Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-11-29 / 48. szám
i VII. évfolyam. HELYI S 48. szám. MA/? Váoz, november 29. , VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. Évnegyedre . . . házhoz Kapható : MAYER JCIölixeléfci árai* : .....................................................J frt 50 kr. hordás vagy postai szétküldéssel Egyes szám ára : 10 kr SÁNDOR könyvkereskedésében (C.-illag-utcza). Hirdetések: Nyilt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora .......................... ÖO kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál ŐO kr. A szerkesztőség czimzete: hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : Vácz, Gaspavik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. A kiadóhivatal czimzete : hová a lap anyagi részét illető minden __küldemény czimzendö : Vácz, Csillag-utcza 1428. szám. A koldusok Eldoradója. Ha áll az. hogy valamely nemzet műveltség' fokát a szappan fogyasztásról, vagyoni viszonyait pedig a koldusok számából meg lehet állapítani akkor szomorúan kellene registrálnunk, hogy városunk, a hol a koldusok száma a legutóbbi időben a legijesztőbb mérveket öltötte, vagyonos- ság tekintetében annyira hanyatlott, hogy maholnap arra kell ébrednünk, hogy akár a nagyságos kir. adófelügyelőség is, — mit sem vehetvén meg rajtunk, — csődöt lesz kénytelen kérni ellenünk. Ezen körülmény arra inditott minket, hogy a dolognak egy kissé utána nézzünk, kutassunk, a baj valóságát a lehetőségig kifürkészszük — s tőlünk kitelhetőleg a bajon — ha lehet segítsünk is. S ezen nyomozásunk azzal az egyrészt örvendetes, másrészt meg nagyon is elszomorító tapasztalattal gazdagított meg, hogy városunkban nem a valóságos, hanem a műkedvelő, az unalom és kedvtelésből kolduló koldusok száma az, mely aggodalmunkat felkeltette. Örvendetes tapasztalat volt ez ránk nézve egyrészt azért, mert azt a meggyőződést eredményezte bennünk, hogy városunk még sem áll még a csőd szélén; de elszomorító és megdöbbentő volt, másrészt azért, mert azt értette meg velünk, hogy városunk a munkakerülők a semmit tevők, s ebből folyólag a könyebb életmódból. a koldulásból élősködői hajlóknak valóságos eldoradója, menhelye, ahol ezen mesterséget mindenki, a kinek erre épen csak kedve telik űzhetné és űzi annélkül, hogy felháborító mestersége üzésében valaki korlátozná. Miről, hogy tisztelt olvasó közönségünket is meggyőzzük csak a szombati napra kell hivatkoznunk, midőn egyik koldus a másikat követi, úgy hogy a figyelmes szemlélőt már ezen egy körülmény is arra a gondolatra bírhatná, hogy ott hagyja házát, szamarát mindenét, s maga is koldus botot vévén a kezébe házról- házra járjon s ekként szerezze meg mindennapi kenyerét, látva különösen azt hogy a sok koldus vendég közül alig van 90°/0 a kik emberbaráti könyörületünkre érdemesek, s a kik mindazonáltal ezen mesterségüket büntetlenül űzhetik. Hát kinek volna tulajdonképeni kötelessége ezen valóban lesújtóan elharapózott visszás helyzet megszüntetése iránti lépéseket megtenni mint rendőrségünknek ? Kinek állana másnak kötelességében ezen műkedvelői koldulásnak első sorban is véget vetni, mint policziánknak ? Hiszen annak az embernek, a ki csak azért mer koldulni járni, s házról házra betolakodva a kö- nyörületre, s fürkészni nem akaró, vallásos szivektől talán az utolsó krajczárt is ezen az utón elharácsolni, még egyéb gondolatai is támadhatnak: elfajulhat valóságos kirablójává azon háznak, a hová a nyomorúság köpenyege alatt befurakodik. Azzá fajulhat akkor különösen midőn a háznál vagy épen senkit nem talál, vagy ha talál is, gyenge nő az csak, ennek egy fenyegető szó elég arra, hogy az izmos és egészséges területű — koldusnak összes vagyonát oda adja, s magát családjával együtt csakugyan koldus botra juttassa ? Már engedelmet kérünk de ily állapotokat tovább tűrni nem lehet. — Ily kinövéseket agyonhallgatni nem szabad. — Gyom ez, melynek kiirtás it továbbra nem halaszthatjuk. Nincs hallgatásnak helye akkor különösen, midőn példákat idézhetünk elő, hogy a látszatra valóságos nyomorult koldusaink is oly kihivólag viselik magukat, hogy valóban elrémiti az embert. Mit hogy példákkal is illustráljunk felemlitjük a következő esetet: egy koldus bemegy nem rég egy helybeli iparoshoz; alamizsnát kér; az alamizsnát meg is kapja; mikor kimegy figyelmeztetést kap, hogy vigyázzon az üveg ajtóra ne, hogy eltörje: Mit vigyázzak volt a válasz, vakságom még nem jelenti azt is, hogy valójában koldus is vagyok; van nekem házam, megfizetem a kárát, mert különben sem szorultam a maga krajczárjára. Ez aztán valóban érdemes koldus, érdemes nem alamizsnára, hanem — akasztásra. S épen azért, mert az ilyen esetek — egyebeket nem is említve — nem ritkák, s mert a látszatra valójában koldusok által idéztetnek elő, késztet minket arra, hogy rendőrségünk figyelmét a koldulásra lelhivjuk. Teszszük ezt azért, mert úgy tudjuk, hogy városunk a helyi szegények íelsegélyezésére az idén is 300 forintot vett fel költségvetésébe — s ezen összeg jó beosztással elégségesnek mutatkozik arra nézve, hogy az alig 25—30 számra menő, koldusainkat eltarthassuk. Tessék a koldusokat orvosilag megvizsgáltatni — s a koldulást csak teljesen munkaképtelen s vagyontalanoknak megengedni; tessék a koldulni jogosultakat igazolvánnyal ellátni, s akkor nem leszünk kénytelenek tapasztalni, hogy szombatonként nem fog 70—100 koldus is ajtónkban zakatolni — s polgártársainknak nem ritkán aggodalmakat okozni ; élet és vagyon biztonságunkat veszélyeztetni. Hanem gyors eljárást igénylünk ám! mert itt a tél s e részbeni kalamitásaink még: inkább növekedhetnének ha azokat csirájukban el nem fojtjuk. Majd elválik akar-e rendőrségünk e tekintetben gyorsabban mozogni; ha nem fog tenni A ..VACZI KÖZLÖNY" TARCZAJA. Csillag van az égen . . .*) Csillag van az égen, Virág van a földön . . . Napom-éjem én most Kinn a mezőn töltöm. Délibábos róna Kellő közepében Van az én lakásom : Zsuppfedett cserényem. Aranyszőrü nyájam A völgyben kolompol, Csonka füzes alján Hever a komondor: Csak egyet Rittyentek Oda ugrik rája, S megtéríti a nyájt, Ha tilosban járna. Delelőre hajtok, Ha megfogy az árnyék, De én ott is mintha Forró napon járnék; Lefekszem subámra A harmatos fűbe, De csak meg nem tudok Hüvösödni töte. Dehogy tudok. Mikor Nem is a nap éget; .Mutatvány a fiatal vers írónak Karácsonra megjelenő „Dank a pusztáról“ ezímü kötetéből. Előfizetési ára 1 frt, mely y.zeg tzerző nevére (liudupest Vili. Kölcsey utcza 8. sz.) küldendő. Szivem táján érzek Szörnyű melegséget. A jó Isten tudja A bajomat — hogy mi ? Meg egy kis lány tudná, Ha — akarná tudni. Sz. Kovács Sándor. A fia bolondja. — Rajz. — Irta: 3Dr. ZELőrös37- László. Az egész házban rnég mindenki édesen szunya- dott, mikor a mi hősünk nyomorult szobájában már a munka arztal előtt ült s mohó szorgalommal serénykedett. Egy szál remegő lángú fagygyú gyertya világította meg az ínség és munka tanyáját. A sajátsze- rüen összetákolt ágyban egy hatalmas szakálu férfiú pihent tökéletesen felöltözködve. Előtte egy rozzant széken hírlapok és könyvek. A kis szoba mind a négy fala teli volt aggatva ócska ruhákkal. Egy sarokba összehalmozott rongyokon pihente ki magát a legkorábban kelő ember s már egész készen ült oda a kis asztalhoz, hogy legsivárabb foglalkozását megkezdje. Hat óra körül lehetett. A falon lógó kis plékályhában még nem szuszogott a minden utczáról szedett-vedett forgács és galy, hiszen még nincs is szükség rája. Az a másik még édesen alszik, neki pedig nem kell a meleg szoba. Száraz ujjait a íagygyu gyertya lángja fölött melengeti s hófehér haja, szakáia és hajsza ilyenkor valóságos hazugságnak látszik, olyan keményen daczol a hivatali téllel, mely leginkább szeret a szegényeknél tanyázni. Hát csak amolyan igénytelen emberrel van dolgunk, a ki nem számit. Szava nincsen, jó embere nincsen, csak hű -nyomora, keserves munkája és incselkedő reménye van. Hiszen a remény egyformán biztatóan tekint mindenkire s ha százszor is megcsal mégis bizunk benne egész a sírig. Neki pedig volt mit remélnie. Innen onnan öt éve már, hogy hazajött a fia. Hazajött egyenesen az igénytelen ember nyakára, a ki a ruha foldozásból alig hogy magát is fon tudta tartani. Az athléta ember előkelő ruhában tért haza, pedig már a koldusokhoz tartozott. — A kereskedés tönkre ment apám, állásomat elvesztettem, most majd nálad várom be mig megint feltűnik szerencsecsillagom. És az öreg könnyes szemekkel üdvözölte a tönkre ment férfiút. Az öröm könnyei voltak azok. — Milyen szép ember vált belőled ! — kezdte az öreg — milyen hatalmas megjelenésed, érczes hangod, férfias erőd s szép tehetséged van s nem kellettél a világnak. No jó. Kellesz nekem. Majd dolgozom én helyetted is s ha állást kapsz, akkor majd pihenőre megyek hozzád. Hát most mondd el, hogy mi újság Budapesten, mikor lesz kormányválság, mikor lesz háború, bizony mind a kettőre nagy szükségünk lenne. Sokan vagyunk, rossz sorsunk van s ennek a mostani kormány az oka. A szegény öreg még akkor nem tudta, hogy fiának olyan rovása van, mely egész jövőjét tönkre tette. Nem a kereskedés jutott csődbe, csak a könyvvezetőt bocsátották szabadon minden ajánló sor nélkül. Ezer szerencse, hogy a jólelkü kereskedő nem firtatta tovább a dolgot, pedig a könyvvezető ur sok hamis számmal dolgozott. Az athleta hazajött. Azon kezdte, hogy reformokat hozott he.
