Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-10-11 / 41. szám
VII. évfolyam. Klőíizetési árait : Évnegyedre ................................................................1 frt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr Kapható : MAYER SÁNDOR könyvkereskedésében (Csillag-utcza). Hirdetések: Nyílt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora .......................... 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték menyben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. Vácz és a klérus.*) N y i l t levél <i szerkesztőhöz. Mint az eseményeknek pártatlan szemlélője, én is hozzá szólok e lapok hasábjain városunk papsága hivatásáról kezdett vitához. A tárgy megérdemli, hogy reá visszatérjünk, mert városunk sorsa évszázadok óta össze van nőve klérusa sorsával s bizony eleven szenet gyűjt fejére az, ki az évszázados jó viszonyt megzavarni merészli. Nyolcz százados immár e viszony. Kezdete a történet homályában vész el s a püspökség és város egyszerre kezdenek szerepelni. Közösek voltak jó és rossz napjaink, fénykorunk és hanyatlásunk s midőn most az ősi püspöki szék üresedésekor aggódó remény nyel várjuk az utód ki*) Szívesen adunk helyet ezen az érdekelt körökön kívülről jövő közleménynek, s reméljük, hogy ál tala a megzavart jó egyetértés helyreállítva, s a félreértések sora kiegyenlítve lesz. Lapunk 38-ik számában közölt „Le a kalappal“ czimü czikk s a következő számban ugyanezen tárgyban a védekező czikk elejébe irt megjegyzések a szerkesztő betegsége alatt tudtán kívül tévedtek lapunkba. Értjük és méltányoljuk a két czikk nyomán a magukat sértve érző egyházi körök felháborodását. Jól tudjuk s készségesen kijelentjük, hogy ama két számban a váczi papság ellenében a helyi viszonyok nem ismerésével irt vádak ellenkeznek úgy e lapok mint a városi közönség jobb meggyőződésével. Le azt a mi, tudtunk nélkül avatatlan kezek által történt csak sajnálhatjuk', de meg nem történtté nem tehetjük. És ezzel a kellemetlen ügyet befejezettnek nyilvánítjuk. A szerkesztő. nevezését, megannyian jól tudjuk, hogy nem csak az egyházmegyére, de e klérusa sorsával összeforrt város jövőjére is messze kiható lesz a dolgok új rende és fordulata. Ez az, a mit a „Le a kalappal“ czimü czikk írója a helyi viszonyok nem ismerésével szem elől tévesztett. S épp ezért hibáztatom, mint a városom javát szivemen hordó városi képviselő ama felszólalást, mert egy marok jó szándéknál többet ér egy csepp tapintat. Tapintat nélkül a legjobb szándék is „szelet vet és zivatart arat.“ — És éppen most nem volt alkalomszerű e kérdés felvetése, midőn Vácz nagy sokára még is megmozdult. Nagy nehezen bár, de „pur si muove.“ — A városszerte megindult kövezés, a város pénzügyeinek rendesebb mederbe terelése és sok más azt mutatja, hogy Vácz, ha soká tespedt is, nem halt meg benne, hanem csak aludt az élet s a tettre ébredés kora immár elkövetkezett. Mint városi képviselő, készséggel ismerem be, hogy a város emez átalakulásában ká.ptalana által a klérus is hatalmas osztályrészt vívott ki magának. A városi kölcsönök egyesítése, a mit e lapokban még 1881-ben indítványoztunk, immár biztosítva és nem sokára befejezve lesz épp a váczi káptalan jóindulatú segítségével. A kölcsönt ugyanis 60,000 írt kerek összegben a káptalani alapból 6%~ra nyeri a városi közönség s évenként ln/0-ot törlesztésre fizetve az eddigi 7% kamatozás mellett 32 év alatt magától törlesztve lesz a kölcsön. A 7% évenként 60000 forint után teszen 4200 forintot s erre fedezetül szolgál a városnak két új jövedelmi forrása: a fogyasztási pótadóból bejövő 3000 forint, és a nagy laktanya bérlete 1000 forint; s csak 200 forint lesz — a városi pénztárból fedezendő. Városunk pénztára igy a kölcsön törlesztését megérezni alig fogja. A kölcsönből azután ren- deztetnek a város bonyodalmas függő terhei úgy, hogy jövő Január hótól megújult alapon folyhat városunk gazdálkodása. De városunk közönsége hitelviszonyainak is elég hatalmas szolgálatot tesz a káptalan midőn új évtől kezdve a kölcsönök százalékát 6%-ra szállítja le. Ha ehhez hozzá veszszük a Curia elhatározott — s a Deficientia tervben levő átalakítását, azt hiszem, klérusunk szerény anyagi viszonyaihoz mérten a mai körülmények között is teljesiti városunk iránti kötelességét. Igaz, hogy nem jegyezhetünk fel a múlt századi nagyarányú közhasznú építkezésekhez hasonló város szépitő munkákat. De se az idők se a jövedelmek nem a régiek. Polgárságunknak nincs meg a régi bősége s polgárság és papság együtt viselik a megszegényült időknek megnehezedett járását. Köztereinken nem támadnak egyes polgárok önkéntes adományából eze- rekbe kerülő diszkutak, sem utczáinkon nem hirdetik patríciusaink gazdagságát díszes épületek — de erről ki tehet, elégedjünk meg ha egyes polgáraink tőkét gyűjtenek a jobb időkre, midőn Vácz újra a vagyonosság és haladás egyik hatalmas pontja lesz a vidéken. De épp a nehéz időkben van egy legfőbb kötelességünk a takarékosság mellett: és az az A.YÁCZI KÖZLÖNY" TÁRCZAJA. Ha meghaltam . . . Ha meghaltam ne zárjátok be testem A hideg sir nyirkos, sötét ölébe, Oly rosszul érezném magamat ott az Örök magányba’, az örökös éjbe’ . . . A föld nyugalma pihenőt nem adna, S oly nehéz lenne testemnek a sirdomb, S szivemtől, mely ott lángolna, égne, áfe Nem álmodhatna békén a többi bolt . . . . ! Égő máglyára tegyetek, a melynek Büszkén csapkod fel a magasba lángja, S porom’ átadva azután a szélnek, Elvisz messze majd annak röpke szárnya. Messze-messzo a távol tengerekre. Hol szabadon kél a szél s zúg vihar, .— S nyugodtabb leszek ott azoknál, kiket Üde virággal ékes sir takar . . . Király Kálmán. A m odor. Irta: TZ. JJ. lí. I4így régi angol költő tisztelettel nevezi Megváltónkat „az első igazi úri embernek,“ ki valaha lélegzett. Péter és Pál apostol a külömböző helyekre Írott leveleikben gyakran dörögtek kelletlen igazságokat, mégis leveleik annyira telvék szelídséggel és igéze tes udvariassággal, mint logikával és- gáncscsal. Mondják néha, hogy az udvariasság nem kerül semmibe, — és ez igaz ; ha alatta csak külső máz értetik, mely torzképekből és hajlongásokból áll. De azon udvariasság, melyet mi értünk, nem csupán felületes, bőrnyi illem, mint egy agárnak megkülöm- böztethetlen farkcsóválása ; de azon kész szívélyesség hogy másokat boldogítsunk, tiszteletben tartsunk képmutatás és terhelés nélkül. — Külömbsfget kell tennünk a divatos és természetes modor között. A természetes modor elve: „Szeresd felebarátodat mint tenmagadat ?“—vagyis az ezen elven alapuló modor nem a „bon ton“ szabályai által eredett. Jóllehet a szellemi és erkölcsi valók a divatos illemtanok imely- gős szokásainak hajlandóbbak hódolni. Az illem valódi becsértéke az emberiség általános szellemében rejlik. A divatos modor sok oly dolgot tart illemesnek, mi a nemesebb természettel, az egészséges fölfogással összeütközik. A müveit ember, az egyezményes vagyis divatos szokások ellen követhet el ügyetlenséget, általán azonban illetlenséget nem követ el. Szerénysége meg nem engedi, hogy kérkedőleg tolja fel személyi érdemeit ; mások iránti tisztelete, szeretető nem engedi mások megsértését, keseritését. A jó akarat mint éber őr arra figyelmezteti, hogy azt tegye, ami másnak kedves. Az ily cselekedet magában hordja az igazi és őszinte modor hű képét. Egyszerűen helyes magaviseleté, keresetlen beszéd modora még az udvariasság ellen való botlásait is megszépíti. Tapasztalati tény, hogy a szegényebb osztályú j nép erényesen nevelt gyermekei gyakran kedvesebb modort tanúsítanak a bon ton dédelgetett bábjainál. Csak a helyesen intézet keresztény művelés taníthat természetes illemre. „Kevés fiatal nép“ jegyzi meg valaki „igyekszik tetszeni, anélkül, hogy magát sértővé vagy nevetségessé ne tegye külümbséget tenni tudó emberek előtt; — de magát őszintén valamely jóakaró barátra bízni s annak jó szándékaiba kedvesen alkalmazkodni a gyermekies bizalmasságnak némi maradványaival, ezek egyesülve közönséges tehetséggel és eszélyességgel, magukban véve már gazdagság.“ A társadalomnak tényleg nincs szüksége az elvont legjobb emberre, azaz valakire, ki a legjobb volna ; — ha sok dolog benne máskép volna, ellenkező, mint ami: de azon emberre, ki legjobban boldogul másokkal; s kivel mások legjobban boldogulnak. Az egyezményes illemet közönségesen udvariaságnak mondjuk, azon feleziezomázott modornak, modornak, melynek a magasabbnak csúfolt Ízlés egész tömeges formát állított föl rendi szabályul. Némileg nem is tagadtatott meg attól az elismerés, s használatát fellelhetjük s a jóizléssel megegyezhetőnek is tartjuk ott, a hol a természetessel ölelkezik. Mindama szertartást, mely csak üres, lényegtelen szemkápráz- tatás, a nemesebb s gyakorlati erényeket csak ne- gélyezi, erkölcstelennek bélyegzőnk; mert az a belsőnek tiszta világát, az erkölcsit, az emberit beburkolva képmutató érzelmeket hazud. Ennek ürességét bár közönségesen beismerik, még is akadnak hóditói helyesebben gyakorlói. S kevés körültekintéssel manapság a polgári osztály is beczézi, talán házi oltárának legtisztább szentségéül dédelgeti. A műveltség elsajátítása sok időt s fáradságot von el ; a nemes és vonzó mindennapi magaviselet elsajátítása nem pillanatokba, de évekbe kerül. A ki nem ily utón s erőmegfeszitéssel akar hozzá jutni, persze könnyebbségül bevonja magát a külmázzal; s felveszi ama velőtlen arezot, mely mint lép a madarat, rakásra fogdossa a könnyen hívőket. Az ilyen modor pedig gyakran hozott a gonoszokra sikert; még az emberek legjobbjai, megköze- lithetlenségük által, maguknak számtalan károkat okoztak. A nyájasságot az illem biztosítékául vehetjük. A szerkesztőség czimzete : hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : Vúcz, Gaspavik-utcsa 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. A kiadóhivatal czimzete : hová a lap anyagi részét illető minden küldemény czimzehdő : Vácz, Csillag-utcza 1428. szám. _____
