Váczi Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-51. szám)
1887-08-14 / 33. szám
IX. évfolyam. 33. szám. Váoz, au r t HELYI ES VIDÉKI ERDEKU HETILAP. üázhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) 54> kr. Hirdetések: Nyílt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora .......................... 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Nyugdíjaztatások. Városunk képviselő-testületének némely ve- zérférfiai, a tényleg működő polgármestert, daczára annak, hogy évtizedek óta hozzá férhet- len, lelkiismeretes és a pedansságig pontos tisztviselő: most, betegségének ürügye alatt, ezer forintnyi nyujdijjal a visszavonulásra akarják birni, hogy tudniillik hivatalát, melyet viselni még három évig jogositva van, egy nálánál alkalmasabb, szokták mondani »modernebb« egyénnek engedje át. A mily szokatlan országszerte az ilyen fellépés, ép oly kevéssé ildomos; közügyeink helyes intézésére általában nem jogosult, nem hasznos. Vagy van a községek rendezésére vonatkozó törvényekben képviselő-testületünk számára jelen esetre alkalmazható §. vagy nincs; — ha van, akkor mi hátráltatja ezen nehány vezérférfiút, hogy annak férfias, nyilt fellépése által directe érvényt szerezni vonakodik? — ha pedig nincsen, akkor a joggal szemben opportunitási elvet vallani legalább jelen esetben, midőn a tiszti karban úgy is három egyén változik épen nem czélszerü, sőt merőben szükségtelen. Evek óta általános a panasz, hogy városunk minden tiszteletre méltó intelligentiája daczára sem igen bővelkedik qualificált egyénekben. Mutatja, hogy a városi két aljegyzői állomás — a melyek egyikének elfoglalójából pedig ezúttal örömmel lehetne főjegyzőt creálni — alkalmas egyént lámpással sem tudtunk felfedezni; — most pályázatot tűztünk ki: egy tanácsnoki, egy fő- és egy aljegyzői állomásra s mikor úgy is alkalmas jelentkező egyéniségek hiával volnánk, sőt ennél is több, egy ezeknél nagyobb, jobban dotált állás megüresitését venni czélba — nem habozunk kimondani, hogy legalább is indokolatlan, könnyelmű cselekedet volna, hacsak a pályázat alatt állókat »sine curáknak« tekinteni nem akarjuk. De pénzügyi oldalát véve a dolognak az intéző köröknek eme »gavallér« elhatározását egyenesen kárhoztatnunk kell. A polgármester nyugdíjaztatásából egy ezer s a felállítandó egy nyolczszázforintos uj aljegyzői állomás szervezéséből már ezúttal közel másfélezer forintnyi közteherrel szaporodik városi költségvetésünk, még akkor is, ha azt a négy hónap alatt megtakarított 333 frtot figyelembe veszszük, a melyet a betöltetlenül hagyott egy tanácsnoki állomás által meggazdálkodtunk, és e tétel a következő három év alatt már mintegy ötödfélezer forintra rúgna, a mely összeg pedig akár az annyit hangoztatott szépitési czélok elérésére, akár culturalis szükségleteinkre nem kicsiny- lendő positiót képezhetne, ennek árán nemcsak az egész Duna-partot, hanem az egész város területét be lehetne fásitanunk; de még utczai kövezésre is jutna belőle valamicske, ha azt a vele megbízott tanácsnok ügybuzgalma is úgy akarná; mert, hogy a polgármester maga vezesse a gazdasági hivatalt, arra nem számítunk. Tekintve, hogy az egykor oly virágzó bortermő hegyeinken a philloxera oly aggodalom keltő módon dúl; a gazdaközönség silány szántó földjén a bele vetett magot sem igen nyeri visz- sza, minek következtében tőkénk apad, népünk szemlátomást szegényedik; tekintettel, hogy iparúiig pang, a tevékeny kereskedő az oly közel fekvő fővárossal épen nem concurálhat: a városi tiszti kar szaporítása mellett polgármestert is időnek előtte nyugalomba küldeni, szerény véleményünk szerint bővebb megfontolásra váró, okvetlenül elhalasztandó indítvány, terv ott, a hol már egy adótárnok és jegyző ma úgy is nyugdijat élvez. A városnak tervszerű rendezése öt-hat év előtt vette kezdetét, a mi világos, nyilt Programm nélkül semmi szin alatt sem történt; ha életre valóknak találtuk akkor ezen programm egyes pontjait, az a munkabíró személyzet, a mely akkor a programmal fellépett és ma is activ szolgálatban működik, helyes megváloga- tással ma is boldogulhat; ha pedig a mi nézeteink változtak volna meg — mert hát a véleményeket jobbra fordítani minden okos ember szokta — arra való a városi képviselő-testület, hogy egy czélirányosabb, de gazdálkodó programm elkészítéséről gondoskodjék; szemei elől azt az egyet se felejtvén el, hogy minden ember lelkiismeretesen teljesítse kötelességét s a tisztviselő urakat, meg az alattas közegeket meg- kettőztetett munkára szorítsa! A polgármester egészsége hála Isten, már is javul és mint hinni szeretjük, az a város és közügy legkisebb hátránya nélkül már legközelebb tökéletesen helyre áll. Szaporítsuk inkább a közbiztonság őreit: a rendőröket és a tűzoltókat, a kiknek működése bennünket sokkal nagyobb sikerrel biztat; foganatosítsuk közjóra irányzott lépteinket mindannyian fokról-fokra, s akkor bizton reméljük, miszerint városunk már a közel jövőben eléri azt a magaslatot, a melyre megelégedéssel fog polgárságunk rá mutatni. Városi közgyűlés, Városi képviselő testületünk hosszas szünetelés után f. évi augusztus hó 7 én (múlt vasárnap) tartotta ez idei első nyári közgyűlését. Hosszú volt a tárgysorozat, de nem olyan, hogy 1 abból hosszabb vitákra lehetett volna következtetni, s ezen körülménynek tulajdonítható egyedül az, hogy A „VÁCZI KÖZLÖNY' TÁRCZÁJA. Olga, — BeBzélyke. — Irta: *V-árföld.i Elelc. (Folytatás.) Ez alatt valamennyire magamhoz tértem, s annak tudatára jutva, hogy a szüneteket illő volna valami módon betöltetlenül nem hagyni, különben unalmasnak fognak találni — neki bátorodva szokott szellemdús modoromban folytattam a társalgást. — Kedves kisasszony, azt hittem csakugyan, hogy az öreg urban kedves atyját fogja nekem bemutatni — és ime csalódtam . . . hogy tetszik? Újra lábtaposás. De most nem kiáltottam, sőt inkább kezdtem magamat igen pompásan érezni. — A kisasszony nem igen jól tud magyarul, szólt közbe az öreg úr, — de németül, francziául, olaszul, angolul és oroszul kitünően beszél. — Úgy ? és perzsául nem tud a kisasszony ? — Nem. — Sajnálom. Törökül sem? — Úgy sem. — Még inkább sajnálom. Ez csak a nyelv 1 A többi bliktrí! Aleikum szélam ! — Nenyi to tak . . . morgott az idősebb nő. — És ez a másik hölgy? — Nem hölgy az; az tót, keveset azonban magyarul is tud. — Én pedig abban a kellemes hitbeh ringatóztam, hogy a kedves kisasszony uraságod leánya. Úgy hasonlit önhöz . . . előbb is, hogy az utczán szerencsém volt . . . — ön ismeri már a kisasszonyt? — Oh igen . . . úgy látásból. — De nevét nem tudja? — Nem. — X. Olga grófkisasszony. — Van szerencsém 1 s lehető mélyen meghajtottam magamat. — Az ott a komornája, Ostyepka Verka. — Örülök. — Én pedig Villám Mátyás rendörbiztos vagyok. — Mi, az ördög! ? ... azaz hogy rendkívül örvendek. És én, hogy a bemutatás teljes legyen, én tíájvölgyi Balambér zongora művész vagyok. — Nagyon szép! — Trés joli 1 — Dobre, dobre ! bugyeme tanczuvat! Szóról szóra. Végre valahára megérkezett a borjú-szelet. Legfőbb ideje volt már. El kezdtem jóízűen falatozni, ők szintén folytatták ebédjüket. Azonban jóízű falatozásom daczára sem titkolhattam el magam előtt, hogy ennek a Villám uramnak rendőrbiztosi minősége sehogysem volt Ínyemre. Azonkívül nem értettem, hogy miért viseli a grófkisasszonynak gondját épen egy rendőrbiztos? viszont boldoggá tett, hogy egy eleven grófkisasszonynyal hozott össze szerencsém! Az ismeretség mindenesetre szerfölött érdekesnek Ígérkezett annál is inkább, mert a kedves teremtmény folyton epedő és szerelmes pillantásokat lövelt felém s olykor piskóta lábacskájával nem annyira gyöngéd, mint érdekes nyomintá- sokat cselekedett czipőm hegyére. Mire a borjú-szeletet elfogyasztottam, fülig szerelmes lettem és mód nélküli vágyat éreztem vele közelebbről megismerkedni. — Méltóságos kisasszonyom, ha szabad kérdeznem, miként izlenek az ételek? — Nagyon — trés bien. — Nagyszerű is ez a Budapest ugy-e? — Yes. — Régen méltóztatik itt lakni ? — Aujourd’hui — ma reggel —■ von heute früh. — S honnan méltóztatott ide fáradozni, ha szabad ezt a kérdést megkoczkáztatnom. — K. városból. — Jobb itt ugy-e? — Sokkal. — Ne is menjen vissza többé méltóságod. — Oh dehogy, ich hab gar keine Idee dafür. És rejtélyesen mosolygott. Az ebédnek vége lett. Felkészültek. — És merre méltóztatnak most V — Sétálni fogunk, felelt az öreg ur. — Szabad önökkel tartanom? — Ha épen kedve van. — Köszönöm. — Nincs mit. Kiértünk az utczára. — Szabad a kisasszonynyal mennem, biztos ur ? — Ha neki nincs ellenére, én beleegyezésemet adom; de figyelmeztetem, hogy mindig előttem menjenek. — Miért előtte ? — Már ezt én igy szoktam meg. — Olga comtesse, szabad karját kérnem? — Oh ön nagyon — sehr graziös. Allons ! És én karomban éreztem a legkecsesebb kart, mellettem haladt a legszebb hölgy, mellettem dobogott a legdrágább szív, mellettem susogott a legpi- czinyebb ajak . . . Mindezt meg is akartam neki élőszóval mondani, de az öreg a komornával egyetemben mindig a sarkunkban volt. Olt
