Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-05-10 / 19. szám
VII. évfolyam. HELYI S 19. szám. Vácz május —is ^ c VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. Előfizetési «rak : Évnegyedre.................................................................1 írt ."5«> kr házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható Deutsch Mórnál (Városház épületéhen.) Hirdetések: Nyílt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora .......................... 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték menyben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadó hivatal czirnzete: hová a lap és anyagi részét illető közlemények küldendők : Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmen tetl en leket nem fogadunk el. szellemi 1 e v eVárosunk jövője. Pestmegyének Galgóczy Károly által 1877. ben kiadott monográfiájában szerző egyebek közt azt mondja Vaczról, hogy vidéke: „elég népes és forgalmas, a vizi, vasúti s közönséges tengelyi közlekedés elég jő: a város kedden és pénteken a körül sűrűn fekvő falvakról, sőt még meszszebbről: Nógrád és Hontmegyéből is élénken látogatott heti vásárokat tart, négy országos vására szintén elég élénk: mind az által szerencsétlen pénzviszonyok az ipar- és kereskedés fejlését az újabb időben igen lankasztják.“ (L. Pestm. Monographiája III. rész 116. lap.) 1877. és 1885. közt midőn, e sorokat Írjuk 8 évi különbség rejlik; 8 évvel előbbre halad- -tunk korban; de mondhatjuk-e azt, hogy városunkban a fentebbiek szerint lefestett viszonyok akár mi tekintetben is változtak volna? Jó lélekkel nem mondhatjuk ; — sőt inkább e tekintetben valóságos stagnacziót kell konstatálnunk: — a maradásig azon szomorú jelenséget kell regisztrálnunk, mely se előre se hátra nem mozdulva : úgy rágódik városunk társadalmi életén, mint a tormába esett féreg: — s a szerencsétlen pénzviszonyok ma is ép úgy fenállanak mint 1877-ben; iparunk és kereskedésünk ép úgy nem akar fejlődésnek indulni, mint 1877- ben. — S mi ennek oka? — Nézetünk szerint nem más, mint az, hogy iparosaink vajmi kevés súlyt fektettek arra, hogy az iparos tananczok ne csak praktice szerezzék meg a kellő tanítást, a szükséges oktatást az illető iparágban, hanem egyszersmind theoretice is nyerjenek annyi iaI mereteket, melyek képesekké tették volna és | tennék arra nézve, hogy ha későbben kilépen- ! dők lesznek az életbe, szabad szárnyaikra fognak bocsáttatni, s önálló iparosokká fognak ki fejlődni: azt az iparágat a melyet üzendők lesznek, ne csak kenyérkereset és megélhetési kény- szerűségből űzzék, hanem felfogni tudván hivatásuk teljes becsét, az iparos osztály fontos liiva tását: müködésöket, igyekezetüket oly irányban fejtsék ki, hogy munkájuk eredményét Ízlés, annak gyakorlatát odaadó kedv jellemezze. - Pedig hát ott volt az 1872. évi VIII ik t. czikk : a különben már egy újabb törvény az 1884. XVII. t. czikk által hatályon kívül helyezett — ipartörvény. — Annak nemes intencziói voltak; s átlátva, hogy egy erős iparos osztály csak ipariskolák felállítása melleit lehetséges: azok felállítását elrendelte, — Tettek-e e részben iparosaink valamit önmaguktól. Epenséggel semmit. — Hanem bevárták azt, hogy e tekintetben is a hatóság vegye kezébe a gyeplőt. Ez tukmálja a bölcsességet, a tudományt, az életet az iparos ta- nonczokba, s ez által egy erős iparos osztályt adjon városunknak. — No hát végre valaliára ez is megtörtént. Hatóságunk kezeibe vette az ügyet — s az uj ipartörvény életbelépte után, azonnal adott a városnak ipariskolát. Múlt évi deczember hó első felében mozgásba hozta azt. S mit tesznek iparosaink most? Teszik azt, hogy a minő sebbel-lobbal íratták be ta- nonczaikat az említett iskolába; később, s nem egyszer önmaguk voltak azok — tisztelet a kivételeknek — a kik az intézményt nemcsak hogy uj tehernek deklarálták, sőt tanonczaikat az iskolába való járástól különböző ürügyek alatt visszatartják és visszatartották. No már engedelmet kérünk; de ezt hallgatással tűrni nem lehet. Atyáskodó hatóságunk minden lehetőt megtesz, a mit városunk jövőjének előmozdítása érdekében czélszerűnek és szükségesnek talál; de kárba veszett intézkedés lesz mindaddig, mig azt iparosaink önmaguk fel nem karolják, és nem fogják támogatni. — A hatóságnak kötelessége eszközt nyújtani és alkalmat szolgáltatni iparosaink minden irányú fejlődésére. Az iparosoknak szent kötelessége pedig az alkalmat mint egy ember, szívvel lélekkel felhasználni. — Ettől függ városunk jövője. Egy hatalmas, elméletileg is kiművelt szakképzett iparos osztály megteremtésétől függ. — Értsék meg önök ezt t. iparos polgártársak. Járassák szorgalmatosán tanonczaikat az ipariskolába, shigyjékmeg, hogy még 8 év múltával sem lesz alkalma senkinek se városunk iparosait illetőleg, a fentemiitett monográfia idézetét alkalmazni, sőt inkább di- csőitőleg fog megemlékezni városunk jelenlegi iparosairól, s azt fogja mondani, hogy áldott legyen emlékök, mert városunknak egy erős, művelt és kiképzett iparos osztályt adván, ezzel városunk jövő üdve, boldogságának alapját örökre megvetették. Vajha igy lenne! A mi diadalunk. Fényes, keleti körülírásokkal duzzadó szimpom- pával, ritka metaforákkal s bámulatos lelkesedéssel festette a magyar sajtó az országos kiállítást. Aggódtunk rajta, hogy a Chauvinismus tündérregéje elkábitotta a könnyen elfogadó hirlapirodalA „VÁCZt KÖZLÖNY'' TÁREZÁJA. Ä mi neki a legdrágább. (A falusi életből.) Irta ; SzuIsáts Xja,jos. Ott állt a gémes kút mellett, a kis falu széles utczáján. Oly prózai neve volt. Csak Zsuzsinak hívták. Pedig a szárnyaló költészet se kívánhat igazibb falusi leányt megtestesülni, mint ő volt. Majd ki csattant az egészségtől. Csupa élet volt. A piros kendő pedig sötét hajához, barna szép szeméhez oly pompás keretül szolgált, hogy helyesebbet kívánni sem lehet. Csak mezítláb volt a falusi szépség és mégis oly költői volt megjelenésében. A legfestőibb gondatlan pongyola volb ez, mely nem tetszelegni, csak a szemérem szigorú követője kíván maradni. És ott állt mellette a nagy városból került piros nyakkendős uracs, lehűtő, ki minden divatost magára aggatott. Oly nagy gonddal öltözködött — és mégis mily prózai volt; le rítt róla a mesterkéltség, mely bármint hajhászsza is a tetszést, csak gúny- i mosolyt arat. A legnagyobb ellentét állt most szemben. Az egyik, mely nem keresi a csinosító eszközöket, még annélkül is elragadó, a másik, mely mindent magára aggatott és még sem egyéb, mint divatmajom, maskara, a falusi verebek élő madárijesztője. ' A monoklis „gólyának“ már régebben nagyon megtetszett a leány és hogy beszédbe eredhessen vele, vizet kért tőle. — Pohár nincs nálam, de ha mindenképen inni akar az ifiur, úgy tessék itt a csöbör ha nem utálja. Tiszta, ha nem hiszi, hát én is iszom belőle. A szomjas ember nem a bögrét nézi, hanem a vizet. És a nagyvárosi fiatal ember oda hajolt, Zsuzsi kedvéért, és ivott a csöbörből. Persze egyik oldalt meg a másik oldalt is jócskán a gallérja mellé futott a viz. Nem való kapa annak a kezébe, a ki a kenyeret csak a pék útján ismeri. Szörnyen röstelte ezt az ökör itatást Rengeteg Kázmér, de olyan szép szemekért, mint az aranyos Zsuzsikáé, ki ne ugatna hat hétig is, gondolá. — Édes Zsuzsikám — igy szólt hozzája ömle- dezve — ha tudod, hogy mi az szeretni, hát én téged véghetlenül szeretlek. Mióta megláttalak se nyugtom se maradásom. Folyton csak te vagy az eszemben ! Zsuzsikám angyalom szánj meg, és jöjj el ma estére a kertünk alá, várni foglak, mert beszélni, nagyon sokat akarok veled beszélni. Rubintos gyűrűt veszek, csak jöjj el 1 — Nem megyek. Öreg estén minden jóravaló ember aludni mén. Aki roszban botorkál, azt kutyával haraptatja meg az Isten, hogy ne mehessen tovább. — Oh de félénk vagy. Én eléd jövök. Oh jöjj — czizmát veszek, rámásat. — A falu czizmadiája nem tud olyat csinálni. Megtudják hogy ajándék. A vásár pedig csak négy hónap múlva lesz. — Ruhát veszek hát, módisat, selyemből, minőt csak szemed és szád kíván. — Besároznám, összegyűrném. Elbotlanék benne. Ahhoz külön kék járni tanulni. Én meg nagyon be vagyok telve az én járásommal. — Arany órát veszek, helyeset. — Meghallaná mindenki a ketyegését. Becsuknának érte, mert azt hinnék, hogy loptam. Legjobb órám, ébresztőm nékem a nap. Ezt pedig senki sem lophatja el tőlem, de én se lopom ám. — Drága gyöngyöt veszek hát, hófehér nyakadra. — Leszakítaná a falu szeme. Szoritaná a nyakamat. Belepirosodnék a templomban miatta! — Oh mondd, hát mit vegyek ? csak aztán eljöjj és csak egy keveset szeress ! — Ha épen olyan vevő kedvében van az ifiúr, és annyira bomlik utánam, hát nem bánom vegyen menyasszonyi főkötőt, tulipiros pántlikásat, aranyosat. Pesten vegye. Gyorsan hozza, hogy Pünkösd vasárnapján együtt mehessünk az oltár elé ! Milyen csekélységet kért és — mégis milyen sokat! — Azt nem vehetek, hiszen ezért elutazni sem érdemes. D r á g á b b valamit kérj ! Veszek én, nem nézem az árát. — No hát akkor Isten áldja meg. Amit én kértem, nekem az a 1 e g d r á g á b b, más pedig nem
