-öltőre szóló munka, a melynek áldásos gyümölcseit még késő unokáink is áldólag fognak élvezni. Még egyszer és ismételten mondjuk: az idő nem sokára elérkezik, ütni fog a tett órája. Legyünk résen, álljunk készen. Önzést nem ismerő odaadással, lelkiismeretes buzgalommal szívleljük meg a dolgot, hogy teljes lelki nyugalommal nézhessünk a dolognak eléje. Csak rajtunk áll, hogy a mi elvünk győzzön ; győzzön diadalmasan, büszkén. Ha tétlenül maradunk, ha szent ügyünket szivünkre nem veszszük; csak az érhet bennünket, ami egy polgárnak legsujtóbb bélyege : a szégyen és gyalázat! Püspöki látogatás. Püspök-Hatvan, 1887. junius 1-én. Tekintetes szerkesztő úr! A „Váczi Közlöny“ majd minden újabb keletű példányában említés tétetik váczi püspök Urunk ő Nagyméltóságának főpásztori körútjáról, s igy kétségtelen, hogy az ünnepélyes fogadtatás iránti érdeklődés általános, — mely okból előre meg vagyok győződve, hogy tekintetes szerkesztő úr, a püspök- hatvani fogadtatás rövid leírásának előzékeny készséggel enged méltó helyet b. lapjában. Ugyanis ő kegyelmessége f. évi május 31-én hagyta el Nógrádmegye Sáp községét, s útját folytatta Pestmegye felé Ácsának, — a meddig Nógrádmegye hasonnevű járásának főszolgabirája, Balázs Ferencz úr, kisérte. A mint ő Nagyméltósága és kísérete az acsai határban felismerhető volt, báró P r ó n a y Dezső úr ő méltósága egy alkalmas távolból taraczk lövésekkel jeleztette a magas vendég közelitő érkezését, s 4 óra tájban érkezett be Ácsára, kisérve a sápi bandérium által, melynek élén Nógrádmegye diszhuszára lovagolt, — és több fogaton a sápi értelmiség, előkelőség és a községi elöljáróság foglalt helyet. — E ponton várta Pestmegye nevében Kemény Gusztáv főszolgabíró úr, — Püspök-Hatvan község értelmisége- és elöljáróságával, a melyhez csatlakozott az acsai evang. lelkész úr,- az ottani elöljáróság, az acsai és csővári uradalmi tisztség, s a két sorban felállított püspök-hatvani igazán válogatott s feldíszített bandérium. Ekkor ő Nagyméltósága megállittatta diszfogatát, arról leszállott s a tisztelgésre és fogadtatásra összegyűlt nagy néptömeg előtt, Balázs Ferencz főszolgabíró úr, magyar díszruhában előlépett, s búcsú beszédet tartott Nógrádmegye törvényhatósága nevében a távozó magas vendégnek, és ezen búcsú beszédjét oly határtalan lelkesedéssel, és igazán elragadtató módon adta elő, s oly érzékeny volt, hogy a jelenlévők szemeiből látni lehetett a könyhullatásokat. Ő Nagyméltósága erre kegyteljes szavakban megköszönte Nógrád megyében történt kitűnő fogadtatását, s felkérte a búcsúzó főszolgabíró urat, hogy ezt felsőbbségénél is tolmácsolja; ugyanez alkalommal a kegyelmes főpásztor megható módon köszönte meg különösen is Balázs Ferencz főszolgabíró úrnak, odaadó támogatását és minden tekintetben tapintatteljes közreműködését. Ezen búcsúzó tisztelgést nyomban követte tekintetes Kemény Gusztáv Pestmegye váczi felső járási főszolgabíró urnák, Pestmegye és a vidék — Ácsa és Püspök-Hatvan község nevében elmondott tartalomdús és igen magvas elfogadó-beszéde, mely szinte általános örömet s lelkesedést keltett. Mire ő kegyelmessége felemlítvén, Pestmegye, mint az ország első törvényhatósága határának átlépése alkalmából érzett nagy örömét, megköszönte a képviselve volt községek értelmiségének, elöljáróságának, az acsai evang. lelkész urnák is a rendkívüli szívélyes fogadtatást, s felszólította a főszolgabíró urat, miszerint mutassa be a körülötte álló értelmiség tagjait, a kikhez leereszkedő nyájassággal intézett néhány kegyes szót; a minek megtörténtével megáldotta a népet. Erre felszólította az elfogadó főszolgabíró urat, hogy kísérje fel báró Prónay Dezső ur ő méltóságához, mint a kihez már régi ismeretség kötötte ő Excellentiáját, követve a vendégül szinte meghívott Balázs Ferencz főszolgabíró ur által is, s felhajtatott ő méltósága báró Prónay Dezső ur várkastélyába, a hol kegyelmes Püspök urunk és említett kísérete a legmagasabb főúri vendégszeretettel fogadtatott. Rövid kis órai időzés után Ácsát elhagyta ő nagy méltósága, s a járási főszolgabíró ur vezérlete s a püspök-hatvani előkelőbbek által elfoglalt fogatokon kisértetve, Püspök-Hatvan község felé tartott. A mint az első lovas a határon észrevétetett, eldördültek a taraczk-lövések, megkondultak a harangok, folytonos mozsár-lövések közt a faluba ért a disz- menet, a mikorra a különben borús idő egyszerre kiderült, mintha az ég is mosolyogni akarná azon leirhatlan Örömet, a melylyel az itteni tiszta katho- likus vallású lakosság fogadta ő kegyelmességét — a váczi püspököt — és a kegyurat. A falu szélén az uradalmi tisztilak előtt apró, zöld galylyakból készült, s különféle rózsákkal gazdagon ékesített, gyönyörű diadalkapu állott, melynek felső része a püspöki czímert ábrázolta, benne egy aranyozott nagy kereszt: „Isten hozott“ felirattal, szép, apró zászlókkal diszitve. Ezen keresztül haladt az epedve várt főpásztor és kegyur, — a nép hullámzott a zászlókkal díszített utczán — lassú, méltóságteljes lépésben haladt tovább a templom felé, áldást osztva buzgó híveinek, és beszállott otthonába, — a plébániára —, melynek kapuja feletti részén igazán művésziesen volt elkészítve és zöld gályákká! kerítve egy diadalív, melynek homlokzatán aranyozott betűkkel a következő distichon ragyogott: „Charus sub his tectis Praesul benedictus ave ! Nobis nec sec’lis emoriare vale 1" A kapu felé fehérbe öltözött koszorús leány-sereg, az iskolás gyermekek s a nép egyházi díszes lobogók alatt a legnagyobb pompával s búcsújárattal kisérte ' be a kegyelmes főpásztort és legjobb atyát; ugyanígy kisérte ismét vissza, midőn pár percznyi időzés után a kerületi papság kíséretében a templomba volt, hol megkezdetvén a — főpásztori látogatás alkalmára — előirt egyházi éneklés, s hálaadó isteni tisztelet, a melynek végeztével ő excellentiája megvizsgálta a templomot, annak minden legkisebb részét, a szertartáshoz tartozó minden legkisebb tárgyat, egyházi ruhákat, egyszóval mindent, a mi a templomhoz tartozik, éber főpásztori szemmel megtekintett. Ezek után következett az áldás-kiosztás. Most az iskolákat vizsgálta meg ő nagyméltósága, a melyekben másfél óráig időzött; meghallgatta a gyermekek feleleteit minden tárgyból. Ö méltósága intézett a gyermekekhez kérdéseket, s tartott magyarázatokat s adott gyakorlati útmutatásokat a tanítás módszere tekintetében. Magas megelégedését nyilvánította itt a IV.—VI. elemi osztályú tanulóknál, különösen a magyar nyelvben tapasztalt előmenetelre nézve is, a mely igazán megdicséri mesterét. A járási főszolgabíró ur szinte tanúja volt ezen szép eredménynek, s hiszem, lesz gondja, hogy ezen tanító a jövőben is elnyerje ki-
