Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-02-08 / 6. szám
VII. évfolyam. HELYI S VIDÉKI ÉRDEKŰ H Klőiizeté^i áraS» : évnegyedre ................................................................1 frt kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : JO kr. Kapható Deutsch Mórnál (Városház épületében.) Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyüt-fér sora .......................... 30 kr. Bélyeg illeték minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadó hivatal czimzete: hová a lap szellem és anyagi részét illető közlemények küldendők : Vácz, Gasparilc-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. A vasárnapi munka szünet. „Bárcsak mindig vasárnap volna.“ Melyik családatya nem hallotta már, iskolás gyermekei' szájából ezen gyermeki óhajok netovábbját? És mi szülök, komoly tekintettel elleneztük ezt, mint a lustaság nyilatkozatait, szinleg tán meg is büntettük, — de bensőnkben kénytelenek vagyunk a gyermekek kívánságának igazat adni, sót helyeselni; — mert a gyermeki ösztön rendszerint naiv kifejezése a valódi világnézetnek, melyeket a felnőtt, többé-kevésbé, mint egykori tulajdonságait magáénak ismer el. — A mindennapi életre vetett pillantás megmutatja, hogy a szabadságra való hajlam mindnyájunkban szendereg s csak az alkalmat várja, hogy életre ébredjen. Midőn gyermekeinket örömsugárzó arczczal az iskolából hazajönni látjuk, a mint könyveiket sarokba dobva kirohannak az utczára, nem o-on) o dőljük e magunkban rendes foglalkozásunk által lekötve : „mily boldogok ezek, mily jó volna köztük lenni.“ Nézzük csak vasár- és ünnepnapokon a házunk előtt összegyűlt gyermekcsoportokat, a munkások inasok és cselédeket, mily öröm sugárzik arczukon, a szabadság tudatában s mint siirögnek forognak — mint a méhraj — szünet nélkül. — A mindennapi foglalkozás igájából kiszabadulva, mindegyikük úgy érzi magát — mint a kalitkából kiszabadult madár és a vasárnapot élvezők arczárói is leolvashatjuk, hogy itt az Isten szabad ege alatt, a szabad természet ölén, igazán elemökben vannak. Hogy mily lélekemelőn hat az emberi kedélyre a vasárnapot ünneplő népcsoport, jellemzően ecseteli a német költők királya Göthe a következő versekben : „A mély kapun mi hemzsegő Mi tarka raj tódul elő. Ma mind keresi nap sugarát. Ülik az Úr feltámadását. Mert ők itt mind feltámadának Fujtó legéből szűk szobának A keresztnek láncziból Nyomasztó háztetők alól Az utcza tömkeleg közül A templomok szent éjiből Itt boldogok az emberek. Ujong öregje és apraja Itt ember vagyok és lehetek.“ „Itt ember vagyok és lehetek.“ Ezen gondolat szolgál jelen sorok kiinduló pontjául, midőn feladatul tüztük ki magunknak bebizonyítani, hogy a vasárnapi munka szünet, a közegészség törvényeinek egyik főkellékét képezi. „A test egészsége az ember legbecsesebb vagyonát képezi,“ — ha a gyakorlati életet tekintjük, azt fogjuk látni, hogy a fenti állításunkat csak kevesen értik meg teljesen. A tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek inkább haj- hászszák az élethez szükséges eszközöket, mintsem magát az egészséges életet. — Legegészségesebben élnek a kultúra által még nem érintett népek, mivel ezeknél az igények csekélyek, mindenki úgy élhet, mint neki tetszik; — ellenben a kulturnép életmódja annál természetellenesebb, mennél nagyobbak a körülményeknél fogva az igények, — mi által az élet fentartása is drágább lesz — s mennél több terhet rónak a társadalmi viszonyok az egyes egyénre, ebből következik aztán hogy az egyes ember elvész a nagy tömegben, a többség diktálja a szokásokat és erkölcsöket, és ha valaki nem akarja, hogy különcznek tartsák, azokat követni is kell. — A törvényhozás feladata lenne gondoskodni arról, hogy az ilyes szokások és erkölcsök a józan ész korlátáit át ne lépjék és a közegészség követelményűinek a mennyire lehet megfeleljenek. — Ha végig forgatjuk az emberiség történetének lapjait szemünkbe ötlik, hogy már a legrégibb népek vezetői oda törekedtek, hogy népükben a közegészség ügye egyebekkel a munka szünettel is fentartható legyen, általában oly szokásokat terjesztettek a nép között, melyek a közegészség emelésének lényeges tényezői; — igy már Mózes elrendeli az ételek elkészítésének módját, megparancsolja a böjtöt és fürdést, de különösen kiemeli: „Emlékezzél meg a szombat napról, hogy azt megszenteljed, hat napig dolgozzál és végezd el minden dolgodat, de a 7-ik A ,'IÁCZI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJ1 Hámosi úr mátkáját árulja. — Rajz. — Irta: Tolna,;^ ZUja-jos.*) Oh, minden a szerencsés társulástól függ! Nem tudom, ez a szép mondás a nagy Eötvös remek gondolataiból van-e kicsenve, vagy talán a Gyulai Pál Rományijából, annyi igaz, hogy Hámosi .Pál, Jgen tisztelt tanár-társam, régebben is, amikor még a hallhatatlan Romhányit csak nagyon beavattak olvashatták szoros titok pecsétje alatt, kéziratban —- el-elmondogatta, hol kevélyebben, hol alázatosabban, azonban hogy feleségét karácson szombatján^ eltakarította, — most már sűrűbben lehet hallani a derék ember ajkairól: — Barátom, minden a szerencsés társulástól függ. Igen is, — fordult felém — hiszed-e azt György ? Nem mertem határozottan felelni erre a fogas kérdésre, már csak azért sem, mivel mai nap mások sem igen felelgetnek semmire is azonnal, de azt észre vettem, hogy Pál barátom valamely fölötte fontos tételt csomózgat a lelke mélyében, és hogy igen jól tenném, ha azt az életbevágó tételt én magam törekedném egy merész fellépéssel kibontani. A mivel lehetett — mint most a semmiből föl- emelkedett nagy diplomaták mondják: csekélységem, tehát tulajdon csekélységem szorgalmatosán kinálgatta egygyel-mással, szivarral, szilvórium- mal, mikor e hatalmas mondás megindult, borocskával is, hanem tovább nem mentem. 0 is lassan tudhatta elhatározni, hogy fejszéjéül) Nagynevű regényírónknak e kitűnő rajzára fölhívjuk t. olvasóink figyelmét. Szerk. vei a kemény fába csapjon, hanem hát a körülmények kényszerítő hatása alatt kellett tennie, mert máskép nem is tehetett volna : oda csapott. Maga is megrendült a nagy suhintás alatt. Rám nézett sárgásbarna czigány arczával, husz- huszonöt szálból álló fekete bajuszát mozgatta — és a mellett bátorságot akart belém lehelni. — Zsuzsit . . . adj csak egy szál gyufát. Adtam. Szuszogott, szipákolt mint a beteg galamb. Oh, hogy égett az arcza, mivel hogy némely ember e felvilágosult század utósó felében is szemérmetes. Egy erőset harákolt, s miután akadályozott lélegzetén jócskán könnyített — még nyájasabb mo- solylyal tekintett reám. Gyöngéden a vállamra tette kezét, s utalt azokra a szép napokra, melyeket mi együtt töltöttünk el, hol itt, hol ott. Azt hittem ma egész estvén a szép és boldog visszaemlékezésnek fogunk élni — és másra nem térünk át. Zsuzsit még egy kicsit hagyta is pihenni. — Óh, barátom, György, minden a szerencsés társulástól függ — fogott újból főtételéhez. — Attól — szóltam, nem állhatván meg, hogy végre én is ki ne fejezzem e gyakorlati igazság iránti teljes elismerésemet. — Tehát igazat adsz ? — ragadta meg kezemet. — Minden esetre. — Belátod, hogy a szerencsés társulás mily nagy fontosságú ? — Én be. — Minden viszonyok között ? — Igen. •— Barátságban, összeköttetésekben és . . . Még most is félt kimondani. — Igen. Pál. — Mi különben, azt te is tudod, és sokszor tapasztalhattad, hogy úgy nagy és kis kérdésekben és jellembevágó dolgokban örökké megegyeztünk. Bocsáss meg régóta nem is tekintettünk máskép sógoromnál mint a Karácsondy család tagját. Harácsondy Mihály úr igazgató tanár volt a nagy kút téren. Hatalmas férfiú. Sok előkelő és nem előkelő szülék réme, avagy oszlopa, már amint ezt vagyoni állapotuk eszközölhette. — Igazgatóm volt nekem is. Szigorú, de óvatos, mindig mintha egy kis selyem zsinóron tartott volna. A szép jövedelmekből többször juttatott. Ámbár ilyenkor Pál barátom nem is késett odasúgni a fülembe. — Minden a szerencsés társulástól függ. Gondoltam is, hogy ez sokak jólétének lehet forrása. — Már első szerencsém. — folytatá Pál barátom, és most szépen haladva előre — az volt György, érts meg édes György, hogy a jó sors mint hat osztályt végzett árva fiút a hires Derzsi intézeténél Karácsondyval hozott össze. Ott nála, ah ! mennyi tapasztalatot gyűjtöttem, mennyi jó ebédeket, vacsorákat . . . És nevetett. Mert lehet az ilyen jó vacsorákon és ebédeken nevetni. Bizony lehet. — És tudod György, most rendes tanár vagyok, én aki árvaságom miatt most valahol egy városi ir- nokocska volnék talán. Rend.es tanár, György, a históriából és kronológiából. És tudod egy kis szőlőcs- két is vásároltam. — Még nőtlen korodban? — Dehogy! hanyatlott hátra kedélyes nevetéssel. Hát ki tehetne ilyesmit nőtlen korában? Egy szegény, hat osztályos dominus? Ah, persze! Előbb természetesen megházasodtam, és oly szerencsével ... — Karácsondy nővérét . . . — Hát persze Karácsondy Pepit. Azt vettem el. Pepi egy igen jó teremtés volt . . . Itt megállt. — Pepi, az az Hámosi Pálné, egy szegény, sovány, rút, időses leány volt, oly sovány, mint a jól kiszáradt öreg deszka. A karjaiból csak a csontok
