Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1885-09-13 / 37. szám

abból, hogy annyi év óta, mióta a pártviszonyok változatlanul igy állanak fönn, sem az egyik, sem a másik nem gyarapodott, sőt, ha számban nem is csökkent lényegesen, de belsejükben az egyetértés gyengült, az összhang határozottan lazult

Gyakorlati jelentősége tehát annak, hogy vagy az egyik vagy a másik ellenzéki párthoz csatlakozzam, csak úgy volna, ha az egyik vagy a másik nyújtaná, ha nem is azon garancziát, de legalább azon reményt, hogy többségre jut és véget vet a jelen kormányrendszernek, melyet én részemről az országra nézve károsnak tartok. Hogy azonban erre kilátása egyik ellenzéki pártnak sincs, az a dolognak és a pártoknak természetéből tűnik ki világosan.

A mérsékelt ellenzék többségre nem jöhetne, csak úgy, ha a jelenlegi kormánypártnak egy igen tetemes része, mintegy kétharmada pártolna át sorai közé, vagy ha a mérsékelt ellenzék olvadna bele elenyésző kisebbségével a kormánypártba. Hogy az igy^ eszközölt fúzió jótékony eredménynyel nem kecsegtet, azt mutatja a tiz év előtt hasonló alapon végrehajtott fúzió eredménye, mely nem egyébb, mint nagy fokú hanyatlás az államélet minden ágában.

A mérsékelt ellenzékkel való egyesülés által a legjobb esetben is mit érhetne el a kormánypárt ? egyszerű személy-változást a kormányon ; — ezt pedig bajos kivánni a kormánypárttól, a melynek tagjai évek hosszú során át összeszoktak, egymásban föltétlenül megbíznak, vezéreiket tisztelik és becsülik és miután a párt évről-évre csak szilárdul, idegen elemek felvételére szükségük nincs, hogy parlamentáris fogalmak szerint folytathassák a kormányzást.

Ugyanez az eset áll fenn a függetlenségi és 48-as párttal szemben, sőt az ellentét itt még sokkal nagyobb, mert én azt hiszem, hogy nincs az a hatalom, mely a kormánypárt legnagyobb részét arra bírhatná, hogy olyan párthoz csatlakozzék, mely az alkotmány határozott, világos törvényét magára nézve kötelezőnek el nem ismeri. És ebben én a kormánypártot részemről nem hibáztathatom.

A magánéletben is köteles az örökös azon terheket átvállalni, melyekkel az előd az ősi birtokot megterhelte. Ha az örökös azt tenni nem akarja és azon pörösködik, hogy jogosan vagy helyesen tett-e elődje, annak teszi ki magát, hogy a hosszú pörösködés az egész ősi birtokot fölemészti, úgy, hogy az örökös azon veheti észre magát, hogy mikor birtokba kellene lépnie, nincs mit átvennie; mig ellenkezőleg, ha fáradtságot, szorgalmat, önfeláldozást nem kiméi, lassankint lépésről-lépésre oda juthat, hogy megszabadítva birtokát az előde hozzájárultával rárótt terhektől, a jövőben szabadon kezelheti azt úgy, mint azt jónak és czélszerünek tartja. Csak úgy lehet a kormánytól jogosan követelni a nemzetnek azt, hogy alkotmányunk alaptörvényeit szó szerinti értelemben végrehajtsa, a magyar hadsereget fölállítsa, mint azt, hogy minden polgára, alkotmányos többséggel hozott törvényeinek magát föltétlenül alávesse, a delegáczió tanácskozásaiban részt vegyen mindaddig, mig ez a törvény alkotmányos utón megváltoztatva nincs.

Miután tehát a dolog úgy áll, hogy az ellenzék szét van forgácsolva, hogy egyenkint többségre vergődni egyik sem képes, mint azt a hosszú éveken át tartó tapasztalat, de az ellenzéki pártok szervezeti alapjának hiányossága is bizonyltja, — ha el akarjuk érni azon czélt, hogy a jelen kormány, melynek működése alkotmányunkra nézve sérelmes, az ország anyagi és szellemi fejlődésére nézve káros, más helyesebb elveken alapuló kormány által váltassák fel : alkotmányos utón ez csak agy érhető el, ha a parlament kebelében uj pártalakulás lép életbe, olyan páftalakulás, mely erőteljes, egységes, számra nézve tekintélyes ellenzéket létesít., mely a meghamisitatlan alkotmány alapján szilárdul állva, ez által tegye lehetővé azt, hogy többségre jusson a kormánypárt független gondolkodású és a jelen viszonyokkal szintén elégedetlen, de alkotmányiul elemeinek magához vonása által.

Ilyen uj pártalakulás minálunk csak úgy képzelhető, ha a két ellenzék egyesül egymással, erre pedig mindenekelőtt az szükséges, hogy az országház kebelében létesüljön ezen egyesülés, mert úgy hiszem gyakorlati politikus Magyarországon azon nagy illúzióban nem ringatja magát, hogy a választó kerületek szavazói által létesittethetik az állásával járó minden előnyt föltétlenül fölhasználó kormány tulha- talma ellenében egy olyan országgyűlési ellenzéki párt, mely elég erős legyen a kormány esetleges átvételére.

Nem emlitem azt, hogy nálunk a felekezeti kérdések is befolyással birnak a politikára, nem emlitem, hogy a magyarországi választók egy nagy részét még csak a magyar állameszmének sem sikerült megnyernünk ezeken kívül is annyi általános és helyi befolyás gyakorol hatást a választók nézeteinek szétágaztatására, hogy az ellentétek kiegyenlítését csakis a központban végbevitt politikai tény képes létrehozni. Tudom én azt jól t. választók, hogy két párt ritkán egyesülhet úgy, hogy egyik vagy másik tol ne áldozza alapelveit, de a jelen esetben a körülmények szerencsésebbek, a két ellenzéki párt egyesülhet egy közép utón az által, hogy az egyik párt az övéivel sokszor azonos törekvéseit a másik ellenzéki. pártnak magáévá tenné, a nélkül, hogy saját törekvéseiről mondana le és megfordítva.

A mérsékelt ellenzék soha sem tagadta, hogy az 1807. évi XII. törvényozikkben meg van a magyar hadsereg felállításának kötelezettsége, soha sem tagadta, hogy a vámterület elkülönítése a törvény által meg van engedve, de sőt, tudtomra azt sem állította fel pártelvként, hogy az elkülönített vámterület káros a nemzetre nézve, tehát a jelen vámszerződés továbbra is fentartandó. A mérsékelt ellenzék tehát minden árnyéka nélkül az elvtagadásnak tehetne egy lépést előre, ráléphetne a pozitivitás terére és felvehetné programmjába a kiegyezési alaptörvény értelmének megfelelő külön magyar hadsereget és vámterület elkülönítését.

A függetlenségi pártnak ez régi törekvését képezi, e mellett csak egyszerűen meg kellene maradnia, csak a törvény által világosan parancsolt delegáczio- nális tárgyalásokban kellene részt vennie, a mi, mert megtagadása nem lehetett elve soha, mert olyan elvet alkotmányos párt nem állíthat föl, mely egy fennálló törvény kötelező erejét tagadja meg, ezen elv alkalmazása megszüntetné nem csak az alkotmányosságot, de a törvényességet is, következetesen kérész tülvive a tiszta anarchiára vezetne. Alig lehet tehát azon. körülményt, hogy a függetlenségi párt nem vesz részt a delegácziók tanácskozásaiban egyébnek, mint czélszerüségi rendszabálynak venni, a mely czélsze- ríiségi rendszabály csupán a fölfogástól és a viszonyoktól függ, vagy is a fölfogás szükségkép a szerint változik, a mint a viszonyok változnak, ez pedig elvmegtagadást nem képezhet semmi körülmények között sem. Innét következik az, hogy a delegácziókbani részvét megtagadása nem lévén egyéb politikai rendszabálynál, sem alkotmányos, sem nemzetközi értelemmel nem bir, pozitív eredménye, csak úgy, mint bármiféle más negácziónak, nem is várható. Ezen rendszabály czél- szerüségéhez is igen sok kétely fér, mert nézetem szerint igen nagy korderővel birna a magyar állameszme megszilárdítására az, ha mindazon törekvések, melyek alkotmányunk helyes magyarázatára irányulnak, hivatalos alakban, a delegácziók tanácstermében, Európa színe előtt látnának napvilágot. xVzt hiszem, nagy elbizakodottságra vallana az, ha azt hinné valaki, hogy nekünk nincs szükségünk arra, hogy alkotmányunk és állameszménk függetlenségének kérdéseiben Európa közvéleményének méltány- latát kivívni igyekezzünk.

Itt nem csupán az általános közvéleményt értem, melyet hírlapjaink eléggé igyekeznek felvilágosítani és megnyerni számunkra, hogy mily sikerrel azt látjuk a külföldi közlemények sokszor ijesztő tájékozatlanságáról, de értem és még fontosabbnak tartom a hivatalos, a diplomácziai közvéleményt, mely felvilágosítást csak ott keres és csak ott nyerhet, a hol európai ügyek forognak szőnyegen, s mely testület minálunk a delegáczió. Az 18ö7. évi XII. t.-cz.-nek nagy jelentősége van, mert azon alapkövek egyikét képezi, melyeken az európai egyensúly nyugszik, méltó tehát arra, különösen nagy érdeke a magyar állameszmének az, ha kellő világításba helyeztetik ott, a hol az hivatalosan történhetik, a hol azzal Európának is számolnia kell. Eltekintve tehát attól, hogy alkotmányos kötelesség a fönnálló törvények rendeletéit teljesíteni, részemről nem politikai czélszerüségnek, de politikai mulasztásnak tartom azt, ha a delegácziókban a magyar országház ellenzéke nem hangsúlyozza kellőkép állameszménk függetlenségét és nem világítja meg helyesen az azt meghatározó törvényeket, mert jöhet olyan idő, midőn a nemzet érdekeire nézve ezen mulasztás a legnagyobb hátránynyal fog járni.

Tagadhatlan az, hogy az ellenzék állása Magyarországon igen nehéz, de azt hiszem, a valódi ha- zafiság a nehézségektől nem riadhat vissza. A két ellenzéki párt egyesülése csak az első lépés lenne a siker félé, csak alapját vetné meg azon működési térnek, melyen eredmény várható volna, mert hiszen a két ellenzék összevéve sem képezne még többséget, arra csak ennek lehetőségét helyezné közelebbi kilátásba, de már ez is mérhetlen nyereséget képezne a nemzetre nézve. Nem említve igazságszolgáltatásunk és közigazgatásunk szomorú állapotát, a mi nem a legcsekélyebb sebeket üti és tartja fon, a nemzet testén, nem említve kétségbeesett gazdasági helyzetünket, minek javulását a jelen kormány alatt alig várhatjuk, csak arra vagyok bátor fölhívni a t. választók figyelmét, hogy különösen alkotmányos államokban sokszor jöhetnek a kormányok olyan helyzetbe, hogy régebben elvállalt olyan kötelességektől, akár kül- vagy belpolitikai vagy személyi kérdésekre nézve, mely kötelezettségek elvállalása annak idején szükségesnek mutatkozhatott is, de idők jártával oly veszélyesekké fejlődhetnek ki az állameszmére vagy a közjóiét kifejlődésére nézve, hogy azok megszüntetése életkérdéssé válik, mondom az ily kötelezettségek alól a kormányok becsülettel másként nem szabadulhatnak, mint ha a mindig más nézetet vallott ellenzéknek engedik át a kormányzást. Ilyen esetet a folyton változó viszonyok minden pillanatban idézhetnek elő, folytonos veszélyt képez tehát a nemzetre az, ha életerős, alkotmányos ellenzéket nélkülöz. Jótékony hatással volna közéletünkre az uj pártalakulás azért is, hogy a pártok már oly hosz- szú idő óta tartó mozdulatlanságába, mintegy meg- kövülésébe, a mi a legzsibbasztóbb hatást gyakorolja a szabad parlamentáris kifejlődésre, uj élet, a változott körülmények igényeinek, megfelelő alakulás jönne létre, a mi nélkül a parlamentárizmus egyik legnagyobb előnye marad parlagon.

De ha eltekintünk is mindezektől, a két ellenzéki pártnak egy erős, alkotmányos ellenzékké való tömörülése képes volna a kormányra azt a nyomást gyakorolni, a mi a kormány ellenőrzésére és törvények czélszerii megalkotására szükséges és a minek a mi parlamentünkben nyomára sem akadunk, a mennyiben látjuk, hogy a ketté osztott, erőt kifejteni nem képes ellenzéknek annyi befolyása sincs, hogy csak a legkisebb módositványt is keresztül vi- hetné a kormány által beterjesztett törvényjavaslatokon. Méltán fölvethetjük itt azon kérdést, hogy mi haszna van hát a nemzetnek az olyan ellenzékből, mely még csak ennyi eredményt sem képes fölmutatni ? Pedig nemcsak a törvényjavaslatok megbirá- lására, módosításainak keresztülvitelére szükséges az ellenzék ereje és tekintélye, de különösen a mi helyzetünkben, főleg arra is, hogy maga a kormány bírjon bizonyos ellensulylyal a parlamenten kívüli hatalmi körökkel szemben, mert ne feledjük el azon tényt, hogy ha a többség megadja is a támaszt a kormánynak lefelé, fölfelé támaszt csak az ellenzék nyújthat. Az alkotmányosságnak magának fönnállását leginkább biztosíthatná a most szétforgácsolt ellenzéki pártoknak egy erős, alkotmányos párttá való tömörülése, mely adandó alkalommal a jelenlegi többség egy "csekély frakeziója által többséggé egészíthetné ki magát.

Ez az, t. választók, a mit én részemről helyesnek és czélszerünek tartanék; az én szerény nézetem szerint, a két ellenzék egyesülése alkotmányos alapon korszakot alkotó, nagy hazafias tény lenne, akár úgy történnék ar meg, mint előadni szerencsém volt, akár más alapon. A történelem azt mutatja, hogy nem minden kor képes nagy hazafias tényeket teremteni, alkalmas-e a mienk arra, és nincs-e már egyáltalán erre is késő, azt a jövő fogja megmutatni.

Úgy hiszem alig szükséges itt megjegyeznem azt, hogy mi sem áll távolabb tőlem, minthogy én a magyar parlament pártjait gáncsolni akarnám, vagy tanácsokat akarnék nekik osztogatni. Itt én nem akartam és nem is akarhattam egyebet, mint olyan képét tárni a t. választók elé a parlamentáris viszonyoknak, mint a milyennek az a kép saját észleléseim folytán feltűnt és a nézetek és óhajok, melyeknek itt kifejezést adtam, nem lehetnek egyebek, mint saját nézeteim és óhajaim. Meggyőződtem arról, saját tapasztalataim folytán, hogy a magyar parlament tagjai és pártjai mindenkor elvállalják a felelősséget a nemzet és történelem előtt ténykedésükért, csak úgy a kormánypárti többség azért, a mit cselekszik, valamint az ellenzéki kisebbségek azért, a mit netalán mulasztanak, mert hiszen az ország sorsáról az egész parlament a felelős és nem annak csak egyes részei.

A mi már most saját személyemet illeti, a fentebb elmondottakból, azt hiszem, kitűnik az, hogy miért nem látom gyakorlati jelentőségét, annak, hogy bármelyik ellenzékhez csatlakozzam addig, mig igy szétforgácsolva mindannyi tétlenségre van kárhoztatva. Egyet azonban kijelenthetek, t. i. azt, hogy az olyan kormány pártjához nem tartózhatom, mely mint a jelenlegi alkotmányunk alaptörvényeinek szószerinti végrehajtását mellőzi. (Zajos éljenzés.)

Megkövetelem a magyar kormánytól, akár a jelenlegitől, akár netalán egy másiktól, azt, hogy a magyar hadsereget, mint az összes hadsereg kiegészítő részét állítsa föl; megkövetelem, hogy vámterületünket úgy különítse el, hogy Magyarország minden közgazdászati előnyeit kihasználhassa, iparát a kellő védelem által fokozatosan kifejthesse a nélkül, hogy a fogyasztó közönség túlságosan legyen sújtva az összes külföldről hozott iparczikkekre egyszerre és egy időben kivetett vámok által. Szükségesnek tartom mindezt gazdászati, de politikai szempontból is egyaránt, ha tekintem egyrészt a gazdasági válságot, mely végromlással fenyeget és tekintem másrészt szón politikai forrongást, mely nem csak az ország határain belül, de a Lajthán túl is folyton erősbülő mértékben kezd lábra kapni. Szükségesnek tartom oly élesen meghatározni szent István birodalma határait, oly pregnánson érvényre emelni a magyar állameszmét, mint azt alaptörvényeink nem csak megengedik, de parancsolják is. Ha a magyar állameszmét az állami szuverénitás két főkelléke, a hadsereg és külön vámterület segélyével, a gyakorlatban is ki nem domborítjuk, egyrészt összeeiegyedünk a körülöttünk zajló föderalisztikus irányú népforrongás hullámaival, melyek együtt boríthatnak el bennünket a többi népekkel, másrészt gazdászati hajótörésünk bizonyos, ha önmagunk szabadon nem rendezhetjük ügyeinket; a politikai és gazdászati bukás pedig biztos sírjává válik a magyar állameszmének.

Az ideális politika, ha még oly szép és magasztos is, czélhoz nem vezet soha, és ha elismerem is, hogy lehet, sőt kell is, hogy ideális czélok lebegjenek a politikus előtt, ezen czélok elérésére vagy megközelítésére csakis gyakorlati eszközök vezethetnek. Én részemről gyakorlati politikának tartom azt, ha egy árkot, mely akadályként vonul el előttem, egyszerre nem tudok átugrani, hidat építek rajta keresztül és igy igyekszem elérni, egyik lépést a másik után téve a szilárd talajú túlpartot, a helyett, hogy tétlenül várjam, mig végkép elsülyedek a mocsárban. A helyes politikai czél jelen körülményeink közt az, hogy lé- tesittessék már valahára a magyar hadsereg és vámterületünk külön választása, gyakorlati, sikerrel kecsegtető eszközül nem látok mást, mint a fentebb megjelölt uj pártalakulást az elforgácsolt ellenzék erős, alkotmányos párttá való tömörülését.

A fentebbiekben a politikai helyzet jelen állá- . sát igyekeztem tőlem kitelhető természetlniséggel és részrehajlatlansággal ecsetelni a t. választók előtt. Nem fog-e már a közel jövőben a viszonyok oly viharos átváltozása bekövetkezni, mely mind a pártok, mind az összes politikai helyzet jelentőségét gyökeresen átalakítja, azt előre nem láthatja senki, ámbár a láthatár a vészjelzőknek nincs Injával. Meg lehet, hogy a viszonyok gyökeres átalakulása tárgytalanná fogja tenni mostani álláspontomat, sőt az is lehet, hogy épen ennek folytán nézeteim is változásnak lesznek alávetve. De ha ez bekövetkeznék is, legyenek arról az egyről meggyőződve t. választó polgártársaim, hogy mihelyt azt fogom tapasztalni, hogy a bizalom és egyetértés köztünk meglazult első kötelességemnek fogom tartani azt, hogy megbízásomról, mely életem büszkeségének egyik fénypontját képezi, önként lemondjak, mert egyrészt a politikai becsülettel összeférőnek nem tartom, hogy olyan kerületet képviseljek, melynek választó polgáraival a nézetegység nem egyesit, de másrészt saját meggyőződésemet, lelkiismeretem sugallatát nem tudnám soha, semmi tekintetnek sem feláldozni. (Viharos éljenzés.)

Áttérve már most a részletekre, kevés szóval