Váczi Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-51. szám)
1887-08-21 / 34. szám
reskedelem ne legyen mostoha ága a tudományoknak akár milyen kutyabőrös diplomával is szemben. Küldjék a szülők gyermekeiket felső polgárikereskedelmi akadémia- vagy ipariskolákba és tanműhelyekbe s ha ott jól beváltak, sokkal jobban boldogulhatnak majd az életben, mintha más diplomával a kézben csak a tudomány szánandó proletarizmusátszaporitják. Ma az államnak sokkal több szüksége van ügyes és művelt iparosokra, mint ügyvédekre. Kutyapeczért a városnak! Ennek az anomáliának megszüntetését nem egyszer sürgettük lapunk hasábjain, nem egyszer hívtuk fel erre a városunkat kormányzó s annak ügyeit intéző körök figyelmét. Felhívtuk figyelmeket azért, mert az még sem járja, hogy egy 14,000 lelket számláló várost oly hosszú időn át kutyapeczér nélkül hagyjunk; s ebeink szaporodását, azoknak nagy megelégedésére és még nagyobb örömére, de saját élet- biztonságunk veszélyeztetésével előmozdítsuk. Mind hasztalan szavaink süket fülekre találtak és e részben se a tanács, se a rendőrség, se a képviselőtestület nem találták érdemesnek gyökeresen intézkedni. A tanács nem intézkedett azért, mert szerinte pénznélkiil kutyapeczért nem lehet fogni, fizetéses kutyapeczért pedig a város képviselőtestülete, takarékossági szempontból nem engedélyez. A rendőrség nem tett ez irányban semmit azért, mert azt mondja, hogy ha már a város tanácsának, mint testületnek nincs bátorsága és kedve újat huzni a képviselőtestülettel, minek tenné azt ő. A városi képviselőtestület viszont nem tesz és nem tett ez irányban semmit azért, mert azzal érvel, hogy ez irányban se a tanácstól, se a rendőrségtől komoly javaslatokat nem kapott. így aztán nagyon természetes valami, hogy a sok bába közt elvész a gyermek. No hát ha sem az egyik, sem a másik tenni nem akar, teljesítsük mi, mint hírlapírók e tekintetbeni kötelességeinket; s ne szűnjünk meg ostromolni azokat a közegeket, akik hivatva volnának a jelzett bajt megdönteni: hívjuk fel figyelmüket arra, hogy itt már a további habozásnak, a további mulasztásnak a legszomorubb következményei lehetnek; utaljuk arra, hogy a mulasztás itt is már megboszulni készül magát; mert egy rémhír reszketteti meg városunk nyugalmát, melynek ha való alapja van, akkor csakugyan nem fogunk eléggé drasztikus szavakat találni arra, hogy a fenforgó mulasztásokat érdem szerint jellemezhessük. Nem, mert ma az a veszély fenyeget, hogy ha Isten a bajt mi tőlünk el nem hárítja, miután az embereknek úgy látszik kisebb gondjuk is nagyobb ennél, pedig áll a közmondás, hogy segits magadon s akkor az Isten is megsegít; hát el lehetünk készülve arra, hogy városunk lakosságának egy nagy része „Pasteurw-höz lesz kénytelen felutazni Párisba, hogy a halálok legborzasztóbbika: a veszettség ellen mentő szert adjon; el lehetünk készülve arra, hogy legkedvesebbjeinket ragadja el kezünkből egy oly halálnem, melynél rettentőbbet az orvosi tudomány sem képes felfedezni. El lehetünk erre készülve, mert múlt csütörtökön jára téve figyelmeztetett, hogy most hangosan beszélni nem szabad. — Csitt! —susogá, —alszik, nem szabad felébreszteni, csitt ! Olga nesztelenül, mint a macska emelkedett fel helyéről, feltette kalapját, Verka ráadta felöltőjét, karomba ölté karját s édesen susogá: — Most menjünk, de csak csendesen, ne szóljon egy szót sem, csitt! Alszik az Öreg, s nem is szabad felébrednie . . . csitt! Bódultán álltam. — Mi baja Önnek ? jöjjön, jöjjön. Halkan kiléptünk a páholyból, Verka utánunk jött s úgy rémlett, mintha a páholy ajtaját rázárta volna az öregre. — Most gyorsan egyetlenem ! Itt a kedvező perez, ezt nem szabad elszalasztani. Gyorsan, gyorsan, hol a kocsi ? — A kocsi — feleltem bódultán — a kocsi az utczán vár méltóságodra, de . . . — Micsoda de? micsoda méltóságod ? . . . Édesem, kedvesem, mindenem, — mondja igy szivem. — Nem mondhatom, feleltem komolyan s némileg magamhoz térve a frís levegőn, midőn kiértünk az előcsarnokból. — Miért? — kérdezé. — Miért?! — olvassa e hírlapot! — Ön nevetséges, hogyan olvassam, sötét, van. — Igaz, de oly zavart vagyok. — Mondja gyorsan, mi újság? — Mi ? hogy ön tegnap hazulról elszökött ! — Istenem ! s hiszi ön ezt ? — El kell hinnem 1 — Akkor nem szeret. — Még azt is írja e lap, hogy önnek nem első esete ez. — Mit mond? — S hogy ön bizonyos rögeszmében szenved . . . hogy őrült . . . Ah Istenem! mit beszél ön Összevissza, ez nem igaz ! e hírlap valótlant ir . . . én . . . én . . 1 jelentés érkezett, hallomás szerint, városunk rendőr- i ségénél, hogy városunkban egy veszett eb garázdálkodik — s miután kutyáink annyira elszaporodtak, hogy csak úgy hemzsegnek szabadon az utczákon, mint a hangyák, — ki tudja, hányat inficziálhatott még! A rendőrség mihelyest erről értesült, meg is tette a szükségesnek mutatkozó intézkedést, mennyiben más közeg hiányában egy városi rendőrt küldött szét a városba a veszett eb felkutatására s a gyón- lövésére. Meg találta-e, vagy sem: s ha megtalálta, kiirtotta e, erről még nincs tudomásunk. Majd ennek is nyomára jövünk. — De ezzel még nincs segítve a bajon. Egyébaránt ez nem is lehet feladatunk. Mi azzal, hogy a baj létezésére figyelmeztettünk, kötelességünknek eleget tettünk. Most már a hatóság kötelessége e tekintetben szakszerűen eljárni, a hatóság kötelessége kinyomozni, hogy valóban létezik-e ezen baj, s ha városunk falain belül nyugalmunkat, életünket fenyegeti, azt minden kitelhető módon elhárítani, elfojtani igyekezzék. Ezt el is várjuk, de elvárjuk azt is, hogy ha már normális körülmények nem lettek volna alkalmasak, egy ku-tyapeezéri állás rendszeresítésére és betöltésére -- most már ezen ügyet tovább aludozni nem fogja. Hisz nem kell ide ördöngösség. Tessék csak annak a kutyapeezérnek a részére a püczegödrök tisztítását mérsékelt dij mellett biztosítani, s a háziurakat pöczegödreik tisztításán i kényszeríteni, tessék minden az utczán szabadon lesengő kutya elfogásért mérsékelt dijat megállapítani, s a kutyát ezen dij lefizetése nélkül, komasági, sógorsági, vagy egyébb tekintetekből ki nem adatni, s lesz itt nálunk száz meg száz kutyapeczér konkurrens, tudva azt, hogy évenként a 2000 forintot is meghaladó jövedelemre számíthat. De hát bizony, ha semmit sem teszünk s a sültgalambot lessük, hogy mikor repül a szánkba, akkor ne is reméljünk semmi jót sem. De midőn a hatóság figyelmét ily irányban ismételten is felhívjuk, egy szavunk lenne kutyakedvelőinkhez is. Tessék kutyáikat otthon tartani, tessék veszteg zár. alá venni, a családtagoktól elkülönítve tartani legalább 8—10 napig. Legalább addig, míg biztosak nem lesznek, hogy az inficzialás tárgyát nem képezte, míg teljesen meg nem állapíttathatott, hogy városunkat fenyegető veszett ebről a való hivatalosan meg nem állapíttatott. Kötelessége annak teljesítése minden egyesnek a saját, valamint a közérdekben. Reméljük, hogy ezen felszólalásunk és figyelmeztetésünk nem fog hatás nélkül lenni. — Majd visz- szatérünk még erre a tárgyra, most elégségesnek tartjuk a mondottakat. Kíváncsisággal nézünk eléje, hogy mit tesz hatóságunk ez hányban. Várjuk be tehát a fejlendőket. Akkor folytatni fogjuk az eszme fonalát. Türelem tehát ! Ä tápintézet. A vácz-egyházmegyei tanító-egyesület állandó bizottsága folyó hó 13-án tartott gyűlésében — örömmel vette tudomásul, hogy ő nagyméltósága a tanítóegyesület fővédnöke megengedte a tápintézetet a szemináriumban a „Gasparik-utcza“ felőli két nagy tágas teremben felállíthatni. A bizottság számot vetve, az egylet pénz erejével elhatározta, hogy a tápintézetet szeptember hó elsejével megnyitja és ez évre 10 növendéket vesz fel, részint dijtalan, részint csekély dij fizetés mellett. Az élelmezés egy gyermek után az egyletnek 12 Ok! . . . uram. ezt elhinni, ezt kimondani . . . gyalázat ! . . . ezt nem vártam öntől . . . ön valóban nem szeret, látom . . . pedig én önt szeretem . . . azaz szerettem . . . higyje el, szerettem . . . s miért? mit gondol ön, miért? . . . önmagáért’! . . . vagy talán semmiért . . . nem tudom ... és ön ! mit tesz ön ! . . . jól van . . . nem tesz semmit . . . már vége ! . . . Elhitte ama rut közleményt, s most sajnál, fél tőlem, megvet, utál ! . . . egyik sem kell! . . . jól van, nem kivánok öntől semmit . . . Isten önnel! . . . ha megszakad is szivem . . . Isten önnel . . . többé nem fog látni ! . . . — Oh ne szóljon igy Olga, kétségbeejt! Nézze e tőrt, ha elhagy, ezzel szúrom keresztül . . . s nézze e rovolvert, ezzel meg magamat lövöm meg ! — Tehát szeretsz?! igazán szeretsz?! . . . susogá mámoritón. — Mindennél jobban szeretlek ! — Úgy perczet se késsünk. Hol a kocsi ? — Közel. Péter! Péter! — Itt vagyok. Nos ? — Légy résen. Szökünk. — Mégis v tehát már nem hol — — Csitt! Isten veled! Imádkozzál értem. — Szerencsés utat! Kocsink eszeveszetten rohant a dohány utcza t'elé. Alig haladtunk öt p "rézig, Olga fejét keblemre hajtva kért: — Ne menjünk az ön barátjához, édesem. — Tehát hová, mindenem? — A vasúthoz! — Miért? — Most épen 8 óra 15 perez, a személyvonat Pécs felé í) órakor indul . . . — Becsbe kíván menni? — Oh oda! —- Miért? — Barátjánál alkalmatlanok leszünk . . . jobb lesz Becsben . . . hármaoskán . . . kettecskén . . . — Hej! kocsis! megállj! ki a vasúthoz gyorsan, Pécsbe utazunk ! írtjába fog kerülni a szeminárium konyhájáról és a tapintézeti növendékek oly étkezésben lógnak részesülni, mint a kispapok ; a gyermekek kellő felügyelet alatt lesznek és naponkint csak egy órára fognak dactoruk vezetése mellett kisétálni. Lakásuk tágas, egészséges és tiszta leend, de egyszerű, a belső berendezéssel U d v a r d i Mihály bizottsági tag van megbízva. Tervbe van véve a. gyermekeknek egyenruházata is. A felvételre az idén 18-an pályáztak, kik közül díjtalanul felvétettek: Lesnyovszky Gyula erdő-tarcsai, Papperth Gyula taksonyi kántortanitó özvegyének — és Szalay György ujhartyányi tanítónak a fia. 70 frt évi dij fizetés mellett fel lett véve : Bazsó Flórián mogyoródi, Szvoboda Ignácz gödöllői és Koma Antal monori tanítónak a fia. 130 frt évi -dij-fizetésre fel lett véve: Muhoray Elek uj-szászi, Bazsó Gábor lőrinczi, Raáb Gallé Kornélia tanítónőnek és Bálintit Mihály czeg- lédi tanítónak a fia. A felvett növendékek ruházatról, könyvekről és iskolaszerekről maguk tartoznak gondoskodni. A tápintézet ma még csekély alappal bir, noha méltóságos Neszveda István fölszentelt püspök úr maga 5000 frtos és Pósva Lajos lőrinczi plébános úr 2000 frtos alapítványt tettek, mégis az alap alig rúg 8000 frtra ; de van remény, hogy jövőre nézve már a jólelkű adakozók száma szaporodni fog, mit mutat azon körülmény is, hogy lovag Somhegyi József praelatus úr közli a bizottsággal, hogy a napokban a tápintézet javára 210 frtot gyűjtött; nevezetesen : a gyűjtő maga 50 frtot adott, Hehler Elek budapesti ügyvéd 50 frtot, gróf Károlyi Sándor 100 frtot és Hehler Károly 10 frtot adományozott. A szives adakozóknak becses adományaikat köszönő levélben határozta megköszönni a bizottság. Ugyanezen a gyűlésen vette tudomásul dr. Kovách Pál praelatus-kanonok úrnák a tanítók irányában nemes szive sugallatát követett nagylelkű adakozását, mely szerint már másodízben J 0.000 frtot tett le alapitványképen a szegényebb sorsú tanítók javára. A bizottság lelkesült örömmel fogadta ez örvendetes hirt és a bőkezű adakozót az egyesület disztagjává javalta megválasztani. A tápintézet eszméje és megtestesitése körül évek óta kitartó buzgalommal és odaadással erny. - detlenül küzdött Csávolszky József kanonok úr, ki ma önelégülten tekinthet sikerdús munkájára, mely által sok szegény sorsú tanító gyermekének adatik meg az alkalom magát a tudományos pályára képezhetni. Adja Isten, hogy e hasznos, jótéteményű intézmény minden évben gyarapodjék és létesítőjének nevét évek hosszú során át hirdethesse. Végül elnöklő Csávolszky József kanonok bemutatja a hozzá érkezett kerületi gyűlési jegyzőkönyveket, melyekből kitűnt, hogy legtöbb szavazai- tal bizottsági tagul — a magyarországi lat. és görög szert. kath. tanítók segély alapja közp. bizottságának — folyó hó 25-én Budapesten tartandó gyűlésébe Cselényi József fóthi kántortanitó választatott meg. Városi és vidéki hírek. = Szélicscgyliázimic felszenteltetésének holnap vasárnap lesz a 113-ik évfordulója. = A király születés-napja. Ferencz József felséges urunk és apostoli királyunk 57-ik évi születésének napján, vagyis e hó 18-án reggelre a főpásztori lak, seminarium, kegyesrendi ház, siketnéma intézet, városháza és a fegyház nemzeii zászlókkal diszitve hirdették a nagy nap jelen— Köszönöm, rebegé Olga édesen. Kocsink a vasúthoz robogott. Megváltottam a jegyeket, s Olgának kettőt k‘adtam; de alig vette át, kétségbeesetten felkiáltott. — Mi baj? mi baj? kérdém elrémülve. —- Bőröndömet, melyben pénzem, ékszereim s egyéb drágaságaim vannak, a vendéglőben felejtettem. Jaj Istenem ! most ennek vége ! — Mit tegyünk? — Siessen ön bérkocsival a szállodába . . . — En? — én nem megyek, menjen Verka— Ügyetlen cselédleányra bizni ily fontos küldetést, mit gondol ön? Legyen férfi! Verkának mel lettem kell maradni, gondolja meg édesem, ez igy illik. Siessen ön s ne habozzon ! itt van szobám kulcsa, sebes vágtatva könnyen megteheti az utat. Ejnye, engedetlen nagy gyermek ! Jöjjön no, súgok varait . . . tudja meg, ha bőröndömet el nem hozza, nem utazhatom, visszatérek a színházba . . . gondolja meg jól . . . holott Bécsben . . . tudja szivem . . . hármaoskán . . . kettecskén . . . — Angyal ! — Úgy e ! enyelgett pajkosan. — Rögtön itt leszek. Viszontlátásra ! — Viszontlátásra ! S beledobtam magamat egy bérkocsiba. — Kocsis sebesen hajts, ötszörös dijat kapsz. — Jól van uram ! Öt perez alatt a vendéglőben voltam. A szoba száma rá lévén metszve a kulcsra, körív nyen feltaláltam a harmadik emeleten. Gyertyát gyújtva, hozzáfogtam a bőrönd kereséséhez; a ruha. szekrényben fel is leltem. Elég súlyos volt, de azért könnyen futottam le a lépcsőkön terhemmel. Zavart kinézésem s futásom gyanús lehetett a vendéglő szolgaszemélyzete előtt, mert boszantó feltár tóztatásoknak voltam kitéve részükről. — Hova siet az ur? — szólít meg az egyik. — Mi köze hozzá!- Hová, viszi az ur azt a bőröndöt? — állít meg a másik.
