Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1885-02-08 / 6. szám

nap a nyugalom napja, a te uradnak Istenednek tiszteletére, — ne végezz akkor semmi munkát, se te magad se a te szolgád, se a te szolgálód, sem az idegen, ki kapuidban tartózkodik.“ S a zsidó nép ez időben a törvényeket mind szigorúan megtartotta, s csak igy volt lehetséges, hogy a forró pusztában egy nagy számú nép­csoport 40 évig vándorolt, a nélkül, hogy va­lami járvány ütött volna ki közöttük. A görög törvényhozók nem rendeltek ugyan rendes ünnepeket, de az időszakonkinti nyilvános gimnasticai játékok által, a népnek czélszerű üdülést és nemes szórakozást szereztek. — Hogy a pogány ókor mennyire szégyenitőnek és lealá- zónak tartotta a szünet nélküli munkát, azt bi­zonyítja a Danaidák regéje. — Danaus leányait kik férjeiket meggyilkolták, azon átokkal súj­tották az Istenek, hogy egy feneketlen hordóba szünet nélkül kellett vizet hordaniok. Mózes és Lycurgus annak idején könnyen boldogulhattak, mivel az emberiség mintegy csecsemő korszakában lévén, nyájként engedel­meskedett vezetőjének. A mai társadalom azonban háborgó tenger hez hasonló, melyben az apály és dagály sűrűén váltakoznak egymással, valamint a mai társada­lom jelentékeny része írni és olvasni tud, ép úgy akarja tudni minden dolog okát a tett előtt, úgy van ez a közegészség ügyével is, a törvény- hozás a legfőbb dolgokra szorítkozik, meghozza ugyan a jó törvényeket, a többit a közönségre bizza, a hatóságok legföllebb a jó példával jár­nak elől, (hogy vasárnap nincsen adóexecutió.) Rendes viszonyok közt a közegészség legprimi­tívebb követelményei sem vétetnek figyelembe a nagy közönség által, csak akkor, ha már egy nagyobb járvány kiüt, fűhöz-fálioz kapkodnak, a közegészségi bizottságok üléseznek és azon gondolkoznak, mint lehetne a járvány terjedését megakadályozni. Már pedig a közegészség ügyének előmoz ditói közt, a vasárnapi munkaszünet fontos sze­repet játszik. Innen vannak, kik a vasárnapi munkaszü­netet tisztán vallási kérdésnek tekintik és miután ők a vallással keveset törődnek ezt is figyelmen kívül hagyják. Jelen sorok czélja kifejteni azon egészségi okokat, melyek bizonyítják, miszerint a vasárnapi muukaszünet, ép oly fontos, mint járvány idején a fertőtlenítés, vagy a himlőoltás a himlőjárvány megakadályozására. (Folyt, köv.) A fiatálok bálja. Február 1. Nem akarjuk elhinni hogy átéltük, csak azt hisz- szük hogy átálmodtuk. Úgy emlékszünk vissza rá, mint egy szép álomra. Szép volt eltűnt s csak a vágyakat hagyta a szivek­ben maga után. Egyik fővárosi napilap azt irta a bálról, hogy még az öreg urak — a kiket rendesen elő szoktak rántani mint bizonyitékot, ha valami nagyot akarnak mondani — hogy hát az ' öreg urak se emlékszenek rá, hogy mikor sikerült tánczmulatság minden tekin- ben oly fényesen, mint a legények bálja. ide hát nem is csoda! Hóditó firma a házasulandó fiatalok neve. Csak aztán megfelelnének a lányok által bel éjük helyezett bizalomnak s ne sokáig lennének háza­sulandók, hanem mielőbb házasulok. S erre úgy látszik lesz is kilátás, mert a mint kivehető volt, fiataljaink koszorús Írónknak Jókainak azon elvét tartották szem előtt „nem észszel háza­sodik az ember“ mert a bál alatt észrevehető volt, hogy ugyancsak szivük szerint udvaroltak, s az ész­nek csak épen annyit engedtek szólni szivük ügyé­hez, hogy figyelmeztesse őket arra, miszerint nem szeretőt, hanem feleséget választ az ember magának ha megházasodik. Hogy hány választott magának nem csak tán- czosnőt, hanem . . . Arról majd a hymen rovat rántja le a titok fá- tyolát. A bál sikeréért megérdemli a derék rendező fia­talság, hogy fáradálmas buzgóságáért és egyetértő áldozatkészségéért az egész közönség nevében méltó köszönetét szavazzunk. Meg is látszott a jelenvoltakon hogy arany-ifju- ságunk e báljára mindig kellemesen fognak vissza­gondolni. Volt is jó kedv, szikrás vér, tüzes nóta, gyújtó táncz, mámorositó világ. Száz szép lány és száz souper csárdás ! Igazi tündér éjszaka volt melyre a legszebb haj­nal hasadása s a legvidámabb reggel ébredése követ­kezett. Ahoz igen is rövid volt, hogy meg ne sajnáljuk ! Ahoz pedig nagyon is hoszszu, hogy eltűnődjünk rajta sokáig. * * * . r Szép tiszta nap ragyogott egész nap az egen, mintha az ég is örült volna fiataljaink báljának. Esti 8 órakor a holdvilág szende fényénél fogat­fogat után robogott a lőház tornácza elé, s a vörös kék szalagos (Vácz város színei) rendezőség alig győzte bevezetni a szebbnél-szebb hölgyeket. A csinos és Ízléses női tánczrend, mely egyik sarkában hímzett rózsabimbóval díszített különböző színű selyem boritékú könyvecskét ábrázolt, s ara­nyozott bronz kapcson függött, igazán meglepte höl­Szegény báli tudósitó! Épen a souper csárdást járod egy bájos kis an­gyallal, a kinek a kezét fogod, derekát átkarolod, magadhoz szorítod, melyre Patikárus száz nótáinak zene ütemei feljogosítanak, mikor eszedbe jut, hogy jutottak a szövetség boldogitására. Fogai mint a fo. nőtt ostor, egymásra igyekeztek és széles homlok­csontjába úgy voltak beékelve apró mozgó fekete szemei, hogy azok minden perczben egymás felé for­dulhattak. De Pepi jó volt, kicsi volt és ezáltal'ruhában is mennyit megtakaríthatott, mi egy tanárnál fö­lötte előnyös. — Jól házasodtam édes Györgyöm, nagyon jól. Csakhamar rendes tanárrá neveztettem ki — amint hogy te is csak akkor fogsz rendesül kineveztetni, ha megházasodol. Tantárgyamat a legfelső osztá­lyokba osztottam be, ahol már a bukás nagy dolog és egy bukást valamire való szüle nagy áron is meg­akadályoz. Természetesen a leggazdagabban fizető zsidó és rácz tanítványokat mindig megkaptam, mert a bárók, grófok no, tudod, ezek mégis csak az igaz­gatót illették. Ennyit a legszigorúbb illem is meg­engedhet úgy-e ? Főkép az érettségi vizsgáknál ta­pasztalhattam, mi a jó összeköttetés. Csak úgy om­lott az ájdás. A közép Horváth pompásan gyümöl­csözött. Úgy akarjuk, hogy most tégedet is felvi­gyünk a két legfelső osztályba. — Mivel? az én tárgyaim nem oda tartoznak. — Mivel, hát a számtannal. — Azt nem tudom. — Hogy ne tudnád. Kicsi kell abból. Sógorom belevezet. (De ő se tudta, hanem hallgattam.) — Berkes Samut, azt a goromba parasztot al­sóbb osztályokba osztjuk. Csak akadály, izgága. »Semmi fogalma a magasabb politikáról. A múltkor a gróf Hétvári fiát megbuktatja, és milyen honorá­riummal kínálták? Többet várt a paraszt. Szegény sógorom belebetegedett. No mégis átvittük a szegény grófot. Én helyettesítettem Berkest. Ez a Berkes is mivel rontotta össze magát? A rósz társulással. El­vett egy szegény falusi leányt, mikor itt Pesten kí­nálva kínálták neki a jó parthiekat. — De szeretik egymást. — De mit esznek ? — Boldogok ! — De kihez járhatnak? Mi? — Panaszukat nem hallom. — Elég, ha beszélik a cselédeik, hogy mindig a zálogházakat bújják. — Különben ez senkire se tartozik. — Fáj az ember szivének, mikor egy tanártársa... Fölkeltem, hogy újabb üvegeket tegyek az asztalra. — Mert kedves György -— emelte magasra Pái barátom tele poharát, csak egyszer élünk. — Igaz. — Ennél jobb borokat is ihatol majdan — biz tatott. — Vehetünk neked is ott mellettünk egy kis szőlőt. Néztünk is már ki egy alkalmasat a sógo­rommal. Pénzt kerítünk. S lassan letörleszthetitek. Az is nagy előny lesz rátok nézve, hogy gyermekei­tek a jó levegőben növekedhetnek föl s te magad a téli robotra annyi erőt gyiijtesz a hegyen, hogy ne­veted a munkát velünk együtt. Ez, ez ! Poharakat töltöttünk. Rendes bevallás — tanított előre is — biz­tosság az összeköttetés által mindenütt. Ezekben ta­lálom én az élet savát. Egy szóval szerelem és társulás. Most már láttam, hogy rögtön a föltételnél le­szünk. Nem is törekedtem a beszédet más felé csavarni. Zsuzsit . . . Zsuzsikát . . . egészítette ki a szót — ismered? Nos, mit szólasz Zsuzsikára ? Csak szólj őszintén, akarom tudni, hogy mit szólasz Zsu zsikára, György. Olyan leányról bátran lehet beszélni. A ki olyan munkás, példás életű, szerény, jó gazd- asszony, aki a ruháit is maga varr ja, aki soha — de szólj magad Zsuzsikáról. Ivott, hogy nekem időt engedjen a bátor nyi latkozatokra. — Zsuzsika igen derék leány. még a hölgyek névsora nincs meg, pedig ezután fogyni kezd már a közönség s akkor a névsor nem lesz teljes. Elkomorodol, de ott van Pupák úr, a ki megvi­gasztal azon biztatással, hogy majd megírja ő a név­sort, s te boldog önfeledtségben tánczolhatsz tovább. íme tehát a névsor a mint Pupák úr összeállí­totta. Ha valaki hiányzik belőle, vonja kérdőre Pupák urat. A négyeseket majdnem száz (96) pár tánczolta. A jelenvolt díszes hölgy koszorú közt láttuk: Ádám Miczike, Balogh Ida, Beniczky Matild, Bolgár Margit, Breuer Jozefin, Dászkál Henriette és Anatházia, Csillon Olga, Ernyey Ida és Emmike, Filzer Etelka, ~ Glasel nővérek, Hollmann Anna, Inczédy Irma, Klar- ner Henriin és Ida (Budapest), Mészáros Gizella (Du nakesz), Mihalik Iza és Étel (Imreháza), Otto Riczi, Pencz Laura, Petter nővérek, Plauka Lujza (Rád), Podlussányi Ilona, Potoczky Ida és Berta, Prokop Ida, Rappensberger nővérek, Regele Sarolta, Schätz Margit, Török Rózsa és Bella, Vadkerty Katicza, Erzsi és Irma, Velzer Anna, Weiner Paula és Irma, Zatocsil Ilka stb. urhölgyeket továbbá Almássy Al- bertné, Ádám Rezsőné, Alberty Ferenczné, Dr. Bolgár Lajosné, Bezdek Jánosné, Dr. Csányi Jánosné, Csillon Izidorné, Dede Györgyné, Dászkál fő-állat- oivosné, Eisenberg Simonné, Feitscher Jánosné, Gla­se Iné, Hinka Gyuláné (Kösd) Heger Gyuláné, Hufna­gel Józsefné (Rád), Hufnagel Imréné, Hollmanné, Inczédy Sománé, Dr. Kiss Józsefné, Korpás Mártonná, Korpás Jánosné, Krakker Gézáné, Mandl Lipótné, Özv. Mészárosné (Dunakesz), Mányay Ivánné (Göd), b. Metzger Miksáné, Mihalik Jánosné, (Imreháza), Nikitits Sándorné, Nógell Sándorné, Ottoné, özv. Penczné, Palkovich alezredesné, Péts Sándorné, özv. Prokop Ferenczné, Rappensberger Józsefné, Reiser Henrikné, özv. Schatzné, Szentkirályi Albertné, Szukob Jánosné, Tápay Jánosné, Torday Józsefné, Tsogl Mátyásné, Vadkerty Mihály né, Velzer Lajosné, Zatocsilné stb. úrnőket. * $ & Hétfőn reggel 5 óra volt. mikor az utolsó csár­dás véget ért. A nagy terem megüresedett, a szép kis tánczos- nők, mint valami vízió, eltűntek. A kis terem akkor népesedett meg a bál sikere felett örvendő rendező­séggel. Olyan furcsán is érzi magát a rendező, mikor a i legutolsó „jó reggelt“ is elkívánta s az utolsó ma­mát is kocsira pakolta. Mintha valami pótolhatlan veszteség sújtotta r volna, elmélyed s szomjúság kezdi gyötörni, melyet i borral sem lehet eloltani. Ekkor alakulnak a vig kompániák, összeül a a rendezőség s a jó kedv utolsó kitörései pezsgő s Pa­tikárus bús nótái közt lobbannak eJ. Folyik a nóta, ürül a pohár, mig végre bevilá­gít a kelő nap s rá süt a letaposott virágok- és ru- -; hafoszlányokra s a rendezőség azon boldog tudattal tér haza, hogy a bál éje a mulatók történetében em- x lékezetes marad s nem sok szívben fog nyom nélkül li eltűnni. Hát még hánynál hagyott maradandó nyo- c mot ? s a kiknél, — azoknak gratulál — Figaró. Városi és vidéki hírek. = i?Ieg;l»ivás. Van szerencsém a „váczi fiata- r lók bálját“ rendezett aláírókat, f. hó 9-én este 8 8 órakor a Casino helyiségében tartandó beszámoló ói közgyűlésre, tisztelettel meghívni. Je Isik Gyula b. d b. jegyző. — Meghiszem : tovább. — Szegény, szorgalmas. — Meghiszem ; tovább. — Igen házias. — Tovább, tovább, sürgetett. — Sokat hasonlít boldogult nődre. — Ah, dehogy. Mit gondolsz ? Milyen volt az én nőm ? Egy szegény elszáradt, örökké beteg terem­tés, hogy sohasem fogytunk ki a doktorból meg a pa­tikából. Első gyermekeim a rósz tej miatt mind el­haltak. Ez leány, erős, hatalmas, vállas, de milyen. És mutatta a tenyereivel, melyeket úgy mozga­tott, mintha azokban egy-egy fontos alma volna. — Bizony édes barátom, Zsuzsika pompás leány. — Igen, — szép leány is. (Ezzel a dicsérettel tartoztam.) — Ugy e? Látom érdeklődői Zsuzsika iránt. Vet­tük észre. Hej, hej, te kópé! Előttem egészen kitár- hadd a szivedet, én legjobb barátod vagyok. És só­gorom is igen nagyra becsül. Körülnézett Pál. Ez a mostani lakásod tökéletesen alkalmas egy kis család számára. Ide bátran hozhatsz feleséget. — Nem nősülhetek, fölötte beteges vagyok. — Hogyan ? Akkor meg épen a házasság szüksé­ges. Mértékletes élet, gondos ápolás, te, hisz épen . . . — Nem, nem Pál. Nem nősülök. (Oh, az én szeretett mátkám már megvolt.) — No pedig nem tennéd roszul. Jó társulás, — hm! Bár mennyire törekedtünk is fentartani a stim­met: biz az leszállott. De Pál barátom nem azaz ember volt, kinek ne lettek volna tapasztalatai. Só­gor uránál sokat szerzett. — Te édes György. Engedd meg, hogy ily bizo- dalmas vagyok. — Kérlek, biztatám. — Egy csinos fiatal ember járogatott mostaná­ban hozzád sűrűén valami falusi lelkész. SJ3 m-J3(-I9 • Hí -J53 ■V-Í9 in-08 Y.§ XJ3J OS ne

Next

/
Oldalképek
Tartalom