Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-08-30 / 35. szám
VII. évfolyam. HELYI S VIDÉKI ÉR DEKÜ HETILAP. Kloíi/.c'léxi árak : Évnegyedre ................................................................1 *rt •*** kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel Egyes szám ára : 10 kr Kapható: MAYER SÁNDOR könyvkereskedésében (Csillag-utcza). Hirdetések: Nyilt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora .................... 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség czimzete: hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : Vácz, Gaspavik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. A kiadóhivatal czimzete : hová a lap anyagi részét illető minden küldemény czimzendő : Vácz, Csillag-utcza 1428. szám. Aut — aut. — Csevegések sétaközben. — Vácz kezd ünneplőt ölteni. Tanács-végzé- sek, melyeken az újság zománcza az elfeledett- ség penészével és mohával kezdett igen érdekes egyveleget képezni, megvalósitják a regét a kalászról, melynek szemei megtartották csírázó képességűket, bár múmia kezében álmodtak át századokat. Érdekes tünemény, hogy mi régészeti tekintetben indult nevezetessé válni, élő és ható tényezőnek bizonyul. Múlta rencscentur! Sőt — akár a múzeum valamely kőkori csatabárdja sülne el, bebizonyítva, hogy ő nem az ursus spelaeus kortársa ám, hanem — revolver. Mert vannak ám, kérem, nem csak országok és magasabb rendű törvényhatóságok, hanem még városok is, melyekben a végzés, határozat, szabályrendelet, utasítás, törvény stb. (már a hány féle az a bizonyos izé, mi nálunk az „írott malaszt“ klasszikus nevének örvend) nem az a sokat emlegetett arkhimédészi pont, melyről rohadt állapotok ósdi világát vetik ki sarkaiból, hanem emlékkő, melyet a tettig nem érő velleitások, erélytelenségi aszkórban elhunyt pia desideriak sírjára állítanak. Vácz nem akar ezek közé tartozni. Üdv néki a haladás utján! Nem nyelvbotlás mondatta velem e pasz- szust: „Nem csak országok, — hanem még városok is.“ Országban sokan rendelkeznek, bár névleg egy uralkodik. Sok bába közt a gyermek. — Bajaink, hátramaradásunk forrása nem a tájékozott akarat gyér volta, hanem erélytelensége, mely meddővé teszi. Sokan óhajtanak, nyilat- j koznak, akarnak is; kevesen nyomatékkai, kevesen — tesznek. Emberben is, ha szellemi * . r szervezete ép, akarata egy és szilárd. Es ezen egy akarat sok más tehetséget hoz működésbe, sok szervet mozgat. A dolgok természetes rendje az, hogy egy akarjon, a többi tegyen. Városban könnyebben feltalálható feltétel, mint országban. Nem azért, mintha nagyobb mennyiségben nem többször lenne meg az a bizonyos egy, hanem mert iczczéből könnyebb kikeresni a garast a krajczár közöl, mint vékából. Es mégis . . . De semmi panasz! Vácz házai mellett már lehetővé válik az elhaladás a nélkül, hogy háziúr, magisztrátus felett sajnálkozzék az ember, a miért, hogy legjobb szándék mellett sem nyilatkozhatott rólok dicsérőleg. Pedig nem tartják udvariasságnak, ha valakinek nem jó oldalát emlegetik. No de kövezik a gyalogjárókat, még — jaj! Majd ki fecsegtem, hogy még hol is! Azonban! . . . Furcsa teremtés az ember. Alig teljesül egy vágya, máris — . „Gyermekek! Nézzétek, apátok mosolyogva jő haza. Most megkíséreljük!“ — Es csakugyan, a Jupiter tonans elsimította volt homlokáról a házi Olym- pot-reszkettető ambrózi fürtöket, elsimította az indulat és gond hullámait, a homlokredőket, melyeken a kedélyesség sajkája annyiszor elmerült, belép, benyúl zsebébe és egyenként megörvendezteti a kicsinyeket — az anyjukról sem feledkezve meg, — hol egy szem szilvával, hol egy fügével, már a micsodás az évad. — „Rajta ! Ma „spendirliozen“ van a papán!“ — „Papa! Papa! Jaj de jó vagy! Ugy-e elmegyünk jövő vasárnap a — Svábhegyre?“ — Ármányos fortély! Ez a hála a vett jótéteményért? Merjen az ember valakinek ártatlan örömet szerezni! — De mikor ép akkor érzi az ember legjobban, mi kellene még, midőn valamihez jutott! „Hát mi kell még, no?!“ — Nagyon kevés, esedezem. Nem kérünk ám kirándulást a Svábhegyre. Ments’ ég! Hiszen volt Naszálunk. Igaz, hogy közbeigtattunk egy Szaharát, hogy — ne érjük oly könnyen. Vilescit quotidianum! Még csak azt sem kérjük, hogy elhozzák a Svábhegyet. Pedig, az elpusztított cselőtei erdő árnyékára mondom, nem lenne fölösleges. Hanem, tetszik tudni, az ellentétek egymás mellé helyezve, igen kirívók és sértőbbek, mint az egyI nemű halmozódása. Pedig ha az eszthetika csak ; amolyan uszályféléje is a filoszofiának, a követ- [ kezetesség pedig életelve, ezt a következetessé- ! get épen az az eszthetika sem nélkülözheti, mely- ! nek még mindenha vezérszerep jutott az emberiségnek polgárosodásra irányult törekvései közt. A jónak és igaznak oltárai előtt a szépéit építette az ember. No de nem erről van szó, hanem az ellentétekről. Szemét piszok mellett nem tűnik fel annyira, mint eleganczia mellett a szenny, s mi falun tűrhető sztaffázs, vagy az idyll fényoldalát reliefbe helyezendő árnyék, oda nem illő, sértő, tűrhetetlen folt a város kényesebb, igény- teljesebb csinján. Es ha faluszéli legelőn bődül el a tehén, — hangzatos frázis ez a szabad természet ölén. Mert, kérem, akármilyen szellemszegény egy teremtés is az a tehén, néma csak még sem lehet mindig. Nem is veszi tőle rósz néven senki. Planem essék meg hangverseny valamely andante dolge pianisszimóján az a rendkivüliség, hogy ilyen természetes indulatszó keveredik beléje, — kötve hiszem, hogy a hallgatót idyIli hangulatba ringassa. Pórnő hátán épen nem összhangzavaró a zöldséges háti kosár. Ellenkezőleg! Néhapingálni való zsáner. Hanem a divat raffinmanja szerint öltözött hölgyén — brrr ! Talán még ezekkel* sem illenék karjára.— Ha rongy szedő turkál szemétdombon, — a Vácz mutatófelét a Dunáról élvező idegen beli sűrűn gyönyörködhetik pedig e látványon! — (hanem azért ne méltóztassanak ezélzást látni e hasonlatban), szánakozó érzést gerjeszt ugyan humánus ember lelkében, de nem ütközünk meg rajta mint viszszásságon, mint ellenmondáson. Szánjuk és összefacsarodik szivünk látásán, mert az embert, ezen még valója ziláltságában, adományai romjaival is nemes lényt nem szeretjük ily foglalkodásig sülyedve látni. Hanem, ismétlem, nem kelti bennünk a visszásság érzetét. Szennyes, rongyos és — illatos. Asszimililálta a A.VÁCZI KÖZLÖNY" TÁRCZAJA. Katona koromból. Irta: Dr. "Van. d,er ZEJllye János. (Folytatás és vége). Gornja-Tuzla ronda mohamedán város, de kellő közepén van bazárja. És ott mindent kaphat az ember pénzére. Be is vásároltunk: dohányt, gyertyát, pipát (lulut) pipaszárat, vereshagymát, sót, paprikát, sőt a kinek Ínye a delikatesz ételeket is megkívánta, vehetett aszalt körtét, szilvát és fagygyun sült r u- c sin át (juhturóval gyúrt búzaliszt lepényt). A kinek orrát pedig a korcsmaszag zaklatta, bemehetett a mohamedán kávéházba. Itt fél láb magas három láb széles gyékénynyel leteritett puha-fadeszka-kereveten keresztbe rakott lábaikra leült törökök közt elvegyülve ihattunk zaczostul „kajma-kávát“. Olcsó volt az isten adta, pedig nem minden napos lé, — (ezu- kor nélkül 2, czukorral 5 krajczár) — még is olyan kelendőségnek örvendett, mint a badacsonyi bor. Itt a kávét mozsárban törik, megszitálják, meg- száritják és úgy főzik meg maguk a férfiak. — Kávéházukban minden sarokban egy tál parázs van a csibukozók számára. A kávéházak rondábbak mint a mi pálinkás lebujaink. A bosnyáknak nemzeti ital ja a ráki ja (egyszer főzött szilvából készült pálinka). Szörnyű egy ital! ital tartó hordója nem slavoniai fadongákból van összerakva. Sokkal egyszerűbb. Kecske bőrből készül. Olyan mint a batyu. A kecskebőre — nyersen, olyan állapotban, a mint a kecskéről lehúzatott, — kifordittatik, végig gondosan bevarratik és rajta egy helyen (de nem elül a nyakánál) nyílás hagyatik, ezen nyílásba nádból vagy pulykatollból csap illesztetik, — és kész a pálinkás hordó. Igyék belőle a kinek tetszik ! Ebben a hordóban tartja a bosnyák otthon a ráki j á t, és ebben hordja a piaczra. — Vállán viszi. Elül-hátul lelóg a válláról. Minden lépésben egyet lottyan benne a mennyei ital, és a batyuféle hordó alakja a lottyanást híven visszaadja. Élül tartja a csapra ütött felét. így árulja mocskos sziverősitőjét, a mely azon kívül, hogy az apróra felolvasztott cserzetten kecskebőr szagot megfinomitott alakban hinti szét, — az imelgős-édes és valami bizonytalan sava- nyús-keserűs közt ingadozó Ízzel dicsekedik. Asszonyt ott nem láthatni még gyerek korút se. Elbújtatva tartja a török. Csak rostélyon pisloghat a szegény asszony más ember fiára. Elég baj e neki, — de még a gazdájának is. — A férj jár a piaczra bevásárolni, nem az asszony. Iparuk állásáról csak annyit tudok, hogy borbélyaik orrom likaiban is kerestek ollójukkal valamit, és hogy borotválás közben nem ugrálnak az ember körül (mint a mieink szokták), hanem a megberetválan- dónak fejét csavarják oda, a hova nekik tetszik, hogy jobban kezük ügyébe essék. Vallásuk tartja, hogy templomba nagyobb részt csak férfiak járnak és hallottaikat kizárólag férfiak temetik. Papjuk naponkint 4—6-szor felmászik templomuk tornyába (a mosék karcsú minarettjébe) és annak magasan nyitott ablakán előbujván a minarett tetejéhez közel épített párkányzatra áll s onnét a világ négy tája felé kikiáltja az imaidőt, mikor minden igaz mohamedán megfürödni és imádkozni köteles. A mohamedán épület fundamentumtól kezdve fából van teremtve. A lakó házak kizárólag emeletesek. — Fent az emberek, földszint barmaik laknak. — Minden lakházban van egy kis társalgó szoba nyitott kéménylikkal. A kéményük szolgál kandaléul és konyhául. — Ott főzik eledeleiket és ott tartják melegen a fekete kávét. — Külön nagyobbszerü szoba a férj lakása és mellette sorban külön-külön bejárattal vannak feleségeinek apró szobái építve. — Rendesen minden elrácsozott ablak egy elzárt remete feleség la főhelye. Gornja-Tuzlának van 5 mecsetje magas minaret- tekk.el. — Minden mecset körül temető. Temetői rendetlenek, bozóttal benövök. A sírokat kőből faragott turbános fő jelezi. A kereskedők bazárjai nem egyebek fabódéknál, melyeknek eleje félig felfelé nyílik és ernyőt képez, fele pedig lefelé nyílik és kirakodó helyül használ- tatik. Ilyen bazár többnyire olyan mint a szatócsbolt. Van benne minden, a mi azon vidéken kelendő. — A mohamedán kereskedő naphoszant bazárjában ül és pedig közvetlen a kirakodó helyen keresztbe illesztett lábaira leereszkedve. (A török széket használni nem szokott). — Itt szíjjá pipáját vagy czigarettáját egész nap. Gyufát nem igen fogyaszt. Hanem e helyett minden bazárban egy cserép tálban hamuba takart parazsat őriz. Azon tartja kávéját és azon gyújtja meg pipáját vagy czigarettáját. Akkorában Bosnyákország lakója még nem ismervén a tra-
