Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-05-10 / 19. szám
mat s hogy mindaz, a mit olvasunk nem egyéb hazafias túlzásnál, uzsorára dolgozó reklámnál. És meggyőződtünk róla, hogy a felcsigázott várakozásokat nem követi kiábrándulás, de arról is, hogy mindaz, a mit a kiállításról olvastunk nem festi természethiven azt a nagyszerű sikert, melyet országos kiállításunkkal elértünk. A mit a mohó érdeklődés teljes két napig át tud futni, az megragadja lelkünket örökre s a benyomás kitörölhetetlen marad. Az országos kiállítás a magyar elem olyan fényes diadala, melyhez hasonlót még a nándorfehérvári győzelemben sem tudnánk felmutatni. Legjellemzőbb, hogy saját magunk is csak most veszszük észre miiiparunk fényes gyümölcseit. Szinte szégyen- kezünk önmagunk előtt, hogy nem is méltattuk és ismertük eddigelé azt a fát, mely ilyen édeni gyümölcsöket termett. A kiállítás első benyomása tehát a legédesebb meglepetés, mely csak a hazafiságot érheti. Mikor azután végig tekintettünk a gyönyörű városon, akkor eszünkbe jut az a rendkívüli előny, mely a kiállításból hazánkat érni fogja. A külföld elragadtatással beszél már most is legújabb kultúránk ezen legérdekesebb bizonyítványáról s a magyar név ágiója rendkívüli emelkedés előtt áll. Budapest, az országos kiállítás által belép a világvárosok sorába. Hazánk az elismert és megismert kulturnépek közé. Mi - pedig a magyar elme és magyar kéz alkotásait ezentúl nagyobb kitüntetésben fogjuk részesíteni s nem keresünk többet külföldi pi- aczokat, ízlésesebb műtárgyaink megszerzésére. Az országos kiállítás meglátogatása hazafias ügy. Szegényebb polgártársainkat gyámolitsuk gyűjtésekkel. Ne mulaszsza el senki gyakran lerándulni a közel fekvő fővárosba s legfényesebb diadalunk vér- telen csatamezejét megszemlélni. Lelkesedést, bizalmat, iparkodást, serénységét s egy szebb jövő reményét fogja ott mindenki találni s onnan saját javára hazahozni. C S A R N O K. Séta a tündér-városban. — Kiállítási tárcza-levél. — A városligeti vén nyárfasor kezd tollasodra. A tavaszi enyhe meleg napsugár rügyeket, bimbókat, leveleket fakasztott a letarolt gályákon s ma már az öreg, barna kérgű fák fiatal lombruhába vannak öltöztetve. Az ezüstfehér levelek ott fent titokzatosan zör- dülnek össze s ámulva bólintgatják fejeiket, midőn alátekintenek arra a száztornyú városra, mely alattuk elterül. Valami csodaváros az, tündérek által elvarázsolva. Hiszen mikor az őszi szél lesodorta őket még csak a kietlen avar mezőség fölött kavarogtak a légben. Zűrzavaros élénkség uralkodik az egész területen. Tavaly még csak a sétáló fővárosi közönség csevegése, a vasárnapi sziesztát élvező cselédség és mesterlegények dévaj kaczagása zavarta meg a kies fenyőerdő zizegését, ma pedig ezernyi ezer ember bákell! Hallja mint bőg a borjú . . . Megyek már édes boczám, megyek . . . hozom a vizedet . . . A természet a legjobb mester. Kisvárosi történetkék. I. „Tegye a lakatra.“ A temető kapuján csak úgy ligett-lógott a lakat, be is csukva néha, be se csukva sokszor máskor. Ilyen szent helyről csak nem vész el . . . De bizony elveszett, mert mikor Kovács uram, a temetőcsőszünk egy szép reggel nézte, hült helye volt az ócska lakatnak. Az anyaszentegyház e kárát fejcsóválva vette tudomásul a tisztelendő úr. Szörnyű dolog, milyen romlott a világ, már a temetőt is meglopják. Akár már meg volt, egyéb nincs hátra, mint uj lakatot vénni, melyei el ne lehessen lopni. Lábas uram, az öreg egyházfi, régen nyugalomba vonult könyvkötő mester, (mely foglalkozása után éhen balt volna, ha nincs az egyházfi hivatal) magához veszi Kovács uramat s elballagnak a városka legnagyobb boltjába, hol czukorsüvegek mellett lakatok, lánczok, koszorú fügék lógnak, s a kávészsák mellett szerény tornyot képez a szekérkenőcs és su- vikszos skatulya. Az előzékeny bolttulajdonos az érdemes vendégek elé siet: — Jó napot kívánok, Winter uramöcsém, — várnaija az ország ipar haladását a kiállítás bekerített területén. Harczra készülnek itt. Igazi harcztér ez, melyen szembeszállunk a külföld előítéletei ellen. Békés háborúba állunk a külföld iparával és kereskedelmével. Térfoglalás ez az igazi kulturális haladás terén és versenye az érdemnek a szélhámosság, a tisztességes szolid iparnak a fölületes, a hitvány munka ellen. Ezért épült az az impozáns város, ennek befogadására emelték azt a száz templomot, melyeket együttvéve „Budapesti általános orsz. kiállítás“-nak neveztek el. A nagy iparcsarnok belseje meglepő képet nyújt Egy kis város van e palotában. Apró üvegpaloták, melyek a legdiszesebb stylszerűséggel vannak öszsze- kombinálva, diszfaragású állványok épülnek a tágas térés galériák alatt s a háttérből impozánsan emelkedik föl az óriási orgona, mely ha megzendül, hatalmas hangjait százszorosán veri vissza a menyezet és a kupolánák óriási öble. Közel van az iparcsarnok déli bejáratához az erdészeti pavilion, mely a kiállítási területnek egyik legszebb épülete. Óriási fatörzsek veszik körül s maga a pavilion természetes, mohos fahasábokkal van kirakva s hasonlít egy sveiczi vadásziakhoz. Benne van állítva mindaz, a mit az erdészet és erdészeti szakoktatás mai előrehaladott állásában Magyarország fölmutatni képes, itt van elhelyezve Rezső trónörökös érdekes vadászati kiállítása is. De leginkább vonza a közönséget ez épülethez az a kilátás, melyet tornyából az egész kiállításra és a környékre vetni lehet. A szem alig tud betelni e ragyogó képpel. Maga a kiállítási terület ezerféle kaleideskop- szerü változatosságával kitörülhetetlen benyomást tesz a lélekre. A műcsarnok épülete külsőleg is meglepő. A hazai majolika ipar e palota építésénél remekelt. Azok a guirlandok, friesek, párkányok e fülkék melyek majolika betéttel vannak díszítve, a legkiválóbb tanúbizonyságát képezik annak, hogy a majolika építkezéseiknél maholnap nélkülözhetlenné lesz. A tágas felülről világított nagyteremben ott vannak hazai művészeink, élükön Munkácsy Mihály, Benczúr Gyula, Lieczenmayer Sándor, Lotz Károly, Than Mór, Vastagh György festőinkkel, néhai Huszár Adolf, Kiss György, Zala György és Strobl Alajos szobrászainkkal, tehetségük legkiválóbb termékeivel szállnak versenyre a magyar művészet hírnevéért. A keleti pavilion előtt megállva különös benyomást érezünk. Az épület frontján egy hatalmas csúcsban végződő gömbölyű kupola emelkedik, mellette két oldalt négy kisebb hasonló, és köröskörül húsz egész kis gömb tarkítja az épület tetejét. Az egész épület bizar keleti párkány festéssel van körülvéve. Az épület egy tágas csarnokból áll; közepén kanyargó lépcső visz fel a karcsú magas minaretbe, két oldalt pedig ferde irányú szárnyak húzódnak ferde irányban. E csarnokban van bemutatva Szerbia, Románia, Rumélia s a többi keleti tartományok ipara és mezőgazdasága. A csarnok kiállítási objektumai fogják alapját képezni a fővárosban létesítendő keleti múzeumnak. laszolt Lábas uram és szeges botjának helyet keres a padlóban, végre beleszurja a földbe s rátámaszkodik. — Lakatot kérünk az eklézsia számára. — Lakatot, igenis, lakatot, milyet tetszik parancsolni? — perg a kereskedő nyelve. — Van Wertheim, van másféle, van mindenféle — Jó erőset, — válaszol az öreg egyházfi, — jó erőset, amelyet ne lehessen ellopni. — Pista fiam; szól aztán oda az inasgyereknek, — töltsön! Pista fiam megtölt két poharat szilvóriummal. — Ezt ajánlhatom, — szól a kereskedő — jó erős, nem lesz drága, az eklézsiának 50 krra számítom, másnak 70 volna. A szilvoriumos poharak összekoczczannak, Lábas uram, -- jó erős, úgy-e, Kovács uram? — Biz ez jó erős, nem a szilvorium; jó erős, azt értem, Kovács uram? Vagy tán nem elég erős? — Kérdi Lábas bácsi a temető csőszt. — Pista fiam töltsön ! Az inasgyerek megtölti újra a poharakat. — Hát persze, hogy talán elég erős, ezt nem könnyű ellopni, — válaszolt Kovács uram. — Úgy nézem, hogy elég erős. A poharak újra összekoczczannak, a két „belső személy“ újra hörpint. — Hee . . . erős 1 . . . persze, hogy erős, jó erős pakolja be Winter öcsémuram ... az eklézsia kontójára megy, úgy-e jó erős, Kovács uram ? — Nagyon erős Lábas uram. ( — Akkor jól van minden. Isten megáldja, Wint A magyar csárdák a szegedi debreczeni, h.-m.-vásárhelyi és munkácsi csárdák által vannak bemutatva; valamennyi jellemző galambduczos kapujával, szalmafödelével és fadiszitésével. A szegedi csárda homlokzatán hármas felirat ékeskedik, de tulajdonosai a derék szegedi polgárok még ebben sem tagadhatták meg tősgyökeres magyar voltukat, mert a magyar mellett a német és franczia fölirat (előzékenységből a külföldi látogatók iránt), ekként olvasható : „Szegeder Físch-c s á r d a“ és „Szeged poisson-c s á r d a“. Magyar legyen az a német vagy franczia, a ki ezt megtudja érteni. A házi ipari csarnokban nem csak hazánk háziipara, hanem a hazai népviselet is be van mutatva negyvenkét fülkére van osztva az egész tágas csarnok. Minden fülke egy-egy paraszt szobát képez ágygyal, asztallal és egyéb házi berendezéssel s minden tülkében van egy pár viaszalak, melyen hiven v n bemutatva az illető vidék férfi és női viseleté. Ez fogja képezni alapját a létesítendő ethno- grafiai múzeumnak. De ki győzné elsorolni az összes százat meghaladó épületeket. Köteteket lehetne ezekről Írni a minthogy egész vaskos kötetet képez a legközelebb megjelent kiállítási kalauz is. Futólagos áttekintés, a mennyi egy szűk tárcza keretében elfér, elég érdekeset jegyezhet ugyan föl, de koránt sem sokat és semmi esetre se mindent. Ezer meg ezer aprósággal találkozunk útközben a mi figyelmünket leköti. Az egyik érzékünkre, a másik lelkünkre hat, az egyik komoly figyelmet ébreszt, a másik jó kedvre hangol s mind ennek meg van a maga érdeklődést keltő oldala. Vajha a nagy közönség megértené azt a magasztos néma szózatot, melylyel e kiállítás a munka győzelmét hirdeti s vajha minél többen sietnének azt felkeresni, tanulmányozni, s vajha tudást mentenének az előttük álló nyitott könyvből, mely szentebb, mint a biblia, mert veríték cseppekkel van megírva ! ... A fehér nyárfák zizegő levelei tapsolva örömükben a platánok vidáman bolintgatnak alá a tündén városra s a törpe fenyő tülevelei susogva beszélnek arról a bűvös látományról, mely itt előttük az ezeregy éj meséjének képmásaként megelevenül. Orion. Városi és vidéki hírek. = A vörös kereszt egylet ma f. hó 10-én d. u. 3 órakor a kisededóvó helyiségében választmányi gyűlést tart. Tárgy: 1. Hangverseny iránti határozat, 2. folyó ügyek 3. indítványok. = Tavaszi mulatságot rendez f. hó 10-én a kies „Büki“ szigeten a helybeli kath. legény-egylet ifjúsága, melyen tetszés szerinti adományok képezen- dik a belépő dijat. Kedvezőtlen idő esetén a mulatság f. hó 14-én fog megtartatni. = Májusi mulatságot rendez f. 17-én a vá- czi első általános ipartársulat a „csel őt ei“ kies erdőben. A jövedelem a szerzendő saját ház alap javára lesz fordítva, kedvezőtlen idő esetén a mulatság Pünkösd másod napján május 25-én fog megtartatni. — Változások a vasúti hivatal személyzetben Eiszner Lőrincz helyettes vonal főnök Kecskemétre helyeztetett, helyébe Müller József jött Zsolnáról; — Krigbaum Sándor áthelyezteter uramöcsém, ötven krajczár lenne az ára, hanem a négy pohár szilvóriumot is tegye a lakatra. Lesz hetven krajczár, mint másnak. Menjünk kovács uram. S azzal csendesen eldöczögnek. A mi kis városunkban azóta fönmaradt mondás bizonyos esetekben az, hogy „tegye a lakatra.“ II. Az énekes hadnagy. Az őrváltás megtörtént: A* hadnagy átvette az őrszobát B* főhadnagytól, még egyszer kezet fogtak, jó mulatóst kívántak egymásnak, a kölcsönös tisztelgést megadatták a két őrség által, s azzal B* elvonult, A* pedig ott maradt az őrszobában. Az őrségi szolgálat béke időben a legunalmasabb komédia; az őrparancsnok majd megeszi a fejét unalmában egész délután. A* hadnagy eleinte a jelentéseket irta meg, aztán a százszor olvasott utasításokat olvasta át százegyedszer, hogy nincs-e bennük valami uj, pedig igen jól tudta, hogy nem lesz semmi. Aztán a kemény pamlagra hevert le, majd fölkelt, az ablakon nézegetett ki, végre dudolgatni kezdett magában. A* hadnagy szenvedélyes énekes volt s igy nem csoda, ha lassacskán belemelegült a dúdo- lásba s végre szép tenorja betölté egészen a kis őrszobát, mind nagyobb hévvel áradtak a hanghullámok s a fiatal tiszt önfeledten adta át magát a zene bábájának, nem véve észre, hogy odakiinn a poszton álló baka kétségbeesetten „kverauszt“ ordít. Hadnagyunk csak akkor tért magához, midőn az
